Budapesti Hírlap, 1922. december (42. évfolyam, 275–298. szám)

1922-12-07 / 280. szám

2 . Budapesti Hibap (280. bsv) 1922 .december 7. nál lehet jó apasz­tásról. Az irányelvnek azonban annak kell lepnie, hogy nem a létszámot kell ezrek­kel csökkenteni, hanem az elyes hivatalok appará­tusát kell egyszerűsíteni és általában létjogosultsá­gukat megvizsgálni. (Helyeslés minden oldalon.­ Megfontoltan kell haladnunk ebben a kérdésben, mert nincs pénzünk kísérletezésre. Az a meggyőző­dése, hogy még ezer évig fogunk élni, ha megfon­toltan, paraszti ésszel nézzük a dolgokat. Nem sze­ret a túlságos modernizáló kísérleteket és azt, hogyha túl sok, új kérdésnek a felvetésével kompli­káljuk a kérdéseket. Kéri a javaslat általános tár­gyalásra való elfogadását. Az elnök előterjesztést tett a holnapi ülés napirendjéről és húsz perc szünet után áttértek az interpellációkra. Az InSerpessásfönt. Szabó József a bolmramunkásos illetményei dolgában interpellálta meg a pénzügyminisztert. Elmondta, hogy a szociáldemokraták bányász­­otthont akarnak létesíte-ni abból a 800.1000 millió koronából, a­mely erre a célra a szakszervezet, pénz­tárába befolyt. Nem érti, hogy miért kívánják ezt a szocialisták, a­mikor ők mindig állást foglaltak a pótműszakok ellen, sőt­ e miatt sztrájkoltak is. A sztrájkok miatt a bányászok 100 millió koronát ve­szítettek és 12.000 vagon szenet a körömig. A bá­­nyászok még vasárnap is dolgoznak, csakhogy az otthont berendezzék. A bányász­otthont a saját pép­­ieikből építsék föl, vagy önkéntes adományokból és ne a bányászok fizetéséből. Nemcsak a szociáldemo­­krata munkások, hanem a keresztényszocialista munkások béréből is levonják az otthon-illetéket, holott ezt a miniszter megtiltotta. Peyer Károly Salgótarjánban is aláírást gyűjtött a mu­nkás­otthon létesítésére, már pedig tudnivaló, hogy ha az ívet­­valamelyik bányász nem akarja aláírni, azt áruló­­nak tartják és kirekesztik.­ Gömbös Gyula: Ha megengedik, ám tegyék, de nemm fogjuk soká megengedni. Esztergályos János: Nem fogjuk kérdezni! Gömbös Gyula: Majd meglátjuk! Szabó József hangoztatja, hogy a keresztény­­szocialisták tagdíjaiból sohasem vontak le semmit. (Zajos kikiáltások a szociáldemokraták részéről. (Végrehajtó útján szedik be a díjakat. Nagy zaj. Az elnök csendet kér.) Nem lehet a munkásoktól a negyvennyolc órán kívül még újabb heti ötven­két órát kivánni. Az új otthonban a bányászok pártállás nélkül való tekintettel fognak otthont kapni, de a keresztényszocialisták nem kérnek be­lőle, mert tudják, hogy mit jelent ez. Arra kéri a minisztert, hogy a visszatartott munkadíjakat utal­ják ki azoknak, a­kiktől elvették. Interpellációjában azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hogy tudja-e, hogy a szociáldemokrata szakszervezet 128 óra munkaidő után levonta a munkabéreket a bányász- otthon céljaira.­ És tudja-e, hogy itt a keresztény eszmék helyett a világot megváltó szocializmus szel­lemében, akarják nevelni a munkásságot. A bérb­­­evonás óta a termelőmunka csökkent. A bányatár­saságokra vonatkozó reform megalkotását és a bá­nyavidékeken népjóléti intézmények felállítását kéri. Tiltakozik az ellen is,­­ hogy bányászotthont állítsanak fel Budapesten, mert itt nincs bánya. • Az interpellációt kiadták a pénzügyminisz­ternek. Peyer Károly: A szakkörök jól tudják, hogy miért tört ki a sztrájk. Tatabányán eddig vasárnap sohasem dolgoztak, most pedig minden másod - vasárnap dolgoznak. Minden munkásnak joga van pénzét arra fordítani, a­mire akarja. Nem lehet azt megakadályozni, hogy saját székházuk javára ne adakozzanak. Szabó József: Peyer megígérte, hogy el fogja őt intézni de minthogy ezt nem tette meg, tehát ő fogja őt elintézni. (Zaj a szélsőbalon.) Peyer és Bakos titkárok ügyeiről szól, majd újra elmondja Peyernek ismert balorügyét. (Állandó nagy zaj a szociáldemokrata Párton.) Peyerről sok mindent beszélnek az emberek- kérdik, hogy miből él, noha vagyona nincs. Bécsben és Bádenben is nagyon jó helyzetben volt és látták gyakran elegánsan a fele­ségét. (Nagy zaj.) Fábián Béla: Hallatlan valakinek a feleségéről is beszélni! Mit szólna Bénárd Ágost (Bénárd za­­­josan helyeselt Szabónak.) ha az ő feleségéről be­szélnének itt a Házban. Esztergályos János: Mi majd a metreszekről fogunk beszélni! (Óriás zaj.) Bénárd ekkor helyéről a szélső baloldal felé ment, mire Fábián felállott a helyéről és farkas­­szemet nézett Bénárddal, Bénárd azután Szabó Jó­zsef háta mögé ült. Szabó József azzal folytatta, hogy Peyer 1919 ben Salgótarjánban, a­mikor ott fosztogatások voltak, föllázította a bányászokat s a mikor a láza­­dás ellenük fordult, közéjük lövésért. Egy jegyző­könyvet olvas fel, a­mely szerint Peyer Károly 1019-ben izgatott és rablásra szólította fel a népet. E szavakra viharos lárma támad az egész Házban. Peyer Károly szólásra emelkedik, de sokáig nem akarják meghallgatni, míg végre az elnök nagy­­nehezen csendet teremtett. Peyer azután kijelen­tette, hogy a bécsi Abend című lap egyik szerkesz­tőjét két héttel ezelőtt épen ezért ítélték el rágalma­zásért. Ez a szerkesztő közel áll Szabó Józsefhez. Elvárja, hogy ezt a jegyzőkönyvet olyan helyett ad­ja közre, a­hol bírói följelentést tehet ellene. Nyugodtan áll a bíróság elé. Salgótarjánban Kun Béla izgatta fel a munkásokat, mire a leszerelt katonák részegen kifosztották az egész várost. A fosztogatás két napig tartott, másnap éjjel ment ő oda s akkor a géppuskátok osztaga a támadó részeg tömegre lőtt- Az az ur, a ki Szabónak az emlékiratot átadta, sik­kasztó, a kit le is tartóztattak. Bogya János hosszú történelmi visszapillan­tást vet az egyes államok életében mesterségesen szított elégedetlenségekre és azok okozóira. Nálunk a mostani nyomorúságunknak a szélső­baloldal aknamunkája az oka. (Zaj.) Ennek bizonyítására felolvassa a Dimineata című bukaresti lapnak kom­mentárját, melyet Rassay Károlynak a kolozsvári 5 órai Újságban megjelent üzenetéhez fűzött. A román újság Rassaynak és társá­nak műkö­dését helyeselve éles támadást intéz a mai magyar kormányzati rendszer ellen. Ulain Ferenc: Jásziról is hasonló kedvező dol­gokat írtak. Rassay Károly (Ulainhoz): Ön közel állott Jászihoz. Ulain Ferenc: De nem olyan közel, mint ön Bemeikhez. Rassay Károly: Álljon fel a képviselő úr, mert ha nea­ adja elő bizonyítékait, akkor gyáva frátert (Nagy zaj. Közbekiáltások: Rendre! Remire!) Az elnök rendreutasítja Rassayt. Bogya János befejezi a­ cikk felolvasását, a­mely Rassaynak és társainak a demokráciáért vívott, harcért meleg kézszom­tást küld. (Nagy zaj.) Az elnök figyelmezteti Bogyát, hogy maradjon meg interpellációjánál. Bogyá János: Hiszen arról beszéltem. Az elnök. Eddig még nem vettem észre. (De­­zültség.) Bogyá azután a szocialistáknak a forradalom előkészítése és az ország összeomlása körüli szere­pére, valamint az ellenzéki blokk — szerinte —a nemzetellenes magatartására való tekintettel az állami és társadalmi rend védelmének szigorítását sürgeti. A szegény, elbolondított munkásokat az in­­ternáló­táborba viszik, míg a vezérek nemcsak sza­badon járnak, hanem itt a nemzetgyűlésen is sze­repelnek. Ezekre a szavakra óriás zaj támadt a szocia­listáknál, a padokat verik és a sértő kiáltások özöne zúdul Bagya felé. Az elnök csak nagy nehezen tudja helyreállí­tani a csendet, a­melynek megtörténte után Ragyát, s a szocialisták közül többeket rendreutasít és kéri a képviselőket, hogy a parlamenti nívót tartsák fenn. Az interpelláló­ pedig a szómegvonással fe­nyegette meg, ha nem marad a tárgynál. Bogya János interpellációja második részében Rupert Rezső politikai frontváltoztatásairól beszél és elmondja, hogy Veszprém megyében a köztudat szerint az úgynevezett fehérterrort Rupert intézte és az akkor előfordult atrocitások okozójául Rupertet tartják. Azt beszélik, hogy Rupert Devecserben két egyéni kocsira ültetett azzal a kijelentéssel, hogy az erdőben majd végeznek velük. Végül a társadalmi rend védelméről szóló törvény szigorítását és Rupert Rezső ellen a bűnvádi eljárás megindítását kérte az igazságügyminisztertől. Horváth Zoltán és Patacsi Dénes felszólalása­ után Rassay Károly személyes kérdésben kijelenti, hogy Bogya által említett dolgokról nem tud. Semmi összeköttetésben nem volt sem a kolozsvári, sem a bukaresti újsággal. Tehát alaptalanul gyanúsított. Egyébként a román újságban a gazdasági, kulturá­lis és szociális érintkezés felvételére vonatkozó részt elfogadja, mert ezt maga Bethlen István gróf mi­niszterelnök is hirdette. Tehát ez akkor sem lehet hazaárulás, a­mikor ő mondja. Ulain Ferencet pe- Virág. írta Csűrös Zoltán. Huszonnégy éves múltam, tehát már átléptem e nagykorúság küszöbét. Kis erdélyi városkában ta­nyázott a svadronunk s napja­ik oly egyhangúság­gal vonultak, mint egy kedvetlen verébsereg. Gya­korlatozások a bajnoki határban, a tiszti kaszinó­ban unalmas ferblizés, este cigány a savanyu v­nkó mellett. Asszonynép ugyan akadt, de ezek az én sze­memben jobbára paraszti virágszálak voltak. Anda­lúziai táncosnőkről ábrándoztam. Elkeseredésemben fogyasztottam a bort, konyakot s belekötve boldog­­boldogtalanba, csakhamar veszett rossz hírem ke­rekedett. Egy szép nyári napon izgalom futott át a tiszteken. Az ebédnél újságolták, hogy valami bács­kai hivatalnok érkezett nyaralóba az itteni roko­naihoz és magával hozta a feleségét. Az asszony gyönyörű. Délután katonabanda játszott a főtéren és ekkor magam is megláttam a házaspárt. A férfi afféle tucatember, az asszony ellenben magas, karcsú, kékszemű és feketehajú. Az orcája, mint a porcellán. A járása csupa zene, költészet, szépség, lebegés. Mit tudom én. Estig mindenki belehaba­rodott. Eltelt egy hét. A tisztek sorra megismerked­tek vele. Körülvették,­­mint az édességet a darazsak. Gondolom, az asszony csak játszott velük. Én távol maradtam. Mindenki a legfessebb fiúnak tartott­a osztván az általános véleményt, nem akartam, hogy egy sorba kerüljek a többiekkel. Vártam a vé­letlenre. A legközelebbi vasárnap a helybeli fiatalság valami sáribált rendezett, melyre hivatalos volt a tisztikar. Nyolckor kezdődött a tánc, de már ki­lencre járt, hogy a piacon át a Korona-szállóba ér­jem jócskán beborozva. Az asszonyon járt az eszem és elhatároztam, hogy ma este megkezdem a ro­eljött, ott volt a táncforgatagban. Negyedóra leforgásával én táncoltam vele. Táncosnőm beszéd­jéből kivettem, hogy már eddig is érdeklődött utá­nam. Biztató! A hajában, dús fekete hajában egy­­kis rózsa­bimbó piroslott. Ránéztem a virágra: — Kitől kapta? — Bel kiváncsi. Valakitől. — Adja nekem azt a rózsát Magamhoz szorítottam a derekát és élő, szom­jas szemmel néztem az arcába. Elkomolyodott. .— Nem adom. * —^ Miért nem? Mi jogon kérdi tőlem? Azon a jogon, hogy szeretem. Csak most beszélek magával és máris bolondja vagyok. Sze­retem. — Kiérem, vezessen vissza. Nem táncolok ma­gával tovább. Nyersen beszélt. Az arcom elsötétült, a cigány, a bor, a tánc mind a fejembe szállott. Megszorítot­tam a karját. — Jól van. Holnap ide fogja adni a rózsát... délután öt és h­at óra között a lakásomban. Ha nem jön el, főbelövöm magamat. És megmondtam a ligásom címét. Ő lenézően mosolygott. — Micsoda csacsinak tart engemet! Halkan mondtam. — Becsületszavamra fogadom. Nagyot lélegzett, hátat fordított és otthagyott. Mi, tisztek, mentünk, mert már közeledett a kiruk­­kolási idő. Ott a határban kijózanodtam. Már bán­tam az esetet, a bolondságomat. Mert az asszony úgysem jön el. Ez az! Eszembe jutott, hogy mit fogadtam. Ha sem teszem meg, gyávának fog tartani. El is plety­kálja, mindenki csak erről beszél. A trafikos lány­­a tudni fosfia. Kezdtem ideges lenni. Az ebédnél is útig talál­tam helyemet. Hazamentem, lehordva a legényemet. — Micsoda rend ez itt! Mint egy disznópajta. Szedd a lábadt Vegyél likőrt- süteményt, cukrot, vi­rágot. Itt légy, aztán estig elhordhatod magad. Gyorsan teltek az órák. Egyedül voltam és el­mélkedtem. — Fiatal vagyok és szép az élet ... ha nem jön el, mitévő legyek? Nagy zsarnok egy elejtett szó. Gazdájára megy, mint a medve és megöli, öt óra volt­— Még tiszt sem maradhatok tovább, ha ki­szivárog az eset. Félhatra járt. Elővettem revolveremet és néze­gettem. Az a­blakom előtt verebek csiripoltak, fehér felhők szálltak. Ez a nyugalom még inkább idege­­sített. Egyik cigarettát a másik után szívtam. Felbőszítő állapot. Halálraítélt vagyok egy­ szóért csupán! A becsületszavamért. Néhány perc hiányzott még hat órából. Kinéz, sem az ablakon. Senki. Nos, jól van. Elvégeztetett. Végigsu­yitottam remegő kézzel homlokomon, mely­ hideg volt és verejtékes. Az ajtón sebesen kocogott valaki. Az asz­­szonyka volt, lefátyolozva. Lihegett a sietségtől. — Hátul jöttem, a kertek mellett. Nem jöhet­tem előbb . . . Még csakugyan elkövette volna **t a bolondságot . . . Itt a rózsa. Megpillantotta az asztalon a fegyveremet. Fel, sikoltolt, a szeme felragyogott. Csakugyan ennyire szeret? Szótlanul, kábultan álltam, le sem ültetve szegényt. Ő várt valamire, én néma voltam. Az ajtóban még visszafordult s kérdőn nézett reám. Aztán el­tűnt. Magamban voltam. Lassan tokjába tettem a revolvert. A rózsára esett a tekintetem. Ott hagy­tam. A divánra dőltem és sokáig gondolatlanul . . . fáradtan bámultam a levegőbe.

Next