Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-21 / 65. szám

8 z~: ^-------——— r ínem történt és az estésZ tözönsón, tehát az ic gyötörni is pisák' is, békésen­ viselkedett és i­élután csöndben. oszlott szét ffiz ülés lefogása. f Bíz ülést tizenkettedfel orator nyitotta m­eg Scitovszky Béla elnök és bemutatta az amerikai magyaroknak az Egyesült­ Államok Szenátusához intézett kérvényét, a­melyben­­a magyar ügy igazságos elbírálását kérték.­­Bejeletettette azután az elnök, hogy Csilléry András, Benedek Jártas és Grieger Miklós­­sürgős interpellációra kaptat engedelmet. 1, !A­ Ház harmadszori olvasásban­ is elfo­gadta az erdei ,alapról, az erdőbirtokhitel­­r­ől és a hágai ópiumegyességről szóló tör­­­vényjavaslatoik­at.­­ Marschall Ferenc előadó ismertetése­­után elfogadta általánosságban ,és részletes­­ísően a Ház a gazdasági mit­kásh­ázak­ répíté­s­eidről és állami támogatásáról­ szóló javas­­­latot. Ezután Kátay Tibor pénzügyminisz-' ste­r beterjesztette az Országos Pénzügyi Ta­nács­­működéséről, az 1000 milliós építkezési , il­ellségről és a háború előtti kölcsönök ren­dezéséről szóló, jelentéseit. 1.­­A­ gazdasági munkaviszonyból fölmerülő illemekben a közigazgatási hatóság hatáskö­­rbe tartozó eljárás szabályozásáról szóló Hálgjavaslat tárg­yalását Szabó Sándor előadó ismertetése alapján megkezdte ní­­zetgyűlés. Ezután az elnök javaslatára alnap folytatják­ a tárgyalást és szünet surcán­­következtek a sürgős interpellációk, fiz egyetemi frrssság és Felsdépség.S­ő Téri­ András sürgős interpellációját kezdte, hogy a nemzeti közvélemény i­rásából akarja szó­vá tenni a március SIS-én lezajlott eseményeket (Ellenmondás­­­sdk, balról: ön nem képviseli a nemzeti­ közv­éleményt!) Ő nem akar bátá­rfalat föl­­­állitani a diákság és a remidlőrség között, ő fa­­rend­őrséget megerősíteni és a közvéle­­kményt megnyugtatni akarja. Az anyagi nyomoruságában is lelkes fiatalság, mikor fa perselyekbe gyűjtött, a mely gyűjtésében az ország első asszonya, a kormányzó neje ."(Éljenzés jobbról.) személyesen is részt vett, nem gondolta, bo­rsú véráld­zattal­­fog áldozni a perselyekbe. Bámulja, hogy a rendőrkardo­a oly sietve röppentek ki a tüntetésnél és vérbe fojtották az ifjúság föllobbanását, a­mellyel az ország megron­­tói ellen tüntetett. (Edem­ondások balról.)­­Az Estet nem lehet megvédeni, mert az or­szág földaxabulására izgatott és gyilkos­ságra uszított. Szilágyi Lajos: Ez a nemzetgyűlés föl­adata és nem az ifjúságé! Csilléry András: A hazaárulás nem hu­­zódhat meg az elévülés okfejtése mögött. Egyféle jogrend kell csupán: magyar és nemzeti. Pikter Emil: Orgoványi jogrend kell maguknak! Csilléry András azután előadja a fel­vonulás történetét és azt mondja, hogy napirendre lehetne térni azon, hogy a tün­tetőket szétverték, ha ugyanez a dolog másnap meg nem ismétlődött volna. A felvonuláson semmiféle rendzavarás sem történt, ő nagy hibákat lát, nem annyira a rendőrség beavatkozó részben, mint magában a rendszerben. (Zaj, tiltakozások balról.) Propper Sándor: Lesz-e Wolff minisz­terelnök, ezen fordul meg minden! (Élénk derültség.) Csilléry András: Fölháborítja őt, hogy az a sajtó állítja szembe a rendőrséget az ifjúsággal, a­mely annakelőtte a forrada­lomra uszított. (Zajos fölkiáltások balról: Az önök redukcióiban vannak az uszítók! Zsirkay és társai! A Nép és a Szózat! Hol­­laender!) A rendőrség igen nehéz helyzet­ben van, ezt elismeri, de éppen ő hívta föl az illetékes körök figyelmét a rendőr­ség nagy megterheltetésére és rossz fizeté­sére. Féktelen uszítás folyik . . . (Viharos taps és éljenzés a baloldalon. Úgy van! Úgy van! kiáltások. Önök a féktelen uszí­tók!) Az uszítás az Az Est és lapjai részé­ről történül!. Pikter Emil: A zsidó kormányfőtanácso­sok pénzéből uszítanak. Szabó­ky Jenő (kormánypárti):­ Ne­­ bántsa a zsidókat! (Nagy, derültség és­­laps.) Csilléry András: Gyökeres reformokat követel. Tiltsák ki az uszító lapokat a rendőrségről. (Fölkiáltások balról: A Népet és a Szózatot!) Elvárja a kormány­tól, hogy a legnagyobb szigorral fog el­járni és pedig a belügyminiszter útján. Azt vitatja újból, hogy a hazaárulás nem évülhet el és ha Eckhardt Tibor indítvá­nyát elfogadták volna, akkor ma már nem volna destruktív sajtó. A rendőrség szervezetének teljes reorganizálását kí­vánja keresztény erkölcsi alapon. Keresz­tény jogrend legyen. Az ifjúság a véráldo­zatoktól sem fog visszariadni. (Nagy zaj és tiltakozások jobbról és balról.) Arra kéri a kormányt, hogy a rendőrségbe nem való embereket távolítsák el Azt szeretné, hogy az affér az elégtétellel elsimulna, bízik a belügyminiszterben, hogy szigorú pártatlansággal folytatja a vizsgálatot. Rakovszky Iván belügyminiszter kije­lenti, hogy a második interpelláció után fog válaszolni. Benedek János: az ellenzéki szövetség óhajtására ismerteti a március idusán történt dolgokat Emlékeztet Kossuth La­jos halálának évfordulójára és utal arra, hogy Kossuth Lajos szellemében a szabad­ polgárok tiszteletben tartják marsok sza­badságát is. Az ifjúságot senki sem bántja, hiszen ki ne szeretné a nemzet virágait? A­ki az ifjúságot nem szereti, az nem szereti a hazát sem. Ha az ifjúság valóban méltó­­­ságosan viselte volna magát a felvonulás­nál, akkor nem lett volna baj, de sajnos, éppen ez hiányzott. Az Ergerberger dal­lama mellett vonult föl a magyar ifjúság Petőfi ünneplésére. Kortestanyán elcsúsz­hat ez a dal, de nem március 15-én. Nem a hazaszeretet, h­anem­ a eyüssöködés szeólal­t meg Petőfi ünnepén. Az Ergerbergert da­lolni Petőfi meggyalázása. Petőfi 1848. márciusában cikkekben támadta meg az antiszemitákat. Az ifjúság Petőfi legszen­tebb hagyományaitól távolodott el, a­mikor a szabadság napján egy felekezet iránti gyűlöletének adott kifejezést Nem az ifjú­ságot vádolja ezért, hanem azokat a­kik őket uszítják. Magyarországot n®m lehet gyűilölkdivissel és izgatással talpba állítani. Minden verekedés, mely az egyetemen a zsidókat éri, a törvénynek é­s magyar nem­zet hitelének árt. Sajnos minden csepp ki­hullott, vért, de ez a vér visszaszáll azoknak a fejére, a­kik az ifjúságot ilyen kalan­dokba viszik. Ha a kormány nem állítja helyre erős kézzel a rendet, akkor Magyar­­ország a paradoxonok hazája lesz, mert lesír: tudományegyetem tudomány nélkül, királyság király nélkül, rendőr rend nél­kül. (Tetszés balról.) Az ifjúság sohra sem diktált azelőtt, sorre sem parancsolta, hogy ki legyen a rendőrfőkapitány és hogy kit kell elbocsátani. A konszolidációnak végre is helyre kell állania. Fegyvere csupán an­nak lehet a kezében, a­kinek a törvény ezt előírja. A különítmények, a szövetségek nem avatkozhatnak bele az állam életébe, mert a között kell választani, hogy teljes állami rend legyen-e, vagy pedig belesü­­lyedjünk-e az amridába. A belügyminisz­ternek az egyetemi küldöttség fogadásakor egyetlen megrovó szava sem volt az ifjú­sággal szemben. Nem szabad tűrni jogál­lamban, hogy felelőtlen elemek legyenek. Interpellációjában a rendőrségnek minden külső befolyástól mentes működésének s a törvények uralmának biztosítását kérte. (Zajos helyeslés és éljenzés balról.) a belügyifminisz­tes* válasza* Rakovszky Iván belügyminiszter nyom­­drt­­ válaszolt. Azzal kezdte, hogy mielőtt a kérdék lényegére rátérne, egy-két fogalmat kell tisztázná. Bizonyos elfogultsággal olyan újilításo­k hangzottak­ el, a­melyeket oda tul redukálni, a­hová tartozik. Ez a kérdés, úgymond, a­mellyel elöljáróban foglalkozni kívánok, a rendőrség szerepe és az ifjúság magatartása. A­mi a­ rendőrséget illeti, ki jól jelentenem, hogy a rendőrségnek hiva­talból való kötelessége minden meg nem engedett fölvonulást ellenőrizni és megaka­dályozni. (Taps a baloldalon.) Hangoztat­nom kell, hogy erről a rendőrségnek semmiféle utasítást nem kell bevárnia, mert ez az eljárás hiatalból folyó kötelessége. (Zafros helyeslés.­ A másik kérdés az a bi­zonyos animozitás, a­mellyel állítólag az ifjúságot kezelték, az, a­melyről Benedek János képviselő úr oly bölcsen és tapinta­tosan mondotta, hogy az ifjúságra csak atyai szívvel szabad gondotolun, és ha az ifjúság bizonyos túlzásokra ragadtatta is magát, az vesse rá az első követ, a­ki a maga fiatal­ságában nem­ követett el túlzásokat. Le kell szögezni, hogy ezzel a két alkalommal az ifjúság semmi kihágást nem követett el, se pedig semmiféle rombolás nem történt. Tévednek azok, a­kik az ifjúság forradalmi mozgolódásáról beszélnek és az ifjúságnak nagyobb barátnyi megmozdulását hangoztat­ják. Semmi ok sincs arra, hogy elfogult­sággal és gyűlölettel kezeljük ezt a kérdést- Nagyon rossz szolgálatot tesznek a közügy­nek azok, a folk ezeket az eseményeket a rendőrség ellen használják föl. Fölkiáltások balról: A kurzus­ sajtós Rakovszky Iván belügyminiszter: Ráté­rek ezután a konkrét esetre. Az történt, hogy március 15-re az ifjús­ág két oldalról az Erzsébet-körtra került. Felmerült az az eshetőség, hogy az Erzséb­et-körúton nem a­z ifjús­­ág, de a hozzájuk csatlakozott tö­meg esetleg rombolást végezhetett volna és egyes személyeket bántalmazt­atott­ volna. A rendőrségnek tehát kötelessége­ volt intézkedni, hogy ez meg ne történhes­sék. Téves az az állítás, hogy a rendőrségi készültség Az Est kiadóhivatalának házi­ban tartózkodott Szóra sem érdemesítem, azt az állítást, hogy a rendőrséget előbb be­­pálinkáztatták. Horváth Zoltán: A kurzus sajtó írta. Rakovszky Iván belügyminiszter: A ren­d­őrség állást foglalt, hogy, minden rombo­t­last megakadályozzon és biztosítsa az utca rendjét. De a rendőrséget közben a felvo­nulók és a tömeg két oldalról körülfogta. Az aránylag csekélyszámú rendőrség azon vette magát észre, hogy a tömegben két tűz közé került. Három rendőrtiszt­viselő hir­telen a tömeg közepébe jutott, több rendőr, saját testi épségének védelmére kardot rán­­tott és a tüntető tömeget, köztük egyetemi hallgatókat, karddal oszlatta szét. (Tetszés balról.) A másik esetben hosszú, türelmes figyelmeztetés után szintén karhatalommal oszlatták szét a tömeget. Azért volt szük­­ség arra, hogy a rendőrség fegyverhez nyúljon, mert mint kiderült, mind a két esetben előbb a rendőrség tagjait tettleg bántalmazták. (Zaj balról.) Drozdy Győző: Most hazudjon tovább a kurzussajtó! Hogy fogják ezt is letagadni holnap? Felkiáltások a baloldalon: Tehát kide­­­rült, hogy a rendőröket előbb bántalmaz­ták! Most hazudjanak! Rakovszky Iván: Vezető állásban lévő rendőrtisztviselők fegyelmi felelősségük­ tudatában fogalmazták meg jelentéseiket, a­melyekből ez a tényállás kiderült. Komoly­ oldalról vádak merültek föl, hogy a rend­őrség egészen me­gokolatlanul, brutálisan lépett volna fel és hogy először a rendőr­tisztek ütöttek volna meg egyeseket. A má­sodik Vád, melyet hangoztattak, hogy a­ jelentések, melyeid a minisztériumhoz föl­kerültek, hamis adatokat tartalmaznak. Be­­­nedeki János azt kérdezte tőlem, milyen vá­laszt adtam az egyetemi ifjúság küldöttsé­gének. Azt a választ, a­mit mindenki más az én helyemben mondott volna. Komoly­ vádak merültek fel, ezeket vizsgálat tár­gyává teszem. A rendőrség tekintélyét meg­ akarom és meg is fogom védeni minden­­kor. (Zajos helyeslés a Ház minden olda­lán.) A felmerült vádakat kötelességem volt kivizsgáltatni, nehogy bárki is azt mondhassa, hogy bármit.­­ ..eltussolnak és nehogy bárki is azt hihesse, hogy ennél a testületnél bárki büntetlenül követhet el hibákat vagy bűncsele­km­­ényeket. Ennek a vizsgálatnak nem az a célja, hogy az egész rendőri apparátus revízió alá kerüljön, a­mint azt követelték­ is, ha­nem az, hogy kideríttessék, követtek-e el szabálytalanságokat. Azt a követelést állí­tották föl különösen a sajtó egy részéről, hogy az egyes rendőrtisztviselők nem felel­nek­ meg a feladatuknak . . . Szeder Ferenc: A saját sajtója állítja ezt! Rakovszky Iván belügyminiszter: Ezért a rendőrtisztviselők állami tisztviselő­i nem lehet őket minden további nélkül el­bocsátani. Tovább megyek egy lépéssel, ki­jelentem, hogy akár a vizsgálatban, akár a fegyelmi eljárásban a vezetést nem lehet olyan egyénekre lenni, a­kik a testületben emeritai magyarok Igazában csak egyről lesz itt a szó, de ez a kérdés kavarog a fejemben, a­mire a diáknyelv tanított, hogy ex una disce omnes. Mert hogyne lenne természetes az,­­hogy az új világ élete, szokása, különös­sége nagy hatással ne legyen, szinte átala­kító hatással az olyan nagyon impresszió­­s,abilis elméjű magyar emberre. Úgy issza az amerikai szellemet, mint a hazai bort. S mikor már elitta az elméjét, akkor sírva fakad, hazasír, hazavágyik, magyar­ságában fölmagasztosul s a tehetségese dalt is mond magyar voltáról. Csodálatos egy nép vagyunk mi. Türel­mes, barátságos, jókedvű, mulatós is, a­ki közöttünk lakik, vagy hozzánk vető­dik, megszeret­­és becsül bennünket (ha maga is jóravaló ember) és könnyen itt ragad, hamar magyarrá lesz ér­zésben, mert könnyen boldogul is. Mi pedig mindenkivel jól megférünk, csak egymás közt nem; mindenkinek hiszünk, csak egymásra gyanakszunk. De busák, bánatosak, kesergők vagyunk, mint ma­gyarok és szeretjük siratni a magyart, a­kivel különben sohasem értünk egyet. Az az amerikai ember, a­kiről szólni akarok, Szabó László református lelkész, ti ki elszakadt Amerikába s ott ül úgy­szólván a vizek partján és lantját pengeti, ide­­ nekünk. Szavát mint madársereget bocsátja ömlő strófákban neki a nagy űrnek, mely a Atlanti-óceán felett elvá­lasztja őt nem Európától, hanem Magyar­ Országtól. S mi elfogjuk szárnyas postáit és merengve gondolunk rá, az amerikai magyarra. Két kötete jelent meg mostanában Szabó­­­Lászlónak, de Budapesten. Az együk dme Irredenták. Ez egy dráma két felvonásban. Játszik a Felvidéken, eár, a csefli politiká­nak behódolt becsvágyó tót úr házában. De családját, fiát, leányát, nejét a ma­gyar nemzeti lélek tölti el, s ők szövögetik és készítik elő az elszakadt területek fel­­szabadítását. Mert a­mit mint a nyugati ha­talmak bérelt eszközei itt felszabadítás cí­mén cseh, oláh és szerb elkövettek, az a mi szabad nemzetiségeink rabságra vetése volt. Hihetetlen — itt nekünk igazán majdi­ném­ hihetetlen izzó szeretete ég ebben a két felvonásban. Mi itthon egymással ve­szekszünk, mi nem érünk rá égni az el­­szakio­takért. Csa­k maguk az elszakítottak lángolhatnak forrób vágytól, mint az amerikai magyar, a­ki magát, önként sza­kította el egykor hazájától. Mintha igaz lenne, hogy a magyar hazafiságnak, fajsze­­retetnek legkülönb iskolája, főfőegyeteme a külföld. Szabó László természetesen két felvonás­ban el is végzi a felszabadítás művét. Hogy is­ fog-e végbemenni a megváltás vagy másképp, azt persze nem tudjuk. De hogy a nélkül hit, rajongás és önfeláldozó haza­­szeretet nélkül, mely az ő hőseiben ég, egy­általán nem mehet végbe, az bizony való­színű. Másik kötete az emerikai költőnek vers­kötet. Gazdag s változatos taralom, nagy­része a jelen élet jelenségeibe kapcsolódva. Egy tűnődő ember tartalmának kiömlései. Inkább az elme munkái, mint a fantáziáéi. Még az érzések is okoskodássá válnak a lantján. S ha megfog egy témát, mint a Niagara-zuhat meg, úgy ömlik ajkáról kifogy­hatatlanul a mond­a­ni­valój­a. A kötet két utolsó verse, az egyik. A bolusevikiekhez szól és kimondhatatlan szent haraggal borítja rájuk ítéletét; a másik A kommunistákat korbácsolja végig szeges ostorral . . . Ebből kiveszek egy részt, mert kitűnően jellemzi magát a költőt: El kell törülni a magántulajdont? Felbátorítja az embervadont. Ez tűzcsóva, nem pedig szent szövetnek. Végét jelenti a fölkent egyénnek; A haladást, becsvágyat gúzsba fojtja. Művészeten is kint hullafoltja; Család, haza, hit, erkölcs hátán Tombolna a vörös, vigyorgó Sátán; Minden nagyság közönybe veszne S Mont-Blankká nőne a veszély, Mert ez nem egy mindent feloldó eszme, De szolgaságba döntő szenvedély. Felettébb érdekes és jellemző éppen a magyar-amerikai költőre nézve a követ­kező. Megihleti a koronázás, de távolról sem abban a lélekben, mellyel — mond­juk — Tisza István gróf a koronát IV. Károly fejére tette. Sőt nagyon is ellen­kezőleg. „Koronázás után“ címen igy énekel: A Korona, mi szent s magyar volt, Újra Habsburgi főn ragyog; Balsejtelemben, kínban égve Nézzük mi: távol magyarok. És felhányva múltat és jelent, kesereg e ránézve szomorú valóságon tovább és igy végzi versét: Mi csak magunkért onthatunk vért! Föl, gyáva, korcs, ki itt reked. Készüljön a leszámolásra Egy forradalmi szent sereg. Nos, a költőnek nem sokáig kellett vár­nia. Jött a forradalom és jött vele a­­ köztársaság, melyet ditirambikus strófák­ban énekelt meg a költő: Köztársaság, magyar mennyország! Fenkölt dalod tüzelt vérem; Megittasít a százados vágy, Hogy ezt a szent napot megértem. Persze, gyorsan jött a kiábrándulás. Mindjárt ez üdvözlet után következik egy vers a bolysevizmusról, melynek első sora: Mivé lettél, fenséges eszme! Bizony, a köztársaság felséges eszme. De csak ott, a hol születik és természete-e­sen fejlődött életet él. A hol viszont évez­redes nemzeti szabad alkotmány szárnyai alatt fejlődött az államforma, ott a leg­ideálisabb deplántált köztársaság is csak csinált virág, mely az időtől hamar elfa­kul s nem lévén élő gyökere, újra se nem hajt, se nem virágzik, hanem elporlik. Amerikában a talajból nőtt ki a köztársa­ság. Nálunk exaltált bolondok és ravasz gonoszok erőszakolták. Gyorsan is dege­nerálódott s nem csoda, ha amerikai hazánkfiából k­itör a kiábrándulás: Mivé leh­ét, fenséges eszme! Megkoronázza ezt a kis lelki evolúciót Szabó László verse, mely kick a címe: A geszti sírbolt. Megható, ihletett, erős képzelettel és vonagló fájdalommal megírt vers ez arról a férfiúról, a­kitől semmi a világon nem volt távolabb, mint a köztársasági ábrán­dozás, mint bármi eszméért is az eltérés nemzeti, ősi királyságunktól. De ez a vers tanúja annak, hogy az igaz magyar lélek, ha költői csapongása ki is ragadja a lelki közösségből, melybe a gondviselés he­lyezte, ez csak alkalmi kilengés, nem állandóság benne. Ezért veszekszenek azon is, hogy Petőfi forradalmár volt-e, vagy nem volt. Petőfit is kilendítette csapongó szárnya viharos időkben, a­mikor magyar nemzete sorsát hányták a hullámok bi­zonytalan játékban. Milliószámra jár, kel» BSMKSTtlMUV (65. BZ.) 1923 március 21.

Next