Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-22 / 66. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elő­ietési árak: Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. Egyes szám ára 30 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese. Ausztriában egy példány ára 1200 osztrák kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajth­ny Ferenc Ára 30 korona Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 66. szám Csütörtök, március 22. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Pirrhusi győzelem. Budapest, márc. 21. Ez egy fogalom, melynek értelme az, hogy valamely győzelem nem ér többet a vesztett csatánál, hogy a győztes alig­ha bírna el még egy ilyen diadalt. Pirr­­hus király vívta ki a rómaiak ellen abban a híres ütközetben, melybe a keleti civilizáció először sorakoztatta fel a nyugati ellen — elefántok képé­ben — a maga — tankjait. Ezek az elefántok mentették meg, legázolván a római légiókat, Pirrhus számára a győ­zelmet, de már csak akkor, a­mikor hadserege javát megtizedelte volt a római vitézség. Ilyen győzelemről beszél ma nyilat­kozatában Eckhardt Tibor, a kormány­párt oszlopos tagja, a sajtóosztály volt főnöke. Azt mondja a nyilatkozatban, a­melyet ama lapok egyikének a ha­sábjain jelentetett meg, melyekre Beth­len (egy kosárba dobva őket az úgy­nevezett destruktív lapokkal) stigmá­ját rásütötte. Bethlen István tegnap fényes győzelmet aratott, de csak még egy-két ilyen győzelem és meg is bukott. Óhajtja-e e bukást, vagy fél-e tőle Eckhardt Tibor miniszteri tanácsos és a kormánypárt egyik vezértagja, azt az mondhatja meg, a­ki ez érdekes és nem közönséges tehetségű és becs­vágy ember veséibe lát.. Engem ebben a dologban az érdekel, hogy a Bethlen „fényes győzelmének“ a körülményei­ben semmi nyomát sem látom annak, a­mi hasonlatossá tenné Pirrhus győ­zelméhez. Pirrhus elvesztette emberei javát, s az elefántoknak kellett kiruk­kolni, hogy megmentsék a napot. Beth­len egy embert se vesztett a csatájá­ban, sőt zászlót hajtott előtte az ellen­fél is. Éppen csak az elefántok nem rukkoltak ki, hanem inkább a kulisz­­szák mögött maradtak. Pirrhus kény­telen volt győzelmes seregének romjai­val visszavonulni, ellenben Bethlen, mint láttuk, diadalmi lakomát ült még győzelme estéjén és újra belefojt­ott a kürtbe, melynek hangjai mellett győ­zelmét kivívta. Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy izgal­mas napi kérdésről sem ezen a nemzet­gyűlésen, sem elődjén olyan szép, egy­öntetű, egyetértő szavazást nem lát­tunk, mint a tegnapi volt. Láttam én az alkotmányos életben s magában a parlamentben is pirrhusi győzelmeket. Láttam, a­mikor egy-egy elszánt miniszterelnök a választáson földig gázolta az ellenzéket. De az el­lenzék igazsága olyan erős volt, hogy az óriás kormánypárti többség hamar kénytelen volt elejteni vaskezű minisz­terét a kisebbségi Dávid parittyái elle­nében. És láttam nagy többséget ké­nyes helyzetben tüntető lelkesedéssel bizalmat szavazni, s a mellett egy héten belül kitört a kormányválság. Ezek pirrhusi győzelmek voltak. De mit láttunk tegnap? Nemcsak saját pártja tüntetett szavazatával a kormány­­mellett, hanem az összes el­lenzéki töredékek is. Vannak tehát dol­gok, a­melyekben lehetségesnek mutat­kozik az oly sokat óhajtott nemzeti egység és egyetértés. És a tegnapinak ilyennek kellett lennie. Azon talán már­ nem kell vitatkozni, hogy a közdolgokba bizonyos mértékig van beleszólása a pártok fontos érde­keinek is. Elfajulás az, a­mikor a párt érdekei szerint igazodik a közérdek. De természetes dolog az, hogy komoly pártérdek szempontjából egyszer-egy­­szer valamely ügy vagy eset megítélé­sében, sőt intézésében is engedmé­nyekre hajlunk. Tegnap ilyenről szó sem volt. Tegnap az ország érdekéről szavaztak, a miniszterelnök az igazsá­gosságot, a méltányosságot, a korrekt kormányzás elvét képviselte. És az egész Ház lelkesen honorálta kijelen­téseit, az egész Ház behódolt az igaz­ságnak, a méltányosság s a korrekt kormányzás elvének. És ez lenne a magyar nemzetgyűlé­sen a pirrhusi győzelem? Mi fogna, az Eckhardt Tibor által falra festett bu­kás után következni? Nyilván a kor­mány által hirdetett elvek ellenkezője. Tehát az igazságtalanság, a méltányta­lanság, az inkorrekt kormányzás. Egy kormányzás e szerint, melyet párt- vagy osztály-, vagy felekezeti, vagy nem tu­dom, mi érdek vezérelne, nem az or­szág, nem a nemzet érdeke. Egy­ kormányzás abban a szellem­ben, a­melyben az egyetemi ifjúság mozgósíttatott. Egy kormányzás, mely pártszempontok szerint szervezné a rendőrséget, az egyetemi tanári kart, az iskolákat, a közigazgatást, még tán a bíróságot is. Egy kormányzás gumi- és ólmosbotokkal, verekedésekkel az ut­cán, az egyetemeken, végre a nemzet­gyűlésen. Micsoda perspektívája ez Ma­gyarország rekonstrukciójának! Józan ésszel pedig nem lehet azt gon­dolni, hogy Eckhardt balsejtelme csak egy Sziriusz-féle időjóslat vagy egy jó­kedvű elmésség, melyet kiröpít a nem­zetgyűlés fecsegő folyosóira. Oly ön­tudatos, soha céltalanul se cselekvő, se nyilatkozó ember szavának inkább biz­tatás, mint jóslat, és kell, hogy vala­mely komoly háttere legyen. Nem mondom, hogy összeesküvés; nem­hogy szervezet; nem, hogy fronde; de legalább is szándék és terv, melynek gyökerei beteges viszonyainkból táplál­koznak, melyek forradalmaink levegő­jéből szedik lélekzetüket; melyek idő­közönként, mint a csigabiga, ki-kitol­­ják Csápjaikat s ha még nem találják alkalmasnak a levegőt, vagy valamely akadályt éreznek, gyorsan visszarán­­tódnak a csiga sima testébe, mindig készen ül meg új kísérletekre. Azon az alapon, a­melyen ma nyug­szik az ország közélete, az én hitem szerint igen nehéz, ha nem lehetetlen, alkotmányosan kormányozni s elin­tézni a nemzet tenger baját. Mások mást hisznek, hiszen különben nem vállalkoznának képviselőségre és mi­niszterségre. Egy bizonyos azonban. Ha van kibontakozás, ha van menek­vés, ha nem kell még minden remény­ről lemondanunk, annak csak egy útja van, az, a­melyet a tegnapi szavazás megmutatott: félre kell tenni minden tekintetet, lerombolni a fennálló párt­­kereteket és oda állni egy értelemmel — ez idő szerint — Bethlen István gróf mellé. A Pirrhusok és elefántjaik pedig vessék el az álarcukat, ha a szándékuk jó és önzetlen. Elvégre a politika s a törvényhozás mégis csak nem álarcos­bál. Tisatss fo&Sgzefef fcfsl! teremteni. — Titokzatos tanácskozásod. — Bethlen ma fogadta az egyetemi ifjuság küldöttségét. — Hz pás’f fisSiasposnö ftföhb­eségbere a miB&iszfereVn&h mifgwtt sül. Betllen István gróf miniszterelnök és Rakovszky Iván belügyminiszter tegnapi parlamenti kijelentései nyomán látszólag elsimultak a politikai hullámok. Azért mondjuk, hogy látszólag, mert olyan je­lenségekről kell beszámolnunk, a­melyek arra vallanak, hogy sirokkó dühöng a ten­geren és a csendes felszín alatt erősen ka­varog és morajlik az ár. Vegyük csak sor­jába a jelenségeket. Napok óta jelennek meg cáfolatlanul hírek a sajtóban, hogy Gömbös Gyula, az egységes párt ügyvezető­ alelnöke hol ezzel, hol azzal a politikussal tárgyal. A múlt héten Szabó István, földmivelésügyi minisz­tert hozta össze Wolff Károllyal, tegnap Ernszt Sándor járt nála, ma meg a késő esti órákig tartó eszmecserét folytatott a lakásán több politikus, a­kik között ott volt Fáy Gyula, Horánszky Dezső, Wolff Károly, Eckhardt Tibor, Zsilinszky Endre és még mások. Az eszmecsere végeztével a Pátria-klub egyikő szobájában Zsilinszky, Eckhardt, Bi­nárd Ágoston és Anka János az ifjúság odahívott vezetőivel tárgyaltak, annak el­lenére, hogy a klub egyik legutóbbi ülésén éppen Eckhardt Tibor elnök volt ,, a­ki a tagokat arra kérte, hogy a klub helyisé­geiből száműzzék a politikát. Arról is kaptunk hírt, hogy Szabó Ist­ván egy hozzá intézett ajánlatra azzal rá­felelt, hogy nem hajlandó Bethlen el­­j­árulni. Mit céloznak ezek a tárgyalások, a­melyeket a kormányzópárt egyik előkelő funkcionáriusa a miniszterelnök háta mö­gött folytat olyan politikusokkal, a­kik — legalább részben — a kormány ellenzéké­ből valók és politikájuk minden egyebet szolgál, mint a kormány pozíciójának megerősítését? A másik jelenség. A többségi párt egyik rendkívül képzett és eszes tagja nem veszi­­ tudomásul a belügyminiszter válaszát, sőt­­ ma olyan nyilatkozatot tesz egy kormányt-­­ támogató esti lapban, hogy még egy a teg­­­­napihoz hasonló győzelem és nemcsak a­­ kormány, hanem a párt is belebukik. És még semmi hír arról, hogy az egységes pártnak ez a tagja levonta volna ennek az állásfogl­ásának a konzekvenciáját. Az egyetemi ifjúság a­helyett, hogy t®a­polmányaial törődnék, politizál és poli­tikai faktor akar lenni. Nincsen megelé­gedve a belügyminiszter válaszával, a­me­­lyet úgyszólván a nemzetgyűlés egésze he­lyeslően vett tudomásul és elégtételt köte­tei. Az izgalom olyan nagy az ifjúság kö­rében —­ olvassuk valahol, — hogy az egyetemi hallgatók nem mennek haza a húsvéti szünidőre. Miért? Talán valamelyes szerep vár reájuk, a­miről ma még nem le­­het beszélni?! Ma este maga a miniszterelnök is fo­gadta az ifjúság küldöttségét és két órán át tárgyalt vele és — mint a hivatalos hír­adás mondja — a miniszterelnök a kül­döttség kérésének megfelelően megígérte, hogy a vizsgálatot az illetékes hatóság a legszélesebb mederben, a lehető legrövidebb időn belül és teljes pártatlansággal fogja lefolytatni és hogy mindazokat az előter­jesztéseket, a­melyeket e cél érdekében az ifjúság közvetetlenül a belügyminiszter elé juttat, a kormány figyelembe fogja venni és a vizsgálatot ily irányban is ki fogja egészíteni. Pártbomlásról beszélnek egyesek, új mi­niszteri listát kolportálnak mások, a­me­lyen a szélsőjobb reprezentánsait ültetik a megüresedő bársonyszékekbe, előkészített támadásról tudnak ezek, puccstól félnek amazok és mindenfelől mindenfélét károg­nak a hollók é s közben a koronánk 0.13-ra­­zuhan. Mi történik itt és ki a mozgatója ennek a rettenetes vajúdásnak, a­melyből az ország már-már visszatérő nyugalmá­nak megrontói készülnek megszületni. Senki sincs, a­ki belátna a színfalak­ mögé és ha valaki mégis tudja, mi történik a sötét háttérben, hallgat és maga is a színfalak mögött igyekszik ellensúlyozni a megindult akciót. Mert kétségtesen hogy akció van folyamatban, a­melyet az ország közbékéje, konszolidációja és nyugalma ér­dekében le kell szerelni és lehetetlenné kell tenni, még mielőtt késő volna. Az egységes párt­­a maga nagy többsé­gében érzi ezt és — a­mint többektől hal­lottuk — kívánja, hogy tiszta helyzetet te­­remtsenek. A párt elnyomó majoritásába­n Bethlen István gróf mögött áll és tudja, hogy Bethlen ma az egyetlen politikus, ki ki az országot vezetni képes és a kiben megvan a kellő kitartás és erő, hogy az útjába gördülő akadályokat, ha kell szé­p­­szerére! de ha kell, kemény elhatározással is elhárítsa. A párt zöme tudni ak­arja, kik azok, a­kik a vezérnek gáncsot vetnek, s éppen ezért nem lehetetlen, hogy az egy­séges párt legközelebbi értekezletén nyílt kenyértörésre kerül a dolog. Ez annál is inkább megeshetik, mert — biztos tudomásunk szerint — a párt meg­nyugtatást kapott a tekintetben, hogy eset­leges kivárások esetén olyan politikusok álla­­nának Bethlen István gróf mögé, a­kik ma vele szemben vannak, de a­kiknek az egységes pártba való beolvadása határozott nyereséget jelentene. Hogy hová érlelődik a helyzet, ebben a pillanatban nem tudjuk. De az egységes párt hangulatából és az ellenzék tegnapi magatartásából arra lehet következtetnünk, hogy a tornyosuló nehézségeken és intri­kákon végre is győzedelmeskedni fog Bethlen István gróf ereje, erélye és poli­tikai készültsége.

Next