Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)
1923-03-22 / 66. szám
Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előietési árak: Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. Egyes szám ára 30 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese. Ausztriában egy példány ára 1200 osztrák kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthny Ferenc Ára 30 korona Budapest, 1923. XLIII. évfolyam, 66. szám Csütörtök, március 22. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Pirrhusi győzelem. Budapest, márc. 21. Ez egy fogalom, melynek értelme az, hogy valamely győzelem nem ér többet a vesztett csatánál, hogy a győztes aligha bírna el még egy ilyen diadalt. Pirrhus király vívta ki a rómaiak ellen abban a híres ütközetben, melybe a keleti civilizáció először sorakoztatta fel a nyugati ellen — elefántok képében — a maga — tankjait. Ezek az elefántok mentették meg, legázolván a római légiókat, Pirrhus számára a győzelmet, de már csak akkor, amikor hadserege javát megtizedelte volt a római vitézség. Ilyen győzelemről beszél ma nyilatkozatában Eckhardt Tibor, a kormánypárt oszlopos tagja, a sajtóosztály volt főnöke. Azt mondja a nyilatkozatban, amelyet ama lapok egyikének a hasábjain jelentetett meg, melyekre Bethlen (egy kosárba dobva őket az úgynevezett destruktív lapokkal) stigmáját rásütötte. Bethlen István tegnap fényes győzelmet aratott, de csak még egy-két ilyen győzelem és meg is bukott. Óhajtja-e e bukást, vagy fél-e tőle Eckhardt Tibor miniszteri tanácsos és a kormánypárt egyik vezértagja, azt az mondhatja meg, aki ez érdekes és nem közönséges tehetségű és becsvágy ember veséibe lát.. Engem ebben a dologban az érdekel, hogy a Bethlen „fényes győzelmének“ a körülményeiben semmi nyomát sem látom annak, ami hasonlatossá tenné Pirrhus győzelméhez. Pirrhus elvesztette emberei javát, s az elefántoknak kellett kirukkolni, hogy megmentsék a napot. Bethlen egy embert se vesztett a csatájában, sőt zászlót hajtott előtte az ellenfél is. Éppen csak az elefántok nem rukkoltak ki, hanem inkább a kuliszszák mögött maradtak. Pirrhus kénytelen volt győzelmes seregének romjaival visszavonulni, ellenben Bethlen, mint láttuk, diadalmi lakomát ült még győzelme estéjén és újra belefojtott a kürtbe, melynek hangjai mellett győzelmét kivívta. Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy izgalmas napi kérdésről sem ezen a nemzetgyűlésen, sem elődjén olyan szép, egyöntetű, egyetértő szavazást nem láttunk, mint a tegnapi volt. Láttam én az alkotmányos életben s magában a parlamentben is pirrhusi győzelmeket. Láttam, amikor egy-egy elszánt miniszterelnök a választáson földig gázolta az ellenzéket. De az ellenzék igazsága olyan erős volt, hogy az óriás kormánypárti többség hamar kénytelen volt elejteni vaskezű miniszterét a kisebbségi Dávid parittyái ellenében. És láttam nagy többséget kényes helyzetben tüntető lelkesedéssel bizalmat szavazni, s a mellett egy héten belül kitört a kormányválság. Ezek pirrhusi győzelmek voltak. De mit láttunk tegnap? Nemcsak saját pártja tüntetett szavazatával a kormánymellett, hanem az összes ellenzéki töredékek is. Vannak tehát dolgok, amelyekben lehetségesnek mutatkozik az oly sokat óhajtott nemzeti egység és egyetértés. És a tegnapinak ilyennek kellett lennie. Azon talán már nem kell vitatkozni, hogy a közdolgokba bizonyos mértékig van beleszólása a pártok fontos érdekeinek is. Elfajulás az, amikor a párt érdekei szerint igazodik a közérdek. De természetes dolog az, hogy komoly pártérdek szempontjából egyszer-egyszer valamely ügy vagy eset megítélésében, sőt intézésében is engedményekre hajlunk. Tegnap ilyenről szó sem volt. Tegnap az ország érdekéről szavaztak, a miniszterelnök az igazságosságot, a méltányosságot, a korrekt kormányzás elvét képviselte. És az egész Ház lelkesen honorálta kijelentéseit, az egész Ház behódolt az igazságnak, a méltányosság s a korrekt kormányzás elvének. És ez lenne a magyar nemzetgyűlésen a pirrhusi győzelem? Mi fogna, az Eckhardt Tibor által falra festett bukás után következni? Nyilván a kormány által hirdetett elvek ellenkezője. Tehát az igazságtalanság, a méltánytalanság, az inkorrekt kormányzás. Egy kormányzás e szerint, melyet párt- vagy osztály-, vagy felekezeti, vagy nem tudom, mi érdek vezérelne, nem az ország, nem a nemzet érdeke. Egy kormányzás abban a szellemben, amelyben az egyetemi ifjúság mozgósíttatott. Egy kormányzás, mely pártszempontok szerint szervezné a rendőrséget, az egyetemi tanári kart, az iskolákat, a közigazgatást, még tán a bíróságot is. Egy kormányzás gumi- és ólmosbotokkal, verekedésekkel az utcán, az egyetemeken, végre a nemzetgyűlésen. Micsoda perspektívája ez Magyarország rekonstrukciójának! Józan ésszel pedig nem lehet azt gondolni, hogy Eckhardt balsejtelme csak egy Sziriusz-féle időjóslat vagy egy jókedvű elmésség, melyet kiröpít a nemzetgyűlés fecsegő folyosóira. Oly öntudatos, soha céltalanul se cselekvő, se nyilatkozó ember szavának inkább biztatás, mint jóslat, és kell, hogy valamely komoly háttere legyen. Nem mondom, hogy összeesküvés; nemhogy szervezet; nem, hogy fronde; de legalább is szándék és terv, melynek gyökerei beteges viszonyainkból táplálkoznak, melyek forradalmaink levegőjéből szedik lélekzetüket; melyek időközönként, mint a csigabiga, ki-kitolják Csápjaikat s ha még nem találják alkalmasnak a levegőt, vagy valamely akadályt éreznek, gyorsan visszarántódnak a csiga sima testébe, mindig készen ül meg új kísérletekre. Azon az alapon, amelyen ma nyugszik az ország közélete, az én hitem szerint igen nehéz, ha nem lehetetlen, alkotmányosan kormányozni s elintézni a nemzet tenger baját. Mások mást hisznek, hiszen különben nem vállalkoznának képviselőségre és miniszterségre. Egy bizonyos azonban. Ha van kibontakozás, ha van menekvés, ha nem kell még minden reményről lemondanunk, annak csak egy útja van, az, amelyet a tegnapi szavazás megmutatott: félre kell tenni minden tekintetet, lerombolni a fennálló pártkereteket és oda állni egy értelemmel — ez idő szerint — Bethlen István gróf mellé. A Pirrhusok és elefántjaik pedig vessék el az álarcukat, ha a szándékuk jó és önzetlen. Elvégre a politika s a törvényhozás mégis csak nem álarcosbál. Tisatss fo&Sgzefef fcfsl! teremteni. — Titokzatos tanácskozásod. — Bethlen ma fogadta az egyetemi ifjuság küldöttségét. — Hz pás’f fisSiasposnö ftföhbeségbere a miB&iszfereVn&h mifgwtt sül. Betllen István gróf miniszterelnök és Rakovszky Iván belügyminiszter tegnapi parlamenti kijelentései nyomán látszólag elsimultak a politikai hullámok. Azért mondjuk, hogy látszólag, mert olyan jelenségekről kell beszámolnunk, amelyek arra vallanak, hogy sirokkó dühöng a tengeren és a csendes felszín alatt erősen kavarog és morajlik az ár. Vegyük csak sorjába a jelenségeket. Napok óta jelennek meg cáfolatlanul hírek a sajtóban, hogy Gömbös Gyula, az egységes párt ügyvezető alelnöke hol ezzel, hol azzal a politikussal tárgyal. A múlt héten Szabó István, földmivelésügyi minisztert hozta össze Wolff Károllyal, tegnap Ernszt Sándor járt nála, ma meg a késő esti órákig tartó eszmecserét folytatott a lakásán több politikus, akik között ott volt Fáy Gyula, Horánszky Dezső, Wolff Károly, Eckhardt Tibor, Zsilinszky Endre és még mások. Az eszmecsere végeztével a Pátria-klub egyikő szobájában Zsilinszky, Eckhardt, Binárd Ágoston és Anka János az ifjúság odahívott vezetőivel tárgyaltak, annak ellenére, hogy a klub egyik legutóbbi ülésén éppen Eckhardt Tibor elnök volt ,, aki a tagokat arra kérte, hogy a klub helyiségeiből száműzzék a politikát. Arról is kaptunk hírt, hogy Szabó István egy hozzá intézett ajánlatra azzal ráfelelt, hogy nem hajlandó Bethlen eljárulni. Mit céloznak ezek a tárgyalások, amelyeket a kormányzópárt egyik előkelő funkcionáriusa a miniszterelnök háta mögött folytat olyan politikusokkal, akik — legalább részben — a kormány ellenzékéből valók és politikájuk minden egyebet szolgál, mint a kormány pozíciójának megerősítését? A másik jelenség. A többségi párt egyik rendkívül képzett és eszes tagja nem veszi tudomásul a belügyminiszter válaszát, sőt ma olyan nyilatkozatot tesz egy kormányt- támogató esti lapban, hogy még egy a tegnapihoz hasonló győzelem és nemcsak a kormány, hanem a párt is belebukik. És még semmi hír arról, hogy az egységes pártnak ez a tagja levonta volna ennek az állásfoglásának a konzekvenciáját. Az egyetemi ifjúság ahelyett, hogy t®apolmányaial törődnék, politizál és politikai faktor akar lenni. Nincsen megelégedve a belügyminiszter válaszával, amelyet úgyszólván a nemzetgyűlés egésze helyeslően vett tudomásul és elégtételt kötetei. Az izgalom olyan nagy az ifjúság körében — olvassuk valahol, — hogy az egyetemi hallgatók nem mennek haza a húsvéti szünidőre. Miért? Talán valamelyes szerep vár reájuk, amiről ma még nem lehet beszélni?! Ma este maga a miniszterelnök is fogadta az ifjúság küldöttségét és két órán át tárgyalt vele és — mint a hivatalos híradás mondja — a miniszterelnök a küldöttség kérésének megfelelően megígérte, hogy a vizsgálatot az illetékes hatóság a legszélesebb mederben, a lehető legrövidebb időn belül és teljes pártatlansággal fogja lefolytatni és hogy mindazokat az előterjesztéseket, amelyeket e cél érdekében az ifjúság közvetetlenül a belügyminiszter elé juttat, a kormány figyelembe fogja venni és a vizsgálatot ily irányban is ki fogja egészíteni. Pártbomlásról beszélnek egyesek, új miniszteri listát kolportálnak mások, amelyen a szélsőjobb reprezentánsait ültetik a megüresedő bársonyszékekbe, előkészített támadásról tudnak ezek, puccstól félnek amazok és mindenfelől mindenfélét kárognak a hollók é s közben a koronánk 0.13-razuhan. Mi történik itt és ki a mozgatója ennek a rettenetes vajúdásnak, amelyből az ország már-már visszatérő nyugalmának megrontói készülnek megszületni. Senki sincs, aki belátna a színfalak mögé és ha valaki mégis tudja, mi történik a sötét háttérben, hallgat és maga is a színfalak mögött igyekszik ellensúlyozni a megindult akciót. Mert kétségtesen hogy akció van folyamatban, amelyet az ország közbékéje, konszolidációja és nyugalma érdekében le kell szerelni és lehetetlenné kell tenni, még mielőtt késő volna. Az egységes párta maga nagy többségében érzi ezt és — amint többektől hallottuk — kívánja, hogy tiszta helyzetet teremtsenek. A párt elnyomó majoritásában Bethlen István gróf mögött áll és tudja, hogy Bethlen ma az egyetlen politikus, ki ki az országot vezetni képes és a kiben megvan a kellő kitartás és erő, hogy az útjába gördülő akadályokat, ha kell szépszerére! de ha kell, kemény elhatározással is elhárítsa. A párt zöme tudni akarja, kik azok, akik a vezérnek gáncsot vetnek, s éppen ezért nem lehetetlen, hogy az egységes párt legközelebbi értekezletén nyílt kenyértörésre kerül a dolog. Ez annál is inkább megeshetik, mert — biztos tudomásunk szerint — a párt megnyugtatást kapott a tekintetben, hogy esetleges kivárások esetén olyan politikusok állanának Bethlen István gróf mögé, akik ma vele szemben vannak, de akiknek az egységes pártba való beolvadása határozott nyereséget jelentene. Hogy hová érlelődik a helyzet, ebben a pillanatban nem tudjuk. De az egységes párt hangulatából és az ellenzék tegnapi magatartásából arra lehet következtetnünk, hogy a tornyosuló nehézségeken és intrikákon végre is győzedelmeskedni fog Bethlen István gróf ereje, erélye és politikai készültsége.