Budapesti Hírlap, 1924. augusztus (44. évfolyam, 156–180. szám)

1924-08-29 / 178. szám

4 m­el­vényt részben szószerinti fordításban­­ adjunk ebből a korszakalkotó munkából. „Nem tudjuk biztosan, mikor jöttek a csehek Európába“, de siet hozzátenni, hogy „a tudósok állítása szerint, valószínűen már Kr. e. 500-ban szlávok lakták a mai Csehország egész területét.“ (Érdekes figye­lembe venni e kérdésnél Safarik Józsefnek, a múlt század híres ős-szláv történészének munkálkodását, mely szerint a Kárpátok vidékéről a kelták Kr. e. 350 körül kiirtot­ták a szlávokat. Mi összefüggés van tehát fönti megállapítás és a mai állapotok kö­zött?!) A könyv egyébként nem feledkezik meg az összes szlávok együvétartozásának propagálásáról. Fölemlíti a nagycseh biro­dalomnak a mai Pozsony közelében volt fővárosát, a Szvatoplukról, mint a magya­rok legyőzőjéről beszél, a­kinek birodal­mát, csak a halála után beállott testvér­­viszály (Lásd hun és magyar mondák.) juttatta a magyarok kezére. Forgassunk tovább a lapokon. „Miután az Árpádház 1301-ben kihalt, Tótország­­ban ismét virágozni kezdett az önállóság. Cak (sic!) Máté Trencin vár ura 1275-ben Tótország ura lett. Ő uralkodott Bratisla­­vától Sarisig. Károly Róbert magyar király Rozhanovcénél megverte ugyan, nem messze Kosicétól, de korlátlanul uralko­dott haláláig. Saját pénzt veretett, stb., stb.“ Tovább: „A hussziták ismét vissza­­szerzik a függetlenséget.“ „Jiskra Brandys, Tótország kinevezett kormányzója (?!) megveri Hunyadit“ és „fölépíti Murán vá­rát, valamint a Rimavölgy majdnem min­den községét.“ Nagy Lajost és Mátyás ki­rályt, mint a szlávság nagy pártfogóit em­líti, Zapolskyt (Szapolyai János későbbi magyar király) mint a Felföld uralkodó­ját és a szlávság hősét írja le, ugyancsak szlovák hősként ünnepli Turzó (valószí­nűen Thurzó) Ferencet és fiát, Györgyöt, valamint Thököly Imrét. Egy hatalmas ugrással innen Stur György­nél, az 1844-es hírhedt pánszláv agitátornál áll meg. A szabadságért való küzdelem kez­detét 1848-ra teszi, mikor is nemzeti köve­teléseik nem teljesítése miatt „fegyvert fog­tak és elfoglalták az egész Tótországot.“ (?!) Végre a világháború és a kialakulás ügyei­vel foglalkozik fel­lengzően, a mai cseh tör­téneti nagyságok leírásával. Ellenállhatatln tragikomikum erejével hat ez a „történelem“. A nagy kultúrájú cseh népnek nincs szüksége olyan alkotá­sokra, mint Fadrusz János Mária Terézia szobra, — azt porrá töri. De ha egy kis történelemre van szüksége, nem röstell át­kelni a trianoni határokon. Ide kell azonban árkölni a kalapot Klima titkár úr ügyessége előtt: a mai iskolalátogató ifjúság mégis csak hallott már egyet-mást a történelem­ről, hát biztosan feltűnne neki, ha most egy­szerre csupa nagy Jiskra, Húrban és Stur töl­tené ki azt, holmi kis Mátyások, Nagy La­josok és Rákócziak helyett. Sokkal egysze­rűbb volt tehát momentán megtenni sze­gény öreg Csák Mátét tót királynak,­­ta­li­óivá­t, Thurzót és Thökölyt meg szláv nemzeti hősnek. Bizonyára ugy gondolják a prágai urak, hogy ezek nemsokára ki­kopnak lassan kint az emlékezetből s ekkor majd elfoglalhatják méltó helyüket a tör­ténelemben is az igazi nagyok, mint Benes és Szobár. A régi szeretettel gondolunk „felszaba­dított“ tót testvéreinkre, a nagy respublika mostoha fik­ra s kérjük, tartsák meg to­vábbra is emlékezetükben ezeket a szegény nemzeti hősöket, a­kik ha nem is voltak talán feltétlenül szlávok, de mindenesetre éppen úgy­e éreztük, tótokért is éltek, küz­döttek, haltak, mint Magyarország minden más édes fiáért. Klima úr könyvéről még csak annyit, hogy harmadik részében, az alkotmánytan­ban gyönyörűen írta le azokat a jogállapo­­tokat, melyek Csehországban megvannak­­ a papíron. A csekély számban meghagyott német­nyelvű iskolák mellett a magyar iskolák úgyszólván teljesen ki vannak már pusz­títva. Magyarnyelvű középiskola ma már csak mutatóban van. Várjon meddig? A­mi a földmivelésügyet, mezőgazdasá­got, állattenyésztést illeti, az folyik il régi keretek között, azzal a csekély különbség­k­el, hogy a régi magyar kormányzat igye­kezete, mellyel a Felvidéket jó vetőmaghoz, fai tenyészállatokhoz stb juttatta, — tel­jesen kimaradt. A régi földbirtokosok zak­latása a kisantant tagjához méltóan folyik s helyükbe faj-cseheket kolonizálnak. A közegészségügy terén nagyobb panaszra nincsen ok, legfeljebb az, hogy a Felvidék még min is szűkölködik a régen tervbe vett megfelelő számú kórházban. A népjóléti igazgatás jelenlétére külsőségek hívják fel az utazó figyelmét, így például a tátrafü­­­redi „Szobor gyermeküdülő“ díszes — be­járata. Arról azonban jobb nem beszélni, hogy az ott lévő gyermekek csupán egy egy­sngszerű valamibe vannak burkolva, fiuk, lányok vegyesen s inkább cigánypurdókra­ hasonlítanak. Az üdülő berendezése pedig, — mondatik — kritikán aluli. Ezzel be is fejeztük volna a beszámolót körutunnkról, mielőtt azonban hazatérnénk, még majd a Tátrában s a Ruténföldön te­szünk legközelebb egy kis kirándulást. Cserkészeink hazaérkeztek Kopenhágáb­ól. Ünnepi fogadás a keleti pályaudvaron. — A győzelmes csapat bevonulása. A Magyar Cserkész Szövetség válogatott csapata ezelőtt négy héttel indult útnak Kopenhágába a cserkész-olimpiászra, hogy a magyar névnek dicsőséget és hírnevet szerezzen. A remény, a­melyet cserkészeink külföldi szerepléséhez fűztek, valóra vált, mert néhány nappal ezelőtt rádió röpítette szét a hírt a nagyvilágba, hogy a meg­csonkított Magh­arnrszák cserkészei har­mincnégy nemzet csapata közül a harma­dik díjat nyerték el. A Cserkész Szövetség budapesti vezetőségét Kopenhágából táv­iratban értesítették arról, hogy a győzelmet aratott csapat csütörtökön délután 6 óra­kor fog­ hazaérkezni Budapestre a Keleti pályaudvaron. A magyar hatóságok és a közönség ün­­nepies fogadást rendeztek cserkészeinknek. A Rákóczi-úton és azokon az utcákon, a­melyeken a hazaérkezett cserkészek bevo­nulását várták, fiatal cserkészek vontak kordont. Már a kora délutáni órákban elözönlötte a közönség az úttestet és végig a Rákóczi-úton­ egészen a keleti pálya­udvarig cserkészcsapatok tartották fönn a rendet. A keleti pályaudvar érkezési olda­lán emelvényt állítottak a fogadáson részt­vevő előkelőségek számára. A pályaudvar előtti téren a magyar királi államrendőrség zenekara foglalt helyet. Fél 6 órakor gyüle­kezni kezdtek az előkelőségek, köztük a hatóságok képviselői is. Megjelent Khuen- Héderváry Károly gróf főcserkész, Feste­tics Pál gróf cserkészparancsnok, Petri Pál dr. államtitkár a kultuszminisztérium, Gogolák Károly miniszteri tanácsos a mi­niszterelnökség, Torday László osztályta­nácsos a földmivelésügyi minisztérium képviseletében, Pintér Jenő dr. tankerü­leti főigazgató, Zilahy-Kiss Jenő alpolgár­mester, Adorján Ágoston tábornok, Szesz­­ler Hugó és Balázs Árpád főkapitány­­helyettesek, továbbá számos társadalmi egyesület képviselője. Hat óra előtt öt perccel telefon­jelentés érkezett az állomásfőnökségre, hogy a vo­nat öt perc múlva befut az állomásra. Csak­hamar meg is érkezett a virággal és kis­cserkész-zászlókkal feldiszített vonat. A ki­pirult arcú, fiatal cserkészek gyorsan ki­ugrottak a kocsikból és parancsnokuk ve­zényszavára katonás rendben vonultak ki a pályaudvar előtt elterülő térre. Újabb ve­zényszó és az egyforma, cserkészruhába öl­tözött diákok fegyelmezett­ rendben fel­ál­­l­nak szemben az emelvénnyel. A csupa erős mellű, szélesvállú erős ifjú örömittasan, boldogan mosolyogva áll, mindegyik arcán rajta ül a diadal mámora. — Vigyázz! — hanzik a parancsnok ve­zényszava és a százhúsz főnyi cserkészcsa­pat cövekké meredve, várja az újabb pa­rancsot. Újabb vezényszó: Tiszteleti! A karok föl repülnek a levegőbe és a kis csapat tagjai tisztelegnek a fogadásukra megjelent előke­lőségeknek, a zászlótartó mélyen meghajtja a diadalra vitt cserkész zászlót. A zenekar indukít játszik. A cserkészek kordonja mögött álló nép­tömeg hatalmas éljenzésben tör ki és per­cekig ünnepli hazatért fiainkat. A zenekar elhallgat, az emelvényen előlép Felletich Pál gróf főcserkész, a­ki Hermann Győző parancsnok jelentését fogadja. Azután Petri Pál államtitkár lép előre, a­ki a kor­mány nevében üdvözli a versenycsapatot. — Örömmel, szeretettel és meghatottan üdvözöllek benneteket, — mondotta — a­mikor a kivívott fényes eredmények után ismét hazátok földjére léptek. A­ki ismeri a cserkészet jelentőségét, tudja, hogy mily fontos esemény volt az, amikor a kontinen­tális csapatok között az első, a világ cser­készei között pedig a harmadik helyet vívtá­tok ki magatoknak. Nemcsak a magyar cserkészet fölvirágzása szempontjából fon­tos ez. Nagy és fontos missziót, propagan­dát végeztetek a magyar haza érdekében. Magyarorzág a külföldi közvélemény előtt, a térképen ismeretlen foltként szerepel és ha hallott is róla, az csak a rágalom szava volt, a­melyet egy évtizedes agitáció szórt ellene. A­ki benneteket látott, nem fogja elhinni, hogy ez az ország nem kultúrké­­pes, barbár faj, az bízni fog az ország jö­vőjében és lelkesedni fog ezért a nemzetért. A pálmaág, melyet hazahoztatok, egy galy lesz abban a koszorúban, mely fölváltja majd azt a szomorú töviskoronát, melyet a nemzet jelenleg viselni kénytelen. Isten adja, hogy a belétek vetett reményben ne csalatkozzunk. Isten éltessen benneteket! A magasszárnyalású beszéd után elemen­táris erővel tört ki a közönség sorából a lelkesedés. Valóságos virágeső hullott arra a helyre, a­hol a cserkészek állottak. Gyö­nyörű, felejthetetlen látványt nyújtott a glédába sorakozott cserkész­csapat, a­mint szemrebbenés nélkül állta a virágesőt. Petri államtitkár után Schöberl Ferenc tanácsos a főváros nevében üdvözölte a csapatot. Utána Witz Béla dr. országos el­nök, majd Hermann Győző, a csapat pa­rancsnoka intézett buzdító beszédet a csa­pathoz. Az üdvözlések elhangzása után a cser­készcsapat vezetője az emelvényen álló kis asztalkára helyezte a Kopenhágában nyert díjakat. Két gyönyörű ezüstserleget és egy majolika turulmadarat hoztak haza a ma­gyar fiúk. A versenycsapat ezután díszmenetben vonult el Petri Pál államtitkár előtt, kö­vetve a fogadásukra megjelent többi cser­készcsapattól. Utána katonái rendben újra felsorakoztak és kalaplevéve hallgatták vé­gig a magyar Himnuszt. A közönség újra éljenzett és a győztes cserkészcsapat a vi­rággal borított térről hazafelé indult. Esteledni kezdett, a Rákóczi-úton lágyul­tak a lámpák és a győztes olimpiai cser­készcsapat az ívlámpák vakító fényében, katonás rendben haladt előre. Vezetőjük fehér-vörös csikós dán zászlót vitt, a­me­lyet a fiúk Kopenhágában a verseny után kaptak ajándékba. Amerre a csapat elha­ladt, mindenütt viharos, tomboló éljenzés fogadta őket. A cserkészek a Rákóczi-úton és a Kos­suth Lajos­ utcán át a piarista gimnáziumba mentek, hol vacsora várta őket. Budapesti hírlap 192? auguS­zTuS 59­. 1(17­. sz­.) Állami lakásépítés a Tabánban. írta Szabolcsi Ferenc műépítész. Budán, a királyi várpalota krisztinavá­rosi homlokzata tövében, a Várhegy és Naphegy határolta völgyben, a Tabánban, serény építkezés folyik. Mintegy 400 mun­kás: kőművesek, malterhordók, napszámo­sok, mint megannyi szorgalmas hangya napestig hordják és építik össze az anya­got, a­mely testet ölt és egy nagyméretű, négy utca által határolt bérpalota körvo­nalait rajzolja elénk. Ez építkezés nemcsak azért érdemel különös figyelmet, mert az állami lakásépítési akciónak egy újabb fe­jezetét nyitja meg, hanem mivel a végle­ges Tabán-szabályozási tervnek 1907-ben történt elfogadása óta ez az első épület, mely a Tabánban épül. Minthogy pedig ezen épületnek magasságához és beépítésé­nek módjához fog igazodni természetsze­rűleg a főútvonalnak — az új budai kör­útnak — minden további, a jövőben épí­tendő háza is, minthogy tehát ezek sze­rint fog kialakulni az új Tabánnak, a régi romokon újjáépülő ezen egész városrész­nek, a képe is, nem lehet közömbös a köz szem­­pontjából, fut ar építkezéssel kapcso­latban e városrész szabályozási kérdéseire is kitérek röviden. Az eszmét, hogy a Rákóczy-út és Kos­suth Lajos­ utca és ezzel kapcsolatosan az egész Belváros forgalmának a budai hegy­vidékbe való szerves bekapcsolása csakis egy nagyszabású „avenue“-szerű új budai körút létesítése által válik csak a feladat nagyságához méltóan lehetővé, Palóczy Antal tanár már 1892-ben hirdette. Az ő hervadhatatlan érdeme, hogy midőn a jel­zett évben előterjesztett első gyönyörű ter­vével a hivatalos tényezők merev ellenke­zésén keresztülhatolni képes nem volt, el nem csüggedt, hanem szívós kitartással és fáradhatatlan buzgalommal dolgozott mű­vén tovább, míg végre 1907-ben munkál­kodását részben siker koronázta. A fővá­ros ugyanis az időközben a Kereszt-téren emelt iskola­épület miatt átdolgozni kény­szerült második módosított tervezetének az eszméjét végre elfogadta ugyan, de már a részletek kidolgozását nem bízta reá, ha­nem illetékes hivatalának tartotta fenn. Az így végleg kialakult tervezeten azonban az egyes építési parcellák nagysága és mélysége, az új közúthoz csatlakozó utcák vezetéke lényegesen megváltozott. Ezen előzmények azonban ez ideig csak szomorú eredményeket szültek. Ugyanis: 1. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél a szabályozási kérdés huzavonája közben felépíteni megengedett két nagy, új bér­ház és — óh sors iróniája — a Közmun­kák tanácsának székháza, beleesvén a ter­vezett új körút útjába, előbb vagy utóbb lerombolandók lesznek. E rombolás elke­rülhetővé vált volna, ha, okulva a múlta­kon, idejében szabályozunk és csak azután építkezünk, nem pedig megfordítva, a­mint tényleg történt. 2. Az új budai körút és az Attila­ körút közötti telkek mélységét oly szűken szabták meg, hogy azokon normális típusú, kettős traktusos bérházak nem építhetők miért is már az első objektumnál, mely a szabályo­zás óta a Tabánban épül, a népjóléti és munkaügyi minisztérium lakóház-építkezé­sénél ama kényszerítő helyzet állott elő, hogy a tervezett új körút tengelyét két és fél méterrel kellett áthelyezni és ugyanilyen mérettel kibővíteni a telek mélységét. Hogy ez útvonaláthelyezés milyen további kon­zekvenciákkal jár majd még, azt megint az idő fogja megmutatni. Nyilvánvaló az előadottakból is ama régi tapasztalati igazság hogy hivataloknak nem lehet az a feladata, hogy tervezzenek és szabályozzanak, hanem hogy adminisztrál­­ janak és ellenőrizzenek. Ha pedig mégis akadnak a hivatalokban is művészi képes­­séggel megáldott egyéniségek, a­minek a lehetősége nem vitatható, úgy az ilyenek­ működésére rendszerint béklyó gyanánt ne­hezedik a hivatali fegyelem és függés érzete. Közérdek mindenkor csak az lehet, hogy minden melléktekintet nélkül mindenben csak a legjobb győzzön! Térjünk vissza e kitérés után magára az é­pítkezésre és vegyük tüzetesebb vizsgálat alá magát a nap-nap mellett rohamosan fejlődő épületet. Az építkezésnek, illetve az egész lakásépítési akciónak az irányító lelke Petricsevich Horváth Emil báró államtit­kár, a­kinek nem kis képességére vall, hogy a jelen és a közelmúlt áldatlan pénzügyi viszonyai ellenére is ez akciójával nemcsak hogy el nem akadt, de azt fejleszteni is képes volt. A tabáni lakásépítkezés ez év március közepén indult meg és az építők 1925 augugusztus elsejére remélik teljesen befe­jezni. A budai Uj-körút, Attila­ körút, Kü­rt­­utca és a nyitandó Uj-utca által határolt 568 négyzetöles telektömb a Közmunkata­nács tulajdona lévén, a telek megszerzésé­nek anyagi gondjai nem merültek föl. Aránylag jutányosan jutottak a nyers épí­tési anyagok birtokába is, minthogy azo­kat előreláhatóan, egy esztendővel az épít­kezést megelőzően, már beszerezték. Az épület 63 méter hosszú főhomlokzatával a 30 méter szélességűre tervezett, fásítandó Új­ körútra nyílik, míg hátsó, ezzel párhu­zamos homlokzata a 16 méter széles Attila­­körútra néz; az oldalhomlokzatok mintegy 33 méter hosszban a 12 méter széles Kürt­­utcára és a nyitandó utcára nyílnak. E je­lentékeny területű építési tömb tulajdon­képpen két házat egyesít egy szerves egész­be; ha az Új körúton és az Attila­ körúton a homlokzatok közepén elhelyezett főbejá­­rókat a körutakra merőleges síkkal képzel­jük egymással összekötve, úgy e képzelt sík az egész épületkomplexumot nagyjában két szimetrikus, tükörképet mutató épü­letre osztja, melynek mindegyikének külön körülépített udvara, bejárója, fő- és segéd­­lépcsőháza és liftje van A két főlépcső­háznak a közös pihenőkkel való elmés összeépítése által azonban mégis elérték a tervezők a kívánatos egységet az épület egészében, a­minek eredménye, hogy min­den lakó bármelyik bejárón és bármelyik főlépcsőn át is bejuthat lakásába. Az aka­démikus alaprajzi megoldás egy további előnyt tüntet fel abban, hogy minden egyes lakószoba az utcára került és még a telek­­b bővítés után sem nagyméretű udvarokra csakis a mellékhelyiségek nyitnak. A földszinten köröskörül mind a négy utcára raktárakkal ellátott üzletek tervez­tették, a­melyek idővel — az új körút ki­épülése után — az épület jövedelmezőségé­nek bizonyára jelentékeny tényezőivé fog­nak válni. A földszint alatt, egymás feletti kettős pincesor épült, a­minek az a magya­rázata, hogy az alapozási munkálatoknál összehordott és feltöltött talajra bukkan­tak, míg a hordképes talaj oly mélységben feküdt, hogy egy mennyezet közbeiktatása útján önmagától adódott ki a kettős pince. Utóbbiból a jól világított felső rész üzleti raktárul szolgál, a csak szellőztetéssel ellá­tott alsó helyiségek a lakók pincéi céjára fognak használtatni. A földszint felett „hat" emeletsor építé­sét tervezik, minden emeleten 15, össze­sen 90 lakással. A lakások 2, 3 és 4 szobá­sak, fürdő- és cselédszobával és minden mellékhelyiséggel ellátva. Ezenkívül az U.j­ körút és Attila-körút tetőzetének kö­­zépmanzardjaiba még négy atelier is fog épülni. E tervek tehát azt mutatják, hogy úgy területben, mint magasságban a le­hető legnagyobb kihasználás és takarékos­ság mellett a mentős több lakás termelése volt a kitűzött fő cél. Ezen mindenesetre jószándékú törekvés­nél vannak azonban ideálisabb célok is, a­melyeknek alá kell rendelni a tisztán anyagi szempontokat. Az építkezés terve­zete ugyanis 3 m. belvilágú szobamagassá­gok mellett is 25 m. főpárkánymagasságot eredményez a járda színe felett, a­mely magasság jelentékenyen meghaladja az Uj-körut építésénél eredetileg kontemplált épületmagasságot. A Tabán Uj-körutján épülő házak magasságának meghatározá­sánál tekintettel kell lenni a hegyvidék által határolt szűk völgy jellegére melybe inkább az alacsonyabb, mintsem a túl ma­­gas házak illőek, továbbá azon körül­ményre, hogy az Új­ körut a budai híd­főtől a Szent János-térig egy kilométer hosszúságú és ha ez útvonalat két oldal­­ról 6 emeletes és 25 m. főpárkány magas­ságú házakkal szegélyezve képzeljük el tartani kell attól, hogy a körút — tervezett 30 m. szélessége ellenére — hatásában, mint „avenue“ nem fog kellőképpen érvé­nyesülni Végül pedig, ha talán a széles Uj­ körút meg is bízná a 25 méteres ma­gasságot, a 16 m. széles Attila-körutinak és a 12 m.-es kisebb utcáknak bizonnyal nem válnék előnyére. A köz érdekében és a Tabán eredeti sza­bályozási terve szellemének megóvása cél­­jából, igen tanácsos volna tehát egy eme­letsort elhagyni és öt emelet építésével

Next