Budapesti Hírlap, 1924. szeptember (44. évfolyam, 181–204. szám)
1924-09-02 / 181. szám
2 urakkal dolgozom, elhagytam a parasztokat, a másik részről azt, hogy el akarom a földet venni, hogy demagóg vagyok, hogy osztálypolitikát folytatok. Hol van itt az igazság? Az igazság, szent hitem szerint, az én és politikai barátaim részén van. A mi politikánk az a politika, amely a nemzet minden erejét felhasználja, a nemzet szolgálatába állítja. Még a szociáldemokrata párttal sem kívánok oly harcot folytatni, amely egyikük vagy másikuk megsemmisítésére vezet. Nekik is van létjogosultságuk. De nem kívántam sohasem mellőzni a magyar intelligenciát sem, hanem mindegyiket a nemzet szolgálatába szeretem állítani. Ez a politika marad továbbra is az én politikám, ezt folytatom, amíg engedik. Ha nem, akkor tudjuk a helyünket. Remélem, hogy a józan megítélésnek mégis felül kell kerekednie a gyűlöleten és pártoskodáson, és akkor, ha én nem is, de azok, akik utánam jönnek, megérik azt, hogy ki tudják vezetni a nemzetet a mai súlyos helyzetből. Becsületes úton haladtam,szegényen kezdtem, de szegényen végzem is politikai pályám. A földmivelésügyi minisztert szavai végeztével percekig lelkesen ünnepelték. Ezután Herog Gyula mondott beszédet. Kijelentette, hogy a vádakkal szemben nem hátrálnak meg s megjelenésükkel mindanynyian azt kívánták dokumentálni, hogy azonosítják magukat a földmivelésügyi miniszterrel, bíznak nemcsak az ő meggyőződésének tisztességében, de egyéni becsületességében és tisztaságában is. Schandl Károly államtitkár kifejtette, hogy az országot csak Bethlen István és atádi Szabó István összefogása mentheti meg. Ezért áll a párt az ő hátuk mögött. Népszerűségük elveszhet, de az ország meg fog maradni. A kölcsönt már megkaptuk, a koronát stabilizálták, az a jóslás, hogy az országban a polgári jólétet nem sikerül majd helyreállítani, szintén nem fog beválni. Végül Szabó Istvánt kérte, ne csüggedjen egy pillanatra sem, mert mögötte van a bizalom; nem fog sikerülni semmiféle mesterkedés sem, a mely balkáni eszközöket akar behozni a politikába. Hoyos Miksa gróf hangoztatta beszédében, hogy Magyarországon a földbirtok helyesebben oszoljék meg. Megvan győződve arról, hogy Szabó István azon lesz, hogy azok az emberek, a kik mint uj birtokosok földhöz jutottak és még a jövőben is földhöz jutnak, az ország termelésébe helyesen illeszkedjenek bele. Igen sok nagybirtokos van, aki neheztel reá ezért a felfogásért. Ezzel azonban nem törődik. A kérdésnek ily módon való megoldása az egyedül helyes út. Ezt kívánja az ország érdeke is. Mayer János az összetartás, a fegyelem és a tekintélytisztelet fontosságára és szükségességére hívta fel a figyelmet. Beszéltek még Szabó Sándor, Herczeg Béla, Dinics Ödön és Forgács Miklós. A földmivelésügyi miniszter kísérete este visszaindult Budapestre. Maga a miniszter hazautazott Erdőcsokonyára, ahonnan csütörtökön reggel érkezik a fővárosba. A dobszomások sírjainál. Irta Bokor Pál dr. Doberdő, 1924 aug. 9. F A doberdói sziklákon még a napsugár is ragyogóbb, mint máshol, hogy a magyar fiuk dicsőségét hirdesse. Komolyabb a fák zúgása, fájóbb a madarak éneke, hogy a legjobbak elmúlását gyászolja. Csend, béke honol a világ legnagyobb, legvéresebb, legádázabb csataterén, a magyarság virágjának nagy temetője, Doberdo fölött. Szinte úgy kell már visszaálmodni a háború legborzalmasabb poklát a kegyelettel látogató magyarnak, aki visszatér azokra a helyekre, ahová eltemettük a magyar nagyságot, harci dicsőséget. Doberdo, San-Martino, San-Michele, San Grado di Mema, Fastierb, Nova Vas, Lacvica, Legeti Lager, Kostanjevica környékén már csak egyes futóárkok és dolinák emlékeztetnek vissza a gyászos pusztulásra, mert az olaszok siettek eltüntetni a régi állásokat, a beton kavernákat és ágyúállásokat, hogy ne láthassa az idegen, utód, hogy onnan bujdosott el a hun magyar vitézség, hogy eltűnjön, vagy, ki tudja, talán hogy arégi fényében minél előbb visszatérjen. A templomokat, kastélyokat, falvakat részben újraépítették, és a régi homoki helyén új falvak nőttek ki az Isonzo mentén, ahol legelkeseredettebb harcunkat vívtuk az ellenséggel. Gyárak épültek, hogy magasba szálló csöndes füsttel hirdessék már a békét. Munkáskezek ezrei dolgoznak, szövik az olasz textilárukat, gyártják a felépítéshez szükséges anyagokat. A 46-osok híres Legeti Lagere már csak a múlté és a barakkok helyét a fensik apró bokrai és a doberdói gyér fű borítja. A temetők azonban íhűek maradtak a riegi állásokhoz és közvetetlenül mögöttük a régi helyükön terülnek el. Az olasz művészlélek a sandanieli, tolminói, nuzzai, plavai, redipugliai temetőkből — ez utóbbiban 30.000 hős alussza örök álmát — valóságos hadtörténelmi múzeumot varázsolt, s itt látható az olasz nép igazi nagysága, aki imádja a temetőt, tiszteletben tartja a hősök emlékeit, legyen az barát, vagy ellen, ott helyezte el őket szépen egymás mellett a közelben, ahol meghaltak a hazáért, a becsületért. A temető bejáratához gyönyörű kápolnát épített, amelynek falát a La Promessa (a harcosok fogadalma), La Partenza, (a háborúba induló katonák), a La Vittoria (a győzelmes roham) és a halál apoteozisa fölirású hatalmas festmények diszitik. Külön teremben nagy üvegszekrény alatt a harctereken összegyűjtött ismeretlen hősök százainak koponyája s előtte imazsámoly virággal ékesítve. A régi harcos megilletődve, némán gondol vissza az elmúlt nehéz napokra. A temető kapuján aranybetűkkel Sognate■ o morti (Álmodjatok óh halottak) fölirás; a bejáratnál egy épület, melyben állandó katonaidíszőrség, talpig díszben és fegyverben, akik egyúttal gondozói is a temetőknek. A temető éjjel villámmal van világítva. Minden egyes síron díszes síremlék az ismert halott nevével, a mi katonáinké éppen úgy, mint az olaszoké. De még itt is föl kell háborodnunk a régi osztrák politika bűneiért, mert a szegedi Nagy János 46-os káplár és Gera Péter közhonvéd épp úgy csak egy Soldato Austriaco cadutto la guerra (osztrák katona, ki elesett a háborúban), mint a bécsi Gefreiter Fritz Walter, vagy a fiumei Infanterist Josef Boscarini. Mennyivel több büszkeséget és önérzetet fejez ki az ismeretlen olasz katona felirata: Soldato Italiano cadutto per la Patria (olasz katona, ki elesett a hazáért.) Minden sír dúsan virággal borított és kővel körülépített. Az évszak váltakozó virágait először itt a temetőben látjuk meg. Hétköznap éppen úgy, mint ünnepnapokon a környékbeli lakosság, sőt a trieszti kirándulók is ide hordják ki az otthon gyönyörűen fölnevelt cserép virágjaikat és szabadidejüket a sirok gondozásával és ápolásával töltik el, legyen az a sír a mi hősi halottainké, vagy az olaszoké. Szinte versenyeznek abban, hogy ki vitte a temetőbe az évad legszebb és legelső virágát. A temető külső képe olyan, mint egy óriási virágos kert, melyet a legnagyobb műkertészek és a leggondosabb női kezek öntöznek és ápolnak. Mikor beléptem ebbe a csodás, virágos kertbe, összeszorik a szivem s elhaladva a sirok mellett, egy könnycsepp csordult ki a szememből a mieink sírjára. Mélyen megindító, hogy a távol idegenben is van, aki a mi hősi halottaink nyugalmán őrködik és kegyeletes szülői, vagy hitvesi kezek helyett virággal árasztja el sírjaikat. Látva a hőseink iránt való tiszteletet és megbecsülést, — amit itthon sajnos nem tapasztalunk, — szégyenkezve fordultam vissza, hogy a Doberdó vad virágai közül néhány szállal a távoli anyaföld és az itt roha nem járt hozzátartozók és bajtársak nevében is áldozzak az egykor velem küzdő bajtársaim és a hűséges magyar fiúk felejthetetlen emlékének. Az utakat állandóan locsolják, tisztogatják, hogy kifogástalan legyen minden, mintha szemlére várnák minden pillanatban az elhunyt hősöket. Ami szép alkotás csak telik az olasz művészettől, azzal mind a harctéri temetőket ékesítik, melyek így valóságos szépművéészeti és hadtörténelmi múzeumok. A sírokat fegyvernemek szerint jelölik meg, azzal a relikviával, amellyel harcolt. A géppuskás sírját egy géppuska alkotórésszel, az eledelt pilóta sírját légcsavarral, a hajósét hajóronccsal, a tüzérét ágyúval, vagy valamelyik alkotórészével, a közkatonáét rohamsisakkal, szuronnyal, puskával, vagy drótakadállyal jelölik meg, melyben egy kis márványtáblán az elemek neve fénylik. A síremlékek legnagyobb része háborús felszerelési tárgyak, melyek az eredetieknek bronzba öntött művészi utánzatai. Sok síron megható sírfelirat, melyek közül nem egyet D'Annunzio és más nagy olasz költők szerkesztettek. Kifejeznek mindent, kifejezik az elhalt halálának körülményeit, a nemzetnek érezte lerótt háláját, a bátorító lelkesítést a jövő nemzedék számára stb. Egy ismeretlen olasz katona sírjára D'Annunziónak nemzeti önérzettől duzzadó eme szavait vésték: „Mit érdekel az én nevem, Kiáltsd a szélnek Olasz Katona és nyugodtan fogok aludni.“ Vagy egy „soldato austriaco" sírjára: „Ne csempésszetek gyűlöletet az országba." A III. hadsereg elesett hőseinek állított nagy emlékoszlop aljában elhelyezett bronzágyan ezek a szinte kérkedően büszke szavak pompáznak: „Vetek és aratok!" Egy hajóroncs oldalán: „Meghaltak a hajó hídján úgy, ahogyan csak a hajósok tudnak meghalni." Egy harcképtelenné roncsolt olasz ágyú is bekerült a hősi halottak közé, hogy fájdalmas vallomása mellett is csüggetést nem ismerő kitartásra buzdítsa az olasz hősöket: „Én is csatáztam tűzzel, érzéssel, fájdalommal. Elkísértem a legényeket a küzdelembe, mikor elért a halál és elestem. Nem éneklek már a legényeknek többet, mint egykor, de agyonzúrva is vezénylem őket Előre!“ . Budapesti Hírlap 1924. szeptember 2. )(18). szj 1 Londonftöl — Heutig, — 18 vezettő siamifépfissis az európai békééen. — Németország tapraállitásáraals nelsézségei. — Sokat várnak a geszti ftaassficsisozásoktől. — Egy irtózatos izgalom vesz erőt egész Európán. A vezető államférfiak, mint az üldözött vadak végigszáguldanak az egész kontinensen és hol itt, hol ott csoportokba verődve, folytatják másutt még alig abbahagyott tanácskozásaikat. És mindezt azért, hogy békét teremtsenek e földön. A béke a legvéresebb szava a mai európai embernek , ezért még mosolyogni sem lehet ennek a szónak a hallatára. Ha nem így volna, igazán nevetni kellene, látva azt a látás-futást, amelynek szemtanúi vagyunk a béke ötödik esztendejében, a béke megteremtése érdekében. Valami forr az elmékben, valami, ami nem engedi, hogy az államférfiak nyugtát találhassanak, de ez a rettenetes erőlködés még mindig csak előmunkálat, nem pedig az igazi békemű. Látni, hogy vajúdik valami, de a maga békeszerződések revízióját csak egyes felelőtlen férfiak merik nyiltan vagy burkoltan zászlajukra írni és nem ettől a jelszótól fognak visszhangozni a vezető államférfiak tanácskozásai, addig a gyermek — a béke — nem fog megszülethetni. Heteken át Londoné volt egész Európa figyelme. Pár napra aztán Paris jutott az előtérbe, hogy azután ezt a helyet Berlinnek átengedje és most megint Genf felé szegeződik minden tekintet. Bizonyos, hogy ez is csak átmeneti állomás a nagy cél felé, amelytől, hogy milyen messzire vagyunk, hamarosan ki fog derülni, ha a genfi tárgyalásoknak is végük lesz. Berlinről már alig esik szó. A birodalmi gyűlés múltkori szavazata lehetővé tette, hogy a Dawes-tervezet végrehajtásához hozzá fogjanak és igy a sok port felvert ügyre úgyszólván már csönd borul. Pedig ez a csönd még semmiképpen sem megokolt és ha a genfi tanácskozások nem hoznak váratlanul szenzációseredményt, akkor el lehetünk készülve rá, hogy be fog bizonyulni, hogy még mindig könnyebb volt a Signes-tervezet végrehajtását megkezdeni, mint a végrehajtást be is fejezni. Három nagyon is sebezhető pontja van ennek a végrehajtásnak. Itt van mindenekelőtt a nyolcszázmilliós márkakölcsön, amellyel áll vagy bukik az egész Dawes-tervezet és vele együtt a jóvátételi kérdés megkísérelt rendezése. E nélkül a Dawes-tervezet egy szép elgondolás marad, aminek azonban senki sem szánta. Hinni és remélni kell, hogy ez a kölcsön meg lesz, hizen a bankárok, akik a londoni konferencia kezdetén beleavatkozásukkal irányt szabtak a tárgyalásoknak, elhallgattak és ezt beleegyezésüknek tekinthetnék. És mégis egyre-másra jön a hír a kölcsön kibocsátásának nehézségeiről, a terminusa kitolódik és újabb követelésektől hangos a nemzetközi pénzpiac és bizony, ha Genf nem művel csodát, az egész kölcsön még kútba is eshetik. Nem ilyen életbevágó, de nem is egészen alárendelt jelentőségű az agnol ipari világnak az aggodalma, mely Németország talpraállításából és a német-francia gazdasági megegyezés lehetőségéből táplálkozik. Hamvadiknak marad pedig a háborús felelősség kérdése, melyre a békeszerződések fel vannak építve, melyhez Franciaország nem enged hozzányúlni, s melyet a legyőzötteknek azonban állandóan célba kell venniök. A német kormány már Londonban, ahol csak alkalom kínálkozott, pedzette a háborús felelősséget, a birodalmi gyűlés záróülésén pedig Marx kancellár egy külön deklarációban jelentette ki, hogy Németországot ettől a meg nem érdemelt lidércnyomástól végre meg kell szabadítani. Nagy lett erre a szóra az idegesség Franciaországban. Hangoztatják ugyan, hogy e kérdésnek feszegetésétől legkevesebb oka van Franciaországnak megriadni, ellenben veszedelmes Németországnak a múltat bolygatnia most, amikor Franciaország mintegy feléje nyújtja kezét és a jobb jövő érdekében kész megegyezéseket létesíteni. A múltra fátyolt borítani természetesen gyakran igen okos dolog, de minthogy a békeszerződések etikai és így anyagi és politikai alapjává tétetett a háborúbeli bűnösség kérdése, e kérdésnek a tisztázása és eldöntése nélkül minden, ami történik, csak kényszerű engedékenység, alku és hazugság, melyre jövőt építeni nem lehet. A jobb jövőt, amelyet a franciák most hangoztatnak, csak az igazság alapjaira lehet fölépíteni. ® ®53-V105-f©MJ wéfgP®hffl|fáSE) — 03 fővátékoki ttetiztos ma megkezdte működését. — London, szept. 1. (Brit hivatalos szikraszolgálat.) A londoni egyezmény aláírásával és a Dawesjelentés hatálybalépéséhez szükséges törvényjavaslatoknak a német birodalmi gyűlésen történt megszavazásával most már a legutolsó nagy akadály is elhárult a szakértők tervezetének megvalósítása elől. Az a jegyzőkönyv, amelyet Londonban szombaton aláírtak, a versaillesi szerződés óta a legfontosabb nemzetközi okmány. A jóvátételi főbiztos — ezt a tisztet ideiglenesen Owen Young tölti be — már a mai nappal megkezdi működését. A most következő hetekben a francia és a belga kormány hozzálát a gazdasági kormányzat helyreállításához a megszállott területeken. Szeptember 12-én eltörlik a vámhatárt a megszállott és a meg nem szállott német területek között. Az angol sajtó nagy örömmel üdvözli ezt a fordulatot és hangoztatják, hogy most már Németországon múlik, hogy becsületesen teljesítse azokat a kötelezettségeket, amelyeket magára vállalt. Minél nagyobb készséggel igyekszik ezeknek megfelelni, annál nagyobb a remény, hogy Franciaország gyorsítani fogja a Ruhrvidék kiürítését. Páris, szept. 1. (Havas.) A Journal jelenti: A jóvátételi bizottság által tegnap kinevezett négy főfunkcionárius szeptember 3-ikán Berlinbe indul, hogy megkezdje a Dawes-tervezet végrehajtási munkálatait. Paris, szept. 1. (Havas.) Hivatalosan közük: A jóvátételi bizottság a londoni konferencia zárójegyzőkönyvében foglalt határozatoknak megfelelően megállapította, hogy a Dawes- jelentés végrehajtására szükséges német törvényeket a jóvátételi bizottság által elfogadott szövegben kihirdették. Megállapította továbbá, hogy a jóvátétel■ fizetések főbiztosa átvette funkcióit. StrBaives-köIcsön SírLálásssal* Angol bandáról! pesszimizmusa. Páris, szept. 1. Az Information jelenti Newyorkból: Azok a bankárok, akik összeköttetésben állanak a német kölcsön ügyében tárgyaló közvetítőkkel, örömmel fogadták a német birodalmi gyűlés határozatát. Egyikük kijelentette, hogy ezzel az utolsó akadályt is sikerült eltávolítani. Másodrangú részletkérdéseket nem tekintve, most már nyitva az út a kölcsön számára. Valóságos csodára volna azonban szükség, hogy a kölcsönt már október 1-én ki lehessen bocsátani. Kormánykölcsönök, mint a tapasztalat mutatja, hosszabb időt kivonnak. Sokkal valószínűbb az október 15-iki terminus, de ez is csak akkor, ha semmi előre nem látott nehézség nem támad. Szövetségesközi garanciára nem lehet gondolni. Ebben az esetében ugyanis valójában Nagybritannia viselné a biztosítékok egész terhét, minthogy az amerikai kongresszus sohasem engedné meg, hogy az Egyesült Államok a kölcsön bármilyen részének biztosítását magukra vállalják. London, szept. 1. A londoni megegyezés aláírásáról a Times a következőket írja: Az érdeklődés most a negyvenmillió fontos kölcsön kilátásaira irányul. Erről a kölcsönről természetesen tárgyalni kell Németországnál. A főbb szövetséges kormányok felszólították központi bankjaikat, hogy a kölcsön ügyében tegyenek jó szolgálatot. A bankok válaszától sok függ, mivel azonban most még szünet van, addig, amíg a kölcsön feltételeiről és kilátásairól általános tájékozás nyerhető lesz, bizonyos idő szükségszerűen eltelik. A Daily Telegraph a következőket írja: Úgy látszik, mintha a kölcsön kérdésében számba jövő országok bankházai nem volnának meggyőződve arról, hogy a pénzügyi biztosság elegendő, ha a Buhr-vidék katonai megszállása továbbra is fennmarad és ha a szankciók kirovásában bizonyos hatalom vagy hatalmak beavatkozásának lehetősége fennáll. Ez nehéz kérdés. További nehézségeket jelent az a komoly károsodás, amelynek az angol ipar bizonyos körülmények közt ki van téve, nevezetesen a francia-német gazdasági megegyezés esetén, amely az angol külkereskedelmet megkárosítaná. Viszont hangsúlyozni kell hogy a helyzet egyik esetben sem vonná ki magát az angol kormány ellenőrzése alól.