Budapesti Hírlap, 1925. április (45. évfolyam, 74–97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

2 ma közvetetlenül van veszélyeztetve. A kelet-európai helyzet fentartása, amelyet Benes olyan lovagiasan ajánl fel Lengyel­­országnak, elsősorban is a kis­antant kibő­vítését jelentené, amelybe Lengyelországot annyiszor, de eddig eredménytelenül csalo­gatták. Hiába, a politikában feledékenynek kell lennünk. A lengyel-cseh barátság meg­teremtésének érdekében, amely ma, úgy látszik, sikerrel kecsegtet, feledni kell a csehek sziléziai és tescheni árulását, fe­ledni a javorzinai árulást, nem szabad gondolni a cseh politikának arra a beval­lott tervére, hogy Kelet-Galicián át, Ruszka- Krajna feláldozásával korridort akar te­remteni Oroszország felé. Ha ezt a teher­­próbát kibírja a lengyel nép önérzete, akkor csakugyan nagyon kockáztatva kell, hogy érezze s­ maga nyugati határait. De a politikai szeizmográf nem nyug­szik. Néhány nap előtt jelentették a lapok, hogy a cseh köztársaság elnöke felkereste a német birodalom prágai követét. Olyan sok minden lappang e mögött ss jelenték­telennek látszó hír mögött. A köztársaság elnökére, erre a sokat próbált, de fárado­zásaiért a cseh állam megteremtésével min­den legmerészebb álmain és reményein túl megjutalmazott aggastyánra vár, úgy lát­szik, az a feladat, hogy hidat építsen Né­metország felé, amelynek gazdasági és po­litikai hatalma, ha egyszer feltámad, vas­gyűrűként fogja beszorítani Csehország gyenge testét. Lehet-e ennél a látogatásnál valami jel­lemzőbbet találni a cseh politikára? Ugyan­akkor, amikor egyik kezével segítséget nyújt el határaiért aggódó Lengyelország­nak, hátsó ajtókon összeköttetést keres azzal a német birodalommal, amely Len­gyelország nyugati határait kétségessé teszi. A kép teljességéhez tartozik, hogy Német­ország ma legalább is feszült viszonyban van Romániával, Csehország szövetségesé­vel, amit a cseh politika természetesen nem tart szükségesnek respektálni, amikor a német kegy óvatos kiudvarlásáról lehet szó.­­ Az egész világnak őrültnek kellene lennie, hogy értelem legyen ebben a po­litikában. Hála Isten nincsen így. Ez a minden poklokon át kergetett sacro egoismo, ez a minden logikát nélkü­löző kapkodás valami mentőszál után, nem is más, mint annak a teljes re­­m­ényvesztettségnek kétségbeesett meg­nyilvánulása, amellyel a cseh állam sor­sát saját felelős vezetői látják. Kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy végre mégis megindult az a folya­mat, amely kell, hogy előbb-utóbb az európai helyzet tisztázásához vezessen. De váljon üzleti szervezetének ilyen alig remélt meggyarapodása mellett megköze­líti-e a Hangya azokat az eszmei célokat, amelyeket Károlyi Sándor eléje tűzött? Erre a kérdésre is adatokkal felelhetü­n­k. A Hangya szövetkezet hat százalékos osztalé­kot fizet az üzletrészek után. Üzleti haszná­nak egy részét vásárlási visszatérítés alak­jában megosztja a tőle vásárló szövetkezeti tagokkal. Ezen a címen például 1923-ban négymilliárd, 1924-ben öt és fél milliárd koronát térített vissza. Tiszta nyereségéből mindenekelőtt megszilárdítja a saját alap­jait, gyámolítja a szövetkezeteket és jóléti intézményeket tart fönn. A szövetkezeti ta­gok számára kórházi ágyakról, üdülőhe­lyekről gondoskodik, ingyenes ápolással és ellátással. Általános kulturális célokra csak az elmúlt évben 600 millió koronát áldo­zott. Ha nemzeti vagy jótékony célokra kell a tárcát megnyitni, elsőnek mindig a Hangya jelentkezik. Szövetkezeti tagjai is követik ezt a példát. Az utolsó évben kul­turális és jótékony célokra kerek félmil­­liárd koronát áldoztak. Nagy összegeket fordítanak iskolák felszerelésére, szegény gyermekek felruházására, gondoskodnak új harangok beszerzéséről. Adományaikból és fáradozásaik révén megannyi gazdakör, ol­­vasókör és népház létesült. Nincs az a közfeladat a falvak berendezése és kiépí­tése terén, amellyel a szövetkezetek sze­rény tehetségük szerint ne foglalkoznának, úgy­hogy valósággal ők alkotják a falvak kulturális központját. És hogy mit jelentenek ezek a szövetke­zetek nemzeti szempontból, azt láttuk a kommü­n idején. A szövetkezeti iskolából kikerült magyarok szilárdul ellenállottak a felforgató szellemnek, ők a békés munka hadserege. Ezek nem a rombolásban, ha­nem a fokozott szorgalom, az értelmi fej­lődés útján keresik a haladé­st és a jobb jövőt. A proletár indulót nem ismerik, ha­nem ha ünnepelni akarnak, énekelik a Szó­zatot és a Himnuszt, levett kalappal és szent hevülettel. A Hangya volt nagyérdemű elnöke, Des­­sew­ff­y Emil gróf már évközben leköszönt. Most Zichy Aladár gróf, Ivánka Oszkár és Bernát István az elnökök. A vezérigazgató végnélküli munkakörét pedig az alapítás idejétől fogva Balogh Elemér tölti be, őt illeti oroszlánrész azokból a sikerekből, amelyeket a kitartó szorgalom csodatévő erejével lehet elérni. A Hangya, Budapest, márc. 31. Április másodikén tartja a Hangya szö­vetkezet huszonhatodik évi rendes közgyű­lését. Engedjék meg a Budapesti Hírlap olvasói, hogy ebből az alkalomból fölhív­jam a figyelmüket nemcsak a Hangya üzleti eredményeire, hanem azokra a társadalmi és erkölcsi szempontokra is, amelyek mű­ködésének jelentőségét egyéb üzleti vállal­kozások fölé emelik. A Hangya ma már fogalom a magyar közgazdasági életben. Közel kétezer falusi fogyasztási szövetkezetével, tizennyolc ki­­rendeltségével, hatalmas gyáraival és külön, külön is súlyos vállalataival legnagyobb kereskedelmi intézményünk s egyúttal a falusi társadalomnak legjobban kiépített szociális szervezete. Valóra válása annak a gyönyörű tervnek, amely egy nagy ma­gyar embernek, Károlyi Sándornak a lel­kéből pattant ki. A Hangya szövetkezet alapításának tud­valévően az volt a gazdasági célja, hogy a falusi népet kiragadja az áruuzsora karmai közül. Ezen túl azonban messzebbmenő és általánosabb célok is lebegtek az alapító szeme előtt. Valójában a szövetkezetben olyan védő szervezetet kívánt teremteni, amellyel az elszakadóban lévő népet vissza­csatolhatja a történelmi társadalomhoz és a nemzethez. Károlyi Sándor belátása sze­rint a magyar vezető társadalom rossz nyomon haladt, mert a rideg tekintély elve alapján követelt vezető szerepet, nem pe­dig természetes kötelességeinek buzgó tel­­­jesítése fejében. Már­pedig sok tünet h­ar­­minc évvel ezelőtt is arra figyelmeztetett, hogy a föld népének konzervatív hajla­maira, a régi rendhez való törhetetlen ra­gaszkodására nem támaszkodhatunk az idők végéig. Bizalmát ki kell érdemelnünk, ter­heit könnyítenünk, haladását segítenünk, ha azt akarjuk, hogy utánunk jöjjön s ve­lünk a közös célokban összeforradjon. Szervezzük a népet, — mondotta Károlyi Sándor — jogos érdekei alapján s életre­­hivandó szervezetek legyenek azok a he­lyett, ahol a kis- és a nagyemberek találkoz­nak, közös munkát végeznek, egymást meg­érteni és becsülni tanulják. Ennek a nagy hivatásnak szolgálatára alapította Károlyi Sándor előbb a pesteme­­gyei első hitelszövetkezeti központot, 1898. végén pedsig a Hangya szövetkezeti közpon­tot. Ez az utóbbi tizenhatezer korona alap­tőkével alakult, összforgalma a második üzleti évben sem érte el a félmillió koro­nát. Volt 29 falusi szövetkezete és két al­kalmazottja. Csodálkozhatunk-e, ha sokan kétkedve rázták a fejüket, hogyan is le­hetne ilyen apró eszközzel nagy célt szol­gálni! Pedig lám, a Hangya története bebizo­nyította, hogy semmiféle eszköz nem ki­csiny s a legszerényebb indulás is célhoz érhet, ha van benne erkölcsi igazság és eszmei erő. Semmi más nem figyelmeztet kézzelfoghatóbban az isteni uralomra, mint az, hogy a jó után járókat pártolja a gond­viselés. Íme, az 1924. év végén a Hangya központ 30 milliárd korona alaptőkét mutat fel, összforgalma 636 milliárd korona. Közel kétezer szövetkezet tartozik kötelékébe, amelyek négy és fél millió fogyasztót kép­viselnek. Az ország lakosságának több mint fele részét a Hangya Szövetkezetek látják el háztartási cikkekkel; ezek a szövetkeze­tek ma a falvak tápláló főerei és súlyos té­nyezők az államkincstár szempontjából is, mert mintegy három milliárd korona adót fizetnek. Ez a néhány adat harsonaszerűen hirdeti a Hangya hatalmas gazdasági fej­lődését. t dibicelni. Ezt a furfangos kártyajátékot mindenáron meg akarta tanulni. Sikerült is neki, mert amire télre fordult az idő, már nemcsak értett hozzá, de az erősza­kos gibicek tempóját átvéve, bele is szólt a játékba. Kisfaludy Sándor és a többi higgadtabb táblabíró csak eltűrte okosko­dásait, de a híres kártyás Skotty őrnagy háta borsódzott, ha Küpry uram melléje kuporodott. Egyik téli vasárnap délutánján is Küpry uram, Skotty mellé telepedve, gibicelt. A szórakozott Farkas Gábor elnézve kártyá­ját és maát nélkül, bemondta az ultimót. Kü­pryből nagyhirtelen kiiramodott a szó: — Szép kis ultimé lesz, amikor a pagá­­ját Skotty őrnagy uram szorongatja már­káiban. Skotty arcát elöntötte a pirosság, de türtőztetve felháborodását, gúnyosan oda­szólt a kertyű­skezű, kiöltözött iparoshoz: — Tu­dja-e, Küpry uram, hogy télviz ideiért minden valamirevaló kémi•«»* va­sárnap délután, enyves vesszővel, stiglicet fog a fe­hér kövek alatt? Küpry uram nyakig pirulva, szótlanul hagyta el helyét. Nem is látták őt többé soha a­ táblabirák társaságában.­­ * Élete alkonya felé járó Skotty uramat is elérte egyszer a baj, öregedő korát víg társaságban pinceszerezés, kacintgatás, va­dászat és egyéb férfias szórakozással töl­tötte el. Egyik reggelen arra ébredt, hogy nyeldeklése alatt valami nyomja torkát, mely szúró fájdalommá fokozódott, ami­kor reggeli szalonnaporcióját elköltötte. Nyomban hivatta Marschalt, a francia se­bészorvost, aki fejcsóválva azt tanácsolta őrnagybarátjának, hogy azonnal utazzék Pestre, keresse föl a híres Stáhly doktort, mert ennél az esetnél az ő tudománya csü­törtököt mondott. Sőt, nincs kizárva, hogy a torkában támadt kelevényt operálni kell. Skotty nyomban fel is utazott. A másnapi utcai kaszinózás alkalmával Kisfaludy kérdő szóval fordult a csipes­­nyalvű­ Hertelendyhez: — Gyuri öcsém, mi van Skotty szom­széddal, már két napja nem láttam. — Hát nem is tudod, Sándor bátyám, micsoda baj érte az öreget? Tegnap utazott föl Stáhly doktorhoz, kiüríti torkából a bele rakódott borkövet. * A nagy vadász Makay Antal püspökhöz a sümegi rezidenciába nagy alázattal be­­kopgtat Kovács Mihály erdőkerülője. El­sírva baját, kéri, hogy javítsa meg gabonna­­konvencióját, mert ötgyermekes családapa és nehezen küzd az élettel. Makay püspök eleven gondolkozásu, ke­délyes ember volt, — íróasztalánál ülve, — csak úgy félvállról felelt az előtte álló erdő­kerülőnek:­­ — Gabonakonvenció a béresnek való, az erdős egyék fát! Kovács Mihály erdős nagy alázattal el­következve, lehajtott fejjel ballagott a hárs­fák árnyékában lefelé. De mire a Kisfa­­ludy-kúriához ért, felderült arca. Akkor vá­gódott agyába a püspöki szó jelentősége. Makay Antal püspöknek volt egy igen kedves fiatal hajdúja. Az ősz Pali bácsit én már, mint 96 éves, hajlott derekú öre­get ismertem gyerm­ekkormban. Sokszor ki­nyitotta előttem Ranolder püspök halála Budapesti hírlap 1925 április 1.­­(74. sz.) A miniszterelnök a polgári társadalom vezető szerepéről — A bizottság megkezdte a választójogi javaslat részletes tárgyalását­.— Ma csak az első szakaszt intézték el. — Szilágyi Lajos támadása a törvényhatóságok ellen. — A belügyminiszter beszéde. — A nemzetgyűlés választójogi bizottsága Kállay Tibor elnöklésével ma délelőtt tar­tott ülésében megkezdte a választójogi tör­vényjavaslat tárgyalását. A címhez Szilágyi Lajos szólalt fel. El­ismeri, hogy a miniszterelnök őszinteség­gel nyilatkozott s ezt ő úgy értelmezi, hogy a javasla­t a kormány politikai hatalmának megtartása érdekében jött létre. Megálla­pítja, hogy áthidalhatatlan az ellentét a kormány és a szövetkezeti ellenzék állás­pontja között, tagadja, hogy az általános választójog a munkásság uralmát jelent­heti a polgárság felett és hogy az ipari munkásság a maga egészében a nemzeti ideáloktól teljesen elidegenedett, úgy látja, hogy semmi kilátásuk sincs arra, hogy a bizottságban eredményt érjenek el, mert a miniszterelnök álláspontjához mereven ra­gaszkodik. Ennek ellenére részt vesznek a választójogi bizottság tárgyalásán és számí­tanak arra, hogy felszólalásaikkal­­kiprovo­kálják a tiszta helyzet előtárását ezen­túl is. Bethlen István gróf miniszterelnök vála­szolt Szilágyi Lajosnak s visszautasította azt a beállítást, mintha e a kormány hatal­mának megtartására való törekvést jelen­tene a javaslat. Erről szó sem volt. Ha­nem arról volt szó, hogy egyes társadalmi osztályok törekszenek a hatalomra. Már előbb, igenis rámutatott arra, hogy a szo­ciáldemokrata párt osztályuralomra törek­szik és ezzel a törekvéssel szemben hang­­súlyozta, hogy szükség van arra, hogy a polgári társadalomnak a vezető szerepét megőrizzük. Igenis tiszta helyzettel állunk szemben — mondotta — és ezt nem ha­lltán a kastély szobáinak ajtait, megmuto­­gatva az ezüstkoszorús, selyem­huzatos ka­napét, székeket. Az itt élt püspökök arckép­­sorozatát is a nagyebédlőben. Ilyenkor rán­cos tenyerével végigsimította az általa ki­szolgált öt püspök: Kurbélyi, Makay, Ko­­pácsy, Zichy, Ranolder porlepte olajfest­ményét. De keze mindig m­egremegett, ha szeretettel megnyalta Makay püspök egész­ségtől duzzadó képmását. A túlélt öt püspök közül az ő emléke rajzolódott bele legmélyebben szívébe. Ha egy kis dohánnyal kedveskedtem az öreg­nek, órákig mesélgetett a vele együtt élt püspöki urairól. Kovács Mihály erdős könyörgő látoga­tása után alig telt bele pár hónap, Makay püspököt megülte a vágy egy kis szarvas­cserkészetre. Becsengette nyomban Palit, kihúzatta vele a könyvtárszobából, a ke­rékre páró kávás mordályát és golubicsra megtöltve, gyalogszerrel, követve hajdújá­tól Urbér felé ballagott. Az erd­őszélben út­jába esett Kovács Mihály tanyája, oda is betekintett. Éppen 4—5 gyerek hancúrozott a csepőtér szélben labdázva, sárkányt ere­getve. Szemügyre vette a jól öltöztetett fiu­kat, leányokat, úgy a kézcsókra siető taka­ros asszonyát is Kovácsnak. Az udvar hi­dasából disznók visítása hallatszott. Hogy rátért a cserkésző útra, a pázsitos erdőszél­­ben, két szép tehén legelészett borjával együtt. A püspök hátra fordulva, odaszólt hajdújához: — Te, Pali, ki a gazdája ezeknek a te­heneknek? — Mihály erdős, Méltóságos Püspök úr! — No, hallod Pali, ez a Kovács Mihály jól megtanulta a fáérést i­gyom elhomályosítani semmiféle félrema­gyarázással, vagy félrevezetéssel. A miniszterelnök felszólalása után a bi­zottság a törvényjavaslat címét elfogadta. Az 1. §-nál, mely a választójogosultságot szabályozza, ismét Szilágyi Lajos szólalt­ fel az állampolgárság és az állandó lakó­hely s az iskolai végzettség jogcíme ellen és szóvátette a törvényhatóságoknak a javas­lat mellett való állásfoglalásá. Szerinte a törvényhatósági bizottságok csak forma szerint szólhatnak hozzá ezekhez a kérdé­sekhez, erkölcsi jogosultságuk azonban, még kevésbé pedig megbízatásuk a vár­megye közönségétől vagy a város közönsé­gétől ilyen állásfoglalásukhoz nem lehet Megállapítja, hogy Gömbös Gyula program­jával ellentétbe került. Meskó Zoltánban is csalódott. Meskó Zoltán személyes kérdésben szó­­la­lt fel és hangoztatta, hogy ő sohasem hirdette az általános választójogot sőt a­ titkosságnak is csak a háború után lett. . a híve. Gömbös Gyula ugyancsak személyes kér­désben helyteleníti Szilágyi Lajosnak szö­vetkezését ar szocialistákkal. Hangoztatja, hogy a fajvédelmi harc is a konzervatív világnézet érdekében folyik, de támadja azt a konzervativizmust, amelyet a napok­­ban egybegyűlt főrendek is hangoztattak." Megállapítja, hogy a javaslatban foglalt jogkiterjesztés igen nagy haladást jelent. " Indítványt terjeszt elő, hogy a külföldiek húszévi Magyarországon való tartózkodás után nyerhessék el csak a választói jogo­sultságot. Patacsy Dénes osztja Gömbös Gyulának a felfogását. Indítványt terjeszt elő a Ká­­roly-csapatkeresztesek és es vitézségi érme­sek szavazati jogáról. Szabó József két indítványt terjeszt elő, a 24 éves kor és az írni-olvasni tudás jog­­címéről. Vázsonyi Vilmos és Rassay Károly­ ugyancsak a 24 éves korhatárról s a do­­micilium eltörléséről terjesztettek be mó­dosításokat. Mokcsay Zoltán felszólalása után Ra­­kovszky Iván belügyminiszter válaszolt s újból hangoztatta, hogy a négy­­elemi iskola elvégzése és az írni-olvasni tudás között lényeges különbség van. Honorálni kí-­­ván­ja Patacsy Dénesnek azt az indítványát, hogy a vitézségi érmeseket és az altiszti fokozatokat elért katonákat mentesítsék a négy elemi iskola elvégzésének igazolása alól. A helybenlakás kérdésében hivatko­zik arra, hogy a helybenlakás elve min­denütt es világon el van fogadva. Vázsonyi Vilmosnak az elemi iskola elvégzésének igazolására vonatkozólag benyújtott indít­ványát nem fogadhatja el, de honorálja azt a kívánságát, hogy a négy elemi osz- ■ tálynak megfelelő képzettség is elegendő legyen a választójognál az iskolai végzett­ség követelményeinek. Vonatkozik ez a tanonciskolákra, tanfolyamokra stb. Göm­bös Gyulának azt az indítványát, hogy a tízéves állampolgárság kellékét emeljük fel húsz esztendőre, nem fogadhatja el. Épp így még a választhatóságra vonatkozóan sem. Szabó Józsefnek a nők választójogára vonatkozó indítványát sem. A régi jogon választókra nézve újból kijelenti, hogy most sem járulhat ahhoz, hogy a névjegy­zékbe való felvétel a régi jogon szerepel­hessen, mert alaposan feltehető, hogy az összeírás annak idején felületesen történ­hetett. Az utolsó 1918. évi névjegyzék a

Next