Budapesti Hírlap, 1926. október(46. évfolyam, 222–248. szám)
1926-10-10 / 230. szám
8 Gyönyörű szócsőéi, Kristóf-tér sarok zeretek. Páneurópa és a magyar közönség. A Budapesti Hírlap mai számában nagy okulással olvastam Faluhelyi dr. beszámolását a bécsi Páneurópa-kongresszusról. A kongresszustól mi magyar közönség nem vártunk semmit, amikor beharangozták és nem kaptunk semmit, amikor szétment. Szóval semmi okunk sincsen az egész Páneurópa-mozgalomról való véleményünket megváltoztatni. Nem is ezért kérek helyet ennek a pársoros felszólalásomnak, hanem azért, mert a tudós cikkíró beszámolóját azzal végzi, hogy „bár részünkről minél több olyan ember venne részt ebben a mozgalomban, mint Lukács György dr. . .. Legyen több érdeklődés komoly, súlyos tényezőink részéről az ilyen korszerű mozgalmak iránt... “ Teljes mértékben igazat adok a cikkíró úrnak abban, hogy Lukács György dr. felszólalása tiszteletet parancsolt. Mégis elnöki megjegyzést vont maga után. Lett légyen azonban bármi sorsa, örvendünk neki, hogy elmondatott és bár csak minden elképzelhető nemzetközi összejövetelen hallanának ilyen magyar felszólalásokat. Mert nekünk a világ fejébe még nemcsak a trianoni igazságtalanságot kell beleverni, hanem elsősorban annak tudatát, hogy van magyar nemzet és Magyarország a világon. Mielőtt bele tudnánk vinni az idegen közvélemény tudatába, hogy milyen véres, gyalázatos és gyilkos igazságtalanság történt velünk Trianonban, előbb azt kell kávéskanalanként beadni, hogy egyáltalában a világon vagyunk. Amennyi tudományos, politikai, művészeti, sport, turista, ifjúsági, egyházi és bármi néven elképzelhető egyéb olyan összejövetel van a világon, amelyen különböző nemzetek képviselői vesznek részt, mindenütt meg kell jelenni Magyarország képviselőjének is, föl kell szólalnia és rá kell mutatnia Trianonra. Inkább az izlandi halászok jégünnepén is ott legyünk, minthogy akárhonnan is elmaradjunk. És Lukács György és a Lukács Györgyök és követőik hangoztassák mindenütt rendületlenül Magyarország igazát, Magyarország sérelmét és Magyarország követelését. Eddig hát egyetértenénk a cikkíróval. Abban azonban nem értünk egyet, hogy minél több ember vegyen részt Magyarország részéről is„az ilyen mozgalmakban és hogy több érdeklődés legyen komoly, súlyos t tényezőink részéről az ilyen korszerű mozgalmak iránt. A kongresszusokon igenis vegyünk részt, a mozgalmakat magukat azonban jobb, ha elhagyjuk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki valami nemzetközi fórumon — s így a Páneurópa-kongresszuson is — Trianont emlegeti és orvoslást sürget, abból azonban nem kérünk, hogy nekünk, magyar közönségnek emlegesse Páneurópát és bármiféle egyéb narkotikumot, ami mind csak arra való, hogy Trianonról elterelje a figyelmet. Nekünk teljesen mindegy, hogy az európai államok határai mikor és hogy hullanak le, mert ebben a lehullásban úgy sem hiszünk, ellenben ami magyar erő, magyar tudás, magyar lelkesedés és magyar energia csak van, az mind egy célra egyesüljön: a trianoni határok lerombolására. Ne hozzanak tehát nekünk ide semmiféle világboldogító tervet, megvan nekünk a magunk változhatatlan programja. Ezt hirdes- Magyar Királyi Osztálysorsjáték Legnagyobb nyeremény Hal is ti milliárd A Húzás már e héten! Vásároljon sorsjegyet mielőbb líH ÉS TÁRSA R aff&L a m. kir. Osztálysorsjáték főelárusítójánál, Budapest, VI., Vilmos császár-ut S. I Távirati cím: Itt nyer. Telefon: 87—43. I Negyed sorsjegy 62.590 K Fél sorsjegy 125.000 ít Egész sorsjegy 250.000 K Budapesti Hírlap 1926 október 10. (230. szj . sék külföldön s ha másképp nincs rá mód, hogy szóhoz jussanak, hát Isten neki, alakítsanak meg holni Páneurópa, vagy akármiféle fiókokat, amelyeknek nevében beszélhetnek, de csakis külföldön beszéljenek rólunk és ne itthon Páneurópáról! Deák Ferenc megmondta vagy hatvan esztendővel ezelőtt, hogy Magyarország ügye az a bizonyos rosszul gombolt mellény. Bármit csinálnak Bécsben, azért a rosszul gombolt mellényt jól be nem lehet gombolni, míg előbb ki nem gombolták. A helyzet ma is csak az. Páneurópát, vagy akármiféle életképes Középeurópát össze nem gombol a világ semmi bölcse, amíg ki nem gombolja a mai rossz gombolást. K. L. dr., nyug. alispán. P —— Élmények az Egyenlítő alatt, írja Königsegg Lajos gróf. Rabszolgasors. Arussziban vagyunk. Ott, ahol a Hauvasba ömlik a Makri. Az már itt is folyó, emez csak olyan bővizű patak. Annak vize ,kék, mint az égbolt, a Makrié szőke. Mint egyik-másik fehér aszszony haja. Ott, ahol a kettő összetalálkozik, körlevelű, égigérő szikamorok, vörhenyestörzsei, sudár cédrusfenyők között meglapulva áll egy kunyhó. A lilavirágú iszalag befutotta, nagylevelű haragoszöld banánok rejtegetik. Az egyik cédrusfán egy garéza majomcsalád tanyázik. Hja, örege kint ül a napon. A ház alakja abeszszin, de nem az, mert ablaka van. Azt hinnéd, hogy lakatlan, ha kezdetleges kéménye nem füstölne. A fehéren gomolygó füst ráfekszik a ház mögötti szántóföldekre. Tehát farmon vagyunk. Zahrádka Szaniszló géta farmján. Hogy ihonnét került Zahrádka géta ide a Csakába, azt egészen bizonyosan nem tudja senki. Annyi tény, hogy amíg más rendes ember északról szokott idejönni, ő Transzvál felől érkezett. Különben, sokan megkerülik előbb Afrikát és ahol a legszebb, ott vernek gyökeret. Elég az hozzá, itt lakik már vagy húsz éve. Szánt, vet, verekszik a leopárdokkal és halálos ellensége a páviánoknak. Él! — ha nehezen is. Sóhajtva emlékezik vissza arra az időre, midőn a párizsi hölgyek divatba hozták a goréza-majom fekete-fehér szőrméjét. Ezek voltak a boldog idők. Öt hatszáz bőrt adott át Addis-Abebában a francia kereskedőnek. Zsákkal vitte haza a tallért. Ma már nem kell senkinek a majomszőrme. Hogy egyhangú életét derűsebbé tegye, alig egy éve megnősült. Egy jeruszalefói galla birtokosnak a leányát, Abebát, vette el. Elég drágán vette. Adott érte tíz tehenet és egy ócska revolvert. Alig volt egy évig vele, meghalt az asszony. Itt maradt helyette egy kis ordító apróság, akinek az adate a Tomo nevet adta. Ugyanaznap még egy gyermek látta meg a farmon a napvilágot. Csakhogy ez a cselédházban. A szép Vartéza, a gurage rabszolgaleány adott életet egy egészséges fiúnak. Ezt elnevezték Hutletnek. Szerencsés véletlen volt. Legalább mindjárt szoptathatja az anyátlan Tomy gézát is. És úgy is lett. Nem is lehetett Vartezát másként látni, mint mindemik karján egy egy fiúval. Hol ez ordított, hol az, hol mindkettő. Varteza szép volt. Termete kifogástalan, szemei mint a Hauvas vize, sötétkék, arcbőre hamvas és oly csodálatosan világos, hogy még a pirulás rózsái is meglátszottak rajta. Szép alakját nem igen fedték irigy rongyok. Ami rabszolgánál ritka, önérzetes volt. A feketékkel szemben rátarti, a frenkikkel alázatos. Meleg délután volt. Zahrádka a rabszolgákkal a durvaföldeken dolgozott. Idehallik az egyhangú daluk. A kaktuszkerítés tövében hosszan elnyúlva fekszik egy öreg, fogatlan házi leopárd, sunyin pislantva az udvarban kapirgáló tyúkokra. A ház előtt áll egy félig kivájt fatönk, amelybe Hurli, a szomáli rabszolgaleány, vastag doronggal búzát tör. Izmos csapásai messze elhallatszanak. Nehéz munka. Egész teste fénylik az izzadságtól. Ebből lesz a mindennapi vizsera. A közeli erdőből idehullik a harkály kopácsolása, a kék örvösgalamb turbékolása. Vadméhek zsongnak a ricinuszok sárga virágán, bódító illatot hoz a szellő. Valahol a közelben vadjármin virágzik. Az ajtó előtt ül a szép Vartéza és hol az egyik gyereket szoptatja, hol a másikat. Mialatt Hurri pihen, beszélgetnek. — Aztán elvesz? — folytatja Vartéza. — El! — és bólint. — Beszélt már a gétával? — Beszélt. — Mit ad érted? — Egy tehenet és egy fraszula halat. — Sok — bólint meggyőződéssel Vartéza. — Te vizsorát is tudsz sütni. Aztán hová mentek? — Adalba! —És Hurri csillogó szemekkel mondja: — Szabad leszek! — Adalba, — mond Vartéza s a szájaszélit lebigyeszti. — Oda én nem mennék. — Miért? ■— kérdi a megütközött Hurri. — Mindig tejet inni! Brrr ... — Az igaz. De nem kell dolgozni. — Dolgozni ott is kell. A teheneket is kell ápolni. — Itt igen! — de ott nem. Minden reggel a tanácstérre hajtják a teheneket. Mindenki a magáé alá fekszik és iszik. Akkor estig a legelőn vannak. És ha este behajtják, újra szopik az ember a tehén tőgyéből, így van ez minden nap. Dolgozni nem kell. — Én mégse mennék oda. — Te mindig büszke voltál. Súlyos léptek hallatszanak. Hurki odanéz, ahol a kaktuszok között a bejárat van. Először egy nagy kutya látszik, majd Zahrádka géza. Hatalmas nagy ember, övig érő lángveres szakállal. Kék ing, ócska bőrnadrág és magasszárú csizma van rajta. Szó nélkül bemegy a házba. Valamit keres. Nemsokára káromkodás hallik belliről. Hurri meg Vartéza megértően öszszenéznek. Tomy ordit. Úgy látszik, sokalja a Slider adagját. Van ijedten cseréli ki őket. Ez kellett neki! Most némán szopik. Hurri elnézi, majd megszólal: — Hogy hasonlítanak egymásra. — Csoda! Mind a kettőnek fehér az apja. Benn erősbödik a kiabálás. — Vartéza! Vartéza! — Jövök már! Jövök! — És leteszi az éppen szopó Tomyt. Az ordit. Variéza bemegy az ajtón. Hurli a gyerekekhez ül. Zahrádka géza egy maga ácsolta széken áll és könyökig vájkál a füzetőbe. Arca vörös a méregtől. Ordítva mondja: — Tegnap számoltam meg. Tizenkettő volt. Most csak tíz töltény van itt. A Gavramare szomszédtól vettem egy borjat három töltényért. Ki akarom fizetni, hát már megint hiányzik a pénzből. Hol a két töltény, te fekete dög!? Vartéza hallgat. Magában gondolja: — Igaz, hogy én egyet elvettem, de a másik kettőről nem tudok. Legjobb hallgatni. Majd elmúlik a zivatar. Máskor is elmúlt. Zahrádka nem rossz ember, csak gyűlöli a lopást. Csakhogy most Zahrádka fel volt bőszülve. Torkaszakadtából ordit: — Hurri!! — Én nem voltam géta! — ezzel lép be a hivott. Magában gondolja: — Igaz, hogy én egyet elvettem de ... . — Halljátok! Gazok vagytok mind a ketten. Megkorbácsoltatnálak, de nem teszem. Tolvaj az tolvaj marad. Csak azt mondjátok meg, melyik nyúlt a pénzhez. Benn nagy némaság, kint torkaszakadtából ordít a két csecsemő. — Hát nem mondjátok meg? Jól van. Nem bosszankodom veletek többet. Adok nektek időt ma estig, amíg az első halálmadár kiáll. Ha addig nem valljátok be a bűnötöket, mind a kettőtöket eladatlak a berberai vásáron. Mint a villámsujtotthull térdre akét leány és egyszerre kiáltja: — Én voltam géta! — Én voltam géta! Kegyelmet kérően , átkulcsolják a lábát és poros csizmáját csókolják. Zahrádka ellágyulva nézi őket. Most megint hazudtak. Csak egy lehetett. Mindkettő görcsösen zokog. — Én... én... én voltam! — sírja Hurli. — Én... én ...én voltam! — vallja Vartéza. — Ne adj el, géza! Itt jó nálad. Ki tudja, ki vesz meg? — zokogják mindketten. Zahrádka mindjobban ellágyul. — Hát jó! Gazok vagytok, de most utoljára megbocsátok. Hanem a két töltényt visszahozzátok ám! És most menjetek a dolgotokra. Most már nemcsak a két gyerek ordit, hanem a fatetőn a gureza-majom is. A két nő bűnbánó arccal elsompolyog. Mindenik tudja, miért lopott a másik. Hurki legalább egy vörös kötővel akar az új háztartásba menni, Vartézának meg vászonra kell, hogy ingecskét varrhasson a Huletnek. Olyat, milyen a tejtestvérének, a Tomy getának van. Sóhajtva ül le a gyerekhez. Tisztelettel nézi a Tomy gétát és szeretettel Huletet Az esemény kialakulásával meg van elégedve, de mégis gondolkozik rajta. Istenem, milyen jó is a szabad embernek! Azt nem adják el a berberai vásáron. Nem kell mindig félni, remegni. Korbácsot sem kap. Pedig milyen egyforma ez a két gyerek! Ha a Tomy geán nem volna, vagy a Huleten volna ingecske, nem tudná őket senki megkülönböztetni. Csak én. Merőn nézi őket. Szemek, bajok egyforma... Egy gondolata támad. Ijedten néz körül. — Csak én tudom, hogy melyik — melyik. Szemei szikráznak, amint magához öleli Huletet, izgatottan súgja a fülébe: — Szabad embert csinálok belőled! Téged senki sem fog eladni a berberai vásáron. Nem fognak megkorbácsolni, csillagom! Merően néz maga elé. — Akkor is melletted vagyok. Megteszem! — mormogja. — Megeszem! És csodálatosan megnyugodott. Meg is tette. Midőn a Nap lebukott a fák koronája mögé, felharsan a mindennapi esti hangverseny. Ez a füresztés ideje. Ma rossz lelkiismerettel, lázas izgalommal fog hozzá. Szinte remeg a keze. Levetkőzteti Tomyt. Egymás mellé ülteti őket. Mind a kettőt figyelmesen nézi. — Nincs különbség! — súgja. — Nincs! Ijedten körülnéz senki. Zahrádka kiment leopárdlesre. Hul’ készíti a vacsorát. Az első hiéna elvonítja magát a közeli erdőben. Megborzad. Megragadja Huletet és gyorsan ráhúzza a Tomy ingét. Szive úgy ver, hogy szinte hallja. Nézi a fiát. Arca mosolyra derül és önfeledten mondja: — Éppen olyan, mint egy kis gúla. Megnyugszik. — Bocsáss meg, Isten, most már szabad ember lesz a fiam! Huszonnégy órával utóbb már olyan tisztelettel nézett a fiára, mint amilyen a gazdája fiának kijár. Lassan megszokta a cserét. Nem szeretett reá gondolni. Az idő múlt, a fiúk nőttek. Az ál-Tomvból kis géta, az ál-Huletből rabszolga lett. Lassan a gyerekből ember, Vartézából vén aszszony. Zahrádka egy darabig betegeskedett, azután átsétált az örök vadászmezőkre leopárdot űzni. A farmot az ál- Tomy vezette. Első tette volt Huletet a gyapotvidékre eladni. Vartéza nem is bánkódott utána. Rosszfiú volt, mondták. Egy szép nap hivatja a főszolgáját az ál- Tomy. — Te, Aldenjarian, nem szeretem azt a vén Varlézát! Dolgozni már nem tud, de most még kapnánk érte valamit. Küld el Berberába, a vásárra. Megértettél? —Meg! — bólint rá a szolga. — Esigéza. És eladta a gazdája anyját. Hídfrárista ' Pop betel Irts: GROH I S T V A N A regény bőse a Jóság fanatikusa. Ifjú professor, aki vallalja egy leány bűnét, börtönbe kéről érette, majd szökve követi szerelmesét a mélységbe, felhozza és művészi hírnévhez juttatja. A 192 odalu könyv ára 23.000 kor. Kapható a BUDAPESTI HIRLAP könyvesboltjában, Vita ker., József körút 6. szám*