Budapesti Hírlap, 1926. október(46. évfolyam, 222–248. szám)

1926-10-10 / 230. szám

8 Gyönyörű szócsőéi, Kristóf-tér sarok zeretek. Páneurópa és a magyar közönség.­ ­A Budapesti Hírlap mai számában nagy okulással olvastam Faluhelyi dr. beszá­molását a bécsi Páneurópa-kongresszusról. A kongresszustól mi magyar közönség nem vártunk semmit, amikor beharangoz­ták és nem kaptunk semmit, amikor szét­­ment. Szóval semmi okunk sincsen az­­ egész Páneurópa-mozgalomról való véle­ményünket megváltoztatni. Nem is ezért kérek helyet ennek a pársoros felszólalá­somnak, hanem azért, mert a tudós cikk­író beszámolóját azzal végzi, hogy „bár ré­szünkről minél több olyan ember venne részt ebben a mozgalomban, mint Lukács György dr. . .. Legyen több érdeklődés ko­moly, súlyos tényezőink részéről az ilyen korszerű mozgalmak iránt... “ Teljes mértékben igazat adok a cikkíró úrnak abban, hogy Lukács György dr. fel­szólalása tiszteletet parancsolt. Mégis elnöki megjegyzést vont maga után. Lett légyen azonban bármi sorsa, örvendünk neki, hogy elmondatott és bár csak minden el­képzelhető nemzetközi összejövetelen hal­lanának ilyen magyar felszólalásokat. Mert nekünk a világ fejébe még nemcsak a tria­noni igazságtalanságot kell beleverni, ha­nem elsősorban annak tudatát, hogy van magyar nemzet és Magyarország a világon. Mielőtt bele tudnánk vinni az idegen köz­vélemény tudatába, hogy milyen véres, gyalázatos és gyilkos igazságtalanság tör­tént velünk Trianonban, előbb azt kell ká­véskanalanként beadni, hogy egyáltalában a világon vagyunk. Amennyi tudományos, politikai, művészeti, sport, turista, ifjúsági, egyházi és bármi néven elképzelhető egyéb olyan összejövetel van a világon, amelyen különböző nemzetek képviselői vesznek részt, mindenütt meg kell jelenni Magyar­­ország képviselőjének is, föl kell szólalnia és rá kell mutatnia Trianonra. Inkább az izlandi halászok jégünnepén is ott legyünk, minthogy akárhonnan is elmaradjunk. És Lukács György és a Lukács Györgyök és követőik hangoztassák mindenütt rendület­lenül Magyarország igazát, Magyarország sérelmét és Magyarország követelését. Eddig hát egyetértenénk a cikkíróval. Abban azonban nem értünk egyet, hogy minél több ember vegyen részt Magyaror­szág részéről is„az ilyen mozgalmakban és hogy több érdeklődés legyen komoly, sú­lyos t tényezőink részéről az ilyen korszerű mozgalmak iránt. A kongresszusokon igenis vegyünk részt, a mozgalmakat magukat azonban jobb, ha elhagyjuk. Hálásak va­gyunk mindenkinek, aki valami nemzet­közi fórumon — s így a Páneurópa-kon­­gresszuson is — Trianont emlegeti és or­­voslást sürget, abból azonban nem ké­rünk, hogy nekünk, magyar közönségnek emlegesse Páneurópát és bármiféle egyéb narkotikumot, ami mind csak arra való, hogy Trianonról elterelje a figyelmet. Ne­künk teljesen mindegy­, hogy az európai államok határai mikor és hogy hullanak le, mert ebben a lehullásban úgy sem hi­szünk, ellenben ami magyar erő, magyar tudás, magyar lelkesedés és magyar ener­gia csak van, az mind egy célra egyesüljön: a trianoni határok lerombolására. Ne hoz­zanak tehát nekünk ide semmiféle világ­­boldogító tervet, megvan nekünk a ma­gunk változhatatlan programja. Ezt hirdes- Magyar Királyi Osztálysorsjáték Legnagyobb nyeremény Hal is ti milliárd A Húzás már e héten! Vásároljon sorsjegyet mielőbb lí­­H ÉS TÁRSA R aff&L a m. kir. Osztálysorsjáték főelárusítójánál, Budapest, VI., Vilmos császár-ut S. I Távirati cím: Itt nyer. Telefon: 87—43. I Negyed sorsjegy 62.590 K Fél sorsjegy 125.000 ít Egész sorsjegy 250.000 K Budapesti Hírlap 1926 október 10. (230. szj . sék külföldön s ha másképp nincs rá mód, hogy szóhoz jussanak, hát Isten neki, ala­kítsanak meg holni Páneurópa, vagy akár­miféle fiókokat, amelyeknek nevében be­szélhetnek, de csakis külföldön beszéljenek rólunk és ne itthon Páneurópáról! Deák Ferenc megmondta vagy hatvan esztendővel ezelőtt, hogy Magyarország ügye az a bizonyos rosszul gombolt mel­lény. Bármit csinálnak Bécsben, azért a rosszul gombolt mellényt jól be nem lehet gombolni, míg előbb ki nem gombolták. A helyzet ma is csak az. Páneurópát, vagy akármiféle életképes Középeurópát össze nem gombol a világ semmi bölcse, amíg ki nem gombolja a mai rossz gombolást. K. L. dr., nyug. alispán. P —— Élmények az Egyenlítő alatt, írja Königsegg Lajos gróf. Rabszolgasors. Arussziban vagyunk. Ott, ahol a Hauvasba ömlik a Makri. Az már itt is folyó, emez csak olyan bővizű patak. Annak vize ,kék, mint az égbolt, a Makrié szőke. Mint egyik-másik fehér asz­­szony haja. Ott, ahol a kettő összetalál­kozik, körlevelű, égigérő szikamorok, vör­­henyestörzsei, sudár cédrusfenyők között meglapulva áll egy kunyhó. A lilavirágú iszalag befutotta, nagylevelű haragoszöld banánok rejtegetik. Az egyik cédrusfán egy garéza majomcsalád tanyázik. Hja, örege kint ül a napon. A ház alakja abesz­­szin, de nem az, mert ablaka van. Azt hinnéd, hogy lakatlan, ha kezdetleges ké­ménye nem füstölne. A fehéren gom­olygó füst ráfekszik a ház mögötti szántóföl­dekre. Tehát farmon vagyunk. Zahrádka Szaniszló géta farmján. Hogy ihonnét került Zahrádka géta ide a Csakába, azt egészen bizonyosan nem tudja senki. Annyi tény, hogy amíg más rendes ember északról szokott idejönni, ő Transzvál felől érkezett. Különben, sokan megkerülik előbb Afrikát és ahol a leg­szebb, ott vernek gyökeret. Elég az hozzá, itt lakik már vagy húsz éve. Szánt, vet, verekszik a leopárdokkal és halálos ellen­sége a páviánoknak. Él! — ha nehezen is. Sóhajtva emlékezik vissza arra az időre, midőn a párizsi hölgyek divatba hozták a goréza-majom fekete-fehér szőrméjét. Ezek voltak a boldog idők. Öt hatszáz bőrt adott át Addis-Abebában a francia kereskedőnek. Zsákkal vitte haza a tallért. Ma már nem kell senkinek a majom­szőrme. Hogy egyhangú életét derűsebbé tegye, alig egy éve megnősült. Egy jeruszalefói galla birtokosnak a leányát, Abebát, vette el. Elég drágán vette. Adott érte tíz tehe­net és egy ócska revolvert. Alig volt egy évig vele, meghalt az asszony. Itt maradt helyette egy kis ordító apróság, akinek az adate a Tomo nevet adta. Ugyanaznap még egy gyermek látta m­eg a farmon a napvilágot. Csakhogy ez a cselédházban. A szép Vartéza, a gurage rabszolgaleány adott életet egy egészséges fiúnak. Ezt el­nevezték Hutletnek. Szerencsés véletlen volt. Legalább mindjárt szoptathatja az anyátlan Tomy gézát is. És úgy is lett. Nem is lehetett Vartezát másként látni, mint mindemik karján egy egy fiúval. Hol ez ordított, hol az, hol mindkettő. Varteza szép volt. Termete kifogástalan, szemei mint a Hauvas vize, sötétkék, arc­bőre hamvas és oly csodálatosan világos, hogy­ még a pirulás rózsái is meglátszot­tak rajta. Szép alakját nem igen fedték irigy rongyok. Ami rabszolgánál ritka, ön­érzetes volt. A feketékkel szemben rátarti, a frenkikkel alázatos. Meleg délután volt. Zahrádka a rabszol­gákkal a durvaföldeken dolgozott. Idehal­­lik az egyhangú daluk. A kaktuszkerítés tövében hosszan elnyúlva fekszik egy öreg, fogatlan házi leopárd, suny­in pislantva az udvarban kapirgáló tyúkokra. A ház előtt áll egy félig kivájt fatönk, amelybe Hurli, a szomáli rabszolgaleány, vastag dorong­gal búzát tör. Izmos csapásai messze el­hallatszanak. Nehéz munka. Egész teste fénylik az izzadságtól. Ebből lesz a min­dennapi vizsera. A közeli erdőből idehul­­lik a harkály kopácsolása, a kék örvös­galamb turbékolása. Vadméhek zsongnak a ricinuszok sárga virágán, bódító illatot hoz a szellő. Valahol a közelben vadjár­min virágzik. Az ajtó előtt ül a szép Var­téza és hol az egyik gyereket szoptatja, hol a másikat. Mialatt Hurri pihen, beszél­getnek. — Aztán elvesz? — folytatja Vartéza. — El! — és bólint. — Beszélt már a gétával? — Beszélt. — Mit ad érted? — Egy tehenet és egy fraszula halat. — Sok — bólint meggyőződéssel Var­téza. — Te vizsorát is tudsz sütni. Aztán hová mentek? — Adalba! —­­És Hurri csillogó sze­mekkel mondja: — Szabad leszek! — Adalba, — mond Vartéza s a szája­­szélit lebigyeszti. — Oda én nem mennék. — Miért? ■— kérdi a megütközött Hurri. — Mindig tejet inni! Brrr ... — Az igaz. De nem kell dolgozni. — Dolgozni ott is kell. A teheneket is kell ápolni. — Itt igen! — de ott nem. Minden reg­gel a tanácstérre hajtják a teheneket. Mindenki a magáé alá fekszik és iszik. Akkor estig a legelőn vannak. És ha este behajtják, újra szopik az ember a tehén tőgyéből, így van ez minden nap. Dolgozni nem kell. — Én mégse mennék oda. — Te mindig büszke voltál. Súlyos léptek hallatszanak. Hurki oda­néz, ahol a kaktuszok között a bejárat van. Először egy nagy kutya látszik, majd Zahrádka géza. Hatalmas nagy ember, övig érő lángveres szakállal. Kék ing, ócska bőrnadrág és magasszárú csizma van rajta. Szó nélkül bemegy a házba. Vala­mit keres. Nemsokára káromkodás hallik belliről. Hurri meg Vartéza megértően ösz­­szenéznek. Tomy ordit. Úgy látszik, sokalja a Slider adagját. V­an ijedten cseréli ki őket. Ez kellett neki! Most némán szopik. Hurri elnézi, majd megszólal: — Hogy hasonlítanak egymásra. — Csoda! Mind a kettőnek fehér az apja. Benn erősbödik a kiabálás. — Vartéza! Vartéza! — Jövök már! Jövök! — És leteszi az éppen szopó Tomyt. Az ordit. Variéza be­megy az ajtón. Hurli a gyerekekhez ül. Zahrádka géza egy maga ácsolta széken áll és könyökig vájkál a fü­zetőbe. Arca vörös a méregtől. Ordítva mondja: — Tegnap számoltam meg. Tizenkettő volt. Most csak tíz töltény van itt. A Gav­­ramare szomszédtól vettem egy bor­jat há­rom töltényért. Ki akarom fizetni, hát már megint hiányzik a pénzből. Hol a két töl­tény, te fekete dög!? Vartéza hallgat. Magában gondolja: — Igaz, hogy én egyet elvettem, de a másik kettőről nem tudok. Legjobb hall­gatni. Majd elmúlik a zivatar. Máskor is el­múlt. Zahrádka nem rossz ember, csak gyűlöli a lopást. Csakhogy most Zahrádka fel volt bő­szülve. Torkaszakadtából ordit: — Hurri!! — Én nem voltam géta! — ezzel lép be a hivott. Magában gondolja: — Igaz, hogy én egyet elvettem de ... . — Halljátok! Gazok vagytok mind a ketten. Megkorbácsoltatnálak, de nem te­szem. Tolvaj az tolvaj marad. Csak azt mondjátok meg, melyik nyúlt a pénzhez. Benn nagy némaság, kint torkaszakadtá­ból ordít a két csecsemő. — Hát nem mondjátok meg? Jól van. Nem bosszankodom veletek többet. Adok nektek időt ma estig, amíg az első halál­madár kiáll. Ha addig nem valljátok be a bűnötöket, mind a kettőtöket eladatlak a berberai vásáron. Mint a villámsujtott­­hull térdre a­­két leány és egyszerre kiáltja: — Én voltam géta! — Én voltam géta! Kegyelmet kérően , átkulcsolják a lábát és poros csizmáját csókolják. Zahrádka ellágyulva nézi őket. Most megint hazud­tak. Csak egy lehetett. Mindkettő görcsö­sen zokog. — Én... én... én voltam! — sírja Hurli. — Én... én ...­­én voltam! — vallja Vartéza. — Ne adj el, géza! Itt jó nálad. Ki tudja, ki vesz meg? — zokogják mindketten. Zahrádka mindjobban ellágyul. — Hát jó! Gazok vagytok, de most utol­jára megbocsátok. Hanem a két töltényt visszahozzátok ám! És most menjetek a dolgotokra. Most már nemcsak a két gyerek ordit, hanem a fatetőn a gureza-majom is. A két nő bűnbánó arccal elsompolyog. Min­­denik tudja, miért lopott a másik. Hurki legalább egy vörös kötővel akar az új ház­tartásba menni, Vartézának meg vászonra kell, hogy ingecskét varrhasson a Hulet­nek. Olyat, milyen a tejtestvérének, a Tomy getának van. Sóhajtva ül le a gyerekhez. Tisztelettel nézi a Tomy gétát és szeretettel Huletet Az esemény kialakulásával meg van elé­gedve, de mégis gondolkozik rajta. Iste­nem, milyen jó is a szabad embernek! Azt nem adják el a berberai vásáron. Nem kell mindig félni, remegni. Korbácsot sem kap. Pedig milyen egyforma ez a két gye­rek! Ha a Tomy geán nem volna, vagy a Huleten volna ingecske, nem tudná őket senki megkülönböztetni. Csak én. Merőn nézi őket. Szemek, bajok egyforma... Egy gondolata támad. Ijedten néz körül. — Csak én tudom, hogy melyik — me­lyik. Szemei szikráznak, amint magához öleli Huletet, izgatottan súgja a fülébe: — Szabad embert csinálok belőled! Té­ged senki sem fog eladni a berberai vásá­ron. Nem fognak megkorbácsolni, csilla­gom! Merően néz maga elé. — Akkor is melletted vagyok. Megte­szem! — mormogja. — Megeszem! És csodálatosan megnyugodott. Meg is tette. Midőn a Nap lebukott a fák koronája mögé, felharsan a mindennapi esti hangverseny. Ez a fü­resztés ideje. Ma rossz lelkiismerettel, lázas izgalommal fog hozzá. Szinte remeg a keze. Levetkőzteti Tomyt. Egymás mellé ülteti őket. Mind a kettőt figyelmesen nézi. — Nincs különbség! — súgja. — Nincs! Ijedten körülnéz­ senki. Zahrádka ki­ment leopárdlesre. Hul’­ készíti a vacso­rát. Az első hiéna elvonítja magát a közeli erdőben. Megborzad. Megragadja Huletet és gyorsan ráhúzza a Tomy ingét. Szive úgy ver, hogy szinte hallja. Nézi a fiát. Arca mosolyra derül és önfeledten mondja: — Éppen olyan, mint egy kis gúla. Megnyugszik. — Bocsáss meg, Isten, most már szabad ember lesz a fiam­! Huszonnégy órával utóbb már olyan tisztelettel nézett a fiára, mint amilyen a gazdája fiának kijár. Lassan megszokta a cserét. Nem szeretett reá gondolni. Az idő múlt, a fiúk nőttek. Az ál-Tomvból kis géta, az ál-Huletből rabszolga lett. Lassan a gyerekből ember, Vartézából vén asz­­szony. Zahrádka egy darabig betegeske­dett, azután átsétált az örök vadászme­zőkre leopárdot űzni. A farmot az ál- Tomy vezette. Első tette volt Huletet a gyapotvidékre eladni. Vartéza nem is bán­­kódott utána. Rossz­­fiú volt, mondták. Egy szép nap hivatja a főszolgáját az ál- Tomy. — Te, Aldenjarian, nem szeretem azt a vén Varlézát! Dolgozni már nem tud, de most még kapnánk érte valamit. Küld el Berberába, a vásárra. Megértettél? —­­Meg! — bólint rá a szolga. — Esi­géza. És eladta a gazdája anyját. H­­­ídfrárista ' Pop betel Irts: GROH I S T V A N A regény bőse a Jóság fanatikusa. Ifjú professor, aki vallalja egy leány bűnét, börtönbe kéről érette, majd szökve követi szerelmesét a mély­ségbe, felhozza és művészi hírnév­hez juttat­ja. A 192 o­dalu könyv ára 23.000 kor. Kapható a BUDAPESTI HIRLA­P könyves­boltjában, Vita ker., József­ körút 6. szám*

Next