Budapesti Hírlap, 1926. december (46. évfolyam, 273–298. szám)

1926-12-01 / 273. szám

1926 december T.­­273. sz. Budapesti Hírlap síknak a vidéki kongresszusi hitközségek egy lelkészének és a harmadiknak a status quo ante hitközségek egy rabbijának kell lennie. Az ortodox szervezet három ortodox lelkészt jelöl. A jelölés titkosan leadott sza­vazatok alapján történik, úgyszintén a fel­­sőházba kiküldendő lelkészek választása is. A lelkészek megválasztása életfogytiglan történik. Győr város újabb tizenötmilliárd külföldi kölcsön felvételét határozta el. Győrből jelentik: Győr város rendkívüli közgyűlése az előbbi közgyűlés határoza­tával ellentétben, a külföldi kölcsön ügyé­ben úgy döntött, hogy a már akkor föl­venni határozott 7 és félmilliárd koronán kívül még tizenöt milliárdot vesz föl beru­házási célokra: Révfalu feltöltésére, új la­kások és szegényház építtsére, a csatorná­zás, valamint a víz- és gázmű fejlesztésére. A közkórház bővítésére a népjóléti minisz­ter által felajánlott tizenhárom milliárdos állami kölcsönt a közgyűlés elfogadta s egy­ben újabb egymilliárd korona kiutalását kérte a közkórház nagy mosodájának léte­sítéséhez. A közgyűlés Rakovszky Iván volt belügyminiszter távozását a legnagyobb saj­nálattal vette tudomásul, majd az üzlethe­lyiségek felszabadítása ellen foglalt állást és magáévá tette a Loyd Testület beadvá­nyát, mely az üzletek hétórai záróórájának visszallítását kéri. A polgármesterek nem politizálnak. Mit kívánnak a városok. A magyar városok kongresszusának ál­landó bizottsága ma délelőtt 11 órakor ülést tartott. Az ülés főtárgya állásfoglalás volt a kormánynak az egyes adók és illetékek mér­sékléséről, továbbá a helyhatóságok háztar­tásának hatékonyabb ellenőrzéséről szóló javaslatával szemben. Az érdemleges tárgya­lások előtt Sipőcz Jenő polgármester, aki a tárgyalásokat vezette, a bizottságok helyes­lése mellett jelentette ki, hogy a magyar vá­rosok polgármesterei nem akarják a mos­tani választási kampány politikai vonatko­zásait a tárgyalásokban érvényesíteni és a mai tárgyaláson is tartózkodni fognak min­dennemű politikai kérdéstől, a tárgyalás alá kerülő javaslatot tisztán szakszerűségi szem­pontból fogják tárgyalni. Ébert Géza győrvárosi tanácsos, a kon­gresszus pénzügyi előadója beterjesztette ez­­után előadói jelentését. Kifogásolta minde­nekelőtt, hogy az adók és illetékek mérsék­léséről szóló törvényjavaslat felöleli a váro­sok háztartásának hatékonyabb ellenőrzé­sére vonatkozó intézkedéseket is. Kifejti az előadói javaslat, hogy a városok háztartá­sának ellenőrzéséről külön törvényjavaslat­ban kellene intézkedni. Az előadói javaslat ezután áttér magának a törvényjavaslatnak bírálatára és kiemeli, hogy a belügyminisz­ter javaslata feljogosítja a belügyminisztert arra, hogy a városok költségvetését­­ felül­vizsgálva, a költségvetésnek bármely tételét leszállíthatja, fölemelheti, vagy egészen tö­rölheti, új tételeket állíthat be. Ez a városok tétlenséget jelentett, hanem erőforrást, a szenvedések között s erőgyűjtést az alkot­mányért majdan vívandó harcokhoz. A magyar ruha viselése sem léha divat volt akkor, sőt a lelkesedés ébrentartása mellett közvetetlen gyakorlati haszonnal is járt: a hazai ipar föllendülésével. A nemzeti érzés fellángolásának e mámorosító idejében a leghatalmasabb megnyilatkozások az olasz háború utáni hónapokban, az 1859. év vége felé, a Kazinczy-centenárium alkalmából or­szágszerte határtalan lelkesedéssel tartott ünnepélyek voltak. S „lehetetlen a korvi­szonyoknak a nemzeti lélekre való­­hatásá­ban nyilvánuló közösségét föl nem ismer­nünk" — írja e rész befejezésében Berze­­viczy, — ha elgondoljuk, hogy ugyanakkor, mikor Madarász Viktornak a lélekfestésben oly mélyre nyúló hatalmas történeti képe, Hunyadi László siratásáról, elkészült — irta Madách Imre, falusi magányában, nagyszerű drámai költeményét s a régóta hallgató Erkel Ferenc lelkében már zsong­iak ,­a Bánk-bán opera fájdalmasan lázongó dallamai". Ez a három mű nagyszerű meg­nyilatkozása volt a hatalom által eltiporni akart nemzeti szellemnek,­­ „amely, mi­kor saját magának akart megkönnyebbülést szerezni, szinte öntudatlanul hódította meg a halhatatlanság pálmáját s emelte föl fáj­dalmának világát a nemzetek változó sorsa fölött örökéletet élő művészet birodalmába". Az örökéltü íróművészetnek remek meg­nyilvánulása a Berzeviczy könyve is, mely­nek bevégzését fokozott érdeklődéssel vár­juk, koronájaként ennek a munkának, mely mai viszonyaink között igazán hasznos po­litikai cselekedetként hat a maga tanításá­val és figyelmeztetésével, lelkesítésével és biztatásával s amely ércnél maradandóbban fogja hirdetni s fenntartani írója nevét a késő századokban is. önkormányzati jogának, illetve a városgaz­dasági jognak teljes konfiskálását jelenti és súlyosan érinti a városok háztartását. Az előadó javaslatára ezek után a kon­gresszus elhatározta, hogy tiltakozik az el­len, hogy az adók és illetékek mérséklésé­ről szóló javaslatba van belefoglalva a vá­rosok háztartásának ellenőrzéséről szóló in­tézkedés is. Kéri az állandó bizottság a kor­mányt, hogy a városgazdasági ügyeket ön­álló törvényjavaslatban rendezzék, kérik to­vábbá a kormányt, hogy a városgazdasági ügyek rendezéséről szóló javaslatban tegye magáévá azokat az elveket, melyeket az ál­landó bizottság már régebben kidolgozott. A kormány felügyeleti joga csupán arra szorítkozzék, hogy a városok költségvetése vizsgáltassék meg államérdek, törvényesség és hatáskör szempontjából. A rendezett ta­nácsú városokat vegyék ki a vármegyei tör­vényhatóság rendelkezése alól és közvetet­­lenül a belügyminiszter hatáskörébe tartoz­zanak. Kérik azt is, hogy a városok költ­ségvetésének felügyelete egységes keretben történjék és országos számvevőséget alakít­sanak.­­­Az előadói javaslatot a kongresszus egy­hangúan elfogadta és kimondota, hogy ezt a határozatot közölni fogja az egyes váro­sokkal is, azzal, hogy ezt külön közgyűlés­ben tárgyalják meg, ilyen szellemű fölter­jesztést intézzenek az országgyűléshez és a kormányhoz, január hónap közepén pedig monstre deputációban járuljanak a belügy­miniszterhez, akinek memorandumot nyújt­­sanak át. Ferenc Ferdinánd, Conrad és Terstyánszky. A háború előestéjének a levelesládájából. — Hogyan akarta Ferenc Ferdinánd Conrádot kibuktatni és Terstyánszkyt a helyébe tenni. — Bolfras báró hagyatékának egyik érdekes dokumentuma. Boldogult Ferenc József királyunk évtize­deken át hűséges főhadsegédének, Bolfras bárónak hátrahagyott iratai között nem egy rendkívül érdekes históriai dokumentum akad. Ezekből való az az eredeti levél is, melyet Terstyánszky lovassági tábornok, a budapesti 4. hadtest egykori parancsnoka irt Bolfrasnak. A levelet nem éppen írója, mint inkább az teszi érdekessé, hogy fő­hőse Ferenc Ferdinánd trónörökös. A levél 1913 szeptember 12-én Budapesten íródott. „Már napok óta nyomja a lelkiismerete­met, — úgymond Terstyánszky — hogy nem voltam őszinte kegyelmességeddel szemben. Hogy kertelés nélkül in médiás rés kezdjem, alázatos tisztelettel jelentem, hogy a múlt napokban ő császári Fensége Blühnachba rendelt s ott kilátásba helyezte, hogy Conrad báró utódának akar megtenni. Egyúttal közölte velem kívánságait, melyek szerint a vezérkart irányitanom kellene. Bár elvi eltérés nem volt közöttünk, né­hány napi haladékot kértem a meggondo­lásra, majd levélben jelentettem ő császári Fenségének, hogy kész vagyok a felelősség­­teljes állást elvállalni. Súlyos lelkitusám volt, mert nem szívesen válok meg a 4­-ik hadtesttől. Ha azonban csakugyan arról győződném meg, hogy ő Fensége bizalmá­val kegyeskedik kitüntetni, az volna a leg­hatalmasabb energiaforrás, hogy erre a bi­zalomra érdemes igyekszem lenni, ameny­­­­nyire ezt gyönge erőim megengedik. Utó­domnak Kövess gyalogsági tábornokot bátor­kodom ajánlani. — Boldog voltam, hogy jelenlegi állásomban a hadsereg és a ma­gyar politika vezető személyiségei között — pártkülönbség nélkül — jó viszonyt tudtam teremteni és életem legnagyobb szomorú­sága volna, ha ez a szívós munkám, amely nekem, a császári katonának, éppen nem volt könnyű, félmunka maradna. Most, hogy leírtam e sorokat, valósággal kőszikla szakadt le a szívemről! Amióta Blühnachban voltam, éjjel-nappal új rendel­tetésemre gondolok és sohase éreztem ma­gamat ily kevésnek, mint most. Mégis tu­dom, hogyha a súlyos óra csakugyan elkö­vetkezik, ettől a lidércnyomástól is meg­szabadulok. Nagyméltóságod mindig oly kegyes volt irántam, hogy lelki szükség volt a szá­momra, hogy e levélben kiöntsem a szíve­met. Kérem azért exellenciádat, méltóztas­­sék e sorokban mást látni, mint mély tisz­teletemnek és hálámnak a kifejezéseit, min­den egyes jóságos szóért, mely excellenciád ajkáról hozzám szólott." Bolfrast nyilván meglepte ez a levél, jól­lehet tudta, hogy a nyakas Conrad és a még nyakasabb trónörökös között komoly konfliktust idézett fel a híres Rédl-ügy. Mégis hirtelen érte az a hir, hogy a trón­örökös a „vasöklűnek" tartott tábornokot akarja Conrad helyére tenni. Terstyánszky levele mindenesetre fölötte jellemző annak a megítélése szempontjá­ból, ami nemsokára e levél után a Tábor mellett lefolyt hadgyakorlat során Conrád és Ferenc Ferdinánd között történt. Amikor Conrád szeptember 14-én a trón­örökösnél,­ mint legfőbb hadúrnál jelentke­zett, a trónörökös már ugyancsak fagyo­san fogadta. Amikor pedig Conrád elmaradt a vasárnapi tábori miséről, Ferenc Ferdi­nánd magához hivatta. — Miért nem volt a templomban? — förmedt rá a trónörökös. Conrád hivatalos elfoglaltságával mente­getőzött. — Vallási nézeteit ismerem, de ha én elmegyek a templomba, akkor önnek is ott a helye! Másnap újabb jelét tapasztalhatta Conrád annak, hogy a trónörökös kegyét elvesztette, mert Ferenc Ferdinánd nem törődve azzal, hogy a körülötte állók hallják, formálisan lehordta Conrádot azért, hogy a főhadi­szálláson az autók nagy összevisszaságot okozva robogtak ide-oda. De még hátra volt a fekete leves. A hadgyakorlat máso­dik napján a trónörökös a Conrád tervei szerint fejlődő hadműveleteket hirtelen megszüntette s Conrádnak szótlanul kellett eltűrni, hogy a trónörökös új sztratégiai ,,feltevést" adott ki, amelyről előzően sem Conrádot, sem irodáját nem tájékoztatta. Ez volt a legsúlyosabb arculcsapás. Szeptember 17-én azután megtörtént a nagy támadás, amelyet tréfásan „Zsófia­­ütközetnek" neveztek el, mert Hohenberg Zsófia hercegnő jelenlétében folyt le, aki végignézte az ő tiszteletére megrendezett lo­vasrohamot is. Conrád neheztelve a háttér­ben tartózkodott és a csapatok díszfelvo­­nulását be sem várva, ellovagolt, hogy a legközelebbi vonattal Bécsbe utazzék. Con­rád látta, hogy ezúttal a trónörökös visel­kedése vele szemben nem temperamentu­mának már megszokott kitörése volt, ha­nem célzatos mellőzés. A trónörökösnek egy megjegyzése megerősítette ezt a felte­vését. Ugyanis útközben Ferenc Ferdinánd Wallensteinről, Konopist egykori uráról ejtett szót és ezt mondta: — Egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen okos ember hogy tévelyedhet el ennyire . .. Conrádnak nem ok nélkül támadt tehát az az érzése, hogy Ferenc Ferdinánd benne egy új Wallensteint lát. Terstyánszkynak Bolfrashoz írt levele annak a bizonysága, hogy a trónörökös már az említett hadgyakorlat előtt elejtette Conrádot. Az utolsó pillanatban azonban a trónörökös egyik legbizalmasabb embere megváltoztatta az elhatározását. Ez a bizal­mas Brosch ezredes, a tiroli vadászezred parancsnoka, régebben Ferenc Ferdinánd­­nak a szárnysegédje volt. Az ő befolyására azután szeptember 25-én a trónörökös a Belvederéből kedveskedő levelet írt Con­rádnak, amelyben bensőségesen kérte Con­­rádot, hogy maradjon a helyén. Néhány hét múlva azonban, a lipcsei csata emlék­ünnepén újabb, még hevesebb összetűzése volt a trónörökös és Conrád között. Ezt Krobatin hadügyminiszter egyenlítette ki. Conrád utóbb megtudta, hogy Terstyán­­szkyt akarták a helyére tenni. Ezért azon­ban nem neheztelt Terstyánszkyra, sőt amikor 1915. szeptemberében a belgrádi támadás előtt Tisza és Terstyászky, aki a szerémségi haderő parancsnoka volt, össze­ütköztek, Conrád Iff határozottan Terstyán­szky mellé állt, ezúttal azonban eredmény­telenül, mert Ferenc József a Tisza állás­pontját fogadta el és Terstyászkynak át kel­lett adni a parancsnokságot Kövess tábor­noknak. Bolfvas emlékiratai ebben Ter­styánszky tragikumát látják. Ezekben a visszaemlékezésekben feltűnő momentum Terstyánszky levelének az édes­­kés, nem őszintén alázatos hangja. Jel­lemző, hogy Terstyánszky a trónörököst állandóan Császári Fenségnek és a világért sem Császári és Királyi Fenségnek titulálja, valamint jómagáról is csak mint császári tábornokról beszél, akinek, hogy mennyire sikerült budapesti hadtestparancsnok korá­ban a hadsereget közelebb hozni a magyar közvélemény szívéhez, mi, akik akkor benne éltünk az eseményekben, a legjobban tudjuk. Terstyánszky jellemzésére egyéb­ként még valamit elárulhatunk amit keve­sen tudnak. Az összeomlás után nádasi Terstyánszky, aki nyitran megyei magyar kiri családból származott, de magyarul kukkot sem beszélt, mint magyar állampolgár a magyar államkincstártól élvezte lovassági tábornoki nyugdíját. Akkoriban Terstyán­szky írásban kijelentette, hogy mert a Fel­vidéken szándékozik maradni, cseh állam. 3 Közölje címét, ha vidékre akar küldetni képes árjegyzéket és mintát, mindenkinek díjmentesen küldünk DimsteSISKOK RÁKÓCZI-ÚT 74. (Saját ház) polgárrá lett és nem reflektál a magyar nyugdíjra. Utóbb azonban, úgy látszik, mégis meggondolta a dolgot, vagy talán új hazája nem a legfonsan bánc­ol vele, v­agy végül, mert időközben felemelték a magyar tisztek nyugdíját, Terstyánszky újból kérte a magyar állampolgárságot és a magyar nyugdíjat. Hogy ezt a kívánságát teljesítet­­ték-e, nem tudjuk. De az előzmények után, visszaemlékezve Terstyánszkynak magyar­­országi szereplésére, a magyar állam vég­telen türelme és nobilitása ellenére még­sem tudjuk elképzelni. . A kolozsvári Minoriták és Piaristák templomai. Szeged, nov. 29. T. Szerkesztő Úr. Nagy meglepetést, mondhatnám, keserűséget okozott ország­szerte az a hir, hogy a kolozsvári minoriták ősrégi templomát a kolozsvári oláhok pápai rendeletre való hivatkozással elfoglalták. Pe­dig csak bele kell tekinteni a Codex juris canonici törvénykönyvbe, hogy lássuk, hogy a kolozsvári minorita rendház tulajdonjoga az ő ősrégi templomához a legerősebb jogi alapokon nyugszik, melyeket a római Szent­szék nem sérthet. Ennek bizonyítékául csak azt kell figyelembe vennünk, hogy a mino­rita ház morális személy és javait teljes tu­lajdoni joggal bírja. Az említett Kódex 1495 kánonja megállapítja, hogy „az egyes egyházaknak és más morális személyeknek, akiket a róm. kát. egyháznak felsőhatósá­gai jogi személyekké emeltek, joguk van a szent kánonoknak megfelelő módon anyagi javakat szerezni, birni és azokat igazgatni." A can. 1498 az Ecclesia név alatt nemcsak a közönséges egyházak és az Apostoli Szé­ket kell érteni, hanem minden morális sze­mélyt, tehát a szerzetesi rendházat is. A can. 531. A szerzetesi rendek nemcsak a maguk egészében, hanem a tartomá­nyok és a rendházak külön is képesek vi­lági javakat állandó és fundált jövedelmek­kel együtt szerezni és birni. A can. 1499. §. A javaknak tulajdonjoga az Apostoli Szék legfőbb hatósága alatt (sub suprema auctoritate Sedis Apostolicae) azt a morális személyt illeti, ki ezeket a java­kat törvényes módon szerezte. Ugyaneme kánon szerint a szerzetesi rendház világi javakat akár természeti jog, akár polgári jog szerint minden jogos módon szerezhet, amint mások szerezhetnek. Can. 1529. Mindaz, amit a polgári jog a szerződésekről akár általánosságban, akár esetről esetre megállapít, legyenek bár e szerződések megnevezettek, vagy meg nem nevezettek, ugyanezen megállapítások köte­lező a kánonjogban is az egyházi termé­szetű ügyekben is és pedig ugyanazon jogi hatállyal, mint a polgári jogban. A kolozs­vári minoriták templomukat a világi jog ál­tal elismert módon szerezték, mert a tem­plom falán ör­ök emlékezetül való kőbe­vésve, hogy ezt a házat Mária Terézia épít­tette fel a romokból a minoriták számára. Ez pedig polgárjogi természetére nézve va­lóságos egyoldalú szerződés, azaz ajándé­kozás, mely a fentebb emlitett kánonok erejénél fogva a minorita rendháznak teljes tulajdonjogot biztosít. Ezt a tulajdonjogi jogot a Szentszék el nem veheti, mert ugyanaz az 1499. §. 2„ midőn ezt a tulajdonjogot megállapítja, azt nem ruházza a Szentszékre, mert a Szent­széknek joga Suprema Auctoritas, nem pe­dig Domínium. A Suprema Auctoritas pe­­dig nem magántulajdon, hanem köziraza-

Next