Budapesti Hírlap, 1929. május (49. évfolyam, 98–120. szám)
1929-05-01 / 98. szám
Szerda, 1929 május 1. (98. sz.)Budapesti Hírlap A pénzügyminiszter adómérséklő javaslatai a Ház előtt Az igazságügyminiszter rehabilitációs törvényjavaslatot készít A képviselőhöz a mai ülésen a pénzügyminiszternek adócsökkentési javasaltait tárgyalta. Ezt megelőzően Gál Jenőnek a rehabilitációs törvényjavaslatról benyújtott indítványa foglalkoztatta a Házat, az indítványt azonban a képviselő később visszavonta. Tette pedig ezt az igazságügyminiszter bejelentésének hatása alatt, amely szerint maga a miniszter fog rehabilitációs törvényjavaslatot rövidesen a Ház elé terjeszteni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszternek a törvényjavaslattal kapcsolatos, meggyőző erejű jogbölcseleti fejtegetéseit a Ház minden oldalán élvezettel hallgatták és megelégedéssel fogadták. Az adók csökkentésére vonatkozó pénzügyminiszteri törvényjavaslat nagyobb és nem egy helyütt élesebb vitára adott alkalmat. Ez különösen azzal mérgesedett el, hogy egyes képviselők a főváros érdekeit fölébe akarták helyezni az ország érdekeinek. Wekerle Sándor pénzügyminiszter, erélyesen védte meg az álláspontját és utasította vissza egy ízben az egyik keresztény gazdasági párti képviselőnek személyes élű megjegyzését. Majd közmegnyugvásra fejtette ki, hogy a vidéket égbekiáltó bajaiban meg kell segíteni. Rámutatott arra is, hogy az adócsökkentő javaslatok végrehajtásával a községi pótadó sehol sem fog ötven százalék fölé emelkedni. A Ház Zsitvay Tibor igazságügyi miniszter nyilatkozott ezután. — A benyújtott indítvány megokolását sokhelyütt helyeseltem, — mondta az igazságügyminiszter, — magát az indítványt azonban nem tartom alkalmasnak arra, hogy a Ház elfogadja. Régóta foglalkozom a rehabilitációs törvény gondolatával és miniszterségem előtt az igazságügyminisztériumban is foglalkoztak vele. Bejelenthetem, hogy nem nagyon távoli idők kérdése, hogy a Ház elé hozzuk a megfelelő javaslatot, de nem osztom Gál Jenőnek azt a kijelentését, hogy ez egyike a legsürgsebb kérdéseknek, amelylyel a Háznak foglalkoznia kell. Az ítélet két részre oszlik: fő- és mellékbüntetésre. A mellékbüntetés az a keret, amely jelentkezik politikai jogok elvesztésében, hivatalvesztésben stb., de jár ezzel még valami, amit nem törvény mond ki, jár a becsület elvesztésével. Amikor valaki bizonyos idő múltán kitöltötte büntetését s lejár annak hatálya, jogilag az illető eleget tett a büntetésnek. Jogilag, magasabb filozófiai értelemben ez az egyéniség tehát visszatér a társadalomba azzal, hogy eleget tett a bűneiért. A részleteiben is elfogadta a pénzügyminiszter javaslatát, hasonlóképpen az ipari jelzálogintézetek illetékmentességéről szóló javaslatot is. A holnapi ülésen két interpelláció szerepel, a napirenden pedig a többi pénzügyminiszteri javaslatot fogják tárgyalni. Ezekkel a javaslatokkal még ezen a héten végez a Ház s minden valószínűség szerint a jövő héttel már megindul a költségvetés tárgyalása. A közigazgatási javaslatot, amint erre nézve már a megállapodás megtörtént, május 14-én kezdi tárgyalni a felsőház. Az ülés lefolyásáról az alábbi tudósításunk szól. Az ülés lefolyása A Ház mai ülését tíz órakor nyitotta meg Almásy László házelnök. Napirend szerint Gál Jenő okolta meg a korábban benyújtott rehabilitációs törvényjavaslatra vonatkozó indítványát. Hivatkozott az igazságügyminiszternek arra az álláspontjára, amely szerint a pártokra való tekintet nélkül kell az igazságügyi kérdéseket kezelni. Kéri a Házat, hogy fogadja el a törvényjavaslatra vonatkozó indítványában előterjesztett elvet és gondolatot, mert ehhez sok magyar embernek a létérdeke fűződik, de hozzátartozik ez az ország konszolidációjának kérdéséhez is. legmagasabb krisztusi felfogás szerint kétségtelen ez és ha valamennyien a krisztusi magaslatra tudnánk emelkedni, megkövetelhetnék a társadalomtól azt, hogy a maga teljes egészében jóvátételnek minősítse a kiállt büntetést. Lehetséges, hogy a társadalom lesújtó ítélettel van valakiről, anélkül, hogy az illető ezt megérdemelné, viszont lehetséges, hogy az olyan embernek, aki számtalanszor vétkezett, a társadalomnak legalább is bizonyos osztályai részéről elismerés és dicséret jut osztályrészül. A társadalom tehát nem mérhet tömegítéletével az erkölcsi magas filozófia szempontjából, de nem mérhet büntetőjogi elméleti szempontból sem, mert a rehabilitációval elérhetjük azt, hogy kötelezzük az embereket arra, hogy ne mondják ki véleményüket az illető egyénről, ha az lesújtó, de nem kötelezhetjük arra, hogy meglegyen a bizalom és elismerés, az illetővel szemben, ha ennek nincsenek meg a különös erkölcsi okai. Rá akarok még mutatni arra, hogy a mi törvényeink ismernek még olyan járulékos következményeket is, — most nem társadalmiakra gondolok, — amelyekre nézve külön törvények intézkednek. Ötvenegy törvényünk van, amelyek az elítéltek bizonyos kategóriáira különböző következményeket hárítanak és ez az, ami miatt én nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előterjesztett törvénytervezetet tárgyalási alapul elfogadhassam. A javaslat ugyanis az ötvenegy meglévő törvényt mind érinti, de mégsem provideál egyetlen vonatkozásban sem. Hogy képzeli a rehabilitációt tisztelt képviselőtársam, aki nem disztingvál a törvények szerint, amire én utaltam? Például az állami számvevőszék elnökévé kinevezhető, vagy megválasztható-e az a személy, aki mondjuk bármilyen bűncselekményt elkövetett, de a rehabilitációs törvény értelmében egy bizonyos idő múltán rehabilitálják? Méltóztassék csak arra gondolni, hogy mégis csak disztingválni kell és lehetetlen generalitór azt mondani, hogy mert egy bizonyos idő eltelt, szerencsésen telt el bűnözési alkalom nélkül az első büntetés kitöltése után, pusztán ezen az alapon az illető rehabilitációt követelhet. Disztingválni kell és abban a pillanatban mind az ötvenegy törvényt revízió céljából meg kell bolygatni . Mindazonáltal én a magam részéről behatóan foglalkozni kívánok a kérdéssel ilyen vonatkozásban is, mert szemébe kívánok nézni annak, hogy váljon helyes-e a rehabilitáció. Hangsúlyozom, hogy az ötvenegy törvény között, amelyeket a rehabilitáció érint, fogok találni 20—25 olyan törvényt, amelyeknek intézkedéseit a mai szempontból nem tartom helyesnek és amelyekkel szemben a rehabilitációnak érvényesülnie kell. Azt mondta tisztelt képviselőtársam, hogy a rehabilitáció gondolata úgyszólván már mindenütt a külföldön érvényre jut, csak nálunk nem. Ennek igen érdekes oka van és ez az, hogy 1878-ik évi büntetőtörvénykönyvünk sokkal liberálisabb szellemű, mint a külföldnek annak idején hozott bármelyik hasonló törvénye. Van azonban egy vonatkozás, ahol én is érzem, hogy az életet is közelről érinti ez a kérdés. Ez az a vonatkozás, amelynél a képviselő úr az erkölcsi bizonyítványokra hivatkozott és azt mondta, hogy ha nem kap erkölcsi bizonyítványt az illető, nem tud elhelyezkedni és munkához jutni. Ezzel én teljesen egyetértek. Ismerem az életet, és magam is találkoztam ilyen esetekkel. Ebben a vonatkozásban készséggel veszem igénybe a képviselő urat és ha a törvényjavaslat majd abba a stádiumba jut, kérni fogom az ő segítségét. — Ha a képviselő úr hajlandó indítványát visszavonni, — fejezte be beszédét az igazságügyminiszter — annak idején együtt fogjuk tárgyalni a dolgokat, amikor a végleges javaslatot a Ház elé hozhatom. (Helyeslés.) Gál Jenő köszönettel vette az igazságügyminiszter fejtegetéseit és bejelentette, hogy az igazságügyminiszter megnyugtató szavai után indítványát visszavonja. (Általános helyeslés.) Az igazségügyminiszter bejelentése a rehabilitációs törvényről kát szívott magába, hiszen az ország évszázadokon keresztül átvonulási terület volt és beéneklése mennyire egyéni vagy tájszólás jellegű. Mindezek a problémák még a távol jövő méhében szunnyadnak, köztük a nemzetiségi folklór kényes és veszedelmes kérdései, melyekre a kisantant ugyancsak leselkedik. Maga az egész tudomány még annyira gyermekkorát éli és bizonytalan, egyetlen katedrája van a berlini egyetemen Vergleichende Musikwissenschaft (összehasonlító zenetudomány) néven, ez is inkább az egzotikus folklórral foglalkozik. A népi muzsika megőrzésére a parasztnál hitelesebb kútfők, zenei emlékeink, tabulatúrás könyveink, caneionaléink stb. még mind kiadásra várnak. Mennyit sürgette már Ponori Thewrewk Emil a Zenei emléktár kiadását, magam is húsz év óta nem egy tervezetet készítettem, de ígéreteknél nem jutottam előbbre, pedig kiváló külföldi szakemberek is segítettek volna, minthogy nem akadt elegendő számú paleográfiai gyakorlattal bíró magyar historikus. Sok esetben azonban a kezdetleges feljegyzési mód vagy a paraszt deformáció miatt kétséges, hogy valaha is fognak-e tisztán látni? Mai napig azonban nem ismerjük a magyar muzsikának olyan fajtiszta és tudományosan fémjelzett akár történeti, akár paraszt anyagát, amelynek alapján a cigánymuzsikát feltétlenül halálra kellene ítélni és a cigány zenészeket kiközösíteni a magyar művészetből. Egy idő óta Bartók Béla egyik zongoradarabját idézve, síppal-dobbal hirdetik bizonyos irányból, hogy a parasztmuzsika — az egész magyar muzsika. Mindent pótol a történeti emlékektől a cigányig! Addig is, amíg tudományos feldolgozása megtörténik, a parasztanyag nagy rezervoár zeneszerzők számára és az egész muzsika felfrissítésére. De reklám, vagy naivitás azt hinni, hogy a parasztmuzsika lelkületére át lehet gyúrni az egész magyar zenei művelődést, akárcsak azt akarnék, hogy a város népe göcseji dialektusban beszéljen. Nem arról van szó, hogy a hetvenes évek frazeológiájával élve a gatya ne szavaljék a pógárnak. A parasztmuzsika — megfelelő beállításban — élmény sőt szükséglet, a műzenére lehet megújhodás — mindegyik komponista és iskol ezt hirdeti —, de nem lehet kizárólagos privilégiuma sem technikának, sem művészi krédónak vagy komponistának. És semmiesetre sem lehet Bartók és Kodály harmonizált népdalainak feldolgozásával kezdeni a magyar nép zenei nevelését, (sokkal egyszerűbb, a nép számára érthetőbb népdalkiadásaink vannak), aminthogy Oroszország sem Stavinszky, vagy Spanyolország sem Falla népdalaival fogott hozzá a tömeg zenei iskolázásához. III. Abban az órában, mikor Magyarország legnagyobb cigányművésze Debrecenben örök álomra hányta le szemét, a kultuszminisztériumban — mint a Budapesti Hírlapban olvasom — zenei bemutató volt. Meghívottaknak gramofonlemezeket mutattak be, melyek célja „az igazi magyar dal“ terjesztése. Érdekes és jelentős újítás, a gramofonlemezt zenei propagandára eddig nem használták, a német vállalatok is csak úgynevezett zenetörténeti, tehát kifejezetten pedagógiai célzatú lemezeket készítettek, hülyén vagy melyik az igazi magyar dal, milyen ízlés legyen az irányadó? E kérdésre már a bemutatón megfelelt egy miniszteri tanácsos úr, mondván, hogy a nép ízlése nem lehet irányadó, mert zenéjét erősen befolyásolja az évtizedek óta magyar zenének tartott cigánymuzsika. A középosztály a magyar dalt csak dekadens korából ismeri stb. Ha egy zeneszerző mond ilyet, aki szubjektivizmusában csak saját gyűjtésére vagy feldolgozására esküszik, ha ilyet mond egy zenetörténetíró, aki viszont a szigorú tudomány objektív szemüvegén keresztül néz és vizsgál mindent, megértem. De aki az egész magyar társadalom, az egész magyar nép lelkületét és művelődését tekinti, nem mondhat ilyet és nem tessékelheti ki a cigányzenét a magyar históriából és a magyar muzsikából. Nem ismerem a teljes jegyzékét a felvett lemezeknek, de a rádió hangversenyéről úgy látom, hogy túlnyomóan Bartók- és Kodálylemezek dominálnak, cigánylemez pedig egyetlen sincs. Rövidesen be fog bizonyulni, aminthogy eddig is minden kísérlet csütörtököt mondott, mennyire meddő vállalkozás, amely indexre teszi a magyarság legkedvesebb muzsikáját, ellenben egy bizonyos irányú hivatalos művészetet akar ráoktrojálni a közönségre. Szerencse, hogy Bihari nem ma él, különben nem talált volna izgalomra. Hát nem tudják az urak, hogy nincs annyi gramofonlemez Amerikában és annyi akta Magyarországon, amennyivel a cigányokat népszerűtleníteni lehetne? A magyar muzsika nem zártkörű társaság szórakozása, hanem az egész magyar nép gyönyörűsége. A szakadékot, mely zenekultúránkon tátong, nem mélyíteni, hanem betömni kell. Nem veszik észre, hogy a mai trianoni időkben a cigánynak, évszázadokon át a magyarság jóban-rosszban osztályosának, muzsikája után jobban vágyódik a magyar társadalom, elsősorban, a szűz magyar vidék, mint valaha? Milyen fergeteges sikere van Poldini Farsangi lakodalom operájában a palotások, melynek ideális cigány magyar stílusa mennyivel közelebb áll a magyar nép atavisztikus zenei gondolkozásához, mint Kodály Háry Jánosának egész muzsikája minden folklórhűségével vagy művészi primitivizmusával. A nálunk annyira kedvelt nótafák Szentirmay Elemértől Dankó Pistán át Balázs Árpádig is a cigány-magyar stílus földjén virágzottak ki. Nyesegetni kell a cigánymuzsika kinövéseit, naturalizmusát zeneibb alap fölé terelni, viszont a parasztmuzsikát — lehetően azonban nem modern harmóniákkal — szintén terjesszük. De mulasztás, melyet pótolni kell: a legkiválóbb prímások játékát fel kell venni és elküldeni olyan vidékekre, ahol nincs rendes vagy legalább is művészi cigány, nem pedig száműzni. A zenészt természetesen Bartók, sőt Kodály is jobbat érdekli, mint Magyari Imre, de a debreceni cívist vagy a vidéki intelligenciát nem lehet pentatonikával vagy preharmonikus akkordokkal magyar zenére fogni. A cigánymuzsika a magyar szellem legerősebb fegyverei közül való, melyet botorság volna kezünkből kiadnunk. Ahány ötlámpás rádiós ismerősöm — elsőrangú zenészek — van Párizsban, mind fogják a pesti cigányt. Nevezzük ezt kuriózumnak, de mégis csak Magyarországot hallják, nem pedig cigányországot. Ma sokkal inkább szükségünk van a cigánymuzsikára, mint bármikor, mert a cigány a magyar irredenta agitátora és katonája, akihez fogható írvűvészt egyetlen nemzet sem tud produkálni. A világ négy tája felé magyar sóhaj sír a cigány száraz fáján és magyar szív dobog muzsikájában. Éppen most tagadjuk meg tőle magyarságát? Az adócsökkentés pénzügyi javaslat Ezután Őrffy Imre előadó ismertette a föld-, jövedelem-, vagyon- és kereseti adó és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot. Hangoztatta, hogy a javaslattal a kormánynak az a szándéka, hogy az adózó közönség terheit enyhítse. Részletesen ismertette a javaslat rendelkezéseit amelyeknek legfontosabb szakasza a felszaporodott régi adótartozásokra vonatkozó intézkedés. A Ház a javaslatot általánosságban vita nélkül fogadta el. A részletes vitánál a második szakaszhoz Farkas István módosítást nyújtott be, amelyben a jövedelmi adó leszállításánál azt kéri, hogy a létminimumot vonják le az adóalapból. Wekerle Sándor pénzügyminiszter válaszában azt hangoztatja, hogy az a beállítás, mintha a kormány elzárkóznék minden olyan javaslat elől, amely a kisemberek terheit kívánja csökkenteni, még érthető volna, ha olyan helyen hangzanék el, ahol nincsenek tisztában a kormány javaslataival. De éppen a képviselőházban, amely előtt egy sereg ilyen javaslat fekszik, valósággal sértő a Házra nézve, ha azt feltételezik, hogy ilyen kijelentéseknek a Házban hitelt adnak. A Ház a szakaszt eredeti szövegében fogadta el, ugyancsak a harmadik szakaszt is, amelynél Farkas István megismételte az előbbi javaslatát és amelyre Wekerle Sándor azt hangoztatta, hogy elvileg el is fogadná, hogy a létminimumot emelni kell és azt a jövőben benyújtandó javaslataiban keresztül is viszi, mégis ragaszkodnia kell az eredeti szöveghez, mert ilyen kérdést, amely nyolc-tízmillió pengős terhet jelentene az államháztartásra nézve, nem lehet incidentálitst elintézni. A nyugdíjasok kereset adója A következő szakaszoknak vita nélkül való elfogadása után a kilencedik szakasznál, amely arról intézkedik, hogy az állami nyugdíjasok illetményeiből kereseti adóra levont összeget vidéki községi háztartások segélyalapjára fordítják. Wolff Károly igazságtalannak tartaná, hogy az ilyen címen befolytegész összeg a főváros pénztárába folyjon be, de igazságtalan az is, hogy minden a vidék céljaira fordíttassék. Kifogásolja, hogy a vidéket szembeállítják a fővárossal. A főváros bevételének mintegy 400.000 pengővel való csökkentését nem tartja helyesnek * Csak egyszer egy évben! május 1-161 a világhírű harisnyagyár kiárusítja ,a raktáron levő alig észrevehetően szépséghibás harisnyáit: u o r te x selyem regúabb divatú színekben P 8.20 és 7.50 helyett P 3.90Garantált tiszta hernyóselyem P 8.70 helyett P 4.90 Női selyemnadrág gyönyörű fehérnemüszinekben P 4.80 helyett.. P 2.50 la ferfizosm, hiba nélkül...............P 1.50 Csakis az Erzsébet körút 44. sz.a. üzletünkben Mennyisége'adfts Joga fentartvat 3