Budapesti Hírlap, 1929. május (49. évfolyam, 98–120. szám)

1929-05-01 / 98. szám

Szerda, 1929 május 1. (98. sz.)Budapesti Hírlap A pénzügyminiszter adó­­mérséklő javaslatai a Ház előtt Az igazságügyminiszter rehabilitációs törvényjavaslatot készít A képviselőhöz a mai ülésen a pénzügy­miniszternek adócsökkentési javasaltait tár­gyalta. Ezt megelőzően Gál Jenőnek a reha­bilitációs törvényjavaslatról benyújtott indít­ványa foglalkoztatta a Házat, az indítványt azonban a képviselő később visszavonta. Tette pedig ezt az igazságügyminiszter bejelentésének hatása alatt, amely szerint maga a minisz­ter fog rehabilitációs törvényjavaslatot rövi­desen a Ház elé terjeszteni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszternek a törvényjavaslattal­ kapcsolatos, meggyőző erejű jogbölcseleti fejtegetéseit a Ház minden oldalán élvezet­tel hallgatták és megelégedéssel fogadták. Az adók csökkentésére vonatkozó pénzügy­­miniszteri törvényjavaslat nagyobb és nem egy helyütt élesebb vitára adott alkalmat. Ez különösen azzal mérgesedett el, hogy egyes képviselők a főváros érdekeit fölébe akarták helyezni az ország érdekeinek. Wekerle Sán­dor pénzügyminiszter, erélyesen védte meg az álláspontját és utasította vissza egy ízben az egyik keresztény gazdasági párti képviselő­nek személyes élű megjegyzését. Majd köz­megnyugvásra fejtette ki, hogy a vidéket ég­bekiáltó bajaiban meg kell segíteni. Rámuta­tott arra is, hogy az adócsökkentő javaslatok végrehajtásával a községi pótadó sehol sem fog ötven százalék fölé emelkedni. A­ Ház Zsitvay Tibor igazságügyi miniszter nyi­latkozott ezután. — A benyújtott indítvány megokolását sokhelyütt helyeseltem, — mondta az igaz­ságügyminiszter, — magát az indítványt azonban nem tartom alkalmasnak arra, hogy a Ház elfogadja. Régóta foglalkozom a re­habilitációs törvény gondolatával és minisz­terségem előtt az igazságügyminisztériumban is foglalkoztak vele. Bejelenthetem, hogy nem nagyon távoli idők kérdése, hogy a Ház elé hozzuk a megfelelő javaslatot, de nem osztom Gál Jenőnek azt a kijelentését, hogy ez egyike a legsürgsebb kérdéseknek, amely­­lyel a Háznak foglalkoznia kell.­­ Az ítélet két részre oszlik: fő- és mellék­­büntetésre. A mellékbüntetés az a keret, amely jelentkezik politikai jogok elvesztésében, hi­vatalvesztésben stb., de jár ezzel még valami, amit nem törvény mond ki, jár a becsület elvesztésével. Amikor valaki bizonyos idő múltán kitöltötte büntetését s lejár annak hatálya, jogilag az illető eleget tett a bünte­tésnek. Jogilag, magasabb filozófiai értelemben ez az egyéniség tehát visszatér a társada­lomba azzal, hogy eleget tett a bűneiért. A részleteiben is elfogadta a pénzügyminiszter javaslatát, hasonlóképpen az ipari jelzálog­intézetek illetékmentességéről szóló javasla­tot is. A holnapi ülésen két interpelláció szerepel, a napirenden pedig a többi pénzügyminiszteri javaslatot fogják tárgyalni. Ezekkel a javas­latokkal még ezen a héten végez a Ház s minden valószínűség szerint a jövő héttel már megindul a költségvetés tárgyalása. A köz­igazgatási javaslatot, amint erre nézve már a megállapodás megtörtént, május 14-én kezdi tárgyalni a felsőház. Az ülés lefolyásáról az alábbi tudósításunk szól. Az ülés lefolyása A Ház mai ülését tíz órakor nyitotta meg Almásy László házelnök. Napirend szerint Gál Jenő okolta meg a korábban benyújtott rehabilitációs törvény­­javaslatra vonatkozó indítványát. Hivatko­zott az igazságügyminiszternek arra az állás­pontjára, amely szerint a pártokra való te­kintet nélkül kell az igazságügyi kérdéseket kezelni. Kéri a Házat, hogy fogadja el a törvényjavaslatra vonatkozó indítványában előterjesztett elvet és gondolatot, mert ehhez sok magyar embernek a létérdeke fűződik, de hozzátartozik ez az ország konszolidáció­jának kérdéséhez is. legmagasabb krisztusi felfogás szerint kétség­telen ez és ha valamennyien a krisztusi ma­gaslatra tudnánk emelkedni, megkövetelhet­nék a társadalomtól azt, hogy a maga teljes egészében jóvátételnek minősítse a kiállt bün­tetést. Lehetséges, hogy a társadalom lesújtó ítélettel van valakiről, a­nélkül, hogy az illető ezt megérdemelné, viszont lehetséges, hogy az olyan embernek, a­ki számtalanszor vétkezett, a társadalomnak legalább is bizo­nyos osztályai részéről elismerés és­­ dicséret jut osztályrészül. A társadalom tehát nem mérhet tömegítéletével az erkölcsi magas filo­zófia szempontjából, de nem mérhet büntető­jogi elméleti szempontból sem, mert a reha­bilitációval elérhetjük azt, hogy kötelezzük az embereket arra, hogy ne mondják ki vélemé­nyüket az illető egyénről, ha az lesújtó, de nem kötelezhetjük arra, hogy meglegyen a bizalom és elismerés, az illetővel szemben, ha ennek nincsenek meg a különös erkölcsi okai.­­ Rá akarok még mutatni arra, hogy a mi törvényeink ismernek még olyan járulékos következményeket is, — most nem társadal­miakra gondolok, — amelyekre nézve külön törvények intézkednek. Ötvenegy törvényünk van, amelyek az elítéltek bizonyos kategóriáira különböző következményeket hárítanak és ez az, ami miatt én nem vagyok abban a hely­zetben, hogy az előterjesztett törvényterveze­tet tárgyalási alapul elfogadhassam. A javas­lat ugyanis az ötvenegy meglévő törvényt mind érinti, de még­sem provideál egyetlen vonatkozásban sem­. Hogy képzeli a rehabili­tációt tisztelt képviselőtársam, aki nem disz­­tingvál a törvények szerint, amire én utal­tam? Például az állami számvevőszék elnökévé kinevezhető, vagy megválasztható-e az a sze­mély, aki mondjuk bármilyen bűncselekményt elkövetett, de a rehabilitációs törvény értelmé­ben egy bizonyos idő múltán rehabilitálják? Méltóztassék csak arra gondolni, hogy mégis csak disztingválni kell és lehetetlen generali­tór azt mondani, hogy mert egy bizonyos idő eltelt, szerencsésen telt el bűnözési alkalom nélkül az első büntetés kitöltése után, pusztán ezen az alapon az illető rehabilitációt követel­het. Disztingválni kell és abban a pillanatban mind az ötvenegy törvényt revízió céljából meg kell bolygatni . Mindazonáltal én a magam részéről be­hatóan foglalkozni kívánok a kérdéssel ilyen vonatkozásban is, mert szemébe kívánok nézni annak, hogy váljon helyes-e a rehab­ilitáció. Hangsúlyozom, hogy az ötvenegy törvény kö­zött, amelyeket a rehabilitáció érint, fogok találni 20—25 olyan törvényt, amelyeknek in­tézkedéseit a mai szempontból nem tartom helyesnek és amelyekkel szemben a rehabilitá­ciónak érvényesülnie kell.­­ Azt mondta tisztelt képviselőtársam, hogy a rehabilitáció gondolata úgyszólván már mindenütt a külföldön érvényre jut, csak ná­lunk nem. Ennek igen érdekes oka van és ez az, hogy 1878-ik évi büntetőtörvénykönyvünk sokkal liberálisabb szellemű, mint a külföld­nek annak idején hozott bármelyik hasonló törvénye.­­ Van azonban egy vonatkozás, ahol én is érzem, hogy az életet is közelről érinti ez a kérdés. Ez az a vonatkozás, amelynél a kép­viselő úr az erkölcsi bizonyítványokra hivat­kozott és azt mondta, hogy ha nem kap er­kölcsi bizonyítványt az illető, nem tud elhe­lyezkedni és munkához jutni. Ezzel én teljesen egyetértek. Ismerem az életet, és magam is ta­lálkoztam ilyen esetekkel. Ebben a vonatko­zásban készséggel veszem igénybe a képviselő urat és ha a törvényjavaslat majd abba a stá­diumba jut, kérni fogom az ő segítségét. — Ha a képviselő úr hajlandó indítványát visszavonni, — fejezte be beszédét az igazság­ügyminiszter — annak idején együtt fogjuk tárgyalni a dolgokat, amikor a végleges javas­latot a Ház elé hozhatom. (Helyeslés.) Gál Jenő köszönettel vette az igazság­ügyminiszter fejtegetéseit és bejelentette, hogy az igazságügyminiszter megnyugtató szavai után indítványát visszavonja. (Általá­nos helyeslés.) Az igazségügyminiszte­r bejelentése a rehabili­tációs törvényről kát szívott magába, hiszen az ország évszá­zadokon keresztül átvonulási terület volt és beéneklése mennyire egyéni vagy tájszólás jellegű. Mindezek a problémák még a távol jövő méhében szunnyadnak, köztük a nemze­tiségi folklór kényes és veszedelmes kérdései, melyekre a kisantant ugyancsak leselkedik. Maga az egész tudomány még annyira gyer­mekkorát éli és bizonytalan, egyetlen kated­rája van a berlini egyetemen Vergleichende Musikwissenschaft (összehasonlító zenetudo­mány) néven, ez is inkább az egzotikus folklórral foglalkozik. A népi muzsika megőrzésére a parasztnál hitelesebb kútfők, zenei emlékeink, tabula­­túrás könyveink, caneionaléink stb. még mind kiadásra várnak. Mennyit sürgette már Po­­nori Thewrewk Emil a Zenei emléktár kiadá­sát, magam is húsz év óta nem egy tervezetet készítettem, de ígéreteknél nem jutottam előbbre, pedig kiváló külföldi szakemberek is segítettek volna, minthogy nem akadt ele­gendő számú paleográfiai gyakorlattal bíró magyar historikus. Sok esetben azonban a kezdetleges feljegyzési mód vagy a paraszt deformáció miatt kétséges, hogy valaha is fog­nak-e tisztán látni? Mai napig azonban nem ismerjük a magyar muzsikának olyan faj­tiszta és tudományosan fémjelzett akár tör­téneti, akár paraszt anyagát, amelynek alap­ján a cigánymuzsikát feltétlenül halálra kel­lene ítélni és a cigány zenészeket kiközösíteni a magyar művészetből. Egy idő óta Bartók Béla egyik zongorada­rabját idézve, síppal-dobbal hirdetik bizo­nyos irányból, hogy a parasztmuzsika — az egész magyar muzsika. Mindent pótol a történeti emlékektől a cigányig! Addig is, amíg tudományos feldolgozása megtörténik, a parasztanyag nagy rezervoár zeneszerzők számára és az egész muzsika felfrissítésére. De reklám, vagy naivitás azt hinni, hogy a parasztmuzsika lelkületére át lehet gyúrni az egész magyar zenei művelődést, akárcsak azt akarnék, hogy a város népe göcseji dialektus­ban beszéljen. Nem arról van szó, hogy a het­venes évek frazeológiájával élve a gatya ne szavaljék a pógárnak. A parasztmuzsika — megfelelő beállításban — élmény sőt szükség­let, a műzenére lehet megújhodás — mind­egyik komponista és iskol ezt hirdeti —, de nem lehet kizárólagos privilégiuma sem tech­nikának, sem művészi krédónak vagy kom­ponistának. És semmiesetre sem lehet Bartók és Kodály harmonizált népdalainak feldolgo­zásával kezdeni a magyar nép zenei nevelését, (sokkal egyszerűbb, a nép számára érthetőbb népdalkiadásaink vannak), aminthogy Orosz­ország sem Stavinszky, vagy Spanyolország sem Falla népdalaival fogott hozzá a tömeg zenei iskolázásához. III. Abban az órában, mikor Magyarország leg­nagyobb cigányművésze Debrecenben örök álomra hányta le szemét, a kultuszminiszté­riumban — mint a Budapesti Hírlapban ol­vasom — zenei bemutató volt. Meghívottak­nak gramofonlemezeket mutattak be, melyek célja „az igazi magyar dal“ terjesztése. Ér­dekes és jelentős újítás, a gramofonlemezt zenei propagandára eddig nem használták, a német vállalatok is csak úgynevezett zene­­történeti, tehát kifejezetten pedagógiai cél­zatú lemezeket készítettek, hülyén vagy me­lyik az igazi magyar dal, milyen ízlés legyen az irányadó? E kérdésre már a bemutatón megfelelt egy miniszteri tanácsos úr, mond­ván, hogy a nép ízlése nem lehet irányadó, mert zenéjét erősen befolyásolja az évtizedek óta magyar zenének tartott cigánymuzsika. A középosztály­ a magyar dalt csak dekadens korából ismeri stb. Ha egy zeneszerző mond ilyet, aki szub­jektivizmusában csak saját gyűjtésére vagy feldolgozására esküszik, ha ilyet mond egy zenetörténetíró, aki viszont a szigorú tudo­mány objektív szemüvegén keresztül néz és vizsgál mindent, megértem. De aki az egész magyar társadalom, az egész magyar nép lel­­kületét és művelődését tekinti, nem mondhat ilyet és nem tessékelheti ki a cigányzenét a magyar históriából és a magyar muzsikából. Nem ismerem a teljes jegyzékét a felvett le­mezeknek, de a rádió hangversenyéről úgy látom, hogy túlnyomóan Bartók- és Kodály­­lemezek dominálnak, cigánylemez pedig egyet­len sincs. Rövidesen be fog bizonyulni, aminthogy eddig is minden kísérlet csütörtököt mondott, mennyire meddő vállalkozás, amely indexre teszi a magyarság legkedvesebb muzsikáját, ellenben egy bizonyos irányú hivatalos mű­vészetet akar ráoktrojálni a közönségre. Sze­rencse, hogy Bihari nem ma él, különben nem talált volna izgalomra. Hát nem tudják az urak,­­ hogy nincs annyi gramofonlemez Amerikában és annyi akta Magyarországon, amennyivel a cigányokat népszerűtleníteni lehetne? A magyar muzsika nem zártkörű társaság szórakozása, hanem az egész magyar nép gyönyörűsége. A szakadékot, mely zene­kultúránkon tátong, nem mélyíteni, hanem betömni kell. Nem veszik észre, hogy a mai trianoni időkben a cigánynak, évszázadokon át a magyarság jóban-rosszban osztályosának, muzsikája után jobban vágyódik a magyar társadalom, elsősorban, a szűz magyar vidék, mint valaha? Milyen fergeteges sikere van Poldini Farsangi lakodalom operájában a palotások, melynek ideális cigány magyar stílusa mennyivel közelebb áll a magyar nép atavisztikus zenei gondolkozásához, mint Ko­dály Háry Jánosának egész muzsikája min­den folklórhűségével vagy művészi primitiviz­musával. A nálunk annyira kedvelt nótafák Szentirmay Elemértől Dankó Pistán át Ba­lázs Árpádig is a cigány-magyar stílus föld­jén virágzottak ki. Nyesegetni kell a cigánymuzsika kinövé­seit, naturalizmusát zeneibb alap fölé terelni, viszont a parasztmuzsikát — lehetően azon­ban nem modern harmóniákkal — szintén ter­jesszük. De mulasztás, melyet pótolni kell: a legkiválóbb prímások játékát fel kell venni és elküldeni olyan vidékekre, ahol nincs rendes vagy legalább is művészi cigány, nem pedig száműzni. A zenészt természetesen Bartók, sőt Kodály is jobbat­ érdekli, mint Magyari Imre, de a debreceni cívist vagy a vidéki intelligen­ciát nem lehet pentatonikával vagy prehar­­monikus akkordokkal magyar zenére fogni. A cigánymuzsika a magyar szellem legerő­sebb fegyverei közül való, melyet botorság volna kezünkből kiadnunk. Ahány ötlámpás rádiós ismerősöm — elsőrangú zenészek — van Párizsban, mind fogják a pesti cigányt. Nevezzük ezt kuriózumnak, de mégis csak Magyarországot hallják, nem pedig cigány­országot. Ma sokkal inkább szükségünk van a cigánymuzsikára, mint bármikor, mert a ci­gány a magyar irredenta agitátora és kato­nája, akihez fogható írvűvészt egyetlen nemzet sem tud produkálni. A világ négy tája felé magyar sóhaj sír a cigány száraz fáján és magyar szív dobog muzsikájában. Éppen most tagadjuk meg tőle magyarságát? Az adócsökkentés­ pénzügyi javaslat Ezután Őrffy Imre előadó ismertette a föld-, jövedelem-, vagyon- és kereseti adó és a közadók kezelésére vonatkozó törvényes ren­delkezések módosításáról szóló törvényjavas­latot. Hangoztatta, hogy a javaslattal a kor­mánynak az a szándéka, hogy az adózó kö­zönség terheit enyhítse. Részletesen ismertette a javaslat rendelkezéseit amelyeknek legfon­tosabb szakasza a felszaporodott régi adótar­tozásokra vonatkozó intézkedés. A Ház a javaslatot általánosságban vita nélkül fogadta el. A részletes vitánál a második szakaszhoz Farkas István módosítást nyújtott be, amelyben a jövedelmi adó leszállításánál azt kéri, hogy a létminimumot vonják le az­ adó­alapból. Wekerle Sándor pénzügyminiszter vála­szában azt hangoztatja, hogy az a beállítás, mintha a kormány elzárkóznék minden olyan javaslat elől, amely a kisemberek terheit kí­vánja csökkenteni, még érthető volna, ha olyan helyen hangzanék el, ahol nincsenek tisztában a kormány javaslataival. De éppen a képviselőházban, amely előtt egy sereg ilyen javaslat fekszik, valósággal sértő a Házra nézve, ha azt feltételezik, hogy ilyen kijelen­téseknek a Házban hitelt adnak. A Ház a szakaszt eredeti szövegében fo­gadta el, ugyancsak a harmadik szakaszt is, amelynél Farkas István megismételte az előbbi javaslatát és amelyre Wekerle Sán­dor azt hangoztatta, hogy elvileg el is fogadná, hogy a létminimumot emelni kell és azt a jö­vőben benyújtandó javaslataiban keresztül is viszi, mégis ragaszkodnia kell az eredeti szö­veghez, mert ilyen kérdést, amely nyolc-tíz­millió pengős terhet jelentene az államháztar­tásra nézve, nem lehet incidentálitst elintézni. A nyugdíjasok kereset adója A következő szakaszoknak vita nélkül való elfogadása után a kilencedik szakasznál, amely arról intézkedik, hogy az állami nyug­díjasok illetményeiből kereseti adóra levont összeget vidéki községi háztartások segély­alapjára fordítják. Wolff Károly igaz­­ságtalannak tartaná, hogy az ilyen címen be­folyt­­egész összeg a főváros pénztárába foly­jon be, de igazságtalan az is, hogy minden a vidék céljaira fordíttassék. Kifogásolja, hogy a vidéket szembeállítják a fővárossal. A főváros bevételének mintegy 400.000 pen­gővel való csökkentését nem tartja helyesnek * Csak egyszer egy évben! május 1-161 a világhírű harisnyagyár kiárusítja ,a raktáron levő alig észrevehetően szépség­hibás harisnyáit: u o r t­e x selyem reg­­ú­abb divatú színekben P 8.20 és 7.50 helyett P 3.90­­Garantált tiszta hernyó­­selyem P 8.70 helyett P 4.90 Női selyemnadrág gyönyörű fehér­­nemüszinekben P 4.80 helyett.. P 2.50 la ferfizosm, hiba nélkül...............P 1.50 Csak­is az Er­zsébet­ körút 44. sz.a. üzletünkben Mennyisége'adfts Joga fentartvat 3

Next