Budapesti Hírlap, 1929. november (49. évfolyam, 249–273. szám)

1929-11-12 / 257. szám

k­ rrdmdm* Mqppx a * / LÓVERSENY Mravik Pál meghalt Agysz­ühüdés ölte meg a magyar trénerek nesztorát Szomorú veszteség­ érte a magyar verseny­­éremmel együtt az egész t­rsvilágot. Meghalt ma délután a Grünwald-szanatórimban a magyar trénergárda legnépszerűbb és tehet­sége mellett abszolút becsületességéről is mesz­­raeföldön híres nesztora, idősb Mravik Pál. Rajongója volt a mesterségének, amely nevét a tursélet forgatagában a közismertség nap­fényére emelte, s amelyben nemcsak magának szerzett becsületet és osztatlan elismerést, de irányt mutatott másoknak is. A magyar ver­­senyüzem egykor elképzelhetetlen volt angol, amerikai és más külföldi trénerek nélkül, ami­kor azonban Mrmik Pál megmutatta, hogy a magyar tréner is alkalmas tényezője lehet a versenyügynek, megnyílt az út az idegen trénerek inváziója helyett a magyar trénerek érvényesülésének. Példás szorgalom és lelkes fáradhatatlanság jellemezte Mravik mestert tréneri működésé­ben. Nap-nap után már a kora hajnali órák­ban talpon volt, hogy személyesen intézze a reá bízott anyag tréningjét s munkája közben állította most meg a végzet keze is, örökre. Vasárnap reggel az alagi tréner­telepen tagjának második csoportjával akart kimenni a pályára s fölült kedvelt ponnijára, a nye­regből azonban hirtelen leszédült és a földre bukott. A Budapestről kihívott mentők beszál­lították a Grün­fi­ald-szanatóriumba, ahol meg­állapították az orvosok, hogy agyvérzés, majd annak következtében baloldali szélesedés érte. Hiábavaló volt a gondos ápolás, Mravik Pál hétfőn délután 4 órakor kiszenvedett, mély gyászba döntve fiát, ifj. Mravik Pált, a ki­tűnő trénert és nevelt leányát Hetvenhat évet élt idősebb Mravik Pál és életének nagyobb része a t­ri nyilvánossága előtt játszódott le. Néhai Geist Gáspár szol­gálatában kezdte meg tréneri működését, mint magántréner s Geist Gáspár halála után mint nyilvános tréner folytatta működését igen nagy sikerrel. Mintegy húsz esztendőt töltött egykori gazdájának a szolgálatában s azok­ban az időkben legendás sikereket aratott az alagi úrlovas, gát- és akadályversenyekben. Sokszor nyerte meg a rákosi gátversenyt és az alagi nagy akadályversenyt, az alagi verseny­­pálya leghíresebb kreációit, de ugróiskolája mellett a lovasképzés terén is elsőrangú mes­ternek bizonyult. Az egykor oly híres Csom­pora, majd Gimpl, Futnak éppen úgy Mravik Pálnak volt a tanítványa, mint az újabb zsoké generáció hírességei között Balog, aki­nek tüneményes fejlődése öreg napjainak leg­boldogabb örömei közé tartozott. Nyilvános trénersége idején a legitim pá­lyákra terelődtek át nagyszerű sikerei, a most már­­klasszikus győzelmek hirdették kivételes tréneri képességeit. Az ő kezében fejlődött ki az utolsó esztendők legjobb lovává Parola, de még a remek kanca pályafutásánál is na­gyobb diadalban részesült az idén Rabló derby-győzelme révén. Mravik Pál halálának a híre a legiltizibb részvétet keltette mindenütt, ahol a magyar versenyügynek e kipróbált öreg harcosát is­merték és szerették. Letűnésével ismét szegé­nyebbé válik a magyar turf, amelynek jelleg­zetes alakjai között már egész rendeket vá­gott a halál kegyetlen keze. Akar helybe szóló levelére gyorsan vá­laszt? Adja fel a postán „Sürgős“-ként, díja a rendes díj háromszorosa, de leg­alább 16 fillér. Budapesten legkésőbb 4 órán belül kézbesítik. Káposztásmegyer Súlyos bukások a vasárnapi ver­seiben A főszezonnak is díszére váló élénk verse­nyekben volt része vasárnap a megyeri pá­lyán nagyszámban megjelent közönségnek. Kár azonban, hogy a kellemes sporthangula­tot tömeges bukások és súlyos balesetek za­varták meg. A napot megnyitó hadseregi aka­dályversenyben már az első három akadály ugrása közben mind a négy résztvevő elbu­kott. Az első sövénynél Rokokó (Muhr flu), a másodiknál Metropole (Tomka flu) és Nyalóka (Klasánszky flu), a harmadiknál a már egyedül maradt nagy favorit Potya (Barcza kh.) bukott fel. A bukás után a ta­vak elfutottak, de Metro­polet és Nyalókát sikerült elfogni A bukásokból egyedül Tomka főhadnagy került ki sértetlenül, Muhr bordá­ját törte, Barcsa a fején és az arcán, Kla­­sárszky pedig a bal szeme fölött sérült meg súlyosabban. Minden dicséretet megérdemel Klasánszky főhadnagy nagyszerű bravúrja. Bár sebéből csurgott a vér , ettől balszemével nem is láthatott, végig lovagolta a versenyt, sőt meg is nyerte volna, ha Nyalóka ráadásul még le nem sántul a verseny további részében. A legsúlyosabb baleset azonban Böde zsokét érte, aki a háromévesek gátversenyében olyan sze­rencsétlenül bukott le Kik ibolyáról, hogy ke­resztcsontját törte és hasfali zúzódásokat szen­vedett. Muhr és Borosa főhadnagyot, valamint Böde zsokét kórházba szállították. Nem múlt el incidens nélkül a gátverseny sem, amelyben Bokros és Próféta a tribünökkel szemben lévő ugrást megtagadták és e miatt kiváltak a küz­delemből Az érdekes és változatos küzdelmek sorából említésre méltó Campania győzelme. Most ne­hezebb helyzetben könnyen verte a legutóbb vele holtversenyben futó Alamuszit. Nebuló könnyű győzelmével igazolta, hogy utolsó versenyét is megnyerte volna, ha fel nem bukik. Csitri az egész évben nagy formában lévő Urcante-istállónak hozott újabb örelmet. A favorit győzelmek mellett meglepetésről is gondoskodott előbb Baksis, majd a nap utolsó versenyében Annából. A részletes eredmény a következő: I. Had­seregi akadályverseny-hendikep. K­OO P. S600 m. M. kir. 4. honv. huszárezr. Metro­pole (6), lov. Tomka első, Nyalóka (3), lov. Klasánszky második. F. m.: Potya, Rokokó. Tot. 10:60. II. Gátverseny. 1000 P. SS00 m. Compana (1), lov. Csató első, Alamuszi (2), lov. Steczák második, Magdolna (5), lov. Kovács harmadik. F. m.: Szorgalmas, Próféta, Bokros, Antinea, Ki tudj­a f . h., 1 h. Tot. 10,26, 14, 14, 21. III. Háromévesek gátverseny hendikepje. 1800 P. SOOO m. Mihályi K. Nebula (1%), lov. Ste­czák első, Tambo (6), lov. Kovács E. második, Dolmány (12), lov. Dósai harmadik. F. m.: Nanda, Missy, Algeron, Tarantel, Bicskás, Kék ibolya, Rác­sali. *4 h., 3 h. Tot. 10,26, 16, 26, 45. IV. Szent Mihályi-dij. K­OO­P. 1850 m. Hódi B. A­dome (2), lov. Dósai első, öreg Signora (3) , lov. Szilágyi második, Patrona (6), lov. Rózsa harmadik. F. m.: Pasita, Sziriusz, Sár­kány, Betsky Bandi, Harry-hope. 2 h., 1 h. Tot. 10,31, 14, 13, 17. V. Kétévesek hendikepje. K­OO­P. 900 m. Gabriel Br. Csitri (3), lov. Szilágyi első, Bege (4) , lov. Cseszkovits második, Árendás (3), lov. Blaskovits harmadik. F. m.­­ Buborék, Lucretia, Bakter, Sajó, Annie Gradl, Pillangó, Tápió, Balaton, Sopron, Felhő Rózsi, Makacs, Szanda, Mazurka, Szomszédasszony, Győr, Hetyke leány. 1 h., nyakh. Töt. 10,59, 19, 25, 16. VI. Hendikep. K­OO­P. 1100 m. M. kir. 3. honv. huszárezr. Baksis (5), lov. Kaszián M. első, Backfisch (4), lov. Klimsch a második, Porto (3), lov. Blaskovits harmadik. F. m.: Mirabella, Gömör, Madár, Basaharc, Talált kincs, Duhaj, Keepsake, Sauvignon. Nyakh., fejd. Tot. 10:138, 38, 19, 20. VII. Welter-hendikep. 1000 P. 1600 m. Szt. György-istálló Annából (5), lov. Egedi első, Bóna (5), lov. Sajnovits második, Dobra (8), lov. Horváth K. harmadik. F. m.: Bab Báby, Kallisto, Hozomány, Salvia, Frau Wunderlich, Emeletes tót, Temesvár, Elöljáró, Maga, Kire­giz, Montsara, I­fi., nyakh. Tót. tót 144, 46, 86, 33. H A bécsi verseny. A Freudenauban vasár­­nap futották a Pelsmode-Preis-t. A versenyt a kétéves Pas de dalaié nyerte meg, mint reál favorit. A részletes eredmény: L Kamerad (5:10), lov. Szente első, Dashing Girl (1%), lov. Balog második. F. m.: Dannu­­bienne, Lindbad, Orcon. Tot. 10:15, 11, 11. El. Marathon (1%), lov. Scheibal első, Flash light (1%), lat. Szabó L. második. F. m.: Osculum, Pslide. Tot. 10:21, 12, 15. Bl. Eiswind (3), lov. Weckermann első, Bri­­nala (2), lov. Rojik második. F. m.: Clarence, Laureatus, Széplak. ITot. 10:35, 15, 16. IV. Pas de Califs (8:10), lov. Szabó L. első, Lawson (1%), lov. Scheibal második. F. ns. Sáfár, Volas, Erbprinz. Tot. 10:18, 12, 12. V. Wilhelmine (6:10), lov. Weissengrnber első, Voigtländer (1­4), lov. Bycek második. F. m., Caruso II., Saint Louis. Tot. 10:18, 11, 11. VI. Szeladon (5), lov. Szente első, Zsófi (2%), lov. Stecker második, Hop-Toy (4), lov. Schejbal harmadik. F. m.: Eisberg, Herakles* Valencia, Ezer év, Kismet, Pellit. Tot. 10:72, 24, 57, 16. VII. Ln (1*4), lov. Schejbal első, Gallione (3%), lov. Német második, Toscana (6), lov. Valentin harmadik. F. m.: Red Dragon, Kino­­prine, Sára, Szegénylegény, Sordey, Alhambra II., Seweetbread. Tot. 10:21, 13, 30, 22. Jedlik Ányos centenáriuma az iskolákban. A Katolikus Középiskolai Tanárok Orszá­­gos Egyesülete Győrött tartott vándorgyű­lésén el­határ­ozta, hogy memorandummal fordul a kultuszminiszterhez aziránt, hogy Jedlik Ányos centenáriuma alkalmából a középiskolákban kellő módon méltassák a nagy magyar fizikus, az elektromágneses motor első feltalálójának tudományos ér­demeit. A miniszter erre vonatkozóan le­iratot intézett az illetékes tankerületi fő­igazgatók útján valamennyi középiskolá­hoz és elrendelte, hogy a középiskolák VII. és Vili. osztályaiban az év hátralévő részében egipegy fizikai tanítási órát Jedlik Ányos tudományos munkásságának kidom­­borítására és méltatására fordítsanak. A fővárosi tanítók és tanárok kirándu­lása Balatonkenesére. A Fővárosi Alkal­mazottak Nemzeti Szövetsége oktatóosztályá­nak igazgatótanácsa kirándulást rendezett Balatonkenesére. A vacsorán Erődy Kálmán dr., az oktatóosztály elnöke üdvözölte a meg­jelenteket, majd felhívta a tagok figyelmét a fővárosi üdülőtelep fejlődésére. A törvény­­hatósági bizottsági tagok nevében Battenberg Lajos mondott üdvözlőbeszédet és bejelentette, hogy a jövőben is támogatni fogják a FANSz vezetőségének és tagjainak törekvéseit. Budó Jusztin, a FANSz tisztviselői osztályának fő­titkára és Gaudesz László szólalt még fel a vacsorán. Rádió az iskolában. A Budapesti Polgári Iskolai Tanári Kör irodalmi és sajtóbizott­­sága Simon Lajos fővárosi polgári iskolai igazgató elnökletével ülést tartott. Az ülés előadója Baloghné Hajós Terézia volt, aki Rádió az iskolában címmel azt fejtegette, hogy a mai viszonyok mellett is minden is­kola állíthat fel rádiót, mely aztán a tanterv­­vel kapcsolatos előadásokat közvetítene. Az értekezlet elhatározta, hogy ebben az ügyben javaslatot terjeszt a főváros tanácsához és a kultuszminiszterhez. Diákinternátust építenek a polgári isko­lai tanárok. Az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen diákinternátus felállítását tárgyalták meg. Havas István elnök méltatta a tanárok ezirányú munkásságát, melynek eredménye is már meglévő Polgári Iskolai Tanárok Háza. Azt fejtegette, hogy a mozgalom legelső fel­adata egy modern internátust létesíteni a vi­déki tanárok főiskolás gyermekei számára. Loschdorfer János ismertette a terveket, majd Feltóthy László, Kohut Pál, Vigh Mihály felszólalása után elhatározták, hogy a kér­désben írásbeli szavazást rendeznek. Mészáros Ödön és Molnár István a polgári iskolai fő­­igazgatóság megvalósítását sürgették. Megyery Károly az anyagi kívánságok rendezését kérte. A közgyűlés utasította az elnökségeit, hogy ebben az ügyben a karácsonyi szünetben külön közgyűlést hívjon össze. Radio Atutor Kedd, november 12. 9.16. A m. kir. 1. honvéd gyalogezred zene­karának hangversenye. Vezényel Fri­­csay Richard zeneügyi igazg. 1. Kéler: Éljen a haza — magyar induló. 2. Ziehrer: Bécsi lányok. (Wiener Men­­deln) — keringő. 3. Bizet: Djamilek — előjáték. 4. Urbach: Ábránd Bee­­thoven-me­veiből. 5. Barna: Török la­kodalom — keleti jellemkép; a) Hasz­nalodik; b) A milezzin; e) Szerenád; d) Nászmenet; e) Üdvözlés. 6. Strauss: A királyné csipkekendője — egyveleg. 7. Fahrbach: Magyar körtánc. 9.30: Hírek. 9.46: A hangverseny folytatása. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. Vízállás­jelentés magyarul és németül. II.00: Déli harangszó az Egyetemi templom­ból, időjárásjelentés. II.06: Hangverseny. Közreműködik Kiss De­zsőnné (ének) és Kovács Ilonka (zon­gora). Zongorán kísér Polgár Tibor. 1. Beethoven: Fish dur szonáta. (Ko­vács.) 2. Boito: Ária a „Mefis­tofeles“ című operából. (Kiss.) 3. Lehuman: g-moll szonáta. (Kovács.) 4. a) Gounod: La primavera; b) La­­votta: Mea culpa. (Kiss.) 5. a) Cho­pin: Berceuse; b) Scarlatti: Allegro (B-dúr). (Kovács.) 6. Lavotta: Hon­nan jő a fény. (Kiss.) 7. Kodály: Székely keserves. (Kovács.) 8. Kern Aurél: Két magyar dal. (Kiss.) K­.es: Hírek. h­.36: A hangverseny folytatása. 1.00: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 1.SO: Hírek, élelmiszerárak. 3.00: Piaci árak és árfolyamhírek. 3.30: A „Tündérvásár“ meseórája. 1. Ami­kor Lili ,,jó­ csínyt követ el. Irta és felolvassa Altay Margit. 2. a) Mikus- Csák—Pósa: Az óra, A kis örzse; b) Szabados: Beszegődtem Taradeára. Előadja Korda Ágnes, zongorán kísér Mikus-Csák István. 3. Mese. Irta és felolvassa Gellért Mária. 4. Mikus- Csák—­Pósa: a) Rózsák; b) A kis honfi; e) Szabados: Pitypalatty. Elő­adja Korda Ágnes, zongorán kísér Mikus-Csák István. 5. A Tündérvásár rádiópostája. 6. Tündérvásár-rejtvé­­nyek. 4.46: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés, hírek. 6.10: Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. 6.00: Lukinich Imre dr. egyetemi tanár elő­adása : „Magyarország történelme élet­rajzokban.“ 6.30: „Mit üzen a rádió.“ 7.16: Kubelik Anita hegedűművésznő hang­versenye Vayné báróné Mikes grófnő közreműködésével. 1. Lalo: Symphonie espagnole (Kubelik Anita). 2. a) Schumann: Nachtstück; b) Henri­­quez: Pillangók; c) Frontini: Me­nuett (Vayné báróné). 3. a) Kubelik: Ballada; b) Wieniawsky: Polonaise brillante (Kubelik Anita). 8.00: A Varsói Filharmóniai Társaság hangversenye Varsóból Jan Kiepura operaénekes közreműködésével. Vezé­nyel Wolfstal karnagy. 1. Zielinski: A Tátrában (zenekar). 2. Moniuszko: Ária a Sztraszny dwor című operából (­Jan Kiepura, zenekari kísérettel). 3. Nowowieski: Bali legendák (zenekar). 4. Puccini: Ária a Turandot című operából (Jan Kiepura, zenekari kísé­rettel) . 5. Moniuszko: Ária a Halka című operából (Jan Kiepura, zon­gorakísérettel). 6. Verdi: Ária a Ri­­goletto című operából (Jan Kiepura, zongorakísérettel). 7. Massenet: Ária a Manón című operából (Jan Kiepura, zongorakísérettel). 8. Marczewski: Sur levres de corail (Korall ajkakon) (Jan Kiepura, zongorakísérettel). 9. Freire: Ay ay ay (Jan Kiepura, zongorakísérettel). Utána körülbelül 10.16: Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hí­rek. Majd: Bach­mann-jazz a Dunapalota­­szállóból. TELEFONHÍRMONDÓ: A műsor egész nap azonos a rádióval. 1. Árverezi! hirdetmény. Késedelmes adós tér­ bére és veszélyére az Árverési Csarnok közben­­jöttével a Dunai Raktárházak R.-T­. IX., Timót­­utca 1. sz. alatti raktárházaiban 1929. évi nevem,­bér hó 13-án délelőtt fél 12 órakor nyilvános ér­vérés tartatik, melyen 9 bála, mintegy 600 kg. súlyú különböző minőségű keleti szőnyeg elvámo­­laatlan állapotban eladásra kerül Adót és illeté­ket vevő viseli. C­sillárok_ selyemernyök­re«»»,­­&fJchaffer Bélánné £££££ IsMesS JSmmaa&tarmmlmke

Next