Budapesti Hírlap, 1930. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-01 / 1. szám
1930. Január 1, szerdia B.) 1929 A VILAGPOLTIKABAH Irta Ottlik György M 7 uj esztendők első szava J kví-CCaa legtökéletesebb ruhaanyag minden időben és minden alkalomra. jfitCéE T.P.t. V. Sment litván-tin is. Ha végig tekintünk az éppen lezáruló év világpolitikai eseményein, szinte megdöbbenve állunk meg azok gazdasága és jelentősége előtt. Pedig az emberiség történelme alig ismer nemzedéket, amelyre a világtörténelmi események olyan forgataga zuhogott volna, mint az a szerencsétlen generáció, amelynek öntudatos élete az 1910-től 1930-ig terjedő korszakban folyt le. Mégis a világháborúnak 1919-ben befejezett periódusától eltekintve, egyetlen év sem volt oly gazdag jelentékeny, sőt vészterhes eseményekben, mint a XX. század 29. esztendeje. Igyekezzünk a történteket analizálni, a közös gondolatokat kifejteni és a fejlődés vonalát vagy legalább eszményét a mondottakból megállapítani. Négy olyan téma került felszínre és állott az érdeklődés homlokterében, amelynek nemzetközi jelentősége nemcsak a köznapi fölé emelkedik, hanem egyes kontinensek határain is túlterjed, némelyik majdnem az egész emberiség sorsát és jövőjét befolyásoló jelentőséggel bír. A jóvátétel időbelileg és állandó gyakorlati fontosságánál fogva a háború likvidálásának és a német jóvátételek rendezésének kérdése került az események központjába január 1-étől december 31-ig. A német jóvátételeik kérdésében érdekelt hat hatalom — Anglia, Belgium, Franciaország, Japán, Németország és Olaszország — január elején kinevezte képviselőit abba a „kormányaiktól független“ szakemberek bizottságába, amely az alkalmaazhatatlannak bizonyuló 1923-ból származó úgynevezett Dawes-terv megfelelő revíziójával és egy, a probléma teljes likvidálását célzó javaslat előterjesztésével bízatott meg. A bizottság, amely még két amerikai tagot is kooptált, s ezek egyikét, Owen D. Youngot elnökéül választotta, február elején ült össze Párizsban és négy hónapi drámai eseményekben gazdag tárgyalás után június 17-én végre tető alá hozta mindenre kiterjedő indítványait, amelyeket Young-terv néven ismerünk. A terv főpontjai szerint Németországnak a Dawes-terv alapján fennálló évi 2500 millió márkás fizetési köelezettségét leszállították átlagban évi 2050 millió márkára, melyet a birodalom 1929 szeptember 1-től 1966 szeptember 1-ig köteles fizetni; ebből az összegből 660 millió márka feltétlenül fizetendő és a szövetségesek között felosztva, azoknak Amerikával szemben fennálló tartozásai törlesztésére szolgál; a fennmaradó összegre Németország megokolt esetben moratóriumot kaphat. A fizetések technikai lebonyolításáraa bizottság egy nemzetközi Reparációs Bank felállítását javasolta, mely a jóvátételi fizetések bizalmi és clearing-helye lesz. 1966 után Németország még további huszonegy évre vállalt 1650 millió átlagú fizetéseket, de minden különös garancia nélkül, úgy, hogy jogos a remény, hogy a nemzetközi politikai és pénzügyi viszonyok megváltozásával, különösen, ha a távoli főhitelező, az Egyesült Államok, erre hajlandó, ezek a távoli fizetések egyáltalában el fognak esni. Amióta a sokat vitatott Young-terv megszületett, végrehajthatósága és végrehajtása körül forogtak a nemzetközi megbeszélések és ez a kérdés dominálta, legalább is az európai politikát. Az európai politikának egyik legdrámaibb eseménye, amely valószínűleg alapvető befolyással lesz egyrészt kontinensünk politikájának, másrészt a Brit Birodalom összeköttetéseinek további fejlődésére, a múlt nyáron Hágában játszódott le. Nagybritannia új kormányának kincstári kancellárja, Philip Snowden, a labour-párt egyik legkimagaslóbb egyénisége, személyiségével és erőszakos fellépésével olyan nyomást gyakorolt a hágai konferencián összegyűlt volt szövetséges hatalmakra, hogy kénytelenek voltak Nagybritannia elvontan kétségtelenül jogos, gyakorlatilag azonban a használt eszközökkel arányban nem álló követeléseinek eleget tenni. A Youngbizottság ugyanis, a kormányoktól nyert mandátum nélkül, revideálta a hitelező államok között Spaában megállapított felosztási kulcsot és pedig főképpen Nagybritannia rovására. Snowden ezt nehezményezte és a brit közvélemény tapsai közepette el is ért egy 75%-os sikert, amennyiben a követelt évi 2,400.000 font helyett 1,800.000 font több fizetést szerzett a brit adófizető javára. Hogy ez Nagybritannia eddigi tradicionális politikájának rovására történt és a birodalmat ellentétbe hozta Franciaországgal és Olaszországgal s nem növelte számára Németország barátságát, azzal úgy látszik, a kincstári kancellár nem törődött, ez külügyi kollégájának volt a gondja, aki igen különös helyzetben teljes passzivitással volt kénytelen figyelni a ka- Nsmet-precedencia szerint rangidős kancellár akcióját, amely igen emlékeztetett az elefánt szereplésére a porcellánkereskedésben. A Young-terv megúszta ezt a krízist is, aminthogy nem tudta megbuktatni a német nacionalisták ügyetlen népszavazási akciója sem. Az év végén minden jel arra mutat, hogy az 1930 legelején Hágában összeülő második jóvátételi konferencia végérvényesen tető alá fogja hozni a németek által fizetendő jóvátételek kérdését, aminek következtében a francia csapatok éppen úgy, mint december végéig az angol csapatok, bezárólag 1930 június 30-áig, végleg ki fognak vonulni a Rajna vidékéről, szabaddá téve a Német Birodalomnak a versaillesi szerződés által meghagyott egész területét. A Young-terv ez előrelátható diadala a Briand—Chamberlain—Stresemann által kezdeményezett megértés- és kibékülés-politikájának legjelentékenyebb eredménye. Nincs kizárva, hogy a Német Birodalomnak szilárdabb ellenállással, a kínálkozó politikai összeköttetések ügyes kihasználásával sikerült volna ugyanezt az eredményt kevesebb áldozattal elérni, hiszen Franciaország számára a rajna megszállásnak, mint zálognak, az értéke a múló évekkel egyenes arányban csökkent. Stresemann azonban, aki egész politikai Intelét ennek az eredménynek az eléréséhez kötötte és akinek Bismarck óta először sikerült egy német államférfi számára általánosan elismert nemzetközi tekintélyt biztosítani, már a egészségi állapotára való tekintettel sem követelhetett más politikát, mint amelyet azóta a következmények nagyban és egészben igazoltak. A szó szoros értelmében a harcszíntéren elhunyt nagy német államférfinak világpolitikai érdemei épp úgy kétségen felül állanak, mint német hazafisága. A Birodalom vezető nélkül maradt az ő halála után és azokat az eredményeket, meg azt a pozíciót, amelyet ő, ugyan áldozatok árán, de megszerzett, az utódok már áldozatokkal is alig tudják biztosítani. A hágai megegyezésnek részévé tehetné a Németország volt szövetségeseivel, Ausztriával, Magyarországgal és Bulgáriával létrehozandó jóvátételi megegyezés, ha e két utóbbi államnak hitelezői az európai rekonstrukciót és konszolidációt a nagyvonalú megértésnek, a jog tiszteletének és a békés jóakaratnak szellemében akarnák és tudnák keresni. Magyarország ezektől az elvektől áthatva, ragaszkodik jogához és ezeknek a tiszteletben tartását, sőt garanciáját követelve, keresi a méltányos és tisztességes megegyezés módját. A tengeri leszerelés A második, még inkább interkontinentális jelentőségű probléma, mely, legalább is előkészítő stádiumban, nagy lépést tett előre, a tengeri leszerelés kérdése. Ramsay MacDonaldnak, a Nagybritanniában júniusban kormányra jutott munkáspárt vezérének szinte első mozdulata volt, hogy az Egyesült Államokkal e téren megegyezést keressen. Előkészítő megbeszélései eredményeként, október végén kiutazott Amerikába és Hoover elnökkel közvetlen eszmecserét folytatott a két birodalmat érdeklő összes problémákról. Nyilvánvalóan nem sikerült a teljes megegyezés az annyira heterogén érdekek között — a Brit Birodalom politikája csendes terjeszkedés mellett esszenciálisan konzerváló, míg a fiatal Amerikáé dinamikus és főhatalomra törtető, de a két államférfinak annyit mindenesetre sikerült elérnie, hogy egy megközelítőleg közös programjában megállapodtak!, amelynek alapján Nagybritannia 1930 január 21-ére az öt tengeri nagyhatalom konferenciáját Londonba összehívta. A konferencián az angol-amerikai megegyezés hiányzó pontjainak kiegészítésén kívül megoldást kell találnia az amerikai-japán ellentétre, a francia-olasz flottakvalitás rendezésére és a tengeralattjárók problémájára és az egészet összhangba kel az általános szárazföldi és légi leszereléssel is. Az angol-szász hatalmak a tengeralattjárót teljesen el akarják törölni, amely kívánságukhoz Olaszország ügyes taktikával csatlakozott, míg Japán és Franciaország ragaszkodnak ehhez a kiváltképpen védelmi fegyverhez. A konferencia kilátásai a A Washingtonból és Londonból származó optimista színezések dacára nem nagyon rózsásak, az értekezlet diplomáciai előkészítése azonban olyan gondos és alapos volt, hogy ha különösen Franciaország igen erélyes és határozott állásfoglalása miatt nem is igen tesz lehetséges általános leszerelési vagy korlátozási egyezményt nyélbe ütni, olyan megegyezést sikerülni fog bizonyos kérdésekben létrehozni, amely a konferenciát és kezdeményezőit a balsiker blamázsától meg fogja óvni. A munkáskormány presztízse és jövője mindenesetre elválaszthatatlanul összeforrott ennek a konferenciának eredményével. A kisebbségi kérdés Az év folyamán a nemzetközi megbeszélésekben jelentékeny szerepet játszott két más, általános jelentőségű probléma: a kisebbségek sorsa és az európai általános gazdasági vagy politikai szervezés kérdése. A kisebbségek jogállásának és sorsának, továbbá a népszövetségi garancia hatályosságának kérdését már 1928 folyamán felvetették. A népszövetségi Tanács márciusi ülésszakán Stresemann a Német birodalom, Dandurand szenátor pedig Kanada nevében nyújtott be javaslatokat a népszövetségi eljárás megreformálására. A javaslatok megvizsgálására Sir Austen Chamberlain elnöklésével bizottságot küldtek ki, amelynek leglényegesebb pontjait — az elvi kérdések mellőzésével — a júniusi madridi tanácsülés elfogadta. Az eredmény igen csekély procedurális javulást jelent, lényeges előnye azonban, hogy a Népszövetség eljárását a tagállamok, sőt a nemzetközi közvélemény erkölcsi ellenőrzése alá helyezi. A kérdés nincs lezárva és ha azok az államok, amelyek szerződéses kötelezettségeket írtak alá a kisebbségek védelmére, nem változtatnak a szellemen, amellyel eddig kezelték a kérdést és nem sietnek reformokkal javítani a kisebbségek helyzetén, a közvélemény nyomása alatt a Népszövetség kénytelen lesz ezekkel a problémákkal újból foglalkozni. Az európai kooperáció Ami az európai kooperáció problémáját illeti, ez természetszerűen igen kezdetleges stádiumban van, hiszen Európa államai sohasem voltak távolabb a szellemi megértéstől és a gazdasági együttműködéstől, mint éppen a párizsi békéket követő időszakban. Briand-t, aki elvben régi híve a Pán-Európa-mozgalomnak és aki a legjobb értelemben véve „Europäer“, a probléma gyakorlati felvetésére valószínűleg, bár nem bizonyíthatóan, az amerikai gazdasági és pénzügyi konkurrencia veszélyei késztették, amit a kiváló kezdeményező ugyan tagadásba vett. Az akció most annyiban maradt, hogy Európa vezető államférfiainak meghallgatása után Franciaország memorandumot fog — az orosz szovjet kivételével — az összes Európához számítható államokhoz intézni, amelyben körvonalazza a kérdést és bizonyos mértékig programmot ad. Válaszaik alapján a Népszövetség következő közgyűlése alatt — 1930 szeptemberében — fog az európai államok egy összehívandó értekezlete a továbbiakról dönteni. A háborús szellemet fenntartó ellentét, amelyet a győzők,, különösen a kicsinyek, kapzsiak is nem egészen civilizáltak, még ma is éreztetnek a legyőzöttekkel, nem alkalmas annak a légkörnek megteremtésére, amelyben ezt az Európa jövőjére oly döntő jelentőségű témát nyugodtan és megértéssel lehetne tárgyalni. 1929 választásai Az egyes államokon belül lezajló belpolitikai események között van néha olyan, amely jelentőségénél fogva kikívánkozik adott keretéből és amely nem egyszer világpolitikai jelentőséget is nyer. Ilyenek a különböző választási mozgalmak — parlamenti és államfőválasztások, — kormánytagságok, puccsok és forradalmai, vagy forradalmi megmozdulások, gazdasági és pénzügyi krízisek, sőt ma már sokszor tőzsdei katasztrófák is külpolitikai, esetleg világpolitikai jelentőséggel bírnak. Az 1929. év folyamán megtartott választások során időbelileg a legelső olasz fasiszta parlament megválasztása március 24-én, melynek eredménye ugyan, hála a fasiszta választási rendszernek, nem volt sohasem kétséges. Nagyobb politikai jelentősége ellenben azért van, mert a választóknak rendkívül nagy többsége — 9.650.670 választó közül 8.506.576 — fejezte ki titkos szavazás útján bizalmát a mai olasz rezsim iránt. Ez a számarány ékes bizonyítéka annak a nagy demokratikus erőnek, amelyet a fasizmus — a józanság és előrelátás diktatúrája a nép érdekében — reprezentál A fasizmus ebből, épp úgy, mint a többi sikerekből, melyeket az év hozott neki, — a lateráni szerződés megkötéséből és az angol-ame- 3SBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBB| |Az új esztendő első öröme:! Meinl | árleszállítása ! Boldog újévet! MEINL GYULA R.-T.