Budapesti Hírlap, 1931. január (51. évfolyam, 1–25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

lyet egy kíméletlen és vérszomjas békezerződés juttatott osztályrészéül. Nekem mélységes meggyőződésem, hogy az az évtized, amelynek útjaira a vitág bé rálépett, iránúja lesz a magyar igazság elismerésének. Senki sem meri kétségbevonni, hogy a jog Magyarország oldalon van. Az egyetlen védekezés, amelyet a trianoni szerződés oltalmazói igazolásul előterjeszthetnek, az, hogy alkalmas megoldásnak bizonyult. Ezt a bésem érvelést egyre gyorsabban ássa alá a művelt világ verzi ismerete, amely ma már teljesen ráeszmélt modra a sérelmekre, amelyek Magyaroszágot érték. Amióta én három és fél ével ezelőtt síkra szálltam Magyarország mellett, világszerte nőttön-nő és még egyre növekszik a közvélemény ereje a magyar határok alapos revíziója mellett. Minden országbanrájöttek már értelmes emberek, hogy ez lényeges feltétele annak, hogy Középeurópában állandó békés állapotok teret fizethessek. Nemcsak el lehetne hárítani ezzel azoknak a nagy háborús veszedelmeknek egyikét, amelyeknek árnyéka még mindig az európai kontinens felett lebeg, hanem azonnal fel lehatna lendíteni a nemzetközi kereskedelmet. Ma a helyzet az, hogy három és félmillió magyar kénytelen akarata ellenére, mint idegen uralom alatti kisebbség, az európai nyugtalanság tényezői közé sorakozni. Abban a pillanatban, amint visszacsatolják őket szülőhazájukhoz, a szilárd egyensúly tényezőivé lesznek a nemzetek közösségében. Egy megelégedett, békés, virágzó Magyarország hasznos szomszédnak bizonyulna. Véget érne a kereskedelem tespedése és az ínség, amely abból fakad, hogy könnyelműen leamputálták Magyarország természetes piacait. Középeurópában helyre állnaa gazdasági egyensúly és Magyarország könnyen központjává válhatna egy olyan vámautának, amely megszüntetné a kereskedelem céljaira önkényes és leoszitható határokat, amelyek ma útjában állanak úgy Magyarország, mint szomszédai ipari és mezőgazdasági fejlődésének. Szerencseránataimat küldöm a magyar nemzetnek ahhoz az önmegtagadáshoz és józansághoz, amelyet az elmúlt évtizedben tanúsított. A legnagyobb gonddal kerültek minden provokáló aktust és a közrendet változatlanul fenntartották a legsúlyosabb gazdasági megpróbáltatások közepette és ezzel nagymértékben járultak hozzá, hogy még legféltékenyebb szomszédai és ellenségei érzületét is lefegyverezzék. Magyarenszáv kiérdemelte az egész világ tiszteletét azzal a méltóságteljes magatatással, amelyet nagy bajok közepette tanúsított. Gyorsan közeledik az idő, mikor a jóindulatot, amelyet itt szerzett, javára fogja elkönyvelhetni. Magyarország barátainak száma a külföldön növekvőben van. Nemcsak Mussolini olasz miniszterelnök, akivel sok biz kiló megbeszélésem volt Magyarország jövő kilátásait illetőleg, hanem más országok befolyásos államférfiai is teljesen megegyeznek Magyarországgal arra irányuló igénye tekintetében, hogy a rárótt békefeltételeket észszerű revízió alá vegyék. Arra buzdítok minden magyart, hogy ne lankadjanak egy pakmatig sem és méltósággal, de határozottan tártént barmked a világ elé. Európának el kel ismernüe, hogy a magyar nemzettel szemben kettős helatartozása van. Ha a magyarok nem szálltak volna vitézül szembe a törökökkel a XVI. században, a nyugati civilizáció száz évvel mögötte lett volna annak a pontnak, amelyet elért. Ha nem léptek volna bátran fel a bolsevizmus vérszomjas önkényuralma ellen 1919-ben, ez a halálos betegség megvethette volna lábát az európai kontinens szívében. Én abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy jobban tudom, mint bárki, aki nem magyar, milyen keserű szenvedéseken ment és megy keresztül még ma is a magyar nép. Az önök politikai és gazdasági életét olyan gondos figyelemmel kísérem, mint a magam országáét. Mélyen átérzem azokat a súlyos következményeket, amelyeket a gabonaneműekben világszerte bekövetkezett áresés az önök mezőgazdasági népessége számára jelentett. Ez a baj nem szorítkozik kizárólag Magyarországra, bár hatásai sokkal súlyosabban jelentkeznek egy olyan országban, amelyet szántszándékkal legyengítettek. Más nemzetek — akkora távolságra, mint az Egyesült Államok, Kanada és Argentína, ahol a földmívelés a nemzetgazdaságnak szintén nagy tényezője, ugyancsak komolyan megérzik a gabona viágárában bekövetkezett példanélküli zuhanást. Ennek okai nem egészen világosak. Egy-két év is eltelhet, amíg az egyensúlyt a termelő és a fogyasztó erő között helyre lehet állítani, s ezzel állandó és jövedelmező árat biztosítani a világ mezőgazdasági lakossága produkciójának. Ez a körülmény azt jelenti, hogy egyelőre nem szűnnek meg a nehéz idők, amelyek miatt az önök földmíves lakossága szenved, bár ami aztilleti, a helyzet nemkülönb más országok hasonló foglalkozási ágaiban sem. Rokonszenvemet küldöm Magyarország ipari és gyűlt űrfélék. Persze azok, akiknek volt névjegyük. A különös harci kaland után a névtelen szakadt kabátban f elgyűrten ballagott odább, azon töprengve: kik lesznek fzekundánsai, ha az utcai veszekedésből netalán párbaj kerekedik. Szekundánsokfelhajtására még csak lenne ideje, de a párbajban az neki a legfélelmesebb, hogy korán kell arra felkelnie. Pedig még szeretne ez éjen benézni megszokott kávéházába. Ezt most mégsem teszi, hiszen ott ilyen ésidőtt nem talál lovaglás ügy elintézésére alkalmas urakat. Pedig olyan ellenfelekkel állította szembe a vak véletlen, akik mutatós társadalmi alakokkal állanak csak szóba. Éppen most olyan fáradt a nyűgös bonyodalmaktól, hogy mindezek ellenére hazakívánkozik, hogy kialudhassa magát. Igen bizony, de mi lenne akkor abból a szegény ördögből. Csúcsaiból? Az, ha gyámolatlan ijedt firkász létére berúgott állapotban ő ellene tettleges támadásra volt képes, bizonyosan valami rettenetes bajban van, ő maga szomjazik, a felesége , gyermekei pedig éheznek. Szóval, ezt a szerencsétlen népséget nem szabad neki a végromlásban elhagyni. A névtelen nem is ment haza aludni, pedig nagyon álmos volt már. Csúcsai felkeresésére, szánta el magát. Ismerte annak éjszakai búvóhelyeit. Ezért ama kávéház felé tartott, melybe az a szerencsétlen ilyenkor betérni szokott. A névtelen, amint a kávéház közelébe ért, megtapogatta kabátja zsebét. Megéreztem, hogy abban még csakugyan benne van az a száz pengő, amit a kiadótól előlegül kapott. Ez a biztosság megnyugtatta a felől, hogy segíteni képes azon a nyomoraitón. Erre,, mintha az éj sötétségébe valami fény villant volna fel, mely világítani fog útján, míg célját el nem éri. « Nem csalódott. Még nem jutott el a kávéházig, mikor két nőalakot pillantott meg, aki egy férfit kétfelől hónaljánál fogott s kérlelve magával akart cipóini. A férfi Csúcsai volt, a két nő ennek felesége és leánya. — Nem megyek tovább. Soha többé nem láttok otthon. Beleugrom a Dunába. Kilopták számból az utolsó falat kenyeret. Hogy adhatnék nektek abból még csak egy harapást is? Jobb nekem a halál! — Ugyan már, Csúcsai, ne kotyogj ilyen szamárságot — szól rá a névtelen. —Eredj csak szépen haza a tieiddel. Legott lesz neked ötven pengőd, mihelyt felváltok egy százast a kávéházban. De a pénzt a feleséged kezébe adom, hogy te el ne ihasd. Be is ment a kávéházba, váltott, kijött s a pénzt odaadta Csucsainénak. E közben ennek udvariasan megsúgta, hogy amíg Csucsai keresethez nem jut, forduljon ő hozzá bizalommal s ő szívesen lesz szolgálatára újabb összegekkel, amenynyire tőle telik. Utóbb majd, ha a Csúcsai család sorsa jobbra fordul, Csúcsomné őnagysága az összegecskéket kölcsönüe tekintheti s vissza is adhatja. (A névtelen bizonyosra vette, hogy ez az eset sohasem fog beállani, de gyöngédségből kímélni kívánta a szegény Csucsainé önérzetét.) Az asszony és a leány hálálkodni kezdett. Erre a névtelen hirtelen mélyet bókolt s egy „kezüket csókolom" búcsúszóval sarkon fordult s mint a kilőtt nyíl repült hazafelé. A két nő hálálkodó, síró köszönete beleveszett"az éji sötétségbe. Pedig ez derengett fényül szívükben a sötét sors nehéz borúján keresztül. Bezzeg Csúcsai az éji sötétségen át dühének villámait cikázta csak a névtelen után:—Gazember vegyi Mégis megraboltál! Kitúrtál kenyeremből! Gyáva, gyáva! Ügye most megszaladsz előlem? No, majd kihúzlak a búvóhelyedből s leszámolok veled. A névtelen már mindebből nem hallott semmit. Sem a hálálkodást, sem a szitkokat. Csak arra gondolt, mikor már otthonában vetkőzni kezdett s utóbb is az ágyában , kiket fog felkérni segédekül, ha párbajra kerül a sor azokkal az urakkal, akikkel névjegyet cserélt. A párbajt mindenesetre súlyos feltételekkel kell megvívni, mert kölcsönös tettlegességek miatt történhetnek a kihívások. De mi lesz, ha őt párbajképtelennek jelentik ki, mert a szegény ördög Csúcsaival elintézetlen ügye van? No, ebből csak becsületbíróság lesz, tanúkkal, nyilatkozatokkal és utóbb mégis csak kiverekszi valahogy ő maga és tanúi, hogy megverekedhessék. Hanem ebben megint az a bökkenő: hátha ő elesik a párbajban? Miként fogja aztán szegény Csucsaiékat tovább is a már megígért módon segélyezhetni? — Nos hát, nem esem el. Vajmi ritkán történik a párbajokban emberhalál. Mért tartoznék az én párbajom a legnagyobb ritkaságok közé? Ezzel nagyot nyújtózkodott ágyában, elfordította villamos lámpája csapját, a sötétben párnáján jól megtalálta feje a legjobb fekvő helyzetet. Erre aztán rögtön elaludt. Ez éjjelen nem volt meghatározott bizonyosságú álomlátása. Mégis, mintha valami fényt érzett volna a sötétségen át derengeni maga felett. Kimondhatatlan édes érzés volt, ebben a fényben minden emberi tökéletlenségét feledve, dicsőt aludnia — másnap déli tizenkettőig. 1931. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK B. H. többi osztálya tagjainak is, akiknek energiája számára az önök megcsonkított országa nagyon csekély érvényesülési teret enged. Mégis a múlt csalódásai és a jelen nyomott hangulata ellenére is azt üzenem: kitartás! Az igazság nagyon gyakran ólomlábakon jár, de tizenkétmillió magyar tántoríthatatlan akarata siettetni fogja a rajtuk esett kiáltó igazságtalanság orvoslását. Nem lehet bizonyosabb politikai jóslatokba bocsátkozni az elkövetkező évtizedet illetőleg, minthogy hosszú időve az évtized lejárta előtt Magyarország visszakapja három és félmillió idegen uralom alatt szenvedő fiát azzal a területtel együtt, amelyet benépesítenek. Rothermere. CAILLAUX: Hiba volt Európát kis államokra darabolni! PÁRIZS, dec. 31. Callaux volt pénzügyminiszter a világgazdasági válságról mondott beszédet Párizsban. Kijelentette, hogy a válság főképp a háború idejének gazdasági zavaraira vezethető vissza. A háború utáni időkben azután, különösen Európa, sok olyan hibát követett el, amelyek a háború hatásait még kiélesítették, így hiba volt Európát, tekintet nélkül a gazdasági viszonyokra, több kisebb államra szétvagdalni. A másik súlyos hiba az volt, hogy nem rendezték azonnal a jóvátételi problémát, valamint a volt szövetséges álliamok hadiadósságait. Caillaux hangsúlyozta,hogy mindenekelőtt Németországtól kívántak túlságosan sokat. Kijelentette végül Caillaux, hogy a megoldásnak most már csak egyetlen eszköze van: Európa gazdasági és politikai egyesítése. Csehország rendeltetése a militarista poltika PRÁGA. dec. 31. A Vecser a cseh politikai élet áttekintésében foglalkozik az ország katonai helyzetével is. Megállapítja, hogy Cseh-Szlovákiának Európában békehivatása van és épp ezért szükséges, hogy katonailag minél jobban kiképzett legyen, mert Európában betöltött szerepét csak így tudja fenntartani. Cseh-Szlovákia európai helyzete a béke egyensúlyának megóvását szolgálja annak ellenére, hogy ez az állam az európai államok sorában nagyság tekintetében nem játszik különös szerepet. A csehszlovák politika feladata, hogy minden eszközzel az úgynevezett pacifisták gyengeségi rohamai ellen küzdjön, öleik meg akarják akadályozni például 03 ifjúság idő előtti katonai kiképzését. Egyenesen követelni kell, hogy 02 iskolai ifjúság lelkébe már kezdettől fogva beleoltsák a lelkesedést a katonaság iránt. Az ifjúság katonai kiképzése alapja kel, hogy legyen a cseh-szlovák hadsereg további fejlődésének és így az európai béke biztosításának. »Étel és erő pedig van bennünk* BERLIN, dec. St. Brüning birodalmi kancellár a Wolff-iroda útján újévi cikket tesz közzé: Képünk milliói bizonyos megkötényebbüléssel nézik az 1930. esztendő elmúlását: jó, hogy túl vagyunk rajta! Mert nagyon nehéz év volt, olyan év, amely sok terhet rótt ránk. Az 1927—23. évek konjunktúrája 1929 évi hanyatló irányzatát a legmélyebb depresszióig folytatta és honfitársaink millióit tette munkanélkülivé. Mozgalmak fejlődtek, amelyek politikai viszonyain!!, jelenlegi rendjét okolták az állam romlásáért és azt képzelték, hogy a népet, államformáját és kultúráját a maguk alapelvei szerint vérrel és erőszakkal meg tudják újítani. Ezek a mozgalmaik minden új politikai rendszer nyomán feltűnnek. A belpolitikai izgalmakat kívülről is fűtötte a világ általános politikai nyugazdasága, valamint, hogy a hagyhatalnai húzódoztak az alkotó politikának a tettekre váltásától, amely leszerelés kérdésében, a jóvátételi szolgáltatások terén a népek megnyugtatására, kibékítésére szolgálhatna. Vannak, akiknek az a véleménye, hogy: „Hiszem már benne vagyunk a legnagyobb katasztrófában", és ennek a véleményüknek hangosan is kifejezést adnak. Ezeknek csak azt felelhetem, hogy nem tudjál, mit beszélnek. Feladatunk még nincsen bevégezve, sőt sohasem lesz befejezve, mert a poitika maga az élet és addig tart, amíg az élet. De hasonlóan a vérbeli mesteremberekhez, akik belekezdtek egy munkába s azt önként nem akarják félbehagyni, mi is tovább fogunk dolgozni az ország viszonyainak javításán s ezt a munkát nem hagyjuk abba mindaddig, amíg élet és erő van bennünk. Élet és erő pedig van bennünk, ezt bebizonyította az e küzdelem, amelyet a német nép az elmúlt esztendőben a létért vívott. Az erőnek fegyelmezszünete kel lenni, hogy ne romboljon, hanem építsen. Tanuljuk megbecsülni azt, ami van, kíséreljük meg azt megtartani és megjavítani. Ehhez több bátorság kell, mint a romboláshoz, de még valami kell hozzá, nevezetesen: szorgalom, kitartás, türelem, soha nem lankadó mérlegelés és vizsgálódás, gyűlölség , irigykedő nélkül Bündenburg üdvözöse a Jubiláló új véderői BERLIN, dec. 31 (Wolff.) Eindanburg birodalmi elnök az , újév alkalmából a következő felhívást intézi a véderőhöz: „A véderőhöz! 1931 január 1-én a birodalmi haderő egy évtizede áll fenn abban a fomájában, amelyet a Versailles- szerződés határozott meg számára Hazánk legválságosabb idejében alkotta azt meg hivatali elődöm. A rárakott béklyók eletére ez a hederc mindig a külső és bedő béke szilárd bástyája volt, a birodalom erejét összefogó vénkapocs és az államhatalom biztos támasza. Hűségesen ápolta mindig a régi hadsereg és a régi tengerészet bizományba kapott örökségét. Köszönöm a véderőnek ennek az évtizednek a munkáját és szrbe jövő jókívánságaimat tolmácsolom neki az új esztendőre. Helyezze dicsőségét továbbra is abba, hogy engedelmes és hű kötelességteljesítésselszolgálja a hazát!"