Budapesti Hírlap, 1931. március (51. évfolyam, 49–73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

Budapest szenzációja NOVODYNa E€! V­ÉN- ÉS VÁLTÓÁRAMÚ KÉSZÜLÉK PHILIPS hangszóróval •/ * 6—12—18havi részletre Budapest, VI. ker., Nagymező­­utca 31. Telefon: Aut. 113—75. Gyártja: AUDION Kérje JOVODY zárlapuikat! Kapható minden szaközletben! a gazdit, ezerhúsz pengőt­­adtak. Fizetni kell, essla becsület dolga. De micsoda égető sebek támadnak a lelkén annak, aki ilyen kótyavetyére kerül ! Felléleszik most a falu arra a hírre, hogy legalább az árverések veszedelmének gonosz lidércnyomását lehetően leemelik a melléről. Az erről készülő megse­gítő törvény lélekmentő cselekedet is lesz: ellenszele egy viharnak; szivárvány a pocsékká tépázott föld fölött; meg­­nyugasztalója annak a féltő érzésnek, mit a falu megpróbáltatása, szenvedése kelt bennünk. Igen, emelni kell a falun, hogy el ne süppedjen, szélfogókkal kell védeni, hogy el ne sodródjék. Szíjjas izmokkal ostromolja a nép a földet, szorgalmával magasra emelkedik, lemondásával cso­dálatosan mélyre száll; ő becsületes munkával megrakott szekeret gördít ki a falviból és várja aztán, mit kap érte. Míg csak annyi is térül vissza a faluba, amiből szerényen megélhet és kuporga hatja a filléreket szerző terveihez, addig hálát ad az Istennek, gyűjti az erőt és állja a posztot. Mi történik azonban, ha egyre ínségesebb csereáruval tér vissza a rak­ottan elküldött szekér, végre üre­sen és nem hogy kapna valamit, a falu az élet napsugaraiból, de még a kenyere is elmaradt? Szabó Pál a regényét azzal végzi, hogy a hazatért nem találja meg a szélmal­mát, kivágták a gyümölcsfákat is. Fel­kiált, hogy mi maradt meg abból, ami volt . ..Nem­ maradt meg abból semmi. •— hangzik a felelet — Csak a szél,... a szél csak!“ Ez az a szél, ami elsodor. ­ak hazajönni a falu felől, ahová nyilván olyankor­­szökött meg, mikor azt hitte, hogy én már alszom. Amint utólag kisült, egy kutyáé­­ügynek udvarolt, amelyik ilyenkor tartotta a zsúrját vagy két hétig éjszaka­­rőltéjszakára. Kasztor nem akarta vadász­­kötelességét mulasztani, az éjszakát azon­ban felhasználta, amikor úgy vélte, hogy én nem tudott meg, hogy surtpolni jár. Nem is tudtam volna meg, ha nem árul­kodtak volna rá. Várjon melyik nebuló tudja ügyeseimen kijátszani szigorú szü­leit, ha titokban akar bálba menni: Szegény Kasztor! A világ legokosabb kutyája volt s ha volt­ hibája, az csak a pákoszt­ossága volt. Otthon ugyan nem igen lopott, csak egyszer evett meg két sivilikra egy gyönyörűen beolajozott vesepecsenyét, mielőtt, a sütőbe tették volna, egyszer meg kilenc mákos kalácsot karácsony előtt, mi­előtt még a tésztája meghalt­ volna. Na, megkelt benne, beteg is lett tőle, d de olyan, hogy majd belepusztult. Hanem egyszer rákapott egy béresnek a Ifistültbu­sára és azt dézsmálta állandóan. A béres vidravasat tett ki a tolvajnak, nem sejtve, hogy az a Kasztor, amibe bele is lépett szegény. Akkor én nem voltam Ma­­gyarors­zágon. Csak elbeszélték, hogy a Kasztor szörnyű sebbel a lábán került elő, de alighogy meggyógyult, újra kezdte a csavargást. Egy reggel aztán hiába keres­ték, nem volt sehol. Tűvé tettek érte min­dent, de hiába, többet nem látta senki. Évekig nem tartottam kutyát, annyira sajnáltam, hogy elpusztult. Most már vagy' tíz év óta apró kis ,­ki­pek ugatnak körü­löttem, de nemrégiben kaptam egy bará­tomtól egy gordonszetteret. Gyönyörű ál­lat és a Fruska névre hallgat. Jelenleg nevelőben van, de már lassanként itt az idő, hogy hazakerül. Félek, hogy amilyen s­zép és kedves, el fogja h­omályosítani a Kasztor emlékét. Azért is vettem magam­nak a bátorsságot, hogy sok-sok esztendő utám, ezekben az igényt­elen sorokban elbú­­­tsúzzakt tőle. Öregek és fiatalok Antal Géza püspök előadása KECSKEMÉT, febr. 28. Szombaton délután nagyszabású irodalmi ünnepet rendezett a Protestáns Irodalmi Tár­saság az itteni református kollégium díszter­mében. Az ünnepségre Kecskemétre érkezett Antal Géza dr. dunántúli református püspök. A vasúti állomáson, küldöttség élén Fáy István dr. főispán a két protestáns egyház s Zimay Károly dr. a város közönsége részé­ről köszöntötte. A Tisza István-kollégium dísztermében folyt le az est nagy közönség jelenlétében. Bevezetőül a református egyházi énekkar Kré­mer Sámuel karnagy vezetésével szerepelt, majd Sárkány Béla evangélikus egyházkerületi főjegyző, kecskeméti lelkész köszöntötte az est közreműködőit és vendégeit. Németh Fe­renc Antony Károly zongorakíséretével he­gedűit, Áprily Lajos verseiből olvasott fel, Kovács Sándor dr., a soproni evangélikus hit­tudományi egyetemi fakulta- kar tanára elő­adást tartott a XVIII. század protestáns gyülekezeti életéről. Taps és éljenzés közben lépett, a dobogóra az ünnepi szónok, Antal Géza dr. dunántúli református püspök. Beszédében abból a köz­remért jelenségből indult ki, hogy az időseb­bek lépten-nyomon hangoztatják, mennyire megváltozott a fiatalok gondolkodásmódja, ezt ők megérteni nem képesek, s az a hagyomá­nyos tisztelet is tűnőben van, amellyel régeb­ben a fiatalok az idősebbek iránt viseltettek. Elismeri, hogy ma, a háború lélekrombolásai után fokozottabb mértékben van meg az ellentét öregek és fiatalok között, ez az ellen­tét­ azonban olyan régi, amilyen régi maga az emberiség. A patriarchális kortól kezdve sorakoztat fel példákat a püspök, majd így folytatja: ■— Az ellentét természetes, mert az öregek a múltba tekintettek, az ifjúság a jövőbe néz és a két ellentétes szemszög alatt más-más képekben tűnnek fel a világ eseményei öreg és ifjú előtt. Az emberi művelődés története tulajdonképpen maga is az öregek és ifjak, a múlt és a jövő harcának története. A mű­vészetben látjuk, hogy az úgynevezett festő­iskolák félszázadnál tovább alig élnek, akkor jön egy új irányzat, gyakran a régibb iskola leghűségesebb tanítványa kezdeményezi, s ez már egészen más eszményeket tűz maga elé, mint aminek a régi irányzat eszméi voltak. És ugyanezt látjuk a szobrászat, a zene, a költészet és az irodalom terén. A bölcseleti iskolák is egymást váltogatják. — A XX. század — folytatta a püspök — a technika százada. Már a kisgyermek játé­kaiban jelentkezik ennek a kornak szelleme, s a mai gyermek többet ért a motorhoz, repülőgéphez, rádióhoz, mint atyja, vagy nagyatyja. Ennek a többetértésnek tudata azután a szülő iránti viselkedésben is meg­nyilatkozik, a patriarchális időkben az apa és nagyapa tapasztalatai voltak irányadók, míg a mai ifjúság úgy érzi, hogy többet tud szüleinél és nagyszüleinél. Nagyérdekű előadása végén arra figyelmez­tetett a püspök, hogy nevelésünknek ezekhez a megváltozott, viszonyokhoz igazodnia kell és át kell mentenie a családi és a társadalmi életbe is azt a tiszteletet, amellyel régebben az ifjúság viseltetett az ösemedet­tek nemze­déke iránt, a gyermekszobából az iskolába és az életbe kell átvinnünk, átmentenünk ezt a nemesebb leszközt. Mi értelme volt 1914—15-ben a kárpáti téli csatának írta vitéz Németh Lajos ny. tábornok mint a földrajziakat — tárgyilagosabban bí­rálták volna el, úgy az offenzívát keleti irány­ból, valahol innen Cernowitz környékéről in­dították volna meg, mivel ott már túl voltunk a Kárpátokon és így elmaradt volna a hegy­ségen való erőszakos átkelés. Az orosz politika célja különben is Berlin volt és csak másodsor­ban Bécs s utóbbit is inkább Cseh- és Morva­országon át (pánszláv eszméktől) vezetve igye­kezett elérni. Mikor azonban a tél folyamán a magyar-osztrák (és német) támadások az oroszok figyelmét ideirányították, felmerült a terv, hogy a Kárpátokon áttörjenek. Ennek a­ tervnek különösen Ivánon tábornok hadsereg­­parancsnok volt a szószólója, még Nikolájevits generálisszimusszal szemben is. Kecsegtető szándék volt Budapestet meg­­szállani, a gazdag magyar Alföldön a hadsere­get retablírozni és azután a hadjáratot Bécs előtt folytatni. Emellett Magyarországon át még a szerb testvérnek is segítőkezet lehetett volna nyújtani, jobban mondva, Szerbiát, bár a Potioreken aratott „győzelmeit” még nem he­verte ki, újabb támadó hadjáratra buzdítani. A siker másik erkölcsi és politikai oldala lett volna pedig a még tétovázó semlegeseket, első­sorban Oláhországot mielőbbi fegyveres beavat­kozásra bírni A nemrég elhunyt Joffre mar­sall ez okból követelte, hogy az oroszok a Kár­pátokon át törjenek előre. A feladatnak meg­felelően mindkét fél egyre nagyobb és nagyobb tömegeket dobott az új hadszíntérre. Magyar­osztrák részről 1915 elején, azaz e hadműveleti időszak kezdetén, körülbelül 30 gyalog- és lo­vashadosztály (ebből 20 magyar) állott az oroszok körülbelül 30 hadosztályával szemben. Április vége felé azonban már kerek 60 had­osztály (ebből ismét 30 magyar) harcolt ugyanannyi orosz egységgel. Tudjuk azonban, hogy az orosz hadosztályok, úgy gyalogság, mint tüzérség tekintetében, számbeli felsőbb­­ségben voltak. Bámulatos teljesítményt végez­tek akkoriban vasutaink is (nagyrészt hegyi­pályák, gyenge békeforgalommal!). Elsősorban a mi magyar vasúti személyzetünk. E tömeg­szállítások lebonyolítására 2500 vonat volt szükséges, 10.200 vasúti kocsivél. Przemysl, „a csodavár" azonban 1915 már­cius 22-én elesett és ez megpecsételte a kár­páti hadjárat sorsát is. A derék várőrség, mely­nek magvát a 23-ik honvéd hadosztály alkotta, ismételten igyekezett­­hősies és merész kitöré­sekben az ostromlók gyűrűjét áttörni s a Kár­pátokban harcoló baj­társakkal egyesülni, de hiába, az ellenségnél is erősebb volt az éhség! És hiábavalóknak bizonyultak a hónapokig tekintetbe­n tartó, véres, páratlan vitézséggel és szívósság­tövő körülményeket — úgy a hadműveleti, igaz végrehajtott támadások. A magyar csapa­t Az osztrák vezérkar nagy művének. „Öster­­reich-Ungarns letzter Krieg 1914—18“ leg­utóbb megjelent kötetében talán a legérdeke­sebb és legm­egkapóbb fejezet, különösen ma­gyar szempontból, a Kárpátokban lezajlott örökemlékű téli csatának a leírása. Valljuk meg, hogy nemcsak az osztrák vezér­kar, de mi magyar katonák is a háború előtt csak „átvonuló területnek" szántuk hazánk e hatalmas, erdőborította, zord és lakatlan, de­­ természetes védőbástyáját. Ám mégis hóna­pokig tartó, elkeseredett, véres csatáknak lett a színhelye, ahol nemcsak hadseregek, hanem fővárosunk és gazdag alföldi rónáink sorsa is eldőlt. Akik a kárpáti harcokban résztvettek, ma, tizenöt év ,.eltelte után is, borzongva gon­dolnak vissza a dermesztő hidegre, a hóbateme­­tett lövészárkokra, a jéggel borított meredek hegyoldalakra, madár nemjárta, elhagyott völgy­katlan­okra, járhatatlan őserdőkre. A Kárpátokban mintha a természet is az ellen­séggel szövetkezett volna, hogy a harcot ottho­nunkért, hazánk szabadságáért még keserve­sebbé és kegyetlenebbé alkossa. Hogyan lett mégis a Kárpátokból hadszín­tér, miért tette át mindkét fél hadműveleteit erre az általánosan ismert, nehéz átvonuló te­rületre, sőt miért akarta kicsikarni a döntést? Mint a háború minden nagy kérdésénél, a hadá­szati okok mellett szerep jutott a katonapoli­tikai szempontoknak is. A kérdés a mi részünkről esett, Conradban fogaantott meg az elhatározás. A kárpáti tél minden nehézségeivel dacolva, az orosz zöm akkori balszárnyát akarta átkarolni, egyúttal Przemyslt is felszabadítani és Magyarországot az orosz invázió veszedelmétől megóvni. Tud­juk, hogy a novemberi és decemberi harcokban sikerült ugyan az­ ellenséget még Krakó előtt feltartóztatni és a limanovai csatában magyar véráradat árán az ,orosz gőzhengert11 is vég­leg megállítani. Hatalmas, szép siker volt, de nem döntést hozó győzelem. Utóbbit abban a helyzetben, a Visztula és a Kárpátok között beékelve, nem is igen lehetett kierőszakolni. A hadműveleti terv megállapítása előtt különben a német hadvezető­séggel is folytak tárgyalások és érdekes megemlíteni, hogy Falkenhayn — akkor még ő volt a német vezérkar főnöke — ellene volt Conrád tervének. Egyrészt, mert a rendelkezésre bocsátandó német erőket, mint mindig, inkább a francia hadszíntérre szerette volna vetni, másrészt, mert a támadást a te­repre és évszakra való tekintettel kockázatos­nak találta. Hindenburg és Ludendorff azon­ban Conrád mellett döntöttek. Ha azonban Conrádék az összes 1931. MÁRCIUS 1. VASÁRNAP tok tudva, hogy hazájuk sorsáról van szó. Me­siesebben és önfeláldozóbban harcoltak, mint valaha, parancsnokaik pedig — sokan még mai is közöttünk élnek — fényes tanújelét adták vezéri rátermettségüknek. Az osztrák-magyar hadseregfőparancsnok-­­ság „elsiettetett elhatározás“, mely kellően nem értékelte a hó- és jégborította Kárpátok aka­dály jellegét és még akkor is görcsösen ragasz­,­kodott az eredeti tervhez, s a látszólag legrövi­debb irányban akart Przemysl felé előretörni, mikor a feltornyosodó nehézségek már leküzd­,­hetetleneknek bizonyultak, sikert népi hozha­tott! Przemysl elesett, derék tábori hadsere­e­günk pedig a 600.000 fő (ebből 300.000 ma­gyar) valóságos veszteség mellett katonailag, fizikailag és erkölcsileg oly sokat veszített, hogy azt soha többé nem lehetett pótolni. Ám, ha a kitűzött célt ez a kárpáti támadó hadjárat nem is érte el, azt el kell ismernünk, hogy hazánkat egy orosz megszállástól óvta meg. Azonkívül pedig a nagy kárpáti csata. Oroszországra „a vég kezdetét 11 jelentette, mert akkor vert gyökeret — ezt állítja Paleologue ismert művében és ezt olvassuk a cárnénak férjéhez írt leveleiben is — az a forradalmi szellem, mely alig két évvel később a teljes összeomláshoz vezetett. Hadik János gróf az erdészet kérdéseiről Az Országos Erdészeti Egyesület ülése Az Országos Erdészeti Egyesület szomba­,­ton délelőtt Hadik János gróf elnöklésével igazgatóválasztmányi ülést tartott, amelyen­ számos erdőbirtokos jelent meg, köztük Waldbott Kelemen báró és Térfi Béla, az egyesület a­l­elnökei, Pfeiffer Gyula miniszteri főtanácsos, Kogliich Gyula gróf, id. Mail­láth József gróf, ifj. Mailáth József gróf, Osztroluczky Géza, Osztroluczky Mikldé, Pollavicini Alfonz Károly őrgróf és Telek I. József gróf. Az ülést Hadik János gróf nyitotta meg, aki először is a műfatermékek vámjának kér­désével foglalkozott abból az alkalomból, hogy a cseh vámháborúval kapcsolatosan a kormány a tűzifát jelentékeny vámmal terhelte. Az egyesület — úgymond — elérkezettnek látja, az időt arra, hogy a műfatermékeknek vámmal való megterhelése érdekében is sorompóba lép­jen. Az eddigi rendszer tönkretette a belföldi fűrész­ipart, úgy, hogy a legutóbbi időkben a nyers műfa értékesítése az erdőgazdaságok­nak határozottan gondot okozott. A vám és a forgalmi adó kérdésének megfelelő megoldása, hozhatja meg csak az értékesítés megjavulását. — Másik fontos kérdés — úgymond — mz államvasút tűzibeszerzésének ügye. A most ér­vényben lévő fuvardíjkedvezmény a külföldi fával szemben jelentékeny előnyt biztosítana a­ hazai fának akkor, ha az államvasút is a ren­del­teté­si állomásra beszállítva követelné az­ árajánlatokat. Ez a versenytárgyalások elbírá­lására is előnyösen hatna. Állást kell foglalni, hogy az idei kiírások már így történjenek. — Arra való tekintettel, — mondta ezután, — hogy a belföldi tüzifatermelésnek közel nyolcvan százaléka a cser és tölgy, amelyek el­helyezése nagyon nehéz, módot kell találni a könnyebb értékesítés biztosítására. A föld­­mívelésügyi miniszter megküldte az erre vonat­kozó törvényjavaslat-tervezetet, amely a ma­gyar termelőt érdekeit biztosítaná. A törvény­­javaslat ügye azonban a kereskedelmi körök ellenzése következtében kátyúba került. Eré­lyesen követelni kell a magyar tűzifa védelmé­nek sürgős biztosítását. Ezután az erdőmérnökök helyzetéről szólott. A hivatalos lap szerint az erdőmérnöki létszá­mot az eddigi 222 tagú személyzet helyett 180 tagban állapította meg, bár az új államkincs­tári erdőbirtokok létszámszaporulatot kíván­nának. A munkát az eddigi személyzet sem tudta ellátni, mert az erdőgazdasági kérdések helyszíni elbírálást igényelnek és nem bürokra­tikus megoldást. — A köz szempontjából — úgymond — ez a rendelkezés súlyos károkat okoz, az erdőtiszti­kar érdekei szempontjából pedig káros és igaz­ságtalan. A kérdést olyan fontosnak tartja, hogy szükséges volna rendkívüli közgyűlésen foglalkozni vele. Rátért ezután Róth igazgató választmányi tagnak az erdészeti fakultás ön­állósítására vonatkozó javaslatára. Az igazgatóválasztmányi ülés az elnöki be­széd után úgy határozott, hogy a mű fa termé­kekre kivetendő vám kérdésében memoran­dummal fog illetékes helyen eljárni. Az ál­lamvasúti tűzifaszállítások ügyében a választ­mány áláspontja az, hogy a jövőben a MÁV a rendeltetési állomásokra beszállítva kérje be az ajánlatokat. Az állami erdészeti tiszti­kar létszámcsökkentésével és a főiskola kér­désével a március 9-iki rendkívüli közgyűlés fog foglalkozni. A létszámcsökkentést az igaz­gató-választmány egyelőre erélyesen el­ér­a.

Next