Budapesti Hírlap, 1931. április (51. évfolyam, 74–97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

Budapest, 1931 LI. évfolyam 74. szám Szerda, április 1 ■«rt»l»m­ elsdeoaip MUG ktr«jel*nl. KO toUi­ ink: in hón 4 p.nfffl, negyadém 10 pengő 80 fUlér. — A fcSlfSldni ezeknek ae Ssaiegeknek e kétese­­reee a előfizetési df]Budapesti Hírlap Szépirodalmi főmunkatárs: HERCZEG FERENC • Föszerkesztö: CSAJTHAY FERENC ánikeertBeég­­e­zteáá hintáit nn. kereteé, Jóseef-kSrfk­ 5. Telefon­­k­ánt József 444—04* lél Jövet­ééé-OB-ig. Levéldal: Bndepeet, 4, Postefiék 56.— Éledje e Bndspeed­ Hirlep R.-t I­jabb sebet kaptak a békék Curtius tehát elfogadta Henderson ajánlatát és a német-osztrák vámunió­tervezet jogi kérdése a Népszövetség ta­nácsa elé kerül. Amilyen nagy izgalom fogta el Európát az egyezmény hírének ki­pattanására, olyan megkönnyebbülő fellé­­legzés fogadja most majd ezt a fordulatot, amellyel az egész ügy diplomáciai sínekre kerül. A német külügyminiszter e gesztusánál, amely teljesen honorálja az angol állás­pontot, csak Henderson ajánlata bölcsebb. Itt ugyanis az történt, hogy amikor Fran­ciaország elemi felháborodással fogadta a német-osztrák egyezményt, ugyanakkor vé­letlenül — még­pedig az éppen akkor meg­induló párizsi Európa-tanácskozások miatt — Henderson is a francia fővárosban tar­tózkodott és így a francia sajtó jelentései talán akaratlanul is azt a látszatot adták a Henderson—Briand-tanácskozásoknak és az ezeknek alapján történő berlini és bécsi diplomáciai lépéseknek, mintha itt tulaj­donképpen egységes angol-francia állásfog­lalásról lenne szó. Csak később derült ki, hogy mennyire mást akar a Quai d'Orsay és mennyire mást a Downing Street. Mert amíg Franciaország egyszerűen rá akarta olvasni a német-osztrák egyezményterve­zetre, hogy az ellenkezik a békeszerződések­kel és az osztrák szanálási jegyzőkönyvek­kel, addig Anglia sem a német, sem a fran­cia álláspont mellé nem kötötte le magát, hanem a kérdést, még­pedig annak csupán jogi oldalát, Genf elé utalta. Henderson te­hát egyszerű közvetítőszerepre vállalkozott a két perlekedő fél között, olyan fórum elé hozva őket, amely arról nevezetes, hogy soha egyik félnek sem ad teljesen igazat, •­ hiszen az életben és különösen a politi­kában ritkán van valakinek egészen igaza,­­­­ hanem mindig valamiféle kompromisz­­szumot kényszerít rá a szembenálló felekre. Ennek alapján a német-osztrák és a fran­cia álláspontnak genfi viaskodásából már előre is teljes bizonyossággal megjósolhat­juk : a genfi tanács sem egész jogosnak, sem egész jogsértőnek nem fogja kimondani a német-osztrák egyezményt, úgy hogy a genfi alkudozásból könnyen adódhatik olyan megoldás, amelynek alapján Berlin és Bécs más jogi formulával fog keretet keresni a gazdasági együttműködés szá­mára. Hiszen — és erről ma Európában úgy látszik mindenki megfeledkezik — Né­metország és Ausztria számára egyáltalá­ban nem probléma az együttműködés meg­teremtése, azt akár disszimulált egyezmé­nyekkel, akár pedig külön, de párhuzamos kodifikációval igazán könnyen meg lehet rendezni. A főkérdés itt nem a jogi keret­ben, hanem abban van, hogy várjon ott tartunk-e már, hogy Berlin és Bécs tudja-e egyáltalában megvalósítani a barátságos jegyzékváltásban körülírt uniótervezetet? Franciaországban mégis úgy ítélik meg a helyzetet, hogy magát a vámuniót is épp oly könnyű lesz létrehozni, mint az alap­elvekre és a szíves hajlandóságra vonatkozó külügyminiszteri jegyzékeket, e felfogás­nak köszönhető azután, hogy Franciaor­szág olyan érzelmi kitöréssel reagált a nem várt német-osztrák lépésre, hogy sokaknak az a véleménye, hogy akár lesz valami a vámunióból, akár nem, a kérdés elmérge­sedett pertraktálása máris többet ártott az úgynevezett lokarnói szellemnek, mint amennyit újabb Lokarnó használhatna. Ezzel szemben azonban felette megnyug­tató, hogy a németek titkolózása és a fran­ciák elkeseredett ellenzése között — mint már annyiszor — ismét az angolok és az olaszok őrzik a leg­józanabban a lokarnói szellemet. Bizonyítja ezt Henderson köz­vetítő javaslata, amely valósággal kihúzta méregfogát a hirtelen kerekedett ügynek és Grandi tartózkodása, amely ha egyetlen szó nélkül is, de nyomatékos és sokatmondó hallgatással figyelmeztette Párizst, hogy nem hajlandó frontot csinálni Németor­szággal szemben. Olaszországnak ez a magatartása pedig annál jelentőségteljesebb, mert amikor a francia-olasz flottaegyezmény létrejött, ak­kor a német sajtó egy része támadni kezdte Olaszországot, amely szerinte a Pá­rizshoz való közeledéssel megváltoztatta ed­digi külpolitikai irányát. A német sajtó­nak sikerült is annyira félrevezetnie a né­met közvéleményt, hogy amikor a francia­német vihar kitört a vámegyezmény körül, akkor a német közvélemény arra volt el­készülve, hogy Olaszország Franciaország­nak pártjára áll és ő is szembeszáll a vám­unió tervével. E helyett azonban mi történt? Az, hogy — bár egyelőre semmi sem látszik bizonyí­tani, mintha a német-osztrák vámunió ér­dekében állana Olaszországnak — Róma mégis olyan jóindulatú semlegességet tanú­sított Berlinnel szemben, hogy az Párizsra is mérséklően hatott. Berlinre pedig a kel­lemes meglepetésnek olyan erejével, hogy a német sajtóban máris észlelhető annak a beismerésnek hatása, hogy milyen igazta­­lanság és méltánytalanság volt irányválto­zással gyanúsítani azt az Olaszországot, amely az elmúlt évtizedben oly határozott protektora volt Európa szegényeinek és gyöngéinek. Úgy, hogy nem is kétséges, hogy ezek után a német közvélemény min­den téren le fogja vonni a konzekvenciákat. Mi magyarok mindenesetre örömmel lát­ják, hogy a nagyhatalmak vezetőinek jó­zansága a kérdést olyan útra terelte, ame­lyen nincs ugyan biztosítva a legtökélete­sebb megoldás, de amely legalább a kilen­gésektől és a további elmérgesedéstől óvja meg ezt a végeredményben főképpen fran­cia-német kérdést. Annyi hasznot azonban máris elkönyvelhetünk a magyar ügy ja­vára, hogy a hullámok ismét megtépázták a békeszerződések tekintélyét. Ennek kell tekintenünk Briand beszé­dét, amelyben valósággal odavágta a fran­cia kamarának, hogy az osztrák kérdésben való viszonyokat nem ő csinálta, azt Ver­­sailles-ban csinálták,­­ világos rosszallá­sául annak a politikának, amely a párizs­­környéki békékben életképtelen darabokra szakgatta a dunai államokat. Briand­e kijelentésének olvastára min­denesetre a prágai külügyminiszter érez­hette magát a legkényelmetlenebbül, hi­szen, — amint azt a Budapesti Hírlapnak „És mégis élünk ..című húsvéti albuma bebizonyítja — Bengsék főképpen azzal az argumentációval bírták rá a legfőbb taná­csot Ausztriának és Magyarországnak bru­tális feldarabolására, hogy csak az így szándékosan életképtelenné tett Ausztriát és Magyarországot lehet majd belekénysze­ríteni a dunai szláv népek hegemóniája alatt álló alakulásba. A gazdasági Anschluss tervezete elég érthetően illusztrálja most a Nyugat előtt a párizskörnyéki művek értékét. Curtius hozzájárul a német-osztrák vámunió nép­­szövetségi megvitatásához Európa gazdasági bajai elsősorban szétdaraboltságára vezet­hetők vissza­­ A cseh külügyminiszter „exkluzív** tervei — A né­met-osztrák terv nem akadálya a leszerelési konferenciának BERLIN, márc. 31. (Wolff.) A birodalmi tanács mai ülésén Curtius dr. birodalmi külügyminiszter megtar­totta bejelentett beszédét a német-osztrák vám­­egyezmények tárgyában. — Briand — mondotta Curtius dr. — a francia szenátus előtt beszélt azokról a gazda­sági problémákról, amelyek nyomasztólag nehe­zednek Közép-Európára, mindenekelőtt Auszt­riára. A gazdasági bajok vezették egymáshoz a német és az osztrák kormányt. Németországot, a maga ötmillió dolgozni akaró munkanélküli­jével, nyomasztó politikai kötelezettségeivel, mezőgazdaságának súlyosan ínséges helyzeté­ben egyáltalán nem kielégítő tőkefedezetével súlyos gazdasági és társadalmi veszélyek fenye­getik. A belföldi piac szanálása és emelése mel­lett elkerülhetetlenül szüksége van külkereske­delmi piacának kiterjesztésére is. Ugyanilyen célokat kel­l követnie Ausztriának, amely egy nagy gazdasági egységből kiszakítva gazdasági apparátusát túlságosan szűk alapokra kényte­len fektetni, úgyhogy lakossága már egy évtized óta kultúrnívóján alul tengődik. Mindketten azt reméljük, hogy vám- és kereskedelempoliti­kai viszonyaink összeegyeztetésével a szabad­­forgalom fellendíti, emeli és kiterjeszti gazda­sági kapcsolatainkat. Eljárásunk az általános európai együttműködés keretei között mozog. Ehhez a páneurópai kooperációhoz szilárdan ragaszkodunk. Az európai gazdasági életet azon­ban csak akkor lehet általános tervekkel, irány­elveikkel és törekvésekkel a mintegy fölülről ki­induló mindenkire kiterjedő együttműködésre befolyásolni, ha ehhez, mint alapozás hozzájá­rul a fokozatos felépítés alulról, az erők kisebb részeinek összefogása. Csak ennek a két irány­zatnak az együttes eredőjeként jöhet létre tény­leges fejlődés. Cseh terv a kisantant vámuniójáról­ ­ A legutóbbi évek nemzetközi vitáiban gyakran kifejtették és elismerték, hogy Európa gazdasági bajai ■ elsősorban szétdaraboltságára vezethetők vissza. Nagyobb gazdasági területek egyesítésére, a vámsorompók ledöntésére és erő­sebb és ellenállóképesebb belföldi piacokra nem szükség. Meggyőződésem szerint a gazdasági forgalom kisztesítésének és szabaddá tételének irányzata természeti törvényeken alapul. A regionális megegyezések és csatlakozások esz­méje mindinkább előtérbe lép. Azok között az európai államférfiak között, akik az eszme hí­veinek vallották magukat, az elsők egyike volt Mironescu román külügyminiszter A béke poli­tikája című könyvében. Szabad továbbá arra emlékeztetnem, hogy a cseh-szlovák kormány az európai együttműködésről szóló francia kor­­mánymemorandumra adott válaszában kifej­tette azt a véleményét, „hogy a valamennyi nép együttműködésének megszervezésére a legter­mészetesebb kiindulópont az, ha a kisebb vagy nagyobb földrajzi körzetekben fekvő egyes ál­lamok között jön létre az együttműködés". Az osztrák szövetségi kancellár a Népszövetség 1930 szeptemberében tartott gyűlésén magáévá tette ezt a gondolatmenetet és propagandát csi­nált a regionális megegyezések útjának.­­ Mindezek a törekvések és tervek megkö­vetelik a bekapcsolódást a páneurópai szolida­ritásba és munkaközösségbe. A német és az osztrák kormány nyugodt tudatában van an­nak, hogy tervével ugyanebben az irányban halad előre. Nyilatkozatuk, mely szerint haj­landók hasonló rendezés céljából más államok­kal is tárgyalásokba bocsátkozni, abból a meg­győződésből indul ki, hogy ezzel az európai gaz­dasági élet törvényszerűségének tesznek eleget. Terveik kevésbé exkluzívak, mint a cseh kül­ügyminiszter tervei, aki ajánlatunkat eleve visszautasította és Ausztria bevonásával a kis­antant vámuniójára törekszik Németország ki­zárásával, még senki sem kísérelte meg ennek az állítás­nak a bebizonyítását. Ha tekintet­be v­esszük, milyen gondosan ügyeltünk az Ausztriára nehezedő külön kötelezettségek tiszteletben­ tartására, akkor alig tudjuk eloszlatni azt az aggodalmat, hogy itt nem azonos mértékkel akarnak mérni és hogy a szerződések és e genfi jegyzőkönyv alapján megszerkesztett szerződésszegés vádjával már nem Ausztria függetlenségét akarják megóvni, hanem ellen­kezően, Ausztriát másodosztályú államalaku­lattá akarják lenyomni. Egyáltalán nem lehet az egyenjogúság bázisát félretolni, mert anél­kül Európa konstruktív újjáépítése elképzel­­hetetlen.­­ Világos, hogy a magunk részéről a jogi kérdés megvitatását nem nyilváníthatjuk szükségesnek. Magától értetődik azonban, hogy nem vonjuk ki magunkat az alól, hogy az 1922 évi genfi jegyzőkönyvet aláíró hatal­mak a dologgal a Népszövetség tanácsában ilyen értelemben foglalkozzanak. Hiszen semmi félnivalónk nincs tőlük! Politikai észrevéte­­lünk arra támaszkodik, hogy a Népszövetség tanácsában esetleg mint a béke veszélyezteté­sét állítanák oda tisztán gazdasági megálla­­pod­ásunkat. Ilyen érvelés nem volna megen­gedhető. Henderson bejelentette, hogy java­solni fogja az ügynek a tanács legközelebbi, májusi ülésezésének napirendjére tűzését. Eb ellen semmit sem hozhatunk fel és arra szá­mítunk, hogy a páneurópai tanulmányi bi­zottságban már előzően megvitatják az egész kérdést.­­ Személy szerint is szükségét érzem, hogy a külügyminiszterek egymásnak kölcsö­nösen a lehetőség szerint megkönnyítsék a külpolitikai ügyeket. Ennél a felfogásomnál fogva mindenkor idejében messzemenően tá­jékoztattam az érdekelt külügyminisztereket. A jelen esetben sem kell magamnak semmit a szememre vetnem. Csak csütörtökön, már­cius 19-én volt biztosítva a berlini és a bécsi kormány felfogásának azonossága és már­a I „Nem vonjuk ki magunkat az alól, hogy a dologgal a Népszövetség tanácsában foglalkozzanak" . A német-osztrák tervezet tisztán gazda­sági jellege nem áll ellentétben népjogi köte­lezettségekkel. A terv nem helyezkedik szembe az 1922. évi genfi jegyzőkönyvvel sem. Te­kintettel a megegyezés struktúrájára, nehezen érthető, hogy mennyiben érintené az Ausztria függetlenségét. Azt állítják, hogy a szerződés ellentétben ál a puklu­mmal, eddig azonban Ára 16 fillér. rá következő második napon megtörténtek Londonban, Párizsban és Rómában a német és osztrák misszió vezetőinek lépései. Németország és Ausztria valódi szándékai . Nemzetközi szempontból nem lehet lo­­jálisabban cselekedni, mintha egy szerződés megkötése előtt az egész világ előtt úgyszól­ván az asztalra helyezzük e szerződés céljait és alapgondolatait. Boldogok volnánk, ha ve­lünk mindig ugyanilyen lojalitással és nyílt­sággal bánnának.­­ Az érvényben levő szerződések kereté­ben a lehető leggyorsabban biztosítani akar­juk súlyos szükségben levő országainknak azokat az előnyöket, amelyeket a gazdasági terület kiterjesztése nyújt. Egyúttal új lökést akartunk adni az európai közgazdaság újjá­szervezésére irányuló fáradozásoknak. Elég­tétellel állapíthatom meg, hogy ezek a cél­jaink a világon messzemenő megértésre talál­tak. Ha a német-osztrák terv mindamellett izgalmat keltett is, Németország és Ausztria valódi szándékai erre semmi okot nem adnak. Érthető, hogy a német-osztrák akció bizonyos gazdasági kérdéseket napirendre hoz, de nem látszik nekem érthetőnek, hogy ezzel kapcso­latosan a nemzetek közötti jó egyetértés meg­zavarásáról, sőt a béke veszélyeztetéséről beszél­nek. Ezért nem is ismerhetem el, hogy a né­met-osztrák terv akadályozhatja a jövő évi le­szerelési konferenciát. A világ egyetlen or­szágának sem érdeke nagyobb mértékben Európa békéje és közös felépítése, mint Né­metországnak és Ausztriának. Ha a német­­osztrák tervet úgy értik meg és úgy méltó­ nyolják, hogy azt a két fél elgondolta, akkor érvényesül annak felismerése, hogy beleillesz­­kedik az általános európai törekvésekbe. Curtius beszéde a tárgyila­gosság medrébe tereli a kérdés megvitatását Curtius beszédét a berlini politikai körök­ben teljes megelégedéssel fogadták, tekintet­­tel arra, hogy a német álláspontot kétségte­len határozottsággal képviselte. A beszéd nyugodt hangja alkalmas arra, hogy a prob­léma megvitatását a tárgyilagosság medrébe te­relje. A birodalmi tanács feszült érdeklődés­­sel kísérte Curtius fejtegetését. A tanács ülése iránt olyan nagy volt az érdeklődés hogy a főbizottság nagytermébe kellett a gyűlés színhelyét áthelyezni. A tanács tag­jain kívül igen sok vezető politikai személyi­ség is jelen volt a tanácskozáson.

Next