Budapesti Hírlap, 1931. július (51. évfolyam, 146–172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
Amikor a gyújtogató kiált tüzet Legutóbb 167 egységespárti és 32 kormánytámogató keresztény gazdasági párti képviselő volt a Házban. A mostani választáson, néhány kivétellel, ezek mind fölléptek és úgy látszik, nagy többségükben be is jönnek. Vannak, akik elbuktak, mások kerületet cseréltek, de a nagyobb rész abban a kerületben kapott, vagy kap mandátumot, amelyet eddig is képviselt. Az ellenzék úgy kezeli ezt az eredményt mint valami példátlan és rendellenes tünetet, amit nem is lehet mással magyarázni, mint példátlan és rendellenes okokkal. A volt képviselők azért győznek a választáson, mert mellettük dolgozik a kormány, dolgoznak a hatóságok és az egész választási appa■ rátus és megfélemlítéssel, visszaéléssel meghamisítják a választók igazi szándékát. Ezért győznek ezek a képviselők. Mi ezzel szemben azt kérdezzük: miért ne győznének? Most nem beszélünk nagypolitikáról, nem beszélünk arról, vájjon csakugyan oly nehéz helyzetben van-e a választó, amikor arról van szó, hogy Bethlen István politikájára szavazzon-e, amelynek legalább is céljait és eddigi eredményeit jól ismeri, vagy szavazzon-e azéra a pártéra, amelyről azt sem tudja, hogy mit akar, sőt, amelynek esetleg a nevét is most hallja először. — Most nem beszélünk arról, hogy az 1926-os választás tüneményes fellángolása óta, amely valójában megalapozta Bethlen kormányzásának parlamenti állandóságát és szilárdságát, nem történt semmi, ami észszerű magyarázatát adná annak, ha a választók nagy tábora most egyszerre megtagadná mindazt és mereven szembefordulna mindazzal, amit öt évvel ezelőtt akart s az ellenzék sem tudná józanul megmagyarázni, hogy mi okon és mi alapon várt volna ilyen ritka és súlyos következményekkel járó pálfordulást. Miért akarják elhitetni, hogy a rendkívüliség és rendellenesség abban van, ha a nemzet hű maradt öt év előtti manifesztációjához, mely oly ellenállhatatlan és elsöprő erővel, oly félreérthetetlenül és irányt jelzően nyilatkozott meg s nem abban volna, ha oly szeszélyesen váltogatná meggyőződését és lelkesedésének tárgyát, mint valami beszámíthatatlan hisztérikája a maga történelmének, vagy mint egy városi hölgy a toaletjét. Most mindennél nem akarunk hosszabban időzni, de nincs is szükség rá, hogy tegyük, mert ezek a meggondolások, annyira nyilvánvalók, hogy minden józan és jóhiszemű ember számára maguktól értetődnek. De miért ne győztek volna nagyszámban és fölényesen éppen azok a jelöltek, és ide nemcsak kormánypárti, de ellenzéki jelölteket is számítunk, akik a maguk kerületét már öt, kilenc és tizenegy éven át képviselték a parlamentben, akik összeforrtak a kerülettel, ismerik minden választóját, minden lakóját, a kerületnek minden javát és fogyatkozását, a választónak minden ügyét és baját s akik ezekben az ügyekben és bajokban dolgoztak éveken át, ahol lehetett segítve és támogatva a kerület közönségét. A képviselőség, hacsak lelkiismeretesen látnak hozzá, ma nem úri sine cura, nem bandérium, mozsárdurrogás, szónoklás, dísz és parádé, hanem nehéz és felelősséges foglalkozás, a jó képviselő, nem tudjuk, mennyiben atyja a honnak, de tanúi vagyunk, hogy sok esetben valóban atyai gondozója a kerületének. Ismerünk olyant, aki öt év alatt választóinak nem kevesebb, mint nyolcezer ügyét igyekezett több-kevesebb sikerrel elintézni, olyant is, aki minden ünnepnapját közöttük töltötte. Mi csodálnivaló, vagy rendkívüliség van tehát abban, ha választóik megint ezeket a képviselőket küldik be a parlamentbe, ha bíznak bennük és ragaszkodnak hozzájuk, annyira, hogy némelyik egyhangú mandátumot szerzett, bár tartott arra, hogy éppen most, a választások idejére csupán egyetlen rövid látogatást tegyen a kerületében. — Mi szüksége lett volna az ilyen képviselőnek, — pedig a többségük ilyen, — hatósági terrorra és hamisításra, szemközt azokkal a szerencsevadászokkal, akik a választások hírére a szerecsensáska módjára száz- és ezerszámra szállták meg az országot, a kerület nevét a helységnévtárból nézték ki, pártot találomra választottak, miután előzően végig házaltak valamennynyit, politikai iskolázottságuk semmi, a kerületben senki nem ismeri őket, még kevésbbé az országban és többségükben nem hivatást és nem mandátumot kerestek, hanem exisztenciát. Ezeknek egyetlen reménysége a minden kerületben és minden emberi csoportosulásban föllelhető elégedetlenek voltak és eszköze az izgatás, a renitencia és a rendbontás. Ezek azok, akik most rémhírekkel táplálják az effélékre éhes közéleti orgánumokat, ezek az „áldozatai" a „terrornak" és „visszaélésnek", nem azért, mintha jogaikban korlátozták volna őket, hanem, mert olyan előjogokat követeltek, amelyek pótolták volna a bizalom, a rátermettség és a szavazók hiányát. Ezek emlegetnek most visszaélést és beszélnek mindenről, csak két dologról nem: az egyik az, hogy már eleve teljesen reménytelen kalandba mentek bele, a másik pedig, hogy éppen ennek a reménytelenségnek a tudatában olyan izgatást vittek végbe, amelynek kártékony hatását nem lesz könnyű ellensúlyozni. Riasztó tömege fekszik előttünk a jelentéseknek. Az egyik ellenzéki jelölt, — hogy Csak példát említsünk — azt hirdette, hogy el kell csapni az összes köztisztviselőket és az állásokat árverés útján kell kiadni azoknak, akik olcsóbban vállalják. A másik, volt Károlyi-párti főember, nem is hatástalanul dolgozott azzal, hogy el fogja engedtetni az összes adókat, mert adóra csupán az urak miatt van szükség s bízzák rá, ő majd végez velük. Az országot azután majd kézen-közön, adó nélkül is elkormányozzák. Sárospatakon, kellő karhatalom híjján, csaknem vérbe fulladt a választás, mert azzal agitáltak, hogy Bethlen felére akarja leszállíttatni a gazdasági cselédek bérét és negyedére a napszámot. Nem is beszélünk a nagy földosztókról, a gyárak kommunizálóiról, akik falvak hangulatát lobbantották lángra s azokról, akik irtó hadjáratot hirdettek a főváros ellen. Mi az, hogy hivatalos terror, hatósági nyomás? Hát hol nem az, a terror, az a nyomás, az a csendőr, rendőr és választási elnök, akinek minden hatalma fölérne az izgatás erejével és terrorjával, ■— ez pedig soha nem a többségi és nem kormányzó pártok eszköze. 1918-ban az egyik oldalon állott a kormány, itt voltak a hatóságok, a csendőrség és katonaság s az izgatás és terror erősebb volt valamennyinél, megölte Tisza Istvánt és feldúlta és romba döntötte az országot. Nem olyan egyszerű és nem olyan kedélyes dolog atrocitásokat és visszaéléseket emlegetni, bemártani és megrágalmazni hatóságokat és választási biztosokat, elnököket és bizottságokat, akikkel és amelyekkel a kormány nem rendelkezik, mert az az ellenzéki szegénylegény, aki minden számbavehető sánsz nélkül odavetődik a kerületbe, egyedül tömeghangulatokra és tömegszenvedélyekre spekulálva, korántsem az az ártatlanbárányka, mely csak arra való, hogy szendén és kedvesen pirospántlikás csengőjét rázza. Minden józan számítás a mellett szól, hogy annak az eredménynek kellett létrejönnie, amely tényleg kialakult, — ez azonban köszönhető, az elmondottakon kívül, a magyar nép józanságának és nyílt eszének, mely a múltak tapasztalásai után, nagyobbára nem vette be ezt a galád mérget. De jegyezzük meg, hogy kár és veszedelmes dolog ott még alaptalanul a hatóságok te Budapest, 1931.1. évfolyam 146. szám Szerda, julius 1 m iliőül mindennap, n » « »*«i_i VIA 9000 nyereievw. woflettési árakt egy hóra a poogér negyedévre 10 pengd 80 fillér. — A külföldön ezeknek aa Peregeknek a kétszerese az előfizetési díjBudapesti Hírlap Szépirodalmi fömunkatárs: HERCZEG FERENC • Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal VIII. kerüied József körút 5. Telefonszám: József 444—Ditel József 444—09-ig. — Levélcím : Budapest, 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. kintélyét támadni és abba eltökélten belegázolni, ahol politikai brávók és hibbant agyú piromániások égő fáklyával járnak országszerte és azt felgyújtani akarják. Most hatósági terrorról jajveszékelnek. Ne feledjük, hogy tüzet sem mindig az kiált, akinek a háza ég; kiált a gyújtogató is, hogy magáról a gyanút elterelje. Aláírták az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződést A régi szerződés több fontos rendelkezése újra hatályba lép - A tarifális megállapodások nem veszélyeztetik a magyar kiviteli érdekeket — Arlandó tarifatanácsot létesítenek — Az Osztrák- Magyar Kölcsönös Áruforgalmi Iroda bonyolítja le az exporthiteleket . Az államközi megállapodások júl. 15, az osztrák gabonavámokra vonatkozó határozmányok júl. 1-én lépnek életbe Bod János nyilatkozata mezőgazdasági kivitelünk kedvezőbb értékesítési lehetőségéről Az új magyar-osztrák kereskedelmi szerződést a két kormány képviselői ma délután Bécsben aláírták. A szerződés mindenekelőtt az Ausztria részéről 1931. július 1-ére a maga egészében felmondott szerződés több fontos részét újra hatályba lépteti, nevezetesen az 1922. február 8-iki alapszerződés általános részét, továbbá a vámkartelre vonatkozó megállapodást, valamint az állategészségügyi egyezményt. E megállapodáshoz csatlakozik e vámokra vonatkozó megegyezéseket tartalmazó pótegyezmény és zárójegyzőkönyv. A tarifális megállapodások azon az alapelven jöttek létre, hogy az osztrák mezőgazdasági termelésnek megfelelő védelem nyúttassék anélkül, hogy a magyar kiviteli érdekek veszélyeztessenek. A tarifális szerződést a kivitelre vonatkozó általános megállapodás követi, amely közös állandó tarifatanács felállítását veszi tervbe. Ennek a tanácsnak feladata lesz azoknak az intézkedéseknek útját egyengetni, amelyeknek célja az áruk szállítását az egyik állam területéről a másik állam területére, vagy azon keresztül megkönnyíteni. Ez a megállapodás egyidejűleg alapul szolgál különmegállapodások kötésére a két ország erre hivatott testületei között abból a célból, hogy mindkét ország exportőrjei különösen kedvező feltételek mellett kapjanak hitelt. Ennek alapján megállapodtak egyrészről az Österreichisches Creditinstitut für Öffentlsche Unternehmungen und Arbeiten, továbbá az Osztrák Szövetkezetek Giro-Központja, másrészről a Magyar Mezőgazdasági Kiviteli Intézet, valamint a Magyar Külkereskedelmi Intézet Rt. A megállapodás értelmében a cél érdekében közös szervezetet állítanak fel: Osztrák-Magyar Kölcsönös Áruforgalmi Iroda cím alatt. Ez a magyar és osztrák részről két-két tagból álló választmány igazgatása alatt álló szerv közvetíti a két állam exportőrjei között az állami segítséggel különösen kedvező feltételek mellett nyújtott hiteleket fuvarlevelek, raktárjegyek, vagy más hasonló biztosítékok ellenében. Az e tekintetben közreműködésre hivatott hitelszervezet Bécsben a már említett Österreichisches Creditinstitut für Öffentliehe Unternehmungen und Arbeiten, Budapesten pedig a Pénzintézeti Központ keretében fog működni. A közös szerv, tevékenysége mindkét ország közgazdasági életének követelményeihez rugalmasan fog alkalmazkodni és mindkét ország közgazdaságának erre hivatott tényezőivel való állandó közös munkásságában a kiszabott kereten belül megteszi mindazt, ami a legalkalmasabbnak látszik a kölcsönös áruforgalom fejlesztése érdekében. Az új államkzói megállapodások általánosságban 1931 július 15-én lépnek életbe■ Kivitel az osztrák gabona- és lisztvámokra vonatkozó határozmányok, amelyeknek már július 1-én kell életbelépniök. Ugyancsak július elején a kölcsönös kivitel előmozdítására létesített közös szerv működése is megindulhat. Ára 16 fillér A kereskedelmi miniszter az új szerződésről A magyar-osztrák kereskedelmi szerződés aláírásával kapcsolatban Bod János kereskedelemügyi miniszter a következő nyilatkozatot tette: " Ausztriában, mint a legtöbb európai államban erősebb agrárvédelmi irányzat érvényesül és egyrészt ennek hatása alatt, másrészt pénzügyi okok következtében is az osztrák kormány már hónapokkal ezelőtt elhatározta az autonóm vámtarifa bizonyos reformját. Ez volt az oka annak is, hogy az osztrák kormány az összes agrárállamok felé, így tehát 31 agyarország felé is az érvényben volt kereskedelmi szerződéseket felmondotta. A legnagyobb kedvezmény elve — Azokra a messzemenő kölcsönös gazdasági érdekekre való tekintettel, amelyek a két állam közt fennállnak, ugyanakkor a tárgyalások azonnal megindultak új szerződés megkötése iránt. Ezek a tárgyalások hosszú hónapokon át folytak és a szerződések aláírásával a mai napon befejeztettek. A szerződéses megállapodások általában véve a szokásos keretek közt mozognak. Létrejöttek mindazok a megegyezések, amelyek szükségesek a végből, hogy, a két állam között a forgalom zavartalanságát biztosítsák. Idesorozhatók az alapszerződés, mely a legnagyobb kedvezmény elvén épül, a kölcsönös vámsegélyre vonatkozó megállapodás, a mezőgazdasági szempontból legnagyobb fontossággal bíró állategészségügyi egyezmény stb. A magyar kivitel fejlesztése, olcsó exporthitel . Természetszerűleg, mint minden kereskedelmi szerződésnek, amely nem tisztán és kizárólag a legnagyobb kedvezmény záradékából áll, a szerződéses megállapodások leglényegesebb része az, amely a vámtarifális megállapodásokat tartalmazza. Ennek a tarifális megegyezésnél számolni kellett Ausztria ama törekvésével, hogy az osztrák mezőgazdasági termelésnek erősebb védelmet kíván, nyújtani, viszont a magyar kormánynak az volt a feladata, hogy e magasabb védelem dacára a magyar kivitelt az eddigi keretek között nemcsak biztosítsa, hanem annak fejlesztését is lehetővé tegye. Ennek a célnak megoldása érdekében a kereskedelempolitika nemzetközi elveinek szigorú fenntartása mellett új utakat kellett keresni, amelyek segítségével a két állam közti kölcsönös forgalmat tovább lehet fejleszteni. Hogy ez a cél elérhető legyen, a két kormány oly rendszerben állapodott meg, ami a két állam közti forgalmat olcsó exporthitellel és más kedvezményekkel mozdítja elő. Ez alapon biztosíttatik az a mi részünkre.