Budapesti Hírlap, 1931. november (51. évfolyam, 249–272. szám)

1931-11-03 / 249. szám

Budapest 1931 II. évfolyam 249. szám Kedd, november 3 MIM UMtelénL D» AmMil­ánki ify hón­o­r*ng6, eezyedévr* 10 pufi 80­­liléi. — A khUBldSa­utknth u 0üregeknek ■ kétes*. im­m .lefUetW 4Budapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC hl**talt mi. MtU4 JÓMf-kBrdt 5. Telefon* •férni Jónef élé -Di­tól Jártói és-l­00-ig. — Levétdm­­ Budapest, 4 Portsfiók 55. — Kiadja ■ Budapeti Hírlap R.-T. Koncentráció vagy kenyér Meg vagyunk róla győződve, hogy az or­szág teljesen érdektelen abban a politikai szimultán játékban, amely a parlament kö­zeli ülésezését megelőzve, most a budapesti pártklubbokban és ú­j­sá­g tud­ósí­tásokban fo­lyik. A közvélemény, mely szorongó aggó­dással várja, hogy mi lesz a megoldása a mostani helyzetnek, teljességgel tisztában van azzal, hogy ez a helyzet nem politika, hanem közgazdaság, nem párthatalmi kér­dés, hanem pénzügyi, nem dogmák és dok­trínák, nem politikai kombinációk és átcso­portosulások, hanem egyszerűen és becsü­letesen : — a kenyér problémája. Arra a kérdésére azonban, hogy ez a kenyér miből álljon, honnan teremtsük elő és hogyan biz­tosítsuk, bizonyára nem kicsiny elcsodálko­­zására ilyen válaszokat kap: — Felelős­ségre kell vonni a régi kormányt. Tisztázni kell, azonosítja-e magát Károlyi Gyula Bethlen Istvánnal. Meg kell csinálni a „nagykabinetet.“ Meg kell csinálni a nem­zeti kormányt. Meg kell csinálni a koncent­rációt. Hogy azonban mind­ebben hol a ke­nyér, hol van a külföldi adósságok rende­zése, az államháztartás egyensúlya, a belső jövedelmek fokozása, a pénz értékállandó­ságának biztosítása, hol van külföldi köl­csön és a világ nagy járványának helyi el­kötése, — minderről nem beszélnek, holott e nélkül minden csak szó, szó, szó. A „nagy­ kabinetről" megmondtuk már a véleményünket. Állítsanak ide tíz nemzeti nagyságot, aki a nagyság kritériumát ab­ban bírja, hogy hatalmas tömegek egyön­tetű bizalommal és optimizmussal követik, akinek kimagasló és még a mai, értékrom­boló időkben is elismert, kiváló eredmények vannak a múltjában, akinek kétségtelen presztízse és tekintélye van a külföldön , akiről mindezen túl még föltehető, hogy ép­pen személyi kiválóságánál fogva tud va­lamit a számunkra és a javunkra, amit­ más nem tud, — és nyomban elvállaljuk a fe­lelősséget azért, hogy nem lesz sem oly kor­látolt, sem oly lelkiismeretlen ember az or­szágban, aki ennek a tíz embernek habozás nélkül a nyomába, ne szegődnék. Meg va­gyunk róla győződve, hogy Károlyi Gyula gróf is sietve és készségesen átadná nékik a hatalmat, boldoguljanak vele ők és élvez­zék e mai időkben oly kétséges értékű örö­meit és dicsőségét. De csak azért, mert va­lakit egy pártklub, újság, egy fővárosi ke­rületi töredék kiáltott ki korszakos nagyság­nak, mert alkalmanként és ideig-óráig ügye­sen forgolódott a politika parkettjén, vagy mert mértéktelen hatalmi viszketésében providenciális külsőségeket szimulál, azért még a történelem nem fog tőle hanyatvá­­gódni és a kortársak nem fognak a ked­véért vakon a meredélybe ugrani. És hát mért nem „nemzeti kormányt" az, amely most emészti magát a dolgok vi­telével és miért volna inkább nemzeti, ha olyan baloldali elemekkel vizezné föl magát, akik lehetnek igen rendes és a maguk el­képzelésein belül jóhiszemű emberek és po­litikusok, de azt bizonyára ők sem állítják, hogy hajszálaik valami aggasztó csomókban hullottak volna ki a nacionalista eszmék és célok szolgálatában. Erősen firtatják, hogy milyen mértékben vállalja Károlyi Gyula gróf az örökséget, mely Bethlen Istvántól rámaradt. Hát bárhogyan is állana ennek az örökségnek a kérdése, az vitathatatlan, hogy Bethlent, távozása óta, megvádolták már sok mindennel, de ellenfelei is érzik, hogy az már vádnak is túlságosan groteszk és alantas volna, ha mélységes, egy kül­földi publicista szerint szinte már romanti­kus nacionalizmusát­­­­onná bárki is két­ségbe és azt, hogy belső és külső politikájá­ban a magyarság nemzeti érzéseinek javát és nemzeti célkitűzéseinek teljességét jut­tatta kifejezésre. Bethlentől van eltérés:­­ a hanyattvágódás, a teljes eszmei és er­kölcsi leszereltség, a nemzetköziség és nem­­zetietlenség felé. De nincs, mert nem is le­het elhajlás a nagyobb nacionalizmus felé. De hát ők, — hogy végre a sorok között is olvassunk, — „nemzeti kormány" alatt „az összes nemzeti erők" egyesítését értik, vagyis a koncentrációt. A példa­: Anglia. De hát Angolországban, sok egyébtől elte­kintve, az is történt, hogy előzően a parla­ment többségi pártjában szakadás állott be és a kormány helyzete tarthatatlanná vált. Nálunk ez az eset, hogy keveset mondjunk, véleményünk szerint, nem tartozik a való­színű kombinációk közé. Kivel is akarnak koncentrálni? Az egységes párttal? Azzal a párttal, amelyet most szidnak, a vádlottak padjára akarnak ültetni s amelynek halált kiáltanak a fejére? Házasságot nem, de a hozományt igen — mondanák erre aggódó családi körben. Bűnös, rossz és csapnivaló az egységes párt, de arra mindjárt eléggé büntelen és erényes volna, hogy velük kon­centráljon és osztozzék a kormánypártiság­ban. Boldog nép volnánk, ha csak ezen múlna az ország üdve. Mindezeket a nagy szavakat, tömegká­bító kísérleteket legjobb leszerelni. Nem csak azért, mert maguk tudják a legjobban, hogy semmi nincs mögöttük, de elsősorban azért, mert maguk sem tudják, hogy ez a paripa hová szalad velük, a politikai hece­­keverés, beharangozott botránysorozat a m­ai körülmények között milyen tömeg­vissz­hangot vált ki és mennyiben nehezíti meg az ország helyzetének javulását. Emlékez­tetünk rá, hogy most volt Tisza István halá­lának évfordulója. Az emlékbizottság szo­morú ünnepségén a fővárosi társadalom színe-java eszmélt rá egy higgadt, de mé­­lyenjáró beszéd hatása alatt arra, hogy mi­csoda szerepe volt az ország pusztulásában két komponens végzetes találkozásának:­­ az izgatásnak és az ország feszült közhangu­latának. Megtanulhattuk, hogy ilyen idők­­ben nem „nemzeti kabinet" a fontos, hanem nemzeti összefogás, nem formai egyesülés, hanem együttérzés és becsületes segítés. Most kenyérért megy a harc. Ebből pedig, fájdalom, sem választójoggal, sem oktalan vádaskodással, sem koncentrációval, sem, valamennyivel együttvéve sem lesz senkinek egy karéjjal sem nagyobb. Vigyázzunk, ne­hogy kisebb legyen. A magyar-lengyel szimpátia 1831-ben írta Takáts Sándor Tudott dolog, hogy az 1832—1836. évi ország­gyűlésen a hazafias ellenzék emberei mindent megkíséreltek az elnyomott lengyel nemzet ér­dekében. Lelkes fáradozásuknak azonban semmi eredménye sem volt. A lengyel szabadságharc 1830 november hó­ban kezdődött. Országos mozgalom támadt ná­lunk e harc idején a lengyelek érdekében, de ez a mozgalom sokkal lelkesebb, sokkal általá­nosabb volt, mint az 1832—1836. évi ország­­gyűléskor. Az országos mozgalomról, a párat­lan lengyel szimpátiáról az 1830. és az 1831. évekből ,temérdek titkos jelentés maradt reánk. Ezeket a konfidensek, a titkos rendőrség em­berei s a kormány tisztviselői küldték Bécsbe. Sok érdekes és ismeretlen dolog akad ezekben, tehát ne­­ lesz fölösleges egyet s mást megemlí­tenünk belőlük. A titkos jelentések a múlt század harmincas éveiben sokszor szóltak az orosz emisszárusok­­ról, akik nálunk rubelekkel és szép ígéretekkel nyerték meg a pápákat s a rusznyák papokat. Ezek aztán a cárt tartották atyuskájuknak. Ismeretes volt előttük Katalin cárné ama több­ször kifejezett óhaja, hogy szeretné a tokaji he­gyeket bírni! A rutének még azt is tudták, hogy Napóleon Sándor cárnak hajlandó volt áten­gedni Magyarország keleti részét a Duna bal­partjáig. Sándor cár keresztül utazván Magyar­­országon, a rutének közt sok ajándékot osztott szét. A papság aztán tőle várta a megváltást. Az 1831. évben az egyik konfidens a rutének közt járván, onnét azt jelentette Bécsbe, hogy az ottani hírek szerint Miklós cár húsvétkor a Tisza vízéből fog inni! Az oroszok iránt való ilyetén, szimpátia a lengyel felkelés hírére hamarosan megszűnt. Bars megye átiratát, melyben arra szólította fel a megyéket, hogy írjanak őfelségéhez a len­gyelek érdekében teendő intervenció ügyében, az egész országban lelkesedéssel fogadták. Még a horvát-szlavén megyék: Zágráb, Varasd, Sze­rém stb. is felírtak a lengyelek érdekében. Po­zsony, Szatmár, Vas, Győr megyék stb. a leg­nagyobb lelkesedéssel fogadták Bars megye át­iratát. Az egyik konfidens 1831 júni 3-án je­lentette Bécsbe, hogy bejárta Veszprém és Győr megyét s mindenütt nagy az oroszellenes hangulat s a részvét még nagyobb a lengyelek iránt. Esztelenség volt — írta a konfidens — Bars, Nógrád és Liptó megyéktől, hogy átirat­ban szólították föl a megyéket a lengyelek ér­dekében. . Pest megyének 1831 június 8-án tartott ülésé­ről Posch postafőtiszt jelentette Bécsbe, hogy emberemlékezet óta nem volt a megyének oly vi­haros közgyűlése, mint a mostani. Kubinyi Fe­renc szólalt fel a lengyelek érdekében s indítvá­nyát határtalan lelkesedéssel fogadták. (..Ein­­ungeheuere Applaus folgte von allen Anwesen­­den diesern Vorschlage.“) Kubinyin kívül még Mérey, Fáy András, Péchy Ferenc és Ensel ügy­véd mondtak szebbnél-szebb beszédeket a lengye­lek érdekében. Bars megye átirata értelmében aztán Pest megye is felterjesztést intézett őfel­ségéhez. Mivel Ferenc császár és Metternich a lengyel felkelőket csak rebelliseknek tartották s mivel az oroszoknak semlegességet ígértek, a megyék feliratai semmi eredménnyel sem jártak. A lelkesedés a lengyel ügyért azonban azért nem tilt el, sőt folyton fokozódott. Úgy Ausztriából, mint tőlünk is sokan szöktek a lengyelek közé, hogy velük harcoljanak. („Der Üherlauf noch immer furt Trehrt.“) A jurátusok közt, akik kü­lönben a legtüzesebb lengyelbarátok voltak, még toborzás is folyt. Nagy port vert fel ekkor a húszéves Perczel tolnai földbirtokos ügye. Ő mint kadét szolgált az 5. mezei tüzérezredben. De otthagyta a katonai szolgálatot s a lengyelek ré­szére katonákat toborzott, még pedig nemcsak a nép, hanem volt ezrede emberei közt is. A tü­zérezredes erre elfogatta a fiatal Perczelt s töm­lőére vettette. A megye tiltakozott e törvényte­lenség ellen s Perczel szabadonbocsátását köve­telte. Az ezredes erről hallani sem akart. A fel­sőbb hatóságok rendeletére azonban kénytelen volt az ifjút Pest megyének kiadni, ahol ügye elintézéséig fogva volt. A június 9-én tartott lel­kes ülésen felolvasták József nádor átiratát, melyben meghagyta Pest megyének, hogy az ifjú Perczel ellen bűnvádi eljárást indítson. A szóno­kok — főleg Ensel ügyvéd és Kubinyi Ferenc — élesen kikeltek a tüzérezredes ellen, aki az ifjú Perczelt elfogatta s kimondották, hogy Perczel bűnösségéről szó sem lehet. Erre a megye azon­nal szabadon bocsáttatta az ifjú Perczelt, aki be­jövén az ülésterembe, meleg szókkal mondott kö­szönetet a megyének s kijelenté, hogy ügye elin­tézését Pest megyére bizza. Az 1831. év június 14-én a megbízottak azt jelentették Bécsbe, hogy Magyarországban már nagyban folyik a gyűjtés a lengyelek részére. Károlyi gróf húszezer aranyat ajánlott fel. Met­ternich herceg ezt meghallván, arra kérte a gró­fot, ne küldje el a pénzt, mert a lengyelek re­bellisek s mert Ferenc császár megharagszik, ha ezt megtudja. Károlyi gróf ilyen választ adott Metternichnek: „mondja meg az ön császárjának és az én királyomnak, hogy pénzemnek én vagyok az ura s annak adom, akinek akarom."­ Valamivel későbben (július 5-én) Pestről azt jelentették a rendőr­miniszternek, hogy a felkelő lengyelek részére már kétmillió ezü­stforintot gyűjtöttek.. A határmegyék pénzen kívül em­bereket is ígértek a lengyeleknek. A pozsonyi jogászokról ugyancsak július 5-én írták Bécsbe, hogy lengyel sapkában jár­nak, s mód nélkül lelkesednek a lengyelekért. („Die Studenten an der Akademie sind für die Polen fast durchgehends begeistert.") Pesten — jelentették ugyanez időben — a Fehér hajó vendégfogadóban klubot alakítot­tak, hol naponkint a lengyel ügyet tárgyalják, lengyel dalokat énekelnek, s politizálnak. Egy másik jelentés írta volt Bécsbe, hogy Pesten a jurátusok, a patvaristák és a diákok, akik mind a lengyelekért lelkesednek, megfest­­tették Dverniczky lengyel generális és fővezér j­­eképét, s az egyik kávéházban kifüggesztet­ték. Ez a dolog sehogysem tetszett az oroszba­­rát görögöknek, s összevesztek az ifjakkal Ha­talmas verekedés támadt, s több görög alapo­san megsebesült. Dverniczky generális május 27-től június 2-rg a trencséni Fürdőben időzött, ahol nagy tisztes­­séggel fogadták. („Tst liberal mit grosser Ilers* liehkeit und sogar Enthusiasmus aufgenomr­­men.“) Mikor Dverniczky június 2-án Trén­erén városában ebédelt, nagy tömeg vette őt körül, s folytonos „vivői" közt zenekarral a megyeházám vitték őt, ahol aztán ünnepélyes fogadás várt reá. Ilyen fogadtatás várt reá mindenütt. Pozsonyban a Zöld fához címzett vendégfogadóban lakott és sok ünneplésben ré­szesült. Igen sokan látogatták meg. Szapáry, Keglevich és Pálffy Ferenc grófok ebédet ad­tak tiszteletére. Ferenc császár és Metternich rossz néven vették Dverniczky ilyetén ünneplését, s rossz­­néven vették Magyarország szimpátiáját is a lengyelek iránt. József nádor 1831 november 16-án Pest megye közgyűlésén nem is engedte felolvasni Trencsén megye átiratát, mert sze­rinte az telve van illetlen kifejezésekkel, s a mi jó királyunkat, s atyailag gondoskodó ural­kodónkat sérti. Aztán a kormányt abszolutiz­mussal vádolja, pedig ennek az ellenkezője igaz. Ezért Trencsén megye felterjesztésére őfelsége nem is felelt. A nádor ezután kifejtette, hogy a lengyel és a magyar alkotmány lényegesen különbözik egymástól. Az uralkodónak, a nádornak és Metternich­­nek lengyelellenes politikája nem sokat változ­tatott Magyarország izzó lengyelbarátságán. A nagy kolera, s az ennek nyomán támadt pa­rasztlázadás azonban lehűtötte­ a lelkeket, s legalább egy időre elvonta a lengyel kérdéstől. Ennek tárgyalása aztán az 1832. évi ország­­gyűlésen kezdődött újra. A lengyelek szózata a magyar nemzetbeli 1832 december 31-én kelt Párizsban. Ebben a legnagyobb elismeréssel szóltak a nagylelkű magyar nemzetről, melynek szavát a világ min­­den szabad nemzete meghallotta, s mely rész­vevő szó az elnyomott lengyel nemzet sebeire balzsam volt. („Poloni­aes Hungaros.") Károlyi Gyula gróf szerdán expozét mond a kép­vi­selőházban A képviselőház nyári szünete,­­— mint jelentettük, — szerdán végetér és megkez­dődik a parlament őszi munkája. Az első ülést nagy érdeklődés előzi meg, azért, mert, bár az ülés formális lesz, Károlyi Gyula gróf miniszterelnök felszólal és hogy a Ház további munkássága számára irányt mutas­son, el fogja mondani expozéját. A minisz­terelnök, politikai körök értesülése szerint, érinteni fogja mindazokat a külső és belső politikai eseményeket, amelyek a parlamenti szünetben történtek, mi sem természetesebb azonban, mint az, hogy beszédének gerincét a gazdasági és pénzügyi kérdések fogják alkotni. Károlyi Gyula gróf ismertetni fogja a 33-as, a 6-os és a népszövetségi bizottság működését és törvényhozási jóváhagyás vé­gett beterjeszti az időközben tett kormány­intézkedéseket. Arról, hogy a 33-as bizottság jelentése mikor kerüljön a képviselőház elé, maga a bizottság fog határozni. A minisz­terelnök beszédében ki fog térni a szociális problémákra, a munkanélküliség, az inser­­akció kérdésére és azt halljuk, hogy érinteni fog bizonyos politikai kérdéseket is, melyek a közvéleményt legutóbb foglalkoztatták. A szerdai ülésen élénkebb vitát a napi­rendi javaslatnál várnak. Interpellációk ezen a napon nem lesznek, a szocialisták azonban arra számítanak, hogy egyik szóno­kuk napirend előtti felszólalásra kap­­en­­gedélyt. Az eddigi elhatározás szerint a Ház csütörtökön és pénteken is tart ülést. Ára 16 fillér

Next