Budapesti Hírlap, 1933. január (53. évfolyam, 1–25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

A Gazdasági kérdésekben is mezőgazdasági exporton van a hangsúly . Gazdasági kérdésekben a legfontosabb, hogy a tőke a bizalom jegyében kezdeményezőleg lépjen ki rezerváltságából az ál- acotó munka terére. Olyan alkotásokra gondolok, amelyeknek a gazdasági életet megtermékenyítő hatása már rövid időn belül érvényesül. Mi a magunk részéről igyekezni fogunk az államháztartás egyensúlya érdekében mindent elkövetni, de csak addig a sztárig, ameddig az élet törvényen és az igazság megengedik. Miután az államháztartás elsősorban az igazságos és racionális adópolitika függvénye, az adózási kapacitás viszont a termelés, a fogasztás és a forgalom dimenzióitól függ, legfontosabb felndatomnak tekintem a racionális termelés feltételeinek biztosítását. Az ipari és mezőgazdasági termelés közötti diszparitást nem jelszavak hangoztatásával, hanem alaposba termelés összes tényezőit felölelő ismeretekkel lehet csak elbnrnálni. Miután exportország vagyunk, a mezőgazdasági exporton van a hangsúly, amelynek nagyvonalú megindításától várhatjuk azt a termékenyítő visszahatást, amely nélkül viszont nincs prosperitás. Ide tartozik a termelési eszközük és így a pénznek is a rendelkezésre bocsátása olyan kamatfeltételek mellett, amelyek reálisak. A kartelbizottság és az ármegállapító bizottság működésétől is sokat várunk. Ezeknek a bizottságoknak is a teljes objektivitás adja meg az értékét. Számolnunk kell azzal, hogy a mezőgazdasági exportlehetőségek növekedésével a külföldi iparoknak lehetőséget kell nyújtani az importra. A „do ut des“ elve itt is kell, hogy érvényesüljön, anélkül, hogy bizonyos vitális érdekeinket képviselő iparunkat veszélyeztetnék. A női lélek válsága Levél a szerkesztőhöz írta Bernát István A Pro Hungária női világszövetségnek elnöke, Széthey Ferencné úrnő egy szép cikk keretében mondja el véleményét arról a nagy kérdésről, amelyet én a felsőházban egy interpelláció alakjában szóvátettem. A cikknek lényege az, hogy a női lélek válságáról beszélni nincs helyén, mert itt csakis a felnnövekedő ifjú nemzedék leányainak, illetőleg fiainak válságos helyzetéről lehet szó. Le kell számolnni azzal, hogy minden leány férjhez mehessen. A gazdasági fejlődés ezt szinte lehetetlenné teszi. Igen sok leány éppen ezért rá van utalva a kerető munkára. Ez nem is olyan szomorú feladat és az amerikai nők mosolyogva dolgoznak, beletalálják magukat az új helyzetbe. Réthey Ferencné úrnő bízik a mai leánynemzedék jövőjében és reméli, hogy az új helyzetben is megőrzik mindazt, azki eddig őket oly értékessé tette. Ezekre a komoly és mély meggyőződésből fakadó megjegyzésekre kötelességem megtenni észrevételeimet.Aki interpellációmat figyelemmel olvasta, tudja, hogy ez nem a női munkakörnekilágítása ellen irányult, hanem felhívta a minisztereket,nyilatkozzanak abban a tekintetben, hogy az eddigi tapasztalatok szerint ez a kitágítás, a nők nagyobb szabadsága, milyen eredményeket érlelt gazdasági, erkölcsi és politikai tekintetben? Növelte-e az illetők örömét és boldogságát, javára vált-e a nemzeti fejlődésnek? Azt ugyanis alig lehet tagadni, mily nagy mulasztás az, hogy az idevágó adatok és tapasztalatok összegyűjtése körül nem történt jóformán semmi. Az ipari felügyelők jelentésében a gyárakban elfoglalt nőkről alig esik szó. A fenti szempontokból tájékozódást szereznünk teljesen lehetetlen. A Wlassics Gyula báró által közel egy fél századdal ezelőtt kiadott miniszteri rendelet nyitotta meg az egyetemet a nők előtt, de azt évtizedek után sem tartottuk érdemesnek felderíteni, milyen volt hatása ez új irányban ható rendelkezésnek. Azt óhajtottam és óhajtom ma is, hogy ezekre a kérdésekre a nemzet mielőbb kielégítő választ kapjon. Ez érdeke azoknak, akik a kiterjesztést helyeslik, de azoknak is, akik fez ellen vannak. Az igazság ismerete vezethet csak helyes állásfoglaláshoz. Addig is azonban, míg ez megtörténhetik, el kell ismerni az idézett cikk lelkes írójának, hogy senki sem biztathat bennünket azzal, hogy mindazok a nők, akik rá vannak szorulva az önálló kenyérkeresetre és akiknek száma naponta szaporodik, meg is találhatják azt a munkát, amelyből élhetnek. Sajnos, a gazdasági összezsugorodás, a B-listák, a lefaragások korát éljük. " A gépek mindinkább feleslegessé teszik a munkátkeresők nagy részét. Amerikában a cigarettakészítő gépek percenként 2500 cigarettát készítenek el. Az izzólámpagyárban dolgozó munkás egy óra alatt annyit végez, mint 9000 óra alatt végjóit 1914-ben. A malmokban Minneapolisban egy munkás képes 30.000 hordóra rugó liszt napi őrlését vezetni és ellenőrizni. A téglagyárakban egy munkás egy nap alatt 400.000 téglát segít előállítani. Ezeket a példákat folytathatnám tovább és az, hogy mi még hála Istennek sem vagyunk ennyire, nem fog megőrizni be.- B. H. 1953. JANUÁR 1. VASÁRNAP nüket ennek a fejlődésnek következményeitől. A másik dolog, amire rá kell mutatnom, az, hogy a szaporodó elvárások okait a cikk írójának nem volt módjában teljes mértékben felderíteni. Ez mindenesetre az erkölcsi rend meggyengülésével függ össze. Hasonlót mondhatunk a gyermektelen házasságok ijesztő szaporodásáról is. Amit az öngyilkos nők nagy számáról magyarázatként a cikknek írója elmond, bennünket szintén nem tud kapacitálni. A mi szemünkben bizonyosnak látszik, hogy a jövőt illetőleg nagyban apadnak a lehetőségek abban a tekintetben, hogy a nők önálló életpályákon szerezzék meg kenyerüket. Nem a férfiak önzése, nem a múlthoz való görcsös, de sokak szemében indokolatlan ragaszkodás fogja ezt előidézni, hanem az a nagy gazdasági és lelki átalakulás, amelyen az úgynevezett művelt társadalmak keresztülmennete. A háború előtti állapotok nem fognak viszszatérni. A megszaporodott igényeknek kielégítése mind nehezebbé lesz és akarva, nem akarva az idők sodra oda viszi az embereket, hogy megtanuljanak lemondani igényeikről, lefaragni ezeket, sőt ellentétben az eddigi irányzattal, az igénytelenségben keresni a megelégedés lehetőségét. Ez áll a nőkre és férfiakra egyaránt. Hogy mik ennek feltételei és mik ennek eredményei, azt elmondani itt lehetetlen, épp azért nem is vállalkozhatom rá. Sapienti sat! '*y%% Hasznos Indító mindazoknak, kik az ártalmatlan és tisztán természetes hashajtó ásványvizek iránt, nagyobb bizalommal viseltetnek, hogy Zemándi keserűvize hatékony forrás-sokban egész Európa leggazdagabb ilynemű ásványvize. Rendszerint már kisadag: */’ vagy ’/* pohár elegendő, miáltal a nagyobb mennyiségek fogyasztása feleslegesesé válik, tehát gazdaságilag is viszonylag a legolcsóbb. A MAGYAR KÖZÉPOSZTÁLYÉRT Az ügyvédnyomor, a nyugdíjintézet és az angol font Nem kell bizonyítani, hogy az ügyvédség nyomorog. Köztudomású, de ez nem enyhíti a bajt. A nyugdíjintézeti alaptőke 15.090 angol font értéke közel 200.000 pengővel csökkent. Az egyévi 710.050 pengő járulékkal szemben a kamarák 770.661 pengővel vannak hátralékban, mely a közeljövőben egymillió pengőt tesz. 6282 intézeti tagnak több, mint harmada évek óta nem tudja a járulékot fizetni Ellenük végrehajtás és árverési eljárás van folyamatban, ami ha sikertelen, az 1928:11. törvénycikk 1. §-a alapján törlik őket a lajstromból. Nem azért, mert nem akarnak, hanem azért, mert nem tudnak a szegények fizetni. És mindez miért? A nyugdíjintézetért. Az ügyvéd van a nyugdíjintézetért, vagy a nyugdíjintézet van az ügyvédért? Az a fontos, hogy az intézet fennmaradjon-e, vagy, hogy az ügyvéd valahogy elvergődhessen? Miből éljen az a nyomorgó ügyvéd, aki ágyra jár, aki ebédjegyekkel táplálkozik és eljár kartársa helyett tárgyalni — ha még ki is törlik a lajstromból? Szerencsére az elmúlt évben csak 30 tagot törölt 10 kamara, de mi lesz, ha szót fogadunk a 39.186/1932. I. M. VIII. számú igazságügyminiszteri rendeletnek, amely jelzi, hogy a mai állapot végeredményben azt fogja előidézni, hogy az egymillió pengő hátralékot megfizethetik a kamarák fizetőképes tagjai. Ezzel aztán egy évre injekciót kap az intézet, de a másik harmad már nem tud fizetni a következő esztendőben. Szóval ez időszerint kár minden erőszakoskodásért. Az intézet ma már nem életképes.. .- pedig azért nem, mert az ügyvédi kar helyzete annyira leromlott, hogy az évi 130 pengőt sem tudja nyugdíjára befizetni, mivel az kenyérre kell. Akinek nincs fix jövedelme, azt nem lehet kényszeríteni, hogy a semmiből, vagy a kevés keresetéből félre is tegyen. A kamarák felelőssége pedig addig volt helytálló, amíg a tagok fizetőképesek voltak. Ma más a helyzet. Nem nyugszik le a nap, hogy kesergő levelet ne kapnánk a vidékről. Kortársaink szánalmas helyzetüket közük, hogy a költséget a kisgazdaügyfelük nem tudja fizetni, miért nincs miből, de azokat 1933. év végéig mentesítették is a fizetéstől. Kérnek, hogy ne töröljük őket a lajstromból mert éhen vesznek. 772 igényjogonnk 384.722 pengőre tart igényt. Ebből 200 ezer pengőt ad az állam, —■ 103.280 pengőt adunk mi ,a 16 pengős rendkívüli segély címén, — kétezer pengőt fog tán adni a székesfőváros — és csak a föntmaradó 22.173 pengőt tudja az intézet a befolyt járulékból fizetni, mert 59.267 pengő kölcsönt volt kénytelen fölvenni az aggkori ellátás kamataiból. Kérdem: életképes az az intézmény, amely évi 710.000 pengő járulékból csak 22 ezer pengőt tud a magáéból arra a célra fordítani, az miért létesült? Életképes-e az ily intézmény, amely 29.343 pengő és most még 3000 pengő adminisztratív költséget igényel, mikor 22 ezer pengőt juttat a magáéból a 772 igényjogosultnak ? Erőszakkal és örökös injekciókkal nem lehet a beteget életben tartani. Contra vira mortis non est medicamen in horris. Ezidő szerint beállott a végelgyengülés utolsó stádiuma. Nincs tovább. Nem azért alapítottuk az intézetet, hogy fokozza a nyomorunkat, hogy 772 igényjogosult érdekében kivegyék a diplomáját az ügyvédnek csak azért, mert szegény. Nincs tovább. Tessék számolni az adott helyzettel. Húzzuk le a redőnyt, — a kereskedelmi törvény 100. § első bekezdése és a harmadik bekezdés 1. pontjának joghasonlatosságánál fogva. Ha majd jobb időkre virradunk — a revízió után — talpra állíthatjuk újból az intézetet. Addig nem, amíg nyomorgunk. Keresetképtelen ember nem biztosíthat. Hatezer ember egyetemleges fizetési kötelezettségére nem lehet biztosító intézetet alapítani. Igaz, hogy ezt 1908-ban nem láthattuk előre, Nagy-Magyarországon más világ volt. A háború és a Trianon új világot teremtett. Most az új világ berendezkedéséhez kell alkalmazkodni. Bízzuk az egyes kamarákra a hozzájuk tartozók segítését, , helyezzük az államipénzárba az intézet vagyonát, kérjük az államsegélynek az igényjogosultak szerint való kvotális felosztását a kamarák részére, így tán valahogy elvegetálhatunk egy darabig, de ne nyomogassuk jobban az amúgy is nyomorgó kartársainkat a díjakért, az életképtelen intézet érdekében. Céltalan. Vermes Mihály dr., a székesfehérvári ügyvédi kamara ügyésze. Nyugdíjas ügyvéd és a szerzett jogok A Budapesti Hírlapban nemrég „Nyugdíjasbot ügyvédé” címmel cikk jelent meg. A cikkíró úgy vél az ügyvéd nyomoron segíteni, hogy elveszi annak a néhány ügyvédnek a nyugdíját, aki mint nyugdíjas köztisztviselő lett ügyvéd. A logikája ez: „Nem szabad a kenyerét elvenni annak, akinek van kenyere. Hogy élhet meg az az ügyvéd, akinek » vele szemben nyugdíjas, vagy fizetéses versenytársával kell megküzdenie." A konklúzió: „Legyen szabad az ügyvédség és legyen ügyvéd a nyugdíjasköztisztviselő is, de mondjon le addig, amíg ügyvéd, a nyugdíjáról." Várjon ezzel lehetne segíteni a többi ügyvéden? Több lesz a munkaalkalom és nagyobb-a keresetének behajtási lehetősége? A nyugdíjas köztisztviselő a nyugdíját hosszú szolgálati ideje alatt kifejtett olyan munkássággal szerezte, melyért szabad pályán, vagy magánalkalmazásban nagyobb díjazásban részesült volna, mint a köztisztviselői fizetése volt. Ezenfelül szolgálati ideje alatt a fizetéséből levont tetemes összeggel járult hozzá a nyugdíjalaphoz. Nem ingyen jutott tehát nyugdíjához, hanem ellenszolgálatért. Úgy nevezte, mint egy életbiztosítást. A szabad pályán működő ügyvédek nagyobb része, — mint amennyi a nyugdíjasból lett ügyvéd, — ennyi szolgálati idő alatt vagyont szerzett, amelynek jövedelme felér egy nyugdíjjal, de ezenfelül átörökíthető. Vájjon ez az ügyvéd nem veszedelmesebb versenytárs-e, mint a nyugdíjas ügyvéd? Az az ügyvéd, aki öröklés útján, vagy házasság útján munka nélkül jutott nagy vagyonhoz, vagy jövedelemhez, vagy az az ügyvéd, aki pénzintézetnél vagy vállalatnál tölt be nagy fizetéssel járó tiszti ügyészi állást, nem veszedelmesebb versenytárs ? És a cikkíró úrnak mégsem jut eszébe itt orvosolni az ügyvédség bajait. Igen helyesen, mert tiszteletben tartja a szerzet jogokat. Miért nem tartja tiszteletben a nyugdíjas szerzett jogait is? Fel kellett vetni és meg kell fontolni ezeket a kérdéseket, mert a cikkben érvényre jutó egyoldalú felfogás már abban a kormányrendeletben is kifejezésre jutott, mely megfosztotta a nyugdíjasból lett ügyvédet attól, hogy vagyoni felügyelői, csődtömeggondnoki és hasonló kis rendelésekben részesüljön, — holott a nagyvasgyonú és a nem ügyvédi keresetből származó bármilyen nagy jövedelmű ügyvédet ily jog-, fosztás nem érte. — Ez egyenlőtlen elbánás a nyugdíjas hátrányára. E kérdésnél még az is megfontolandó, hogy a legtöbb nyugdíjasból lett ügyvédnek sem a nyugdíja egymagában, sem az ügyvédi keresete egymagában nem elég a megélhetésre, a különöen ha még nagy családról iskell gondoskodnia. Befejezésül idézem a az igazságügyminiszter úrnak az országos ügyvédi értekezleten mondott, ugyancsak a vasárnapi lapban közölt bölcs szavait: „Én nem tudom, hogy a mai időkben, amikeo a gazdasági nyomor sokkal nagyobb, mint amilyent eddig bármikor láttunk, nem kerülhetek olyan motívumot is előtérbe a kérdés elbírálásánál, amelyek nyugodt időben, mint motívumok, nem juthattak volna szerephez. Nem tudom, hogy egy hosszabb időre szóló rendezésnél nem kellne vigyáznunk arra, nehogy efemer értékű motívumok hatása alatt tolódjunk el ettől 041 elvtől. Kiváló tisztelettel Szabó Gyula dr. nyugdíjas ügyvéd. (Pécs). ,* Az okleveles zenetanárok védelme. Az államilag képesítő okleveles zenetanárok — kevés, kivétellel súlyos helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy Magyarországon igen sok gyermek tanul zenét, éppen az okleveles tanároknak arányilag kevés a növendékük, mert nagyon s®k esetben dilettánsok is foglalkoznak zenetanítással,z éppen ezek csinálják maguknak a legnagyobb reklámot. A hiba az, hogy Magyarországon semmiféle olyan rendelet nincs, amely szabályozná, kiknek van joguk zenét tanítani. Az Államilag Képesített Okleveles Zenetanárok Kultúrbizottsága tervezetet dolgozott ki, amely hivatott arra, hogy a súlyos áldozatok árán oklevelet szerzett zenetanárokat erkölcsi védelemben részesítse. A tervezet főbb pontjai a következők: 1. Rendelettel kell szabályozni, hogy zenetanítással csak azok foglalkozhatnak, a) akik a Zeneművészeti Főiskolán állami oklevelet szereztek, b) akik a Főiskolán akár mint rendes, akár mint magántanulók, a negyedik akadémiai osztály után végbizonyítványt nyertek, c) akiknek működési bizonyítványa van az államtól, d) azok a MSW iskolai, vagy magántanulók, akik zenei pályára készülnek és évente nyilvános zeneiskolai vizsgán legalább jeles bizonyítványt kapnak, s akiknek a zenetanításra írásbeli engedélyt ad a tanár, vagy az iskola. 2. Minden nyilvános iskolát kötelezni kell arra, hogy csak állami oklevéllel bíró zenetanárt alkalmazzon. 3. Rendelettel meghatározni a tanulási idő tartamát, amelyet csak a tanár és növendék közötti kölcsönös megállapodás rövidíthet meg. Újévkor jelenik meg KULINYI ERNŐ verseskönyve s 0ITA#00 $ A T VÉNUSZ* HEGYEN ARA 1*20 P* ^. ' rá-.,-L.. ..,..-75 Kapható a Budapesti Hírlap könyves-