Budapesti Hírlap, 1933. április (53. évfolyam, 74–99. szám)
1933-04-01 / 74. szám
Budapest, 1933 IIH. évfolyam 74. szám Szombat, április 1 .-Megjelenik Mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese az előfizetési díjBudapesti Hírlap Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és Idádé* hivatal: Budapest,Vili* kerület, József-körút 6. Telefonszám : 444 — 04- től 444—09-ig. — Le*vélem Budapest, A Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. Bürokrácia írta Halasy-Nagy József Új költségvetés készül és vele újra aktuális a bürók problémája. A mai államot ugyanis az egész világon a bürokrácia túltengése jellemzi. Az állam a bürókban él, s hatalmát az élet agyonszabályozásában mutatja meg. Államhatalom és bürokrácia tehát a legszorosabban összetartoznak: a bürokrácia leépítése az állami hatalom megcsökkenésével lenne egyértelmű. Mivel pedig minden hatalmi organizmus, tehát az állam is, a maga hatalmának a folytonos növelésére törekszik, érthető, ha a mai államokban a bürokrácia túlteng. A hivatalok elefantiázisa fenyegeti az államok életét. S ettől a bajtól egyik sem tud megszabadulni, sőt a megszabadulás vágya is új hivatalokat, racionalizáló bürókat, leépítő bizottságokat hoz létre, s így egyelőre legalább is nemhogy gyógyulást, hanem inkább a betegség fokozódását jelenti. Mr. Tyler jelentései és a költségvetések nekünk is mindig alkalmat adnak arra, hogy újra és újra megfontolás tárgyává tegyük, hogyan lehetne az állam hivatali apparátusát kisebbé és ezáltal olcsóbbá tenni. Elkezdjük a nagy revíziót, ami azonban rendszerint azzal végződik, hogy minden büró igazolja a maga nélkülözhetetlenségét. Kiderül, hogy az állami életben zavarok állanának be, ha ez vagy az az íróasztal üresen állna és gazdátlan maradna. Mert a mai állami organizáció valóban úgy alakult ki, hogy minden hivatalának van valami többé-kevésbbé fontos szerepe az egész állami élet akcióinak a keretében, s csak akkor lehetne e funkció meg- Szüntethetőségéről beszélni, ha egyszer az egész állami hatalom valami új életstílust, a hatalom gyakorlásának valami az eddigitől elütő formáját tudná felvenni. Ez azonban igen nehéz dolog, ami már a természet törvényeinél fogva sem sikerülhet máról-holnapra. Minden szervezet, s így az állam is, csak hosszabb időn át képes egy megváltozott új helyzethez alkalmazkodni, s nemzedékek feláldozása hozza meg a kései generációk jobb jövendőjét. Hogy a bürokrácia ésszerűsítésének a vágya megvan bennünk, annak igazolásául szolgálhat a racionalizáló kormánybiztos megbízatása. Munkatársaival évekig intenzíven vizsgálta a hivatali akciók útvesztőit, s az eredmény néhány millió kartoték-cédula és egy vaskos kötet, amelyből kiki most már kedvére gyönyörködhetik a hivatalok összefüggésén és az akták szívderítő vándorlásain. De hogy a hivatalok számát és az akták vándorlásának útját hogyan lehetne kevesebbé tenni, arról — legalább egyelőre — még a racionalizáló kormánybiztos se tud semmit se mondani. Nekünk pedig minden perc sürgős, mert a lélekzetünk fogyadozóban van és az idő drasztikus intézkedéseket sürget. Kérdés azonban, hogy egy elhamarkodott radikális kúra nem fokozná-e a paroxysmusig a beteg szervezet lázát és ezzel többet ártana, mint használna. Lehet-e az államnak egyszerűen a kevesebb exisztencia eltartásának az álláspontjára helyezkedni akkor, mikor mindenki tudja, hogy azt a falat kenyeret, amit ma kiveszünk valakinek a kezéből, másikkal sehol sem fogjuk tudni pótolni? Ebből a szomorú tényből fakad a fizetések folytonos farigcsálása, ami azonban végezetül oda fog vezetni, hogy senki se tud belőle emberhez méltó életet élni. Budapest, a kétszobás lakások városa, máris azon az úton van, hogy az egyszobás lakások városává alakuljon át. Társadalmunk lassan kint egyformán szegénnyé lesz. Az emberek két csoportból fognak állani: az egyiket a munkájáért, a másikat meg a munkátlanságáért fogja a köz úgy, ahogy eltartani. A meglévő javak elhasználása és az általános pauperizmus felé haladunk. Van-e ezen az utón megállás? Lehetséges-e, hogy miközben mindig azon törjük a fejünket, hogyan lehetne a közt a ránehezedő terhek súlyától mentesíteni, e ter- hek az eltartandók szaporodása következtében egyre súlyosodnak és végül mindenki, munkával, vagy munka nélkül, de a köz eltartottjává válik? Ezekre a kérdésekre csak úgy felelhetünk, ha észbe vesszük, honnan jött a mai állami bürokrácia, s mi a funkciója. A történelem tanúbizonysága szerint a mandarinátus, a bürokrácia mindig olyan időkben nőnek nagyra, amikor megcsökkennek a társadalom természetes összetartó erői. Nincs bürokrácia ott, ahol a családnak, a vérségi köteléknek épségben van az ereje. Ezek a természetes társadalmi formációk önmaguk gondoskodnak akaratuk érvényrejuttatásáról és a szükséges védelemről. Hivatalokra akkor bízza magát a társadalom, mikor atomokra esik széjjel. Mikor a természetes kötelékeket mesterséges kapcsokkal kell pótolni. A bürokrácia tehát hanyatlási jelenség: a császári Rómának, az elöregedett Kínának és a modern individuális társadalmaknak az élettünetei közé tartozik. Mozgó és organikusan fejlődő közösségek a hivatalokat a legszükségesebb mértékben tűrik csak meg, mert minden hivatal a formákban való megmerevedést és az élet ütemének ameglassudását jelenti. Mikor az egyén kiszakad az élet természetes kereteiből, akkor valami mesterséges kereteket kíván magának. Rábízza tehát ennek a kiépítését a szakemberekre, a hivatalnokokra, akik aztán egy mechanikus keretet, egy a szabályok sinem sikló államhatalmat építenek ki a számára. A mai ember, aki az élet minden viszonylatában teljesen magára hagyottnak érzi magát, jól is érzi magát e mechanizmusban. Tud vele számolni, számít a segítségére, a védelmére, s ezért a kényelemért napról-napra többet áldoz fel a függetlenségéből. Létét leteszi a bürokrácia kezeibe, mert ez a biztonságnak, a megvédettségnek az értelmét váltja ki belőle. * A mai ember és a bürokrácia tehát öszszetartoznak. Nekünk a „köz” a megtestesült hatalmat jelenti, s ez az az bálvány, amelytől mindig szeretnénk szabadulni, de amelynek mindig jobban a rabjai leszünk. Érdekes, mennyire érzik a legszabadabb szellemek ennek a helyzetnek a fonákságát. Shaw és Wells panaszkodnak a szörnyűsége ellen. Léon Daudet leír egy olyan társadalmi életformát, amelynek urai az orvosok, s megmutatja nekünk, mily kínos az élet ott, ahol a szakemberek azt a legkisebb és a legintimebb mozzanataiban is szabályozzák (Les Morticoles.) Regényírók, a jövő vizionáriusai, borzadva vetítik elénk a teljesen agyonszabályozott, tökéletesen mechanizált életnek jövendő képét (A. Huxley). Mindhiába: a mai élet mintha megállíthatatlanul rohanna előre azon az útón, amelynek a végén minden egy új klérus, az abszolút bürokrácia szakembereinek a kezében van: ők adják a kenyeret és ők szabják meg, mit kell hinnünk a természetfölötti dolgok világáról. A tudomány így lett hatalommá. A bürokrácia diktatúrája a valóság, mint ez legjobban abban az Oroszországban szemlélhető, amelyik a modern kultúra irányvonalainak a túlzásaiból, egy magát exakt tudománynak kendőzött fanatizmusból született meg. A cári uralom atyáskodó bürokráciája még romlottságában se volt oly mindenható, mint a bolsevikiek szociálekémikusai, akik mind egy új világot akarnak teremteni. A mai embernek tehát hiába fáj a bürokrácia, nem szabadulhat meg tőle, mert ez a lényéhez tartozik. Változás csak akkor következhet be, ha majd maga az ember megváltozik. Ha visszatér azokhoz a keretekhez, amelyeket maga a természet jelölt ki az emberi élet számára: a családhoz, a hagyományok tiszteletéhez és a közösség erkölcseihez. Ha önmaga lesz képes magát újra kormányozni és nem szorul mesterséges védelemre. A modern élet bonyolultsága közepette független egységeket kell teremtenünk: embereket, akik közelebb érzik magukat a földhöz és önmaguk lesznek elégségesek önmaguknak. Minden ilyen exisztencia a mindenható és mindenről gondoskodó bürokrácia egy-egy láncszemét teszi fölöslegessé és ítéli kihalásra. A régi polgári szellem, a polgári autonómia újraéledése, s az egyszerűség visszatérése lehetne csak kezdete a bürokrácia túltengésétől való szabadulásnak. Az intézmények megváltoztatása semmit sem ér az emberek megváltoztatása nélkül. A polgári aszketizmus, fegyelemtartás és a léttel való hősies szembenézés, a kockázatok vállalása lehet az egyetlen orvossága a bürokrácia elefantiázisának, mert sem az nem segít, ha ötven emberrel végeztetjük ezután száznak a munkáját, se az, ha száznak adjuk azt a kenyeret, amiből csak ötven élhetne illendően. Itt egy olyan circulus vitiosus áll fenn, amit az állam csak a mai morál megváltozásával és a szabad exisztenciák létének az alátámasztásával kezdhetne el sikeresen megoldani. Mussolini terve Európában és Európán kívül való együttműködésre, békerevízióra, a jogegyenlőség fokozatos megvalósítására kötelezi a négy nagyhatalmat A revíziót a kölcsönös megértés szellemében, a Népszövetség keretében és a kölcsönös érdekek szolidaritásában kívánja Franklín Bouillon a revízió ellen szállt síkra PÁRIZS, máj. 31. A képviselőház ma délelőtt tárgyalás alá vette az április havára szóló ideiglenes költségvetést. Louis Marin kijelentette, hogy addig nem, szavazza meg a hiteleket a kormány számára, amíg nem kap határozott választ a külpolitika tárgyában előterjesztett kérdéseire. Franklu Bouillon szerint Genf képtelen arra, hogy megvalósítsa a leszerelést, megakadályozza az egyes államok újrafelfegyverkezését és elejét vegye a békeszerződések revíziójának, demit csak akkor akadályoznak meg, ha Franciaország erélyes magatartást mutat és a háború, elhárítása céljából megszervezi a békét akaró népek tömörülését. Franklin Boussem, a békepolitika örökös ellenlábasa, olyan éles hangon nyilatkozott az angol miniszterelnökről, hogy Lamoreux költségvetésügyi miniszter kénytelen volt mérsékletre felhívni, Jouvenel .Mussolinivel tárgyalt és Párizsba utazott PÁRIZS, mác. 31. Rómából jelentik a Havas irodának. Jouvenel francai nagykövet, aki tegnap este megbeszélést folytatott Mussolini miniszterelnökkel, ma reggel Párizsba utazott. Tituleszku kedvező benyomásokkal utazik Párizsból Londonba A Times szerint a kisantant és Lengyelország nem ellenzik forma szerint a római tervet s csak attól tartanak, hogy nélkülük csinálják meg a revíziót PÁRIZS, máj. 31. Titulescu román külügyminiszter tegnapi párizsi megbeszéléseinek érdeméről a lapok semmit sem közölnek. Titulescu, aki tegnap este a tiszteletére adott vacsora után féltizenkét óráig tárgyalt Paul Boncourral, távozóban megtagadott minden nyilakozatot és csupán annyit mondott, hogy benyomásai kedvezőek. A Journal híradása szerint párizsi tanácskozásának végeztével Titulescu Londonba utazik, ahol MacDonalddal találkozik. A lapok nagy figyelmet szentelnek Titulescu párizsi látogatásának. Megbeszélései Paul Boncourral és Daladier-vel bizonyára megnyugtatják Titulescut Franciaország magatartása tekintetében, — írja a Malin, — mert Franciaország mindig hű akar maradni vállalt kötelezettségeihez és a népszövetségi eszméhez. Az Excelsior nagy vonalakban összefoglalva a francia politika irányelveit, azt írja, hogy Franciaország sohasem fogja elhagyni közép- és keleteurópai szövetségeseit, de jóindulattal veszi vizsgálat alá azokat a békejavaslatokat, amelyek összeegyeztethetők a népszövetségi szerződés szellemével és beilleszthetők annak kereteibe. LONDON, márc. 31. A Times párizsi levelezője Titulescu párisi látogatásával kapcsolatiban megemlíti, hogy a kisantant és Lengyelország nem ellenzik forma szerint a római terv valamennyi pontját. Örömmel üdvözölnének bármely javaslatot, mely biztosítaná a béke fenntartását, de előbb alaposan meg akarják azt vizsgálni. A békerevíziós propaganda természetesen nyugtalanítja őket, mert nem lehet tisztán látni, hogy milyen lépésekről lesz szó. Egyes verziók azék. Ára 16 fillér ........... —ulilon Ha a leszerelés nem sikerült a jogegyenlőséget Magyarországban is külön egyezmény alapján fokozatosan akarja megvalósítani PÁRIZS, mác. 31. A „Hotin” mai száma közli annak a tervezetnek a szövegét, amelyet Mussolini a római találkozás alkalmával MacDonald elé terjesztett. A szöveg a közlés szerint így szólna: 1. cikk: A négy nyugati hatalom — Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország — kötelezi magát, hogy a béke fenntartása céljából és a Kellogg-szerződés, valamint az erőszak alkalmazását kizáró szerződés szellemében egymás között a tényleges együttmunkálkodás politikáját valósítja meg; kötelezi magát továbbá, hogy az európai viszonylatok terén odahat, hogy ezt a békepolitikát szükség esetén más államok is magukévá tegyék. 2. cikk: A négy hatalom megerősíti a népszövetségi alapokmány rendelkezéseinek alapján a békeszerződések revíziójának alapelvét arra az esetre, ha beigazolódnék, hogy olyan állapotok állanak fenn, amelyek alkalmasak az egyes államok közötti viszály előidézésére. Ugyanakkor a négy hatalom kijelenti, hogy a revíziónak ez az alapelve csupán a Népszövetség keretében, a kölcsönös megértés szellemében és a kölcsönös érdekek szolidaritásában alkalmazható. 3. cikk: Franciaország, Nagybritannia és Olaszország kijelentik, hogy arra az esetre, ha a leszerelési értekezlet csupán részleges eredményekre vezetne, a Németország javára elismert jogegyenlőségnek tényleges jelentőséget kell adni, Németország viszont kötelezi magát, hogy ezt a jogegyenlőséget fokozatosan valósítja meg. A fokozatokat a négy hatalom között rendes diplomáciai úton kötendő sorozatos egyezményekben állapítják meg. A négy hatalom kötelezi magát, hogy hasonló szellemben állapodik meg Ausztria, Magyarország és Bulgária tekintetében is. 4. cikk: A négy hatalom kötelezi magát, hogy valamennyi európai, európára kívüli, valamint gyarmatügyi kérdésben a lehetőségig közös magatartást követ. 5. cikk: Az egyetértés és együttmunkálkodás politikájára vonatkozó jelen szerződés, amelyet szükség esetén három hónapon belül a parlamentek elé terjesztenek jóváhagyás végett, tíz évre szól és ugyanilyen tartamú időszakra teljes joggal meghosszabbítódik, ha a szerződő felek egyike sem mondja fel egy évvel a lejárat előtt. 6. cikk: A jelen szerződést nyilvántartás céljából bejelentik a Népszövetség titkárságánál