Budapesti Hírlap, 1933. május (53. évfolyam, 98–122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
Budapest, 1933 Lili. évfolyam 98. szám Kedd, május 2 Megjelenik mindennap, hétfői kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. — A külföldön ezeknek az öisszegeknek a kétszerese az előfizetési dij.Budapesti Hírlap .. wrrt&ap ■ ' ■ — Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VIII. kerület, József körút 5. Telefonszám: 44-4-04-től 44-4-09-ig. — Levél, cím: Budapest 4. Postafiók 55. — Kiadja : Budapesti Hírlap RT. A mi májusunk Világok harcának szimbóluma: — ez ma május elseje. Nem többé a tömegizgatásnak és a tömegdemonstrációknak az a napja, melynek esményei végeredményben mindig a fennálló rend szilárd biztonságában, sőt védelme alatt zajlottak le, — hanem a leszámolásé. Egy barátunk, akinek idegeit még nem nyűtték el a vágtató események és akinek még vannak friss és eleven impressziói, ma este lelkendezve rohant be hozzánk. Szenvedélyes rádióamatőr és azt mondja, példa nélkül való feledhetetlen élményben volt része: a két különböző módon beállított gépen egyszerre hallotta Moszkvát és Berlint, a kommunista tömegek és a hitleri százezrek felvonulásának roppant ütemét, egyszerre hallotta az Internacionálét és a Horst Wesselt, egyszerre Stalint és a németek közül nem tudja kicsodát. Azt mondja, impressziója megrendítő volt, mert e kettős hangáradatból szinte megrázó és lesújtó erővel valami olyan elemnek a támadó érvényesülését érezte ki, amivel soha azelőtt találkozni nem lehetett. Mindkettőben hallatlan és nagyarányú erőfeszítés tüze lobogott, oly irtózatos lendület, a propagandának olyan szárnyalása és olyan dinamikája az érvényesülés akaratának, ami a mai nemzedék múltjában, bármiféle politikai gyűlésen, vagy tömegmegmozduláson elképzelhetetlen lett volna. Csakugyan, csodálatos látomás a képzelet számára, amint az emberi kultúra egyik legremekebb vívmányának szárnyain keletről és nyugatról fölemelkednek ezek a szilaj és engesztelhetetlen hangorkánok, hogy Európa fölött, mint két saskeselyű, megütközzenek és megvívják harcukat a levegőben. Ennek a viadalnak a mélyén kifürkészhetetlenül tök és rejtelmes probléma kavarog, de tisztán és világosan fölcsillan benne két kibékíthetetlen áramlatnak: a nemzetköziség hanyatló csillagának és a nemzeti gondolat újult,erővel támadó napjának fénye. Minden jel arra mutat, hogy ez fogja elhomályosítani és elűzni amazt, hogy bármit rejtsen is számunkra a jövő, bármily változásoknak megyünk is elébe, az események a nacionalizmus, a nemzeti gondolat jegyében fognak végső és megnyugtató formát ölteni. Május elseje maradhat megjelölt nap a napok sorában, de nem maradhat szimbóluma a hazátlanságnak és mindazoknak a romboló törekvéseknek, amelyek számára egykor fölavatták. A szociáldemokrácia napja leáldozóban van s a marxi szocializmus szemmel láthatóan kifutotta magát, mielőtt célját csak megközelítette volna is. Vele már a legtöbb országi munkássága megszakította szerves összefüggését. A németországi szociáldemokrácia, mely ortodox makacssággal ragaszkodott hozzá, hullaként a földön fekszik, másik sasfészkében, Bécsben pedig, katasztrofálisan inog a föld a lába alatt. És nálunk, ahol a szociáldemokrácia nem volt egyéb, mint mellékhajtása ennek a tipikus austro-marxizmusnak, a szakszervezeti munkásság, igen helyesen, maga mondott le róla, hogy május elsejét, a mai gazdasági körülményei között, megünnepelje. Egyébként, mi elmondhatjuk, hogy miközben fejünk fölött a vijjogó saskeselyűk harca folyik, nálunk, a nyugalomnak, a rendnek, a nemzeti céltudatosságnak e kicsiny honában, — a harc véget ért és kétségtelen eredménnyel fejeződött be. A magyar társadalom annyi csalódás és megcsalatás, szenvedés és kifosztottság után úgy menekült vissza egész egyetemében létezésének nemzeti alapjaihoz, mint a hajótörött a partvidékre, mely az egyetlen lehető megmaradást nyújtja számára. Amióta függetlenségünket visszanyertük, valójában azóta eszméltünk rá, mit jelent számunkra a nemzeti gondolat, amely foglalata országnak, államnak, népnek és történelmien fejlett alkotmánynak s kifejezője annak a sorsközösségnek, amely valamennyiünket összefog. Ami súlyos, nagy problémánk van, azt ennek a keretében kell és fogjuk megoldani, ennek a kereteit fogjuk megtölteni és már telítjük is napról-napra több gazdasági és szociális igazsággal, olyan mértékben, mely feleslegessé teszi osztályok harcát, biztosítja a munka érdemét s a munkáskéz méltó megbecsülését. . Mi már tisztában vagyunk önmagunkkal, tisztában vagyunk céljainkkal és hivatásunkkal. Nálunk a mai napot ünneppé, a termékenység magasztos ünnepévé az a friss májusi eső avatta, mely végigpermetezett a bizakodó magyar mezőkön. Cseréljünk gyereket Irta Gracza János A hosszú tél mégis csak elmúlt. Megjött a tavasz. Betoppant, mint a lakodalmi vőfély. — Szép az idő, hála Istennek! — állapítja meg Vőneki Imre, ahogy beleereszti az ekét a porhanyó földbe. Arcán derű színesedik, ami abból is látszik, hogy a két szeme csillogón néz a sugaras levegőbe. De csak ballag az eke után. S mikor elmegy pár lépésre, megáll és visszahujjant: — Sógor, várj meg addig, még kihajtom a barázdát! Imre halad az eke után, Börcsök sógor meg egy zsákból a földre krumplit önt ki, ami szét is gurul azonmód. Szép, csirás krumplik; ha kedvez az idő, hamar kikelnek. — Nono, — szól ekkor Börcsök, ahogy a krumplik szerteszét gurulnak, — ne szaladjatok úgy! Nem főzünk most úgyse ebédet! A krumplik ugyan nem felelnek Börcsöknek, de ahogy szétgurult belőlük néhány szem, sütkéreznek a sarjadó füvek közt. Hanem ez a mulatságuk nem tart sokáig, mert hát Börcsök le-lehajol és szedi bele őket egy tarisznyába, amit a nyakába akasztott előzőleg. De mivel rajta van még a téli bekecs, hát szuszog, fuj, vörösödik. Vőneki nézi messziről s mikor közelebb ér hozzá, évődve odakiált: hogy térbetyülsz annak a krumplinak, sógor, mintha templomba vonul! Pedig csak krumpli az . Vagy burgonya, ahogy az urak mongják. — Az ám! Jól mondod... — hagyja rá Börcsök, aki épp akkor emelkedik föl a térdelésből. Majd előre löki magán a tarisznyát s odaáll a barázdába: — No, vethetjük a Jézus nevébe! Egyszer aztán, mikor fülükbe gingallóz a tanyai templom harangszava, kiveti a földből az ekét Vőneki: — Haha !... Nem megyünk tovább ... Harangoznak !... — Dél van, — mondja Börcsök is, miközben kiakasztja nyakából a tarisznyát s kalaplenvel is imádkozik a sugárzó fényességben. Aztán, míg a lovak ropogtatják mellettük az ablakot, leheverednek a földre. Csak úgy a bekecsre, meg egy pokrócra, amit a kocsiülésről terít a földre Vőneki. — Hej, bátya, — mondja egyszer csak Börcsök, — még majd az a Mussolini visszaadja országunkat! — Nagyon röndös ember, az bizonyos. — Pedig milyen veszettül pusztítottuk egymást velük, — mondja tovább Börcsök. — Osztán miért, kiért? Jó komák lettünk mégis. — Most már tuggyák ám, hogy milyen a magyar. Hogy olyan, mint a kenyér, amit a buzánkból kapunk ... Hogy vitéz, hős, ezeréves nép! Kis csönd áll itt közéjük. Parányi, rövidke csönd. Csak annyi, hogy Börcsök pillanatra elmereng, azután felsóhajt. — Imre, — fordul ekkor Vőnekihez, — úgy-e, a fiadtul tudod ezt így? Az Imriske beszél neked ilyen szépeket! — Csakis, — mondja Vőneki. — Mer tudod, olyan esze van, hogy mindent fölfog. Mongja is a tanító, hogy akárki mit mond, abbul pap lesz... Vagy üdvégy... Dehát én nem akarnám egyiket se! — Tssztán mér, te Imre? — Hát csak — mondja amaz. — Nem szegénynek való az uralkodás. Legyen csak, ami én vagyok: szántóvető. Börösök most odafordul egészen a sógorhoz. — De mikor az Isten nem arra teremtette! Mer nézd, a jegénye is azér jegönye, mer nem eperfa. Oszt az Imriske is azér olyan okos, tudományos gyerek, hogy ne szántóvető legyen, de különb az apjánál... Ne ilyen szegény, ágrólszakadt! Vőneki nagyot néz. Csodálkozik. Mi az, hogy a sógor így beszél? A tavasz? A szántás? A vetés? Vagy mi zavarta meg? Hiszen — nini — neki is van fia. Csak olyan idős, mint az Imriske. Még az oskolába is együtt járnak. Aztán milyen erős, akár a vas és milyen piros, akár az alma. A sógor meg... ejnye, ejnye, az Imriske mellett kardoskodik! — Hát a te fiad, a Pista, — fordul oda Börcsökhöz, — az semmi? Mér nem abbul akarsz urat nevelni? Mér az én fiambul? Börcsök nem szól. Lehajtja fejét, hogy a másik nem lát a szemébe s a földön kotorász. Markába fogja a homokot s szórogatja, mint a kisgyerek. Vőneki ránéz s várja, hogy szóljon. De mivel nem szól, megint csak ő beszél. — Hej, — mondja, — nem utolsó gyerek a Pista se! Abbul lesz ír,ég csak az igazi szántóvető. Zsurmók, erős, hogy a vendégoldalt is megemelné, ha elakadna vele a szekér. Irigyellek én téged azér a gyerekét, sógor! — Aszondod, sógor? — mered rá Börcsök. — Azt én, sógor! — bólong a Vőneki. — Hát akkor, tudod mit? Mondok neked valamit. Hallod-e, cseréljük el a két gyereket! Az Imriske lesz az én fiam, a Pista meg lesz, a tied! S mivel Vőneki nem ad mingyárt választ, sürgetőleg hozzáteszi: — No, akarod?! Veneki odapillant a dülőútra. Két egyforma gyerek halad ott egymás mellett. Olyan mind a kettő, mint két egyforma kiscsirke. Se nagyobb, se kisebb egyik se a másiknál. Ruhájuk, kalapjuk is egyforma. De még a lépésük is. Haladnak a kocsi felé. Hozzák az ebédet. S ahogy letették a szatyrot az emberek mellé, leülnek a langyos homokra. Azonnal, mintha csak összebeszéltek volna, játszani kezdenek. Imicske arca is ég, Pista arca is. Szemük ragyog, akár a fényes gyöngye. Észre sem veszik, hogy a két ember, — a két apa — nem is nyúl az étel után. Csak rájuk nyílik a szeme mind a kettőnek. Aztán egyszer csak megüti a fülüket a szó. — Imrcském, — mondja legelőbb Börcsök, — gyere csak ide! Mondd el, kicsim, mit tanultál ma az oskolában? Pista meghökken. Piros arcán kilobban a láng s a szeme pillogva fordul az apjára. De már hallja, hogy neki meg a Vőneki Imris apja szól oda: — Pistikém, kis bogaram, gyere csak ide hamar! Tudod-e, mit mondok neked? Majd ha ökröket veszek, neked engedem hajtani! Iste a két gyerek nem is álmodja, hogy mindez miért van. Játéknak látszik előttük, hogy a két ember öleli, becézi, simogatja őket. Még az is játék előttük, hogy egyik is, másik is, beléjük tömi a legjobb falatját. Kacarásznak, hancúroznak s mikor hazaindulnak, egymás mellett futnak örömükben. A két ember pedig bámul, néz utánuk sokáig. Mindegyik a másik fia után. Mert azt szeretné magáénak. Mindkettőjük szeme kibimbózik s mindkettő arcán kisüt a belső melegség. De nem szólnak. Egyik se szól. Csak nagy sokára. De akkor is csak ennyit: — Hej!... Aztán megint elhallgatnak. De hogy ez vagy-e, öröm-e, szomoruság-e, senki nem tudná megmondani. Nincs ember, aki most le tudná kottázni az érzésüket. Csak az Isten olvas a lelkükből. A vámfegyverszünet súlyos kudarcot szenvedett Norman Davis nem is merte a javaslatot a világgazdasági konferencia szervezőbizottsága elé terjeszteni LONDON, máj. 1. A Daily Telegraph diplomáciai levelezője szerint Norman Davis amerikai megbízott azt az utasítást kapta Washingtonból, hogy a vámfegyverszünetnek az összes hatalmas részéről való napimoti elfogadást ajánlja a szervezőbizottság szombati ülésén. Az ülés megtartása előtt azonban Sir John Simon angol külügyminiszterrel folytatott beszélgetés során meggyőződött, hogy a javaslatot több hatalom határozott bizalmat'i'vimrsgal fogadja s ezért nem terjesztette a bizottság elé. Alig említette a vámfegyverszünetet, amikor Hoesch német nagykövet kijelentette, hogy a szervezőbizottság hatásköre az eljárási szabályokra terjed ki. Mivel a német ellenvetés általános támogatásra talált, Davis beleegyezett abba, hogy a javaslatot ne a szervezőbizottság, hanem az értekezlet elé terjessze. Addig is diplomáciai úton tárgyalnak róla. A németek attól tartanak, hogy bizonyos országok a fegyverszünet hatálybalépte előtt sietnek majd vámtételeiket felemelni, mint ahogyan hasonló alkalmakkor már többször megtörtént. Anglia, Franciaország és Belgium viszont attól fél, hogy a vámfegyverszünet a jelenleg folyó kereskedelmi tárgyalásaikat megzavarja. Roosevelt eredményei WASHINGTON, máj. 1. (Havas.) A washingtoni tanácskozások eredményét hivatalos körökben a következőkben foglalják össze: 1. Roosevelt előkészítette a háborús adósságok kérdésének barátságos rendezését. 2. Biztosította — legalább is elvben — Franciaország és Anglia támogatását a vámsorompó Ára 16 fillér és a nemzetközi kereskedelemet gátló egyéb akadályok mérséklése tárgyában. 3. Eloszlatta azokat az aggodalmakat, amelyeket Angliában és Franciaországban a dollár aranyalapjának elejtése idézett elő. 4. Amerika hajlandó a béke fenntartása érdekében újabb kötelezettségeket vállalni és befolyását latba vetni; az a cél vezeti, hogy olyan biztonságos légkör alakuljon ki, amely lehetővé teszi a fegyverkezés valóságos csökkentését. 5. Az elnök rávette látogatóit, hogy a világgazdasági értekezlet sikerének előmozdítása érdekében ne módosítsák a vámtételeket az értekezlet egybeülése előtt. Borah szenátor vádjai Anglia és Franciaország ellen LONDON, máj. 1. Newyorkból jelentik: Borah szenátor rádióbeszédében azzal vádolta Angliát és Franciaországot, hogy az Egyesült Államokat károsító pénzügyi műveleteket folytatnak. A maga részéről híve a háborús adósságok felfüggesztésének, de csak akkor, ha az adós országok állandóan csökkentik hadi költségvetésüket. Németországnak út négyhatalmi javaslata van LONDON, máj. 1. A Daily Herald római levelezője úgy értesül, hogy a német kormány a Mussolini—Papenfél e megbeszélések eredményeként új négyhatalmi javaslatot készített, amely az eredeti Mussolini-javaslaton alapul, de még nagyobb súlyt helyez a békeszerződések módosítására és Németország teljes egyenjogúságára. Legközelebb ajánlják majd az erről szóló megbeszélések újrafelvételét, mihelyt MacDonald angol miniszterelnök washingtoni útjáról hazaérkezik. ötmillió dolláros aranyszállítmány Olaszországnak RÓMA, máj. 1. A newyorki Szövetséges Tartalékbank jelentése szerint a napokban 4.802.500 dollár értékű aranyszállítmány érkezik Olaszországba. ötszázmillió dollár a munkanélkülieknek LONDON, máj. 1. A washingtoni szenátus elfogadta a képviselőház által már megszavazott Wagner—Lewis-féle törvényjavaslatot, amely 500 millió dollárt irányoz elő a munkanélküliek megsegítésére.