Budapesti Hírlap, 1933. november (53. évfolyam, 249–272. szám)

1933-11-03 / 249. szám

. Az Egyesült Államok megkezdték az aranyvásárlást Anglia és Franciaország kétkedéssel fogadja az új tervet Egyenetlenkedés a Fehér Házban Az amerikai valutapolitika mai legkiemelkedőbb eseménye, hogy az Egyesült Államok megkezdte az aranyvásárlásokat. A newyorki jegybank, mint az Egyesült Államok kormányának kizárólagos ügynöke, adja el az újjáépítési hitelintézet kötelezvényeit arany ellenében. Az arany beváltási árát ma állapítják meg. Az a tény, hogy az országos jegybank bonyolítja le az aranyvásárlásokat, azt mutatja, hogy a Fehér Ház színfalai mögött folyó elkeseredett valutapolitikai harcban a pénzügyi konzervativizmus hívei kerekedtek felül. A jegybank tudvalevőleg egyáltalában nem pártolja a pénzfelhigítási kísérleteket és ápolni igyekszik a jó viszonyt a külföldi pénzpiacokkal. Ezért minden valószínűség szerint csak nagyon korlátolt mérvű és úgyszólván jelképes aranyvásárlásokra lesz hajlandó. Rooseveltnek ez az új programmja azonban még nem jelenti azt, hogy ennek segítségével sikerült az egész amerikai közvéleményt maga elé állítani. Kilenc középnyugati földmívelő állam kormányzói ugyanis megállapodást létesítettek. Ezt ma tették közé s ebben a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét biztosító termelői árakat, a munkakódex bevezetését, a jelzálogkölcsönök sürgős állami konverzióját és végül a kellőképpen irányított, valamint ellenőrzött dollárhigitást követelik. Az első kérdés, ami az amerikai terv realizálása kapcsán felmerül az, hogyan fogadja ezt Európa . Anglia állásfoglalását az alábbi londoni távirat tükrözi vissza: London talán nem gördít majd komolyabb akadályt a kíméletes tapogatózás jellegével bíró aranyvásárlások elé. Aziránt azonban nem lehet kétség, hogy a City sohasem fogja helyeselni azt, hogy egy ország, amely óriási aranykészleteket halmozott fel és tiltja az arany kivitelét, nagyobb aranytömegeket szivattyúzzon ki olyan országokból, amelyek még fenntartották aranyban való fizetéseiket. Rámutatnak Londonban arra, hogy a Washington által meghatározott belföldi aranyárak unciánként majdnem három shillinggel haladják meg a vilgápiaci árakat és ennek alapján a fontnak 4,90 dollárt kellene érnie^^négis^a^^A^lon^a sikerül árfolyamát felerőszakolni. Tehát az amerikai aranytermelők iránt mutatott nagylelkűség a legcsekélyebb hatást sem gyakorolta a dollár árfolyamára. Sir Walter Layton, a News Chronicleben közölt cikkben kimutatta, hogy az árszínvonal emelkedését csak a vásárlóképesség növelésével lehet elérni és komoly hangon inti Rooseveltet, hogy, mielőtt tervszerűen megzavarná a viszonyt a dollár és a külföldi pénznemek között, igyekezzék a jóbarátság nevében az idegen hatalmakkal szándékait közölni és az érdekelt országokkal való egyetértést fenntartani. Mindezek alapján biztosra veszik Londonban, hogy Roosevelt rövid és eredménytelen külföldi aranyvásárlásai után előbb-utóbb a nyílt dollár felhigításhoz lesz kénytelen folyamodni. Franciaországot is élénken foglalkoztatja az új amerikai terv. Bonnet pénzügyminiszter hosszasan tárgyalt a Francia Bank vezetőjével, Rist-tel, különösen annak a tisztázása céljából, hogy milyen kihatásai lehetnek az amerikai aranyvásárlásnak. A francia felfogást a jegybank gazdasági osztályának az a nyilatkozata tükrözi vissza, amely kiemeli, hogy a Francia Bank francia bankjegyek ellenében szolgáltathat ki aranyat. Amerikának tehát előbb francia frankot kell vásárolnia, majd pedig számlát kell nyitnia a Francia Banknál és csak ennek a számlának terhére szolgáltat ki majd részére a bank aranyat. Kérdés azonban, várjon Amerikának sikerülni fog-e az ingadozó árfolyamú dollárral kellő mennyiségű francia frankot vásárolni. Jövő héten teszik közzé a Francia Bank legújabb heti kimutatását, a mérleget azonban már holnap megállapítják. Ez nem mutat jelentősebb amerikai aranyelvonást. Párizsi jelentések hangsúlyozzák, hogy Franciaország kitart az aranystandard mellett és a frank árfolyamát nem befolyásolhatja Rooseveltnek semmiféle elhatározása. Csillagos égbolt alatt írta Simor Miklós - Tarkós Péter, az uradalom legfiatalabb bérese sokalozta a vasútjegy árát és elhatározta, hogy gyalog tér vissza falujába. Az öregebbek darabig hívogatták, aztán gúnyolódni kezdtek vele, hogy biztosan valamelyik szép lány részére kuporgatja a garast. De végül is, mikor elérkezett az indulás ideje, felszedelőzködtek és Pétert a sorsára bízták. A legény, alig tizenhét éves, erős, csontos fiú, reggel hat órakor indult el a fővárosból. A távolságtól nem félt, ismerte az utat is, amelyen néhány nappal ezelőtt hatodmagával marhacsordát terelt fel a fővárosba és úgy számította, hogy éjfélig hazaérhet. Mikor elindult és a zsibongó forgalom boszorkánytáncából kijutva elérte a szabad országutat, szívében kigyulladt a fiatal élet nagy öröme. Nótára gyújtott és friss ütemben vágni kezdte az utat. Hűvös, itt-ott ködös őszi hajnal ébredt a vidék fölött. Péter eleinte fázott, de tagjai már a második félórában átmelegedtek a Vékony ruha alatt, arca kiszínesedett ésegész testén megzsírosodott a száraz bőr. Az egyenletes, kitartó gyaloglás lassan beisütötte izmait, a csöndes nótázás melegséget árasztott el a szíve körül. Boldog volt, Örült, maga sem tudta, miért. Az ősök kalandos vére lobogott ereiben. Ólommal beöntött fütykösét hóna alá vágta, így ment elszántan, hátraszegett fejjel, hazafelé. « Délben kolbászt és almát ebédelt, délután egy szederfa árnyékában aludt másfél órát,estére már a faluja határában járt. A hajnal óta tartó kemény gyaloglásban már elfogyott az almából és a kolbászból gyűjtött erő, a legényt belepte a por combja, izmai már rugalmasságukat vesztve, mereven, gépszerűek dolgoztak. Abbahagyta a nótázást, hallgatott. Fejét előrelógatta s elbúsultan nézte csizmái előtt a földet. Sötét éjszaka feküdt a világra. Péter már szinte aludt. Látni semamit nem lehetett, inkább csak úgy az ösztöne után ment, mint a ló az istálló felé. Nem is tudta, mikor tért le az országútról. Dűlőúton haladt. Az őszi szántáson nehéz foltokban ült a köd. Mikor feltisztult egy-egy percre és kiragyogott a csillagos égbolt, Péter megállt, hogy tájékozódjék. Aztán csendesen mormogva tovább botorkált. Azt számítgatta, hogy körülbelül félórányira lehet még hazulról. A fáradtságtól alig emelte már a lábát. Mikor elhaladt az ismerős esőszkunyhó előtt, amelynek ajtaja tárva-nyitva állt, pillanatig azon gondolkozott, hogy lefekszik ott, kialussza magát s csak reggel megy be a faluba. Megállt, nézte a kunyhót. — Várjon van-e benne szalma? — tűnődött komoran. De mégsem tette meg azt a tíz lépést, ami az ajtótól elválasztotta. — Hazamegyek — dacoskodott. Rántott egyet a vállán, megragadta a fütyköst és indulni akart. Ebben a pillanatban, mintha a föld alól jött volna, dühös, mély morgást hallott. Megfordult. A ködből egy hatalmas állat támadásra görbült alakja bontakozott ki. Az óriási állat a párás homályban még nagyobbnak, még félelmetesebbnek látszott s Péter meglepetésében elkiáltotta magát: — A teremtésit!. * B Szembefordult a kutyával s két marokra fogta a botját. Magasan a feje fölé emelte, így várta a támadást. A kutya azonban néhány lépésnyire tőle megtorpant. Megérezte, hogy erős ellenféllel került szembe. Talán évek óta élte már a kóbor kutyák halálosan magányos életét, ősi ösztönei felébredtek, látása, szaglása kifinomodott, tapasztalatai előrelátóvá és fegyelmezetté tették. Csak szeme villogott a sötétben. Orrát felhúzta s fogait vicsorítva, lassan, lépésről-lépésre kúszott előre az ellenség felé. Péter, lábait szétvetve, mozdulatlanul várt. Nyugodt volt. Tudta, hogy nincs kegyelem. A küzdelemben felül kell maradnia. Egyet akart csak: ölni. Ütni, abban a pillanatban, amikor az állat ugrásra készül. Ezt az ütést nem hibázhatja el, mert másodikra már nem marad ideje. Az álom, a fáradság teljesen elszállt belőle. Most már csak két méter volt közöttük a távolság. A kutya még egyre közeledett. Gyenge szél fújt végig az úton, szétvitte a ködöt s a táj hirtelen kivilágosodott. Az eb szeme lángot vetett. Összevillant a tekintetük. — Most! — gondolta az ember s hirtelen előretoppant. Karjában acéllá feszültek az izmok, meglendült kezében a súlyos husáng. A kutya azonban villámgyorsan hátra ugrott. Az ütés megállt a levegőben, mintha szoborrá váltak volna, úgy néztek most egymással farkasszemet. Péternek eszébe jutott a csőszkunyhó. Már nem akarta megölni az állatot, csak arra gondolt, hogyan érhetné el az ajtót, mielőtt a harc újból megkezdődik. Botját továbbra is feje fölött tartva, lassan hátrálni kezdett . A kutya mintegy három méter távolságból, mély hangon hörögve nyomon követte. Az alkalmas pillanatot leste, amikor rávetheti magát az emberre. A kunyhó ajtaja előtt Péter megbotlott. Elveszítette egyensúlyát s csaknem hanyatt esett. Annyi ideje volt csak, hogy botját a földnek támasztva megkapaszkodjék. A kutya pillanat alatt felismerte a helyzetet s elrúgta magát a földről. De elszámította az ugrást. Péter csizmája éppen az orrát találta. Fájdalmasan felvonított. Egyszerre elveszítette eddigi fegyelmezettségét. Most már vak dühvel, ugatva és vonítva, újra meg újra az ember felé kapott. Az újabb rúgásokkal felelt a támadásokra s a kutya egyszer sem tudta beleakasztani fogait a kemény csizmába. A fiú azonban érezte, hogy már nem bírja sokáig. A hajnal óta tartó gyaloglás merevvé tette a lábait. Alig tudta már követni a támadás gyors tempóját. Rúgásai egyre gyengébbekké váltak. A fütyköst megint feje fölé tartotta, de most már az eb közvetlen közelsége miatt nem használhatta. Egy rúgás után ismét messzebb kerültek egymástól. Péter csak ezt a pillanatot várta. Minden erejét összeszedte s hatalmasat ordítva, lesújtott az állatra. A bot nagyot roppant. Kettétört az ütés súlya alatt. A kutya felhördült. Pillanatra elszédült s abbahagyta a támadást. De nyomban összeszedte magát. Véres habot fröccsentve, elvakultan újból előreugrott. Ez az utolsó roham már az ajtóban érte a fiút. Még egy rúgás, amely még egyszer visszadobta az állatot . Péter már bent volt a kunyhóban. Becsapta az ajtót. Lihegve nekitámaszkodott. A következő pillanatban hallotta, amint a szelindek súlyos teste nekizuhan. A deszka megreccsent, de tartott. _ A legény lélekzetét visszafojtva, remegő lábszárakkal állt a sötétben. Hallgatódzott. Szíve vadul vert, érezte, hogy elérkezett ellenállóképességének utolsó percéhez. Kint a kutya még mindig morgott. Mélyből, torokból jött a hangja, inkább hörgésnek hallatszott. Darabig kaparta az ajtóig aztán elcsendesedett. Péter hallotta, hogy lefeküdt a küszöb előtt. Lábát az ajtóhoz szorítva, állt a sötétben és várt. Tapogatódzni kezdett. Első felfedezése az volt,, hogy az ajtón nincs se retesz, se zár. Ott kell maradnia tehát. Nem mozdulhat el egy tapodtat sem. A kutya mozdulatlanul fekszik kint az ajtó előtt. Figyel minden neszre. Botja nincs, összetört, mikor lesújtott vele az állatra. Halálosan fáradt és kimerült. Puszta kézzel pedig nem veheti fel a küzdelmet. Itt kell várnia, míg le nem dönti lábáról az álom, vagy míg erre nem vetődik valaki, aki segíthetne rajta. Halántékában lüktetett a kimerültség. Meddig fogja ezt bírni? Ha legalább egy cigarettája lenne — gondolta elkeseredetten. Nem mert elmozdulni az ajtóból. Háttal nekitámaszkodott, mellén összefonta karjait és várt. Később fázni kezdett. Múltak az órák. A kunyhóban koromsötét volt, csak az ajtó hasadékain szűrődött be valami derengő világosság. Reggelednek? — tűnődött Péter. Kikémlelt az egyik résen. A köd felszállt, a csillagos éjszakában hang sem hallatszott. A kutya mozdulatlanul feküdt a küszöb előtt. Csak,testének sötét tömegét lehetett kivenni. Talán aludt.— Átkozottja! — dörmögte Péter. Percekig sem tudott tovább a lábán maradni. Amint háttal az ajtónak támaszkodva állt, lassan összecsuklott a térde, teste lecsúszott a deszka mellett, szeme lezárult. Még egy utolsó erőfeszítést tett, hogy feltápászkodjék. Térdre akart állni, de már nemi volt rá képes. Annyi ereje maradt csala hogy szorosan az ajtó mellé húzódjék. A következő pillanatban belezuhant az álomba. Másnap déltájt ébredt fel. Átfázott, sajgóit minden csontja. Alig tudott megmozdulni. Lassan tértek vissza a gondolatai. Felállt. Szédülő fejjel az ajtóhoz támolygott és kitekintett. A kutya mereven, mozdulatlanul feküdt a küszöb előtt. Fején irtózatos seb tátongott. Mellette ott hevert az ólommal beöntött kettétört fütykös. Péternek a szíve megrándult. — Ejnye... — mondta. — Hát még akartál mögönni. Megindult. De valamije olyan különösképpen fájt belülről. B. H. 1933. NOVEMBER 8. PIíNTEE Roosevelt tárgyal, Franciaország nem fizet Roosevelt közben állandóan tárgyal a Fehér Házban az angol delegációval a háborús adósságokról, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy ezzel az udvariassági ténnyel biztosítsa tervével szemben Anglia jóindulatú semlegességét. A jelentések szerint azonban semmi komolyabb koncesszióra nem hajlandó s ilyen irányban javaslatot nem fog tenni a washingtoni törvényhozásnak. WASHINGTON, nov. 2. A francia kormány értesítette az amerikai kormányt, hogy az Egyesült Államokkal szemben fennálló háborús tartozásai december 15-én esedékes részletét éppúgy nem fizeti meg, mint ahogyan az előző két részletet sem utalta át. Ezt az elhatározását a francia kormány azzal okolja meg, hogy a kamara ellenállása folytán nem tudja megszerezni a parlament jóváhagyását az adósságtörlesztéshez. A francia közlés nem keltett nagyobb izgalmat Washingtonban, miután kormánykörökben már régóta számoltak azzal, hogy Franciaország nem fizeti meg a december 15-én esedékessé váló részletet sem. Johnson aranyhidat épít a visszavonulásra Roosevelt új terve végrehajtásával egyidőben több nyilatkozatot tett, amelyben azt igyekszik bizonyítani, hogy gazdasági és pénzügyi politikája tervszerűen halad a megvalósulás felé s eredményei máris megfigyelhetők. Adatait azonban a szakemberek erős kritikával fogadják és árnövekedést szemléltető számaival szembeállítják a tényt, amely szerint arányban az árak lényegesen visszaestek. Gerard Swope, a General Electric Company elnöke, nemzetközi gazdasági kamara felállítására tett javaslatot, amely az újjáépítés munkáját vállalná. Johnson tábornok, Amerika újjáépítési diktátora, sietett magáévá tenni a javaslatot. Ebből az amerikai sajtó nagy része azt gyanítja, hogy Johnson már belátja újjáépítési kísérleteinek kudarcát és siet felhasználni ezt az aranyhidat, hogy visszavonuljon. Valutafegyverszüneti egyezményt kötött Anglia és Amerika Anglia és Amerika között csütörtökön létrejött a első valutafegyverszüneti egyezmény, s az ideiglenes megállapodás célja, hogy megakadályozzák a dollár és a font nyílt harcának kitörését. Az angol bank feltételes semlegességre kötelezte magát és megígérte, hogy nem foganatosít ellenintézkedéseket az amerikai aranyvásárlás megakadályozására mindaddig, amíg azok nem sértik Anglia érdekeit. A csütörtökre Londonba jelzett első amerikai vásárlások elmaradtak, az arany ára mégis szilárd irányzatot mutatott. A színarany másfél shillinggel drágult: 133 shilling 3 pence volt egy uncia színarany. A dollár viszont lanyhult. s egy font sterlingért 2.815dollárt "fizettek. Newyorki jelentés szerint Párizsban az első aranyvásárlások már megtörténtek. A vásárlást a Federed Reserve Bank egy úr párizsi francia bankház útján eszközölte. Elítélték a botrányokozó apát Réh Dezső fűszerkereskedő tizenhárom éves fiát —mint megírtuk — előállították a dunai kapitányságon működő gyermek- bíróságra, mert a fiú tilos helyen labdázott és se ő, se a szülei nem jelentek meg a több elzeri idézés ellenére. Réh elment a fia után és nagy botrányt rendezett a gyerekbíróság épületében. Ezért kihágási eljárás indult ellene és ma tárgyalta ügyét a IV. kerületi kapitányság, mint rendőri büntetőbíróság. Réh Dezső a tárgyalás megnyitása után azt kérte, halasszák el a tárgyalást néhány órára, mert az ügyvédje máshol van elfoglalva, ő pedig isiászos, ideges, nem tudja a gondolatait összpontosítani. Datky Lajos úrkapitány, rendőri büntetőbíró közölte vele, nincs módjában elhalasztani a tárgyalást. A kereskedő erre indulatos hangon fefakadt: — Hát én pedig előre kijelentem, hogy akkor egyetlen kérdésre sem válaszolok. — De kérem, semmi szükség arra, hogy izguljon. Nagyon szépen megértjük majd, egymást — csitította a rendőrbíró. A jóindulatú megjegyzésre Réh megint csak felpattant: — Alig hiszem ! ,v ■'k’rt&és A rendőrbíró végül mégis lecsillapította és közölte vele, azzal vádolják, hogy hangos botrányt rendezett, gyilkosoknak, gazembereknek mondotta a rendőröket és általában a rendőrség sértegette. Réh kijelentette, a vádat megértette, ha nem érzi magát bűnösnek. Felindult állapotban volt, mert a fiát előállították, azt beismeri, hogy botrányt okozott és elragadtatta magát, de tagadta, hogy ő a rendőröket gyilkosoknak mondotta volna. A kihallgatott tanúk közül Szidanits Ferenc rendőrségi hivataltiszt és Antal Géza kapitány azt vallották, hogy Réh gyilkost és gazembert kiabált. Lukács István újságíró tanúvallomásában előadta, hogy Réh, nagy botrányt rendezett, artikulátlan hangon kiabált. Arra nem emlékszik, hogy gyilkosnak, vagy gazembernek mondta volna a rendőröket. A rendőrtisztek nemcsak udvariasan, hanem egyenesen gyengéden bántak a fűszerkereskedővel. 10-2 : Réh Dezsőt a rendőrbíró húsz pengi pénzbüntetésre ítélte. A terhelt fellebbezett.