Budapesti Hírlap, 1934. április (54. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

Húsvéti szám Ma: nagy Képes mellé MMM 30 fillér Budapesti Hirlap Budapest, 1934. Vasárnap, Április 1 Főszerkesztő: OTTLIK GYÖRGY LIV. évfolyam 73. szám A MAGYAR ÉLETÉRT írta: OTTLIK GYÖRGY Új köntösben, új vezetéssel, fiatal erőkkel, de legjobb régi hagyományai­nak teljes vértezetében lép a magyar közönség elé a Budapesti Hírlap. Igen magas a cél, amelyet magunk elé tű­zünk: a Budapest Hírlap­ot a magyar nemzet egységének és új nagyságának szolgálatában álló legjelentékenyebb magyar napilappá akarjuk tenni. Azt akarjuk, hogy hajónk, amikor most fel­húzzuk árbocára az új lobogót és teljes gőzzel nekivágunk a magyar küzdelmek óceánjának, az óceánjárók között leg­biztosabban és leggyorsabban juttassa el magyartól magyarhoz a magyar gon­dolatot, valamint az európai civilizáció és az emberiség nagy céljának szolgá­latában álló eszméket. A Budapesti Hírlap alapítása óta min­dig a nemzeti eszme és a nemzeti egy­ség jegyében küzdött. Jelszavunk ma is: a magyarságért. Emelt fejjel küz­dünk a függetlenségért és alázatosan meghajtott fejjel egyetlen érdek oltá­rán áldozzuk fel minden erőnket: ez a nemzet egyetemének érdeke. A Buda­pesti Hírlap­ot hosszú ideig Tisza Ist­vánnak, a legnagyobb és legnemesebb magyar államférfiak egyikének szelleme hatotta át. Ehhez a tiszta magyar szel­lemhez akarunk ezután is hívek ma­radni, de cselekvéseinket a mai idők szükségéhez, a csonka ország érdekei­hez alkalmazzuk. A Budapesti Hírlap­nak, mint a közvélemény szolgájának, önálló, saját egyénisége van. És éppen ennek az egyéniségünknek kiépítésével és megerősítésével vélünk leghelye­sebben, legfüggetlenebbül harcolni az országért és az ország határain túl az egész nemzetért. Ezzel a harcunkkal és munkánkkal tudjuk és fogjuk támogatni Gömbös Gyu­lát, a nemzeti öncélúság és egy­­ség jegyében dolgozó és alkotó kor­mányelnököt. Mélységes lelkiismeretes­séggel fogjuk keresni, hogy a nemzet­nek pártokon felül álló érdeke mit kí­ván. Közel lesz hozzánk mindenki, min­den magyar ember, akit tettében vagy bírálataiban ugyanez a szempont vezet. Amikor pedig a kormányzat feladatai­ról és tevékenységéről lesz szó, nem hí­zelgéssel és nem szemforgatással, ha­nem független gondolkozással és férfias önérzettel kívánjuk és fogjuk annak a politikának az útjait egyengetni, amely­nek célja a magyar nemzet megerősí­tése, felvirágoztatása, s a nemzet min­den tagja részére az elérhető legna­gyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosí­tása. Programunk egyszerű. Néhány szó kifejezi: ízig-vérig magyarok vagyunk. Dinamikus magyarságunk egész erejé­vel küzdünk a magyar életért, a ma­gyar jövőért. A múltba csak azért te­kintünk, hogy nemzeti létünk tíz év­százados csodájából erőt, öntudatot, el­pusztíthatatlan önérzetet merítsünk jövő nagyságunkért folytatott har­cunkban. A­mint adja nekünk a hagyo­mányt, a jellem- és egyéniség­képző tiszteletet, és az öntudattá vált tapasz­talatot. De a jelen teljesítménye, az, amit tizenöt év óta ezen a birtokunk­ban meghagyott csonka földön magyar öntudat, magyar szorgalom és magyar szellem alkotott, hogy történelmi múl­túnkhoz hozzáfűzve, alkotmányunk épü­letéhez hozzákapcsolva régi, de mégis új nemzet­ egyéniséget, törhetetlen aka­ratot mutasson Európának és a civili­zált világnak — ez az az alap, ez az a szikla, amelyre hittel és akarattal épít­jük fel a jövendő Magyarországot. Meg nem alkuvó magyaroknak, de egyben európaiaknak is valljuk magun­kat. Amióta első, szent királyunk, Ist­ván, az európai nemzetek közösségébe bevezetett bennünket és homlokát a Rómából jött szent koronával övezte, a magyarság és az európaiság gondolata épp annyira eggyé lett, mint amennyire egy a magyarság és kereszténység. Ami­kor azonban európainak és a keresz­tény civilizáció részeseinek valljuk ma­gunkat, arra is hitet teszünk, hogy ez nem jelenti a változó európai divatok hivalkodó és könnyelmű szolgálatát. Ezen a ponton van leginkább szüksé­günk hagyományunk és alkotmányunk parancsán kívül a magyar embert jel­lemző józan ítélőképességre is. Európának ezen a földrajzilag oly csodálatos egységű táján, ahol őseink le­telepedtek, a Kárpát-medence mélyé­ben hazát alapító magyarságot a Kár­pátok övező bástyafala ellenére is ál­landó veszedelem környezte. Népek pusztultak el előttünk ezen a helyen anélkül, hogy államot tudtak volna al­kotni, mi voltunk az elsők a népvándor­lás forgataga után, akiknek sikerült itt lábunkat megvetni. Egybe forrva ezzel a földdel, ma már tudjuk, hogy bármi törne is reánk, a magyar nemzet erejé­ben elpusztíthatatlan és vezetésre hiva­tott. A nemzet életének ma is tragikus korszakát éljük: létünk, vagy nem­létünk és — amiben rendíthetetlenül bí­zunk, — jövendő nagyságunk attól függ, milyen erőt, józanságot, türelmet, fegyelmezettséget és megingathatatlan jellemet mutatunk­ e küzdelemben. Győ­zelmünknek, amelyet az erkölcs és szel­lem tiszta és békés fegyvereivel aka­runk megvívni, ez a mi elhatározottsá­gunk és egységünk adja meg a biztos alapját. Ámde a döntés, sok más, tő­lünk független tényező erejétől is függ. Ezek a rajtunk kívül álló erők az euró­pai és a világpolitika mozgatói. Éppen ezért szükségünk van ezeknek az erők­nek maradéktalan ismeretére, a külpá­­rosban vagy falun lakjék is a ma­­litikai tudás minden fegyverére. Va­­gyaz ember, számára nincs semmi ége­tőbb, nincs hozzá közelebb eső prob­léma, mint mindaz, amit létünkkel kap­csolatban a külpolitika különben oly bonyolult és valaha tőlünk oly távol­eső területe­ket föl. Ezért a Budapesti Hírlap elsőrendűen fontos feladatának fogja tekinteni, hogy olvasóinak e te­kintetben is a leggyorsabb és legmeg­bízhatóbb értesüléseket adja és azok­hoz gondosan és lelkiismeretesen mér­legelt véleményét kapcsolja. Az elszakított területeinken élő ki­sebbségek sorsát ezentúl is fájó köte­lességként fogjuk éber figyelemmel kí­sérni. Magyar véreinknek addig is, amíg a ma rájuk nehezedő járom alól felszabadulnak, érezniük kell, hogy ez az ország — az egyetlen terület a vilá­gon, ahol a magyarság önálló életet tud élni — velük egynek érzi magát, velük vérzik, ha szenvednek és velük örvend, ha erősödnek. Ugyanezt a törhetetlen nemzeti esz­mét és kultúránk szolgálatát akarjuk kifejezni azzal, hogy mélyen és igazán magyar s amellett nemesen európai írói gárdát gyűjtünk magunk köré. Azzal a csodálatos eszközzel, amit az idegen nyelv-családok között a maga tisztaságában és zamatos egyé­niségében megmaradt magyar nyelv gondolataink és kultúránk kifeje­zésére nyújt, küzdünk minden, a Kár­pátok határain belül magyar emberek­hez szólni akaró, magyar tehetségért. Kulturális és nemzeti egységünk nem ismer államhatárokat: aki magyar szívvel érez és tiszta magyar nyelven szól, annak tehetsége előtt a Budapesti Hírlap hasábjai nyitva állanak már akkor is, amikor nevét még nem kapta fel a hír. De ha újak és frissek, gondolkodás­ban és technikában modernek, megbíz­hatóak és európaiak akarunk is lenni; szívünk szerint mégis legközelebb ál­lunk és legközelebb akarunk maradni a magyar néphez. Szólunk mindenki­hez, aki a magyarság problémáiról ítélni akar azok megismerése által, szó­lunk tehát elsősorban a nemzeti elithez, amelyet azonban nem mérünk és nem választunk el társadalmi osztály, vagy réteg szerint, mert meggyőződésünk, hogy ehhez tartozik mindenki, szántó­vető gazda és földbirtokos, szerszámot kezelő kisiparos, vállalatokat vezető üzletember, gyáros, kereskedői a hit, a kultúra, a műveltség hivatásos terjesz­tője és az országot köz- vagy magánhi­vatalban szolgáló alkalmazott, aki az új­ság hasábjain hű ismertetésben akarja megtalálni mindazokat az adatokat, amelyekből az ország és a maga sorsá­ról helyesen ítélhet. Mi egyaránt a nem­zetért és a népért vagyunk; a nem­zetért, a történelmi és hagyományos egységért, az államalkotó egészért, amelynek összekötő kapcsa a leszár­mazás, a nyelv és az évszázados közös sors; a nemzeten belül pedig a népért, a küzködő milliókért, akik egyéni sor­sának javítása és akik boldogulása adja meg a nemzet­ egésznek az erőt a küz­delemre­ . őrizzük mindazt, ami erőt ad és fel­karoljuk mindazt az új eszmét vagy in­tézményt, mely nemzeti erőnket gyara­pítja. Ezt a politikai hitvallásunkat és cselekvési programunkat két szóval haladó konzervatizmusnak nevezzük. Egyenlően közel áll a Budapesti Hír­laphoz vallás és társadalmi vagy nem­zetiségi különbség nélkül a magyar ál­lam minden hű polgára, s minden al­kotó, tisztult erkölcsi alapon álló intéz­mény, vagy egyesülés. Aki a magyarságért és jövőjéért har­col, azt, ha eszmeileg, vagy a belső po­litika frontján ellenfelünk is, bajtár­sunknak tekintjük, annak meggyőződé­sét tiszteletben tartjuk, és azzal a na­gyobb nemzeti célért együtt akarunk küzdeni. A magyar sajtó minden szerve baráti szellemben szolidáris társat ta­lál bennünk; hangjának és véleményé­nek állandóan meg fogjuk adni a nem­zet közvéleménye előtt megillető helyet. Mert célunk az, hogy aki a Budapesti Hírlap­ot olvassa, vagy az, akinek az ország sorsáról ítéletet kell mondania, általunk is megtudja, mi a véleményük azoknak, akik jövőnkről és teendőink­ről másként gondolkoznak, mint mi ma­gunk. Nem ismerünk magasabb felelősség­­érzetet követelő hivatást az újságíróé­nál. Fokozottabban nehezedik azonban a nyilvánosság naponkénti könyörtelen ellenőrzése következtében a felelősség súlya arra, aki a sajtó valamelyik or­gánumát vezeti, nevével jegyzi. Ennek a mindennél nagyobb felelősségnek tu­datában, mélységes lelkiismeretesség­gel és a magyarság iránti megalkuvást és kibújást nem tűrő kötelességeink ér­zetében vállaljuk nem csekély felada­tunkat. Erőnk: a lelkesedés és a hit. Mind­nyájunk közös hite és lelkesedése. Nyu­galmunk, céljaink becsületessége és tisztasága. Szívósságunk a magyar aka­rat. Érzésünk az új indulás pillanatá­ban, hogy hivatást teljesítünk. És re­ményünk, hogy az egész magyarság, amelyért küzdünk, megért bennünket.

Next