Budapesti Hírlap, 1934. április (54. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

2 cigarettahüvely üstszül­ője fátyolszerű­ lapok­ból álló tiszta cellulózé, mely külön eljárással és szabadalmazott gépekkel kerül a hüvely szopókájába. Ezzel a legmodernebb eljárással, vagyis tisztán cellulózé füstszűrővel és szabadalmazott tampongépekkel Magyarországon csakis a „SENÁTOR CELOFILTER" hüvely készül. A „CELOFILTE­R“ a dohányfüstben a leg­finomabban elosztó aromatikus anyagokat, vagyis éppen azokat, melyekért tulajdonképpen dohányz­unk, hajszálcsövein keresztül engedi, míg a füstben a durvább elosztásban j­elentkező égési termékeket (piridin, ammó­niák, a nikotin felesleges mennyisége szám­talan hosszanti és keresztcsatornájában visz­­szatartja. A ,,CELOFILTE­R“ hatása szemmel látha­­tólag is ellenőrizhető. Az elszívott cigaretta szűrőjének kibontása után a „C­E­L O FIL­­T­E­R“ színe és szaga mindenkit meg fog győzni annak teljesítményéről. Egyedüli gyártója: Janina Cigarettapapír Rt., Budapest HÚSVÉTKOR A B. H. számára írta: LÁZÁR ANDOR igazságügyminiszter Az állam vezetésében maradandó ér­téket csak az fog alkotni, aki ismeri és szereti nemzetét. Ismeri jó tulajdonsá­gait, ismeri hibáit. Tudja azt, hogy bár­mennyire törekszik is nemzete hibáinak megjavítására, ez tökéletesen nem sike­rülhet, mert sem ember, sem nemzet nincs hiba nélkül,­­ nem lehet tökéle­tes. Az államférfinak, ha jó számvetést akar csinálni, ezeket a hibákat, melyek néha nemzeti sajátosságok, bűnök s egyszersmind erények, minden tervének a kigondolásánál, minden cselekedeté­nek a végrehajtásánál gondosan számba kell vennie. Adott tényezők állanak ren­delkezésére: nemzete­t és ő követ el hibát, ha nem olyan mértékkel méri az adott tényező erejét, tervező, alkotó, végrehajtó képességeit, mint amilyen erők a nemzetben csakugyan rendelke­zésre állanak. Gyönyörű feladat egy nemzetből ki­hozni annak minden alkotó erejét, föl­rázni a nemzet képességeit, munkakész­séggé alakítani át a tehetséget. Nagy feladat lekötni az ártva ható erőket. Nagy feladat megküzdeni a kö­zönnyel, és megvetés tárgyává tenni a gúnyt. Nagy feladat a dolgozni nem akarók irigységét leküzdeni, akik munka nélkül akarják elnyerni a dolgozók ju­talmát. De legnagyobb feladat megértetni egy nemzettel, hogy mindenki csak maga teremtheti meg a saját tudásának, ere­jének s ezzel jólétének a teljességét. Hiába állítunk iskolákat,­­ tanulnod kell, ha tudni akarsz; hiába építünk utat a hegyre, arra neked magadnak fel kell menned, ha fenn akarsz lenni. Hiába kívánod, hogy a más munkája teremtse meg a te óhajtásaid kielégülését, csa­lódni fogsz. Neked magadnak kell mun­kát keresni, munkát végezni, hogy erős legy te magad s erős legyen az a nem­zet, amelyhez tartozol. Az állam rendezheti polgárainak egy­máshoz s az államhoz való viszonyát, igyekezhetik arra, hogy eltávolítsa az akadályokat, melyeket egymás útjába rakni gyakran hajlandók vagyunk. Szer­vezhet, rendezhet bennünket, de csak általunk, a mi munkánk által teremthet új értékeket. Megakadályozhatja, — meg is kell akadályoznia az államnak, hogy egyesek a közösség rovására, má­sok kárára éljék ki életigényeiket, — de azt sohasem teheti, hogy egyesek életigényeinek kielégítését biztosítsa a közösség számára szükséges munka el­végzése nélkül. A nemzetben rejlő küzdőképesség csökkenésére vall, ha az egyesek nem önmagukban bízva teremtik meg a ké­pességeik kifejtéséhez szükséges alkal­makat, lehetőségeket, ha nem tudnak munkájukkal alkalmazkodni a társada­lom igényeihez, hanem azt kívánják, hogy a társadalom alkalmazkodjék az ő képességeikhez, óhajtásaikhoz s ha nem az önmagukban rejlő isteni szikra tüzétől, hanem valami központi elektro­mos centrale vezetékétől várják életük fényét, melegét, alkotásuk lehetőségét, sikerét. Vannak korszakok, mikor megrendül az egyesek önbizalma. Vannak idők, mi­kor a gazdasági élet nehézségei a füg­getlenség, az önálló alkotási vágy szép­ségét elhomályosítják. Lehetnek idők, amikor a küzdés, a nehéz küzdés helyett a sorvasztó jelentéktelenség, egyéniet­­lenség homokjába süllyedni kívánato­sabbnak látszik, mint a küzdés útján megacélosodó karokkal tovább harcolni. Mikor már nem csábít a költő szava, „Előtted a küzdés, előtted a pálya, — Az erőtlen csügged, — az erős meg­állja”. Most írtam alá száz gyakornok kine­vezési okiratát. Havi 80 pengőért gya­korlatra bocsátunk az igazságügyi szer­vezet keretében száz jogi doktorátust tett fiatalembert. És erre a száz állásra 751 pályázat érkezett. A 751 között 152 volt olyan, kinek vizsgái egészben, vagy részben kitüntetésesek. Ha ezt látom, lehetetlen, hogy össze ne facsarodjék a szívem. Hiszen hazám ifjúsága jön elém ezekben a pályázatok­ban. Hazám ifjúsága, amelytől hazánk jövője függ, kiket szerető, féltő gond­dal figyelünk, kiket kényeztetéssel, hí­zelgéssel megmérgezhetünk,­­ komoly gondoskodással, ha kell, korholással, erőssé, boldoggá tehetünk. Ez az ifjúság, a mi édes, szép, jó gyer­mekseregünk, mennyire tanul, mennyire igyekszik, milyen képességeket gyűjt, milyen bizonyítványokat szerez! És mégis, minden képesség, minden tanultság mellett, kiérzem valaminek a hiányát ebből a 751 pályázatból. Érzem a hiányát a függetlenség, az önálló munka szeretetének, érzem a lehelletét bizonyos fáradtságnak, fásultságnak, mely feláldozza az egyéni képességek küzdelmes és gyümölcsöző kifejtésének a lehetőségét azért a darab száraz ke­nyérért, amelyet neki a közhatalom nyújtani tud. Hova lett az önbizalom, az önállóság szeretete? Hova lett a sza­bad pályák küzdelmet és babért ígérő varázsa? Vájjon az életre neveltük-e ezt a fia­talságot, vájjon bízhatik-e az a nemzet a saját jövőjében, melynek legértéke­ A családok ta­­arékoss­ágának mértékadó jelképe: A mindendenkori olcsón és fél eszközölt vásárlás KLEIN­ENTUL új divatnagyáruházában­­ Király-mca 49. a Teréz-tem­plomnél 1934 ÁPRILIS 1. VASÁRNAP B. H. sebb tagjai, a fiatalsága, önmagukban ilyen kevéssé bíznak? Szomorú, fájó gondolat, érdemes arra, hogy töpreng­jünk rajta és talán sírjunk is. És mégis, nem akarok sírni. Hinni, bízni akarok ebben a nemzetben, amelyet szeretek, amely jó sorsában gyenge, rossz sorsá­ban dacosan kitartó. Mi lesz gyerme­keinkkel, hol találják meg képességeik alkotó kifejtésének lehetőségét? Hol a magyar jövő?! És kinézek falusi házam ablakán. Süt az áldó napfény, vidám nótaszó mellett végzi a tavaszi szántást a gazdalegény. Virágba borult a domboldal, gyümölcs­­érés lesz s az őszi vetések sötétzöld smaragdja fájó szívemet, égő szememet megnyugtatja, mintha súgva mondaná: bízzál én bennem, gyere én hozzám és hozd magaddal ide fiaidat is. MINISZTEREK húsvéti nyilatkozatai Magyaromi­g békés külpolitikájáról, a római eredményekről nyilatkozik Kánya Kálmán külügyminiszter . Ker­eszte­s-Fischer Ferenc belügyminiszter a belső rendről és nyugalom­ról, a dunántúli mozgalomról és a lelkiisme­retlen agitátorok pángermán izgatásáról „Ha az állam fontos érdekeit fenye­getné veszély, nem fog visszariadni a legerélyesebb intézkedésektől sem" Kánya Kálmán külügyminiszter Az Est húsvéti számában nyilatkozik az aktuális külpolitikai kérdésekről Kifejtette a külügyminiszter, hogy a ma­gyar külpolitika kitűzött céljait az összes európai államokkal való békés együttműkö­dés alapján kívánja megvalósítani. Ez az elv vezette Magyarországot, amikor arra töreke­dett, hogy kapcsolatait az európai államok­kal úgy politikai, mint gazdasági vonatkozás­ban kiépítse és tovább fejlessze. Magyarország a középeurópai nemzetközi kérdések rendezé­sének munkájában nem mellőzhető, sőt köz­ponti fekvése egyenesen predesztinálja arra, hogy a középeurópai problémák megoldásá­nak egyik lényeges tényezője legyen. A kö­zépeurópai nemzetközi politikának legutóbbi eseményei mutatják Magyarország súlyát a középeurópai nemzetközi politikában. Ezek az események fontos határkövei a magyar külpolitika tevékeny szerepének, amely min­den alkalmat felhasznál Magyarország nem­zetközi politikai helyzetének javítására, nem­zetközi súlyának gyarapítására. Ezután be­hatóan nyilatkozott a külügyminiszter a ró­mai megállapodásokról, amelyekben a ma­gyar külpolitika eddigi céljai, alapelvei érvé­nyesülnek. Leszögezte a külügyminiszter, hogy a római megállapodással nem létesült középeurópai blokk, nem alakult ki új állam­csoportosulás. Az egyezmény három állam között eddig is fenntartott szoros jóbaráti vi­szony megpecsételése, de fenntartja a csatla­kozás lehetőségét más államok részére is. A megállapodások külpolitikai cselekvés-szabad­ságunkat nem korlátozzák. Ezután a gazdasági kérdések rendezéséről beszélt a külügyminiszter a római megálla­podással kapcsolatban, majd nyilatkozatát így fejezte be: " A legközelebbi teendő tehát az, hogy úgy Olaszországgal, mint Ausztriával, az eddigi­nél élénkebb és mélyebb gazdasági összeköt­tetést létesítsünk, a kölcsönös árucserefor­galmat növeljük, ezzel külkereskedelmünket kimélyítsük. A római megállapodások gazdasági rész® az első kísérlet a középeurópai államok által emelt autarahikus rendszer gátjainak áttöré­sére. Az első törekvés abban az irányban, hogy az államok és népek saját jólétüket nem a legszigorúbban értelmezett és végső hatás­ként teljes elsorvadáshoz vezető, elszigetelt gazdálkodásban keressék, hanem a gazdasági együttműködésben, a gazdasági kereskedelmi szabadság biztosításában. ­ A belügyminiszter nyilatkozata Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is nyilatkozott ugyanabban a lapban. El­mondta, hogy a közállapotokat kielégítőnek tartja, minthogy teljes a nyugalom és a béke. A hangulat az utóbbi évben határozottan ja­vult, ami összefüggésben van a gazdasági helyzettel. Minden remény megvan arra, hogy ez a nyugalmi helyzet állandósul. Az ínséges területeken a munkaalkalmak megteremtésével lényegesen javult a helyzet és éppen ezért az utóbbi idők mozgalmai, kü­lönösen a Dunántúlon, nem vezetnek ered­ményre. A magyar nép gondolatvilága távol­on azoktól az érzésektől, amelyekkel meg akarják bontani egységét. — Meggyőződésem, — mondotta a belügy­miniszter, — hogy ezek a mozgalmak önma­guktól szűnnek meg a nélkül, hogy a kor­mánynak különösképpen bele kellene avat­koznia. Az a nézetem, ha nem is szabad túl­zott optimizmussal megítélni a helyzetet, de nincs ok pesszimizmusra sem. Azért mondha­tom ezt, mert jól ismerem a magyar nép lel­­kületét. Tudom, hogy a nemzet ragaszkodik a hagyományokhoz, az alkotmányos érzés az ország lelkéből fakad. Ha nem így lett volna ezer éven át, akkor ez a nemzet már régen nem léteznék.­­ Nincs jelentősége annak a nyilaskereszt­­mozgolódásnak sem, amely szembe akarja ál­lítani a magyart a magyarral. A Dunántúlon folyó bizonyos pángermán mozgolódással kapcsolatban kijelentette a bel­ügyminiszter, hogy a kormány nagy gondot fordít arra, hogy lelkiismeretlen agitátorok ne verjenek éket a magyarság és a hazai né­metség közé. — Ha e téren az állam fontos érdekeit fe­nyegetné veszély, — mondotta a belügymi­niszter, — a kormány nem fog visszariadni a legerélyesebb intézkedésektől sem. Hangsúlyo­zom, hogy a kormány a kisebbségi jogokat, úgy mint a múltban, a jövőben is tiszteletben fogja tartani. Végezetül a főbb kormányzati problémák­kal kapcsolatban elmondta a miniszter, hogy a többi között az egyke­ kérdés megoldásán fáradoznak, továbbá, hogy a közigazgatás racionalizálásával és a hozzá tartozó kérdé­sekkel kapcsolatos javaslatok most készülnek. Ezek közé tartozik a gyámügyi reform és az alsófokú közigazgatási bíróság ügye. A prágai német egyetem főépületét a cseh kormány kisajátította a cseh egyetem részére PRÁGA, márc. 31. A prágai német egyetem főépületét, a Carolinum-palotát elvették és a prágai cseh egyetemnek ajándékozták. A hír ha­tártalan elkeseredést keltett a csehországi németek körében, annál is inkább, mint­hogy a cseh egyetem rektora, Domin pro­fesszor példátlanul bántó hangnemben je­lentette be ezt a tényt a cseh egyetem ta­nári karának gyülekezetében. — Minden jó cseh hazafi szívének mo­solyognia kell, — mondotta a professzor, — s a Carolinum átvételét aranybetűkkel kell beírni a cseh egyetem történetébe. A kisajátítás egy 1920-ból származó tör­vény alapján történt, amelyet annak ide­jén a forradalmi nemzeti tanács szavazott meg. Ebben a nemzeti tanácsban a nem­zeti kisebbségek, mint ismeretes, nem vol­tak képviselve. A cseh kormány, úgy lát­szik, maga is érezte a forradalmi törvény tarthatatlanságát, mert tizennégy éven át egyetlen lépés sem történt a kisajátítás végrehajtása ügyében, míg most­­váratla­nul kiadták az utasítást a Carolinum palo­tájának átírására. A német egyetem fő­épületének kisajátítása nyilvánvalóan az­zal az akcióval függ össze, amelyet a cseh hatóságok legújabban a nemzeti kisebbsé­gek ellen folytatnak és amelyek célja az, hogy legelemibb jogaiktól is megfosszák a kisebbségeket.

Next