Budapesti Hírlap, 1935. augusztus (55. évfolyam, 173-197. szám)

1935-08-01 / 173. szám

2 sebben él a Népszövetség, védnöksége alatt jólétben, mint hogy független, de szegény maradjon. A déli órákban oly hír is keringett Genfben, hogy az előzetes tanácskozáso­kon felmerült nehézségek miatt a dél­utánra kitűzött ülést holnapra halasztják, ez azonban nem bizonyult valónak. A Tanács zárt ülése GENF, júl. 31. Ma délután öt órakor Litvinoff soros el­nök megnyitotta a Népszövetség Tanácsá­nak 87. ülésszakát. A külső kép hasonló a nagy és mozgal­mas ülésekéhez. A közönség zsúfolásig megtöltötte a karzatokat s tapssal és él­jenzéssel fogadta a belépő tanácstagokat, különösen Laval francia miniszterelnököt éljenezték hosszasan, mert általában tőle várják, hogy megtalálja a bonyodalom­ból kivezető utat. Az újságíróterem is tele van, mintegy háromszáz újságíró sereglett ide a világ minden részéből. Az ülés megnyitása után a Tanács tag­jai zárt ülésre vonultak vissza. A zárt ülés pontosan egy óra hosszat tartott. A zárt ülésen először Li Aloisi báró olasz főmegsbízott ismertette az olasz álláspon­tot, amelynek lényege az, hogy az olasz­­abesszin vitát az aatuali kérdésre kell kor­látozni. Ezután Hawarite abesszin kikül­dött kifejtette az abesszin álláspontot, amely szerint a tanácsülés vitáját az olasz-abesszin viszály teljes anyagára ki kellene terjeszteni. Látszólag ezt az álláspontot támogatta Eden, az angol küldöttség vezetője, aki azt ind­ítványozta, hogy a Tanács bocsát­kozzék bele az érdemleges vitába. Litvinoff tanácselnök megállapította, hogy a Népszövetség tárgyalásait csak az alapokmány határolhatja körül. Nemcsak arra törekszenek, hogy a Népszövetség kebelén belül találjanak megoldást, har­nem érdemi megegyezésre is törekszenek s ezzel kapcsolatosan újból az 1906. évi szer­ződés kínálkozik. Ekkor Laval, a francia küldöttség feje szólalt fel, aki szükségesnek látta, hogy közvetítő indítványt tegyen. Azt ajánlotta, hogy az ülést zárják le és holnap délután öt órakor új ülésre üljenek össze. Időköz­ben megbeszéléseket lehet majd folytatni abban az irányban, hogy a vitát az 1906. évi szerződés alapján oldják meg. Laval indítványát a Tanács elfogadta és elhatározta, hogy csütörtökön délután öt órakor újabb ülést tart. Időközben a köz­vetlenül érdekelt nagyhatalmak igyekez­nek megoldási módot találni a döntőbíró­­sági és közvetítési tárgyalások folytatá­sára.­­A gyarmatok biztonságának a mértékét azonban egyedül Olaszország határozhatja meg. Veszély esetén az olaszok senkinél sem találnak majd támogatásra, sőt való­színűleg esetleges háború idején ennek az ellenkezője következne be. — Katonai szempontból — folytatja a Popolo d’Italia­­— az olasz-abesszin prob­léma elképzelhetetlenül egyszerű és telje­sen logikus. Genffel, Genf nélkül vagy Gen­fen keresztül csupán egyetlen megoldás lehetséges. A vita minden egyéb vonat­kozása fontos ugyan, de nem döntő és a fasiszta Olaszország politikája ebben a tényben találja meg legteljesebb törté­nelmi és emberi igazolását. Olaszország csak teljes meg­oldást fogadhat el MILANO, júl. 31. A Popolo d’Italia mai számában is hang­súlyozza, hogy Olaszország csak teljes megoldást fogadhat el. A lap megálla­pítja, hogy az olasz terjeszkedés vagy fennhatóság katonai támogatás nélkül ép­pen olyan negatív eredménnyel járna, mint annak idején az ukdzsalli szerződés, amelyet Menelik császárral kötöttek. Egyébként addig az olasz gyarmatok sem lennének biztosítva, amíg a katonai fel­ügyelet nincs kiterjesztve Abesszínia fölé. Rozmaringág írta: UJN­ÁGY GYÖRGY Szelíd egyszerűségben tartottuk gyerek­koromban mindig a születésem napját. Nem kaptam ajándékokat, nem esett holmi trak­­tamentum sem. Szeretettel megcsókolgat­tak, kedveskedve meghúzták a fülem. — Isten éltessen!— mondották derűs ölelések közben. Ennyi volt az egész. Leg­feljebb, ha asztalnál nekem is bort öntött nagyapám s koccintottak az egészségemre, így­ ilyen Csöndesded telt el a tizenha­todik születésnapom is. Alkonyattájt sétálni hívott nagyanyám, mint máskor s lementünk a kertbe. Reme­­gően belémkarolt és ahogy szokta, hall­gatag tipegett mellettem. Megfáradott öregesen. Már jóideje kanyarogtunk a kes­keny utakon, amikor hirtelen csak ráne­­szeltem az alászálló nap biborló tüzeinek fényére. Addig is láttam, hogyne láttam volna véresen bukó napot, de ez valami­képpen más volt. Úgy éreztem, mint ami­kor ráébred az ember: nolám, ez is van! Ezekben a percekben akadt meg az én nyitó pillantásom először a világon. Meg­­ejtetten néztem körül. Nehéz jázminillat lebegett a koranyári, melegedő levegőben. Mélyen magamba szívtam. Talán az a he­lyes kifejezés, ha azt írom: rejtelmességé­­ben is valóság lett az élet részemre ezek­ben a pillanatokban. Ránéztem a nyárfára és láttam a kiskapunál tompa pirban égni a nyárfánkat. Elnéztem a falu felett s lát­tam lila palástjukban a hegyeket. Burkus kutyánk barna szemébe néztem és meg­láttam az odaadó hűséget. A virágokra néztem és láttam eleven varázsukat. Néz­tem és láttam. Mintha eddig együtt lettem volna a nyárfánkkal, a hegyekkel, az álla­tokkal s virágokkal és most kiléptem volna közülük, a világból, a mindenségből, amely­­lyel szorosan egy voltam idáig, fis íme, kiszakadva ebből az egészből ráemeltem csodálkozó tekintetem égre és földre. Talán elsikkadt volna ez a világra döb­­benésem első pillantása, ha nagyanyám éppen akkor azt nem mondja: — Bizony, te már embernyi ember vagy és ezután... — megilletődött suttogásra vált a hangja — és ezután magadban kell állanod... Magányosan... — Egye­dül ?... — kérdeztem lobbant riadalommal a szívemben, megremegve. •*— Hogy ne légy egyedül... — szólalt meg ünnepélyesem — neked adom ezt a rozmaringágat... Azzal lehajolt és reszketeg, öreg kézzel leszakított egy szép, hamvas ezüstös ágat az egyik rozmaringbokorról. — Veled lesz, ha hívod... mintha én lennék veled, aki szeretlek... — nyújtotta felém az illatos levelű ágacskát. Tétova mosolyok közt átvettem. Napokig azt hittem, valami varázslatról van szó, de aztán, hogy meghervadt, elszáradt a roz­maringág, megfeledkeztem róla teljesen, el is kallódott hamarosan. Esztendők, hosszú, hosszú évek teltek azóta. Megderesedtem. Kis, íme, tegnap találkoztam újra az elfele­dett rozmaringgal, az otthoni temetőben, nagyanyám sírján. Tömjénes illata szelíden megtámogatta a lelkem, szökkenő ágai rin­­gani kezdtek a lágy szellőben, halk ziz­­zavéssel. — Nehéz volt a te egyedülséged, magá­nyod? — kérdezte. — Bizony, magamban lenni s a szívem felé fordult tekintettel nézni lelkem ég­bolt­ját és a csillagoknál is rejtelmesebben suhanó idő sodrát figyelni itt a csöndes mélységben, óh, sokára tanultam meg. Sokára tudtam látni énem apróka tükréből az egész mindenséget. Egybefoglalva. A rikkantós hajnalt s a varázsos éjszakát. A jámbor kezű jót s a karmos gonoszt. Sok kellett ahhoz, hogy magamban tudjak élni... Sok ... — Kitaszitottan jártad előbb a dacosok útját... — szólt közbe szomorúan a roz­maring. — Megalázottan! — sóhajtottam. — Bo­torkáltam a szeretetlenségek tövissövényei kzöz. A meg­ nemértés s rosszindulat vak ködében tapogatózva. Csupán a pilláncsoló hitem világított, csak önmagam mácsecs­­kés fénye világított. Egyszer mégis kiértem ebből a gyűlölködő sötétségből. Nagy csoda volt... — De csak magányosan maradtál... — bólogatott az illatos bokor a síron. — Akkor is társtalanul, — mormogtam visszaemlékezve — magamban! De hozzám hajoltak a fák, mellém szegődtek a bokrok, tarka szőnyeget terítettek fáradó lábam elé a füvek s virágok s néha elbeszélgettek velem a komoly hegyek és reám mosolyog­tak a hancos felhők, mert már nem lángolt fekete kormú harag bennem. Fényben lép­deltem. Darabig ártatlan szelíden, mint ama hives patakhoz járuló szarvas... — megcsuklott a valló szavam. — Mégsem úgy, mégsem ... Magam bírásában kevély­ség fogott el , már durván dobbantva az anyaföldet döngtem az úton! így történt, hogy észre sem vettem, mint hagynak el az ég felé tárulkozó fák, a térdeplő hegyes bokrok, a templomos erdők, az ájtatos mezők... — Elhagyott lettél... — sírt velem a rozmaring. — Kitaszitottan torpantam meg gőgöm kopár szikláin. A sivár szürkeségben. Fa­kul­tsárga orcával, mint a kárhozatra vált! Sikos szédületben roppant meredélyek fe­lett. Senki és semmi közülem. Csak én és én és én, mindenhol s mindenben én... Mozdulatlan s némán, mint a megátkozott kő. Élettelen. Meghaltam ... cikkázott át bennem a rémület s utolsó erőmmel kö­nyörgően felsikoltottam... — Egyedül... találtad magad újra ... — ringott a rozmaringág. — Egyedül, magammal! Ébredve. És újra tavasz leomlott körülöttem. Pillés szirmú barack és cseresnye virágzott a kertekben. Áldóan fénylett az ég. Szálas jegenyék őrködtek felettem s nagyszemű árvácskák keresték bódorgó pillantásomat. Madarak hozsannáztak a magasban. Valaki megcsókolt. Egy asszony. Olyan volt a csókja íze, mint az anyám csókjáé. És tovább is ott maradt a közelemben. Járta énekszóval az illatos mezőt. Mosolyogva néztem. Mosolyogva, egyedül. Az as­s­­zonyomat, a lába nyomán hajladozó füveket, a piros száján elcsurranó gyümöl­csöket, a hajába fűzött rozmaringágat, téged, aki a szeretet vagy... — Egyediségedben boldog voltál... — susogott a tömjénes bokor. — Boldog! — feleltem biztonságosan. — Szemben Istennel éreztem magam, mint amikor majd egyszer elszólít az Úr, bol­tomban is egyedül kell lennem. Megérkezve önönmagam kapujához, hogy Elébe lép­jek . . . — Minden út csak öt, csak őt keresi... — tömjénezett a rozmaring. — Csak Őt, az Istent... — csöndesedett el a szó ajkamon és megöleltem a rozma­ringgá hantot Elhagyják az olasz lakosok Abesszíniát LONDON, júl. 31. A Reuter-iroda addiszabebai levelezője jelenti, hogy az Abesszíniában lakó olaszok lassankint mind elhagyják az országot. Addisz-Abebában csak egyetlenegy olasz nő maradt. Az addiszabebai olasz követ visszautasította a császár születésnapja al­kalmából rendezett ünnepségekre szóló meghívást, amit az abessziniaiak megbo­csáthatatlan sértésnek tekintenek. A levelező szerint Addisz-Abebában tel­jes a tájékozatlanság abban a tekintetben, hogy az európai nagyhatalmak milyen magatartást fognak tanúsítani az olasz­­abesszin vitában. Az egyik abessziniai sze­repvivő előkelőség a levelező előtt azt a reményét fejezte ki, hogy Olaszország nem fogja megtámadni Abesszíniát. — Teljesen tisztában vagyunk azzal, — folytatta, — hogy esélyeink nem kedve­zőek, úgy látszik azonban, hogy Mussolini sem ment olyan messze, hogy szükség ese­tén ne vonulhatna vissza. A császár békét óhajt, ha az nem megy a becsület rová­sára, egyébként a császár teljesen ura or­szágában a helyzetnek. Japán figyel TOKIÓ, júl. 31. Sigimicu helyettes külügyminiszter az angol nagykövettel folytatott beszélgetése során hangsúlyozta, hogy Japán a legna­gyobb érdeklődéssel kíséri figyelemmel az olasz-abesszin viszály alakulását. 1938 AUGUSZTUS X. CSÜTÖRTÖK B. H. Ötös tanácskozás az ülés után GENF, júl. 31. A Népszövetség tanácsülése után Laval, Eden, Litvinoff és a Népszövetség főtit­kára megbeszélésre ültek össze, amelybe később bevonták Olaszország és Abesszí­nia képviselőit is. Svédország és Abesszinia barátsági szerződése PÁRIZS, júl. 31. Mint a Havas-iroda Addisz-Abebából je­lenti, csütörtökön ott Svédország és Abesz­­szinia meghatalmazottai kereskedelmi és barátsági szerződést írnak alá. Abesszinia pátriárkája a békéért LONDON, júl. 81. Az abessziniai pátriárka táviratot inté­­zett a Népszövetséghez, amelyben kéri az olasz-abesszin viszály békés megoldását. Kedvező irányban alakulnak a tárgyalások GENF, júl. 31. Úgy tudják, hogy Laval, Eden és Ave­­nor előzetes tervezetének lényege az, hogy kiküszöböli a népszövetségi Tanács mostani ülésszakából az olasz-etnióp viszálynak azokat a részeit, amelyek kirobbanással járhatnának és kilendíthetnék a népszövet­ségi Tanácsot abból a vágányból, amelyet augusztus 25-ig önmagának épített Ha a körülmények megengedik, az előzetes ha­tározat tervezetét még az év folyamán kö­zölhetik Aloisi báró olasz és Tesle Hava­­riate abesszin megbízottal. De még abban az esetben is, hogy a határozati javaslat tervéhez a legfőbb érdekeltek hozzájárul­nak, alighanem végleges közléseik előtt érintkezésbe lépnek kormányaikkal. Ezért halasztotta a népszövetségi Tanács holnap estére az újabb ülés megnyitását Késő éjszaka az a benyomás uralkodik, hogy — ha előre nem látott bonyodalmak nem támadnak — a dolgok Genfben most elég gyors ütemben és kedvező irányban alakulnak ki, vagyis abban az irányban, hogy új megvitatásuk olyan körülmények között megy majd végbe, amelyeket a bé­kítési eljárás során alakítanak ki. Anglia, Franciaország, Olaszország augusztus 25-ig létrehozza a megegyezést GENF, júl. 31. A népszövetségi tanácsülést követő fran­cia-angol megbeszéléseken ma este a két nagyhatalom megállapodott határozati ja­vaslattervezetének bizonyos alapvonalaiban, amelyek az olasz-abesszin viszálynak mind formális, mind érdemi elintézését előkészí­tik. E tervezet főbb pontjai a következők: 1. Lehetőséget biztosítani az egyeztető és döntőbíróság új ülésezésére. 2. Belemennek az olasz-abesszin viszony kérdésébe általánosságban is . Anglia, Fran­­ciaország és Olaszország köteleznék magu­kat, hogy haladéktalanul tárgyalásokat kezd­jenek e kérdés magváról azzal a céllal, hogy augusztus 25-ig létrehozzák a megegyezést. 3. Olaszország kötelezi magát arra, hogy az erőszak alkalmazásától tartózkodik. Ezt a harmadik pontot Anglia és Franciaor­szág között még nem tisztázták teljesen, attól egészen eltekintve, hogy Olaszország kifogá­solja a határidő nélküli kötelezettség vállalá­sát. Valószínű, hogy emiatt kezdett Laval és Eden a késő esti órákban újabb tanácskozást. Megállapítja a kormány a burgonya árát A termelő védelme a rosszhiszemű vevő ellen • A burgonyát csak igazolólappal lehet szállítani A burgonyatermelés gazdaságosságának biztosítása végett a kormány felhatalmazta a földmívelésügyi minisztert, hogy az or­szág területén szállításra kerülő burgo­nya legkisebb termelői árát termelési hely, fajta és minőség szerint az érdekeltség vé­leményének meghallgatása után időről­­időre megállapítsa és közzétegye. A kormányrendelet értelmében a ter­melő attól, aki tőle az általa termelt bur­gonyát a megállapított legkisebb termelői árnál alacsonyabb áron vásárolta, a tény­leg kapott és a megállapított ár között mutatkozó különbözetet a vételár átvételé­től számított három év alatt követelheti. Közforgalmú vasút burgonyát vagonté­telben, hajózási vállalat pedig ötven lmé­­termázsát meghaladó mennyiségben szál­lításra csak akkor vehet fel, ha a feladó egyidejűleg a szállítmánynak megfelelő, a községi elöljáróság részéről láttamozott burgonyavásárlási igazolólapot átad. Ha a feladó maga a termelő, ugyannak a községi elöljáróság láttamozásival ellá­tott burgonyaeladási igazolólapot kell át­adnia. A rendelet augusztus 15-én lép életbe, hatálybalépése nem érinti a kivitelre irá­nyított burgonya forgalmát szabályozó rendeleteket.

Next