Budapesti Hírlap, 1935. szeptember (55. évfolyam, 198-222. szám)

1935-09-01 / 198. szám

3 sorsának, noha nincs többé bécsi udvar, amelynek presszójától félteni kellene a kormányt, noha ma alig akad ember az országban, aki a nemzet nagy vitális problémáiban, törekvéseiben és célkitű­zéseiben ne értene egyet, az országos politizálásnak régen annyira megokolt kuruckodó és fékező jellege még mindig megmaradt. Elvből ellenzékinek lenni divat, sőt magyar virtus volt azelőtt, mert körülbelül azt jelentette: nem adom be a derekamat. Ma ellenben csak azt szabad jelentenie: nem helyeslem azt az utat, azokat a célokat, amelyeket a kormány követ. A „csak azért is” ellen­zékieskedésben rejlő állandó vétónak ér­telme már megszűnt, s ma csak akkor illet meg valakit a vétó, ha a kormány cselekedeteit valóban helyteleníti s an­nak iránya és tervei helyett más olyan irányt és terveket tud ajánlani, amelyek a nemzet összeségére nézve szerinte na­gyobb lehetőségeket ígérnek. A régi politizálás értelme a védeke­zés volt az alkotmányjogi sérelmek, a Bécsből fenyegető hatalmi túlkapások ellen. A mai politizálás célja ellenben nem lehet más, mint a nemzeti összerű produktív felhasználása,­­ lehetőleg maradéktalanul. Ma a jóhiszemű kritiká­nak — amely természetesen éppen olyan jogosult és szükséges, mint amilyen ré­gen volt, — tanácsaival segítenie, erő­sítenie kell a cselekvő kezet. Ma a nem­zet ható és tiltó energiáinak nem álta­lános szólamokban kell kielégülniök, hanem realitásokba fogódzó munkában. A hivatásos és — fájdalom — gyakran pusztán hatalmi célokat követő ellen­zéki politikusok jól tudják, hogy a nem­zetben még benne él a múltból a kuruc­­kodási hajlam. Ezt akarják felhasználni és felkorbácsolni akkor, mikor a kor­mány cselekedetei és tervei bírálása he­lyett a magyar fülnek mindig kedvesen csengő alkotmányvédelmet tűzik lobo­gójukra,­­ azt a szót, amelynek a mon­archikus időkben mélységes értelme volt. Az alkotmányt védeni a legneme­sebb magyar hagyomány és meg is kell azt védeni, ha támadja valaki. De poli­tikai mérkőzésekbe beledobni az alkot­mányvédelmet a legkisebb tárgyi meg­­okoltság nélkül, csak szappenáltatni azt, hogy valakinek a rejtett szándéka az alkotmányos útról való letérés, párt­­politikai fegyverül és hangulatkeltésre felhasználni ezt a szent fogalmat, amelyre ezeréves létünk épült s amely egyformán sérthetetlen minden magyar­nak, ez megengedhetetlen frivolitás. Szítani a régi politizálási ösztönt, visz­­szaadni akarni neki célját vesztett tar­talmát, gyengítése és rossz irányba való terelése ez az összmunkára hivatott nemzeti erőknek. A feladat inkább az volna­ megértetni a nemzet nagy egye­temével, hogy a politika ma nem tünte­tés és tiltakozás többé, hanem építő­munka, eszmék felvetése, ötlettermelés, meglévő erkölcsi, gazdasági és szociális birtokállományunk értékének felfoko­zása. Kétségtelen: ma nehezebb általános­ságban politizálni, mint volt a mon­archikus időkben. Az alkotmányjogi és közjogi kérdésekkel, amelyek a háború­előtti politika tengelyében álltak, jó­formán mindenki tisztában volt és a vélemények is megegyeztek nagyjából, csak megnyilatkozásukban különböztek. Ma azonban ezen a fronton stabil a hely­zet, nincs ki ellen harcolni és védekezni, de új gazdasági és szociális problémák töltik meg a magyar életet, amelynek teljesebbé válása e problémák helyes megoldásától függ. Ismeretlen munka­kör ez a magyar társadalomnak. Tanu­lást, szakértelmet, elmélyedést kíván, és elsősorban minden párt-, vagy osztály­szemponttól való teljes mentességet, hogy valaki hasznosan hozzászólhas­son. Itt volna terrénuma a kritikának és tanácsnak; itt volna­­hivatása a poli­tikai talentumnak, amely nemzete üd­vére akar kamatozni; itt megmutat­hatja magát a tehetség a politikai front bármelyik­ oldalán. Itt realitásokat te­remthet. És csodálatosképpen éppen itt, a tények, a realitások terén, a felelős kormány valóságos tervei és cselekede­tei bírálatában, szinte néma a kritika. Annál hangosabb ott, ahol semmi anyaga nincs: az alkotmányvédelem képzeletbeli frontján. És nem zavarja az sem hatásosnak képzelt hősi küzdel­mében, hogy aki ellen harcol és véd, már teljes három éve a legszigorúbban vett alkotmányossággal vezeti az or­szág ügyeit. Hogy már jó előre védekezzem a gya­núsító vád ellen: a nép politikai ösztö­nét a legnagyobbra becsülöm, de szeret­ném, ha minden magyar értelem azok felé a problémák felé fordulna, amelyek sürgős megoldásra várnak és amelyek­nek helyes megoldásától függ sorsunk alakulása; híve vagyok a kritika sza­badságának is, de forduljon a kritika a realitások felé, ne gátoljon, hanem ser­kentsen, fakadjon meggyőződésből, le­gyen jóhiszemű és ne hajszoljon egyéni érdeket; az ellenzékiségnek sem vagyok ellensége, de az ellenzéki munka létező hibák gyomlálásában nyilvánuljon meg és ne támadjon általa konstruált, nem létező tények ellen csupán diszkreditá­­lási szándékból.Eszmékért harcoljon, ne pedig pusztán hatalomért. A szót pedig most, hogy függetlenül, egymás között élünk és csak magunknak alkotunk, rágjuk meg, gondoljuk meg jobban, mi­előtt kiejtenék. Figyelmünket kösse le a politika, de az az igazi, amely gazda­gabb tartalomban és feladatokban, mint bármikor is azelőtt, s ne politizálgas­­sunk csak úgy foghegyről, virtusból. Pályázati szelvény a B. H. „rejtvény“-rovatához.­­ Megfejtő neve:................................­­ Pontos címe: ---------------------------­A pályázathoz melléklendő, komoly mondanivaló nélkül. Mert ma, úgy érzem, ebben a kis megcsonkított, megpróbált országban mindenki felelős — felelős a nemzetnek, felelős az utó­kornak — azért, amit mond és cselek­szik. van írva. Tananarivoba! Madár Sándor egy pillanatra elszédült. De csak egy pillanatra. Széket ragadott, leülésre kényszerítette a tananarivoi utast. Azután térképeket szedett elő. Lihegve, lá­zasan magyarázott, mintha az életének védelmében beszélt volna, valami láthatat­lan bíró előtt. Először is megkérdezte, hogy egyedül tetszik-e utazni? Egyedül, — hangzott a válasz. Ebben az esetben Madár Sándor nem ajánlotta a gyorsabb és kényelmesebb tengeri utat. Tessék az afrikai kontinensen menni! Páratlan, cso­dálatos élmény! Az útvonal: Alexandriától kezdve a Nílus mentén, Egyiptomon át, Núbián keresztül, a Fehér Nílus folyását követve az Albert-tó felé, a Viktória Nyanza-tó felé; onnan vasút vezet Mom­­bászába, a Kilimandjáró mellé ... De még szebb, ha Mozambikébe tetszik tartani és ott tetszik hajóra szállni, Madagaszkár felé. Egész térképhalmot rakott már maga elé. Majd egy önfeledt mozdulattal valamennyit lesöpörte az asztalról és most már úgy be­szélt, mint egy költő, akinek csak az ihlet diktálja szavait. Az ügyfél ridegen közbe­szólt: — Kérem, én csak arra vagyok kíváncsi, hogy mennyibe kerül a második osztályú kajüt! Nem vezettek expedíciót Afrikán keresztül! A figyelmeztetés azonban mit sem ért. Madár Sándor nem hallgatta el ugyan azokat a veszedelmeket, amelyek Szudán­ban és a Kongó-vidéken leselkednek a gyanútlan karaván­utasra, de kijelentette, hogy minden veszedelem és minden fárad­ság eltörpül az utazás csodálatos élménye mellett. Megmagyarázta a kongó-négerek szokásait. Vallásos szertartásaik szim­bólumát. Beszélt Nubia sivatagairól, a Vik­tória Nyanza-tó vízeséseiről, az afrikai Napról, amely nem­ is napfénynek tűnik, hanem forró holdsütésnek. Beszélt Ta­­nanarivo csodáiról, a költői nevű város szépségeiről... Az ügyfél feszengve hall­gatta egy ideig, de azután már nem bírta türelemmel: — Nem akar megérteni, kérem? Cégem megbízásából el kell utaznom abba a ron­gyos fészekbe és azt feértenea, hogy mennyibe kerül a második osztályú kajüt, Trieszttől Madagaszkárig ?! Madár Sándor válasza olyan sokáig ké­sett, hogy az ügyfél felpattant a székről és indulattól vöröslő arccal körülnézett. Felfedezte a főnöki szoba ajtaját és döngő léptekkel bevonult rajta. Madár mindebből semmit sem látott. Még mindig a tanana­rivoi utas szavait hallotta. Cége megbízá­sából Madagaszkárba... A cég eljut Ma­dagaszkárba ... A cég Madagaszkárban üzleteket köt... Madagaszkárban üzleteket lehet kötni... Most már egészen bizonyos, hogy Tananarivo földöntúli földjén is él­nek emberek, de idejüket nem töltik nyugodt szemlélődéssel, a hétköznapi ese­mények fölé emelkedve, mint az angyalok. Az élet a Bérkocsis-utca és Tananarivo között nem nagyobb egy centiméterrel sem, mint a Bérkocsis-utca és a Nagyfuva­ros-utca között. Az asztalon csöngött a telefon. Az igaz­gató hivatta. — Kérem, Madár úr, az előbb itt volt nálam egyik ügyfelünk. Panaszt emelt ön ellen. Másodszor, de utoljára magyarázom meg a dolgát. Az ön dolga: figyelmesen, udvariasan és hozzáértéssel kiszolgálni a feleket, akik felvilágosításért fordulnak önhöz. Tetszik érteni? Hozzáértéssel! Ezen van a hangsúly! —­ Igenis, igazgató úr. — Csodálkozva hallottam, hogy ön, a diplomás földrajztanár, olyan sületlensé­gekkel szórakoztatja az ügyfeleket, mint egy megvadult fantáziájú kamasz. Figyel­meztetem, hogy fantáziálásra az irodánk nincsen berendezve. Mi utasokkal érintke­zünk, akik kényelmesen, gyorsan és olcsón akarják előírni a céljukat. Olyan útitervet kell készíteni nekik, hogy lehetőleg útköz­ben is úgy érezzék magukat, mintha ki sem mozdultak volna hazulról. Ehhez van szükségünk az ön hozzáértésére. Megér­­tette, kérem? — Megértettem, igazgató úr, ígérem, hogy soha többé nem lesz panasz ellenem. Minden ember a szíve mélyén titkos, pogány isteneket is imád. Madár Sándor előtt istene, Atlasz, ezen a napon meg­halt. * B. H. 1935 SZEPTEMBER 6, VASÁRNAP* 1 Brüsszel mélységes gyászban A belga anyakirályné a ravatalnál BRÜSSZEL, aug. 31. A király az éjszakát a brüsszeli királyi palotában töltötte, reggel hét órakor a lae­­keni kastélyba ment, hogy találkozzék Erzsébet anyakirálynéval és a piemonti hercegnővel, akik Olaszországból jövet szombaton megérkeztek a laekeni kastély­ba s rögtön Astrid királyné ravatalához siettek. A délelőtt folyamán hivatalos kül­döttségek járultak a ravatalhoz, azután A budapesti belga követség közli, hogy a néhai belga királyné őfelsége lelkiüdvéért az apostoli nuncius a koronázó Mátyás­templomban kedden, 1935 szeptember hó 3-án délelőtt 11 órákor ünnepélyes gyász­misét fog mondani. E közlésen kívül külön meghívók nem bocsáttatnak ki. Le ministre de Bélgique a l’honneur de fairé savoir qu’une messe sollennelle de requiem pour le repos de l’ame de feu sa majesté la Reins des Belges sera célébrée pár Són Excellence le nonce apostolique en l’église du couronnement le mardi, 3 septembre 1935 a 11 heures. Le présent avis tient lieu d’invitation. Az angol királyt a yorki herceg képviseli a temetésen * LONDON, aug. 31. Hivatalos helyen kijelentették, hogy As­trid királyné temetésén a yorki herceg fogja képviselni az angol királyt. A brüsszeli világkiállítás nyitva marad BRÜSSZEL, aug. 31. A világkiállítás külföldi kiállítói a ki­rályné halálhírének vétele után rögtön be­jelentették azt a szándékukat, hogy a gyász jeléül bezárják pavillonjaikat. A kormánybiztos megköszönte a kiállítók­nak részvétük megnyilvánulását és meg­kérte őket, hogy tartsák nyitva üzleteiket a látogatók iránti udvariasságból. A zene és a látványos mutatványok meg­szűntek a kiállítás területén. A bolgár királyt Ciril herceg képviseli SZÓFIA, aug. 31. Astrid királyné temetésén Borisz bol­gár királyt Ciril herceg képviseli. Ciril megnyitották a palota kapuit, hogy a kö­zönség elvonulhasson a ravatal előtt. A királyné halálát belső sérülések okozták PÁRIZS, aug. 31. A Matin genfi tudósítója jelenti: Stei­necker dr. küssnachti orvos kijelentette, hogy nézete szerint Astrid királyné halálát nem annyira a koponyazúzódás, mint in­kább belső sérülések idézték elő. herceg szombaton utazott el Brüsszelbe. A bolgár kormányt Ratoloff brüsszeli bol­gár követ képviseli a temetésen. Astrid királyné halála miatt a bolgár királyi udvar háromhetes gyászt tart. Kéthetes udvari gyász Belgrádban BELGRÁD, aug. 31. Astrid királyné halálára való tekintet­tel Pál kormányzóherceg kéthetes udvari gyászt rendelt el. Szeptember 3-án 11 órakor, Astrid ki­rályné temetésének időpontjában, a bel­grádi belga követség tagjai ünnepélyes gyászistentiszteleten vesznek részt a bel­grádi katolikus templomban. Gyászmise a budapesti koronázótemplomban Kőkorszakben lakótelepre bukkantak Csór közelében Útépítő földmunkálatok során a fehér­megyei Csór község határában érdekes földbevájt üvegeket, bevágásokat találtak. Dormuth Árpád tanár, a fejérvári Múzeum Egyesület főtitkára, azonnal a helyszínre sietett és hozzáfogott a leletek felülvizsgá­lásához. Kitűnt, hogy az adonyi, pákozd­­vári és a bicskei bronzkori leletekhez ha­sonló, de a kőkorszakból származó emberi település helyét találták meg. A lelőhely dombon van és kétségtelen, hogy a feltárt kunyhókban kőkorszaki ha­lászok laktak, aminthogy az is megállapí­tott tény, hogy az onnan látható és messze­­húzódó völgy valamikor víz alatt állt. A kunyhók mélyén néhány kezdetlegesen for­mált kampót találtak, amelyeket horgá­szásra használhattak és több edénydarab, különféle maradványok, mind-mind egy-egy bizonyító adata az ott halászattal foglal­kozó ősember életének. Az érdekes lelőhe­lyek feltárása tovább folyik, az útépítési munkák viszont a lelőhelyen megszakítot­ták és száz méterrel odább folytatják. Va­lószínű,­hogy valamelyik dombhajlatban rátalálnak ősemberek temetkező helyére is.

Next