Budapesti Hírlap, 1936. szeptember (56. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

egyalkalommal támogatásával jutott kormányra, ragaszkodik a liberálisok teljes visszavonulásához s attól tart, hogy a beígért rendcsinálás csak az ő gárdáinak szétzavarását jelenti, de megmaradnak a vasgárdák és a többi eféle alakulatok. A liberális párt idősebb elemei előtt nyilvánvaló, hogy a fiatalok teljes kiszorításukra törekszenek. Titulescu is akcióba lépett és a hozzá közelálló párizsi sajtó már kifogásolja a kormányválság megoldását. Barátai a nemzeti parasztpártból — Lupu és Popovici — állítólag már el is indultak hozzá, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. Csak Vaida, Goga és szűkebb vezérkara hallgat. Úgy látszik, benne volt a kezük a mostani változásban s talán számukra egyengeti a hatalom felé vezető utat az új kormány, amelytől a kisebbségek semmi jót sem várhatnak. Tatarescu politikája évek óta az, hogy kifelé szép szólamokat hallott a kisebbségek felé, közben azonban pontról-pontra megvalósítja a legszélsőségesebb kisebbségellenes pártok programját. A nyelvvizsgák rendszeresítésével a közhivatalokat és önkormányzatokat megtisztítja a kisebbségektől. A tanügyi politika a kisebbségi iskolák megsemmisítésére van beállítva. Egyik iskolát a másik után csukatja be és az elvett iskolaépületekben megnyitja a román állami iskolát, , de fenntartási költségét kiveti a kisebbségi lakosságra. A sajtót szigorú cenzúra alatt tartja, a lapoknak nem szabad magyarul írni a város és községneveket sem. Egyik lapbetiltás a másikat követi. Nincs nap, hogy a kolozsvári törvényszék előtt ne állana kisebbségi újságíró s Krenner Miklós esete mutatja, hogy aki szót emel a kisebbségi jogok mellett, annak kezéből kicsavarják a tollat. A kulturális és tudományos egyesületek munkáját is megbénítják, ha azok a kisebbségeké, példa erre az Erdélyi Múzeum Egyesület vándorgyűlésének s tudományos előadásainak betiltása. A végtelenségig lehetne felsorakoztatni .1. De, minek. A kisebbségeknek ok, hogy örüljenek a változásit minden okuk megvan a nyug_____tágra s számukra nem jelent az sem vigaszt, hogy a változás nem hozta meg a román politikai élet válságának megoldását sem, mert ez a politika eddig "válságban és konszolidáltan is a kisebbségekkel szemben csak az elnyomás és a jogfosztás politikáját tudta és akarta alkalmazni. B. H. 1936 SZEPTEMBER 1. KEDD A felkelőcsapatok minden vonalon győznek PÁRIZS, aug. 31. A szevillai rádió jelenti: Toledo tartományban tegnap győztünk a marxistákkal szemben. A kemény harc a vörös hadsereg megfutamodásával végződött. Az ellenségnek 600 halottja volt. Számos foglyot ejtettünk. Húsz ágyút, kilenc mozsarat, 16 gépfegyvert, 800 puskát, számos motorkerékpárt és gépkocsit és nagymennyiségű lőszert zsákmányoltunk. Elfogtunk egy teljes zászlóaljat és két századot is. Ez eddig a kormánycsapatok legnagyobb veresége ezen az arcvonalon. A Guadarrama-arcvonalon elfoglalták Regulinost. Hivatalos jelentés szerint felkelő repülők bombázták Navalperal, Villáiba, Pereguinoz és Escurial városokat, illetve községeket. A tengerészeti erők sikerrel bombázták Guadelup erődöt. A valladolidi főhadiszállás két nagy győzelmet jelent: az egyiket Avila tartományban vívták ki; ennek következményeképpen sikerült Huegervnozt elfoglalni. A második győzelmet a San Rafaelből előrenyomuló felkelőcsapat vívta ki, amely elfoglalta Huelva, Valverde és Aldero városokat, majd Gargaderozt. A nemzeti csapatok elfoglalták Ororeza, Arranda, Torralpa helységeket. Az ellenség menekül. A szovjet betiltotta a fegyverkivitelt MOSZKVA, aug. 31. A Szovjet Távirati Iroda jelenti: A francia és az orosz kormány közt a spanyolországi eseményekbe való be nem avatkozás tárgyában folyt jegyzékváltás alapján a kereskedelmi népbiztosság rendeletet adott ki, amelyben augusztus 28-i hatállyal betiltotta mindennemű fegyver, töltény, hadianyag, repülőgép, vagy repülőgép-alkatrész Spanyolországba és Spanyol-Marokkóba való kivitelét, vagy onnan való behozatalát. hálják ki az úttestre. Több madridi kórház panaszkodott a kormánynál amiatt, hogy a város szélére hurcolt áldozatok jajkiáltásaitól a betegek nem tudnak aludni. A Daily Telegraph megrázó tudósításban számol be a malagai vörösök rémuralmáról. Malaga igazi ura — mondja a tudósítás — egy borbélysegéd, aki ingujjban ül a polgári kormányzó szalonjában. Ez a borbélysegéd reggeltől estig halálos ítéleteket ír alá. Közvetítés fegyverszünet ügyében LONDON, aug. 31. Londonban híre terjedt, hogy Hendayeban az ott-tartózkodó nagykövetek és követek között most már nemcsak a spanyol polgárháború emberségesebbé tétele, hanem a két párt közötti közvetítés érdekében is folynak a tárgyalások. Hivatalos körökben kijelentik, hogy az angol nagykövet kizárólag arra kapott utasítást, hogy a kegyetlenkedések megszüntetése ügyében tárgyaljon. Ennek ellenére, úgy látszik, hogy Hendayban egyes nagykövetek, akik között azonban sem az angol, sem a francia nagykövet nem szerepel, tényleg közvetítő tárgyalásokat kezdtek a spanyol küzdő felek között fegyverszünet létrehozására. Malaga frazi ura — egy borbélysegéd LONDON, aug. 81. A „Times” valenciai jelentésében a következőképpen számol be a madridi vörös terror pusztításairól: A Manzaneres-folyó reggelenként tele van a meggyilkoltak pőrére vetkőztetett holttesteivel. Igen sokszor előfordul az is, hogy az agyonlőtt áldozatok holttesteit teljes sebességgel rohanó gépkocsikról de- Lengyel hozzájárulás a be nem avatkozási javaslathoz VARSÓ, aug. 31. Mint hivatalosan jelentik, a lengyel kormány hozzájárult a francia kormánynak ahhoz a javaslatához, amely szerint a hatalmak ne avatkozzanak be a spanyolországi polgárháborúba. Meggyilkolták a segoviai püspököt BURGOS, aug. 81. Madridból érkező hír szerint katalán anarkisták meggyilkolták a segoviai püspököt. A tortosai püspököt családjának több tagjával együtt bebörtönözték, majd a tarragonai kikötőben egy hajó fedélzetére hurcolták. VI . , -j * Az újságírói hivatás áldozata PÁRIZS, aug. 31. Az „Intransigeant” közli, hogy egyik Spanyolországba küldött különtudósítója, Guy de Traversay augusztus 17-ikén a spanyolországi harcokban életét vesztette. A hivatásának áldozatul esett újságíró holttestét még nem találták meg. ROSSZULLÉTKOR FÉL POHÁR sokszor elejét veszi komlyabb daloknak is. Kapható kis üregben is, 2D S-szorra 56 fillérért. Vitéz Marton Béla a MOVE országos elnöke Baján Vitéz Marton Béla, a MOVE országos elnöke látogató körútja során vasárnap este Bajára érkezett, ahol a MOVE nagy ünnepélyességgel fogadta. A Központi nagyszálló termében megtartott gyűlésen, amelyen több mint húsz község kiküldöttei vettek részt, hosszabb beszédet mondott. Marton Béla beszédében a többi között arról a szellemről beszélt, amely a MOVE minden tagját áthatja. Ez a szellem a kötelességteljesítésnek a szelleme s ez győzni fog, mert győzni akarunk, — mondotta. Rámutatott a MOVE-ban tömörült sportegyesületek jelentőségére, a MOVE-tábor tizennyolc éves munkájának eredményeire, amelyek az ország legnagyobb nacionalista sportközpontjává tették a MOVE-t. Az eredményeket a győzniakarás szelleme produkálja. Rámutatott a MOVE-lövészek római sikereire és a MOVE-nak a repülésügy és a turisztika terén végzett eredményes munkásságára. Az olimpiai győzelmek után a nemzeti szellemű sport támogatása nem lehet csak az egyének áldozatkészségére utalva, hanem az égési társadalomnak ki kell vennie részét az áldozatok meghozatalában. Éppen ezért minden felelős közhivatali tényezőt arra kérthogy minél több megértéssel és szeretettel támogassa a MOVE által propagált nemzeti ügyet. — A, körülöttünk zajló eseményekből mindenki világosan láthatja, hogy a keresztény nemzeti gondolat döntő harcát készül megvívni a bolsevizmussal, ma mindannyiunknak ebben a kicsiny országban csak egy feladatunk lehet: résztvenni az összes rendelítezésre álló konstruktív keresztény nemzeti erők rendszerbefoglalásának szinte apostoli munkájában. Vitéz Marton Bélát a jelenlévők beszédének befejezésekor sokáig ünnepelték. A gyűlés után az országos elnök tiszteletére bankett volt. Bajáról Marton Béla Bácsalmásra folytatta útját, ahol hétfőn reggel a helybeli MOVE és a község vezetőségének élén Túrmezey István dr. főjegyző helybeli elnök fogadta. A bácsalmási MOVE gyűlésén is nagyobb beszédet mondott Marton Béla, aki azután Kiskunhalasra és Kecskemétre folytatta útját. Mindenütt igaz bajtársi szeretettel fogadják a lelkes MOVE-tagok százait. A Mirákulum írta: KERECSÉNYI ANTAL Óra József plébános is megöregedett. — Pedig paplanos ágyban alszik, asszony miatt gondja, gyerekekért aggodalma soha sem volt. Mégis. — Nyelvek az öreg Kajánná. — Az az egy igazság van a földön, hogy mindenki megvénül. Ámbár ez alól a szabály alól is lehetne kivétel, — sóhajtott az ispánná, aki — Isten bocsássa meg — a természet törvényének óhajtott kihagyásánál nem a papra, hanem saját magára gondolt. Bodáné, a bábaasszony, a falu vajákosa, nem szólt, de szentül hitte, ha a plébános derekát jól megdömöckölné, podagrás lábára meg ráolvasna, olyan délcegen lépkedne fel megint a predkálószékbe, mint harminc év előtt, mikor először ment végig a templomon. A plébános maga is érezte, hogy cselekednie kell. Nem a maga, hanem a hívők érdekében. Harminc esztendeig látta el az Isten, meg a falu szolgálatát kifogástalanul. Sem a templomból, sem a haldokló ágyától nem késett. Fiókközsége ugyan nem volt a plébániának, négyezer lélek gondozása, pár száz gyermek vallástanítása mégis rengeteg munkát adott. Káplánt nem tartott, kisegítőre nem szorult, pedig hajnaltól késő estig keményen dolgozott. Egészséggel is győzte. Az ágyat csak alvásra használta, a doktort, a patikust meg tarokkpartnernek, ősz óta azonban kálváriás lett az élete. Eleinte nyilalást érzett a térdeiben, meg a szíve táján. Fájdalmast, de pillanatnyit. Hetek múltán a kin állandósult, sőt tűrhetetlenné fokozódott. Megdöbbent. Mi lesz a faluval, ha elbetegül a papja? Három évtizedes eredményeit fenyegeti veszedelem. A falu végén leselkedik a gonosz, s abban a percben betör, amikor észreveszi, hogy elernyedt a pap. Neki is gyürkőzött a betegséggel való küzdelemnek. Hiába! Megöregedett. Alul maradt. Az oltár előtt térdet sem tudott hajtani, mind a két lába megmerevedett, bottal kántikált, majd ágynak esett. Megadta magát. Káplánt kért a püspöktől. Cito, citissime — írta az egyház fejedelmének, mert a betegsége még a szentségek kiszolgáltatásában is megakadályozza. A káplán boszorkányos gyorsasággal érkezett meg. Kesehajú, savószemű fiatal legény. A plébános megrettent. — Nevem Jana Marusek, pispek úr küldte engem falucskába, — törte kerékbe a magyar szót az új pap. Óra József torkán a kétségbeesés markolta el az Istenhoztát. A falujában még a jó Isten sem hallott eddig mást, mint magyar imádságot, magyar beszédet. Még pedig tisztát, ékeset, muzsikásat, amilyenen a költők énekelnek. Ha a káplán ezzel a magyar nyelvvel megy fel a szószékre, a templomos áhítat röhéjjá torzul. A templom eddig Isten háza volt a falujában, ahol a hívők szivében szent gerjedelmek buzogtak, ahol a lelkek épültek, Istenhez szálltak, de az Úr hajlékából komédiás házat csinál ez a kis tót ember. — Hiszen maga nem magyar, — robbant ki végre a plébános. — Nem vágyom magyar. — Mit keres hát itt az én színmagyar falumban? — Plébános úr falucskája sem magyar csak beszéli magyart. Cseszkoszlovenszko égisz ország. Falu nem beszéli szlovák. Majd megtanítjuk itt. Egyelőre én beszélem magyart. Pispek úr parancsulja, mink engedelmeskedünk. Én is, plébános úr is, Óra József felfohászkodott. Attól ugyan nem félt, hogy Marusek tisztelendő eltótosítja a faluját, még aranyszájú Szent János sem. Olyan hatalom sincs a világon, aki az ő népével három mássalhangzót egységben kiköpessen. De a templom, a szószék! Egész élete az engedelmesség, a belenyugvás láncolata volt. Istennel sohasem szállt disputába. Még akkor sem, mikor a hazáját elveszítette. Megérdemelt büntetésnek hitte, megtalálta a vigaszt, reményt tenyésztett és plántált az elcsüggedt lelkekbe. Most azonban fellázadt. A jó Isten sem akarhatja, hogy hajlékában botránykozás fészkeljen. Tudta, hogy lázadása bűn, érezte, hogy büntetése a tehetetlenség. Öreg is, beteg is, mozdulni sem tud már. Imába is hiába fogott. Fohászkodása szemrehányássá durvult. — Hogyan engedheted, hogyan engedheted, jó Atyám? — Ezt mormolta folyton. Álom sem szállt a szemére, egész éjjel Istennel perelt. Vasárnapra virradt másnap. Mise előtt meglátogatta a kántor, meg a sekrestyés. Mind a kettő vele együtt öregedett meg az Isten szolgálatában. Nem szólt nekik a rettegett veszedelemről, de délre magához rendelte őket. A beharangozáshoz a torkában dobogott a szíve. Az izgalomtól már a zsoltárok szent szavait is hiába kereste. Várakozása évek szenvedésével ért fel. Végre befutott a hírnök. A sietségtől, az izgalomtól az öreg sekrestyés kicsukló szavait alig tudta mondattá fűzni. — Jaj, jaj, plébános úr, jaj nekünk. A pap, ez az új káplán, tótul prédikál. — Tótul! — Tótul. — S a nép, a hívők? — Nevetik. — Nevetik? — hördült fel az öreg plébános. Gyere ide, segíts, öltözködöm. Megyek a templomba. Béna lábait lelökte az ágyról. A sekrestyésbe kapaszkodva talpra állt. Az öreg szolga remegő kezekkel ráhúzta a reverendát. Elindultak. Két mankó, meg rogyadozó kísérőjének segítségével botorkált a templomba. A hívők arcára ráfagyott a szentségtelen jókedv, mikor beteg papjukat meglátták. Néma döbbenéssel nyitottak neki utat a szószékhez, melyről akkor jött lea káplán. A béna plébános kétségbeesett szemekkel mérte fel a szószékre vezető meredek lépcsőt. — Isten! — susogta, — Isten segíts! S íme az Isten, akinek haragudnia kellett volna lázadozó öreg papjára, lemosolygott rá az égből. Óra József a lépcső alján elhajította két mankóját és délcegen, daliásan, ruganyos léptekkel ment fel a prédikáló székbe. A hívők serege arcraborult a csoda előtt. — Mirákulum, mirákulum, — susogta száz és száz ajak. Az öreg pap letérdelt az imazsámolyra s hangja végigsikoltott a templom hajóján: — Híveim imádkozzunk. — Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Az ámennél elcsuklott a hangja, ősz feje leesett a szószék peremére. Dehogy is engedte a jó Isten hűséges szolgáját börtönben meghalni.