Budapesti Hírlap, 1936. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

1936-12-01 / 275. szám

wfm DEC. i­m­t A­nna FILLÉR­udapesti Hírlap LVI. évfolyam 275. szám 1936. Kedd, december 1 POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, VIl­. KER., JÓZSEF­ KÖRUT 5. SZÁM. TELEFONSZÁM: 1-444-00 Pazar pompával fogadták és ünnepelték Bécsben a kormányzói párt és a magyar államférfiakat Káprázatos estély Schönbrunnban — A kormányzó a régi tengerészbajtársak között — Horthy Miklós és Miklós pohárköszöntője a békéért — A hóvihar miatt elmaradt a katonai díszszemle — Az Operaház díszelőadása A magyar államférfiak tanácskozása Kedden délelőtt érkezik vissza Budapestre a kormányzó (A Budapesti Hírlap tudósítójának­ telefonjelentése.) Két napon át régi dí­szében és dicsőségében tündöklött az egykori császárváros. Ott, ahol a múlt­ban annyiszor fordultak m meg uralko­dók, a háború óta külföldi államfő hi­vatalos látogatást nem tett. A háború befejezése óta katonai sorfalat sem lá­tott a bécsi közönség. Most azután ennyi esztendei szünet után a jószom­szédi viszonyban és meghitt barátság­ban élő Magyarország államfőjét lát­hatta vendégül a történelmi tradíciók­ban annyira gazdag főváros. Egészen természetes, hogy a múlt hét utolsó napjai lázas készülődésben teltek el és a bécsi közönség szokatlanul élénk, de­rült hangulatban volt. Lelkesen és tele szeretettel készült a kormányzói pár fo­gadására. Vasárnap már kora reggel tömve Voltak a pályaudvarok előtti terek és az útvonalak, ahol a legmagasabb ven­dégek érkezésére és elvonulására szá­mítottak. Kivonult az utcára a katona­ság és a mai formaruhák mellett itt is, ott is feltűntek az egykori monarchia régi egyenruhái. Különösen sok tiszt öltötte magára a császár kabátját és feltűnő nagy számban lehetett látni az egykori monarchia haditengerészeté­nek jól ismert kék kabátját. Színes, ra­gyogó és emlékekben gazdag volt az a kép, amit az ünneplő város mutatott. Amikor a kormányzói pár és a magyar államférfiak különvonata befutott, ha­talmas üdvrivalgás fogadta a szívesen látott vendégeket. A kocsiból kilépő Horthy Miklós kormányzó Miklós elnök hitveséhez lépett és kézcsókkal köszön­tötte, közben Miklós elnök a Főméltó­ságú Asszonyt üdvözölte hódolatteljes tisztelettel. A vendégek a pályaudvar­ról az Imperiál-szállóban lévő laká­sukra mentek. A szálloda halljában Schuschnigg kancellár és Schmidt külügyi államtit­kár elbúcsúznak a kormányzói pártól, akik lakosztályukba­­ vonulnak. A kancellár és a külügyi államtitkár a rendelkezésükre álló rövidebb szünetet arra használják, hogy az Imperiál kávéházában gyorsan felhajtsanak egy csésze mokkát. Az ismert bécsi közvet­lenség és kedélyesség formái között zajlik le ez a kis intermezzo és a kávé­ház írói körökben jól ismert főpincére fizetés után boldogan könyveli el a har­minc garasos kancellári borravalót. * A két napos bécsi tartózkodás gazdag és változatos programjából kiemelkednek: a villásreggeli, arait Miklós szövetségi elnök és hitvese adott a kormányzói pár, vala­mint a magyar államférfiak tiszteletére, azután a kormányzó hódolata a Névetelen Katona síremléke előtt és az­ egykori monarchia tengerészetének emlékművénél, látogatása az egykori baj­társak körében és kegyeletes hódolata a kapucinusok kriptá­jában Ferenc József koporsója, majd néhai Károly király szobra előtt. A kapucinusok templomának kriptáiban alusszák örök ál­mukat a Stabsburg-ház tagjai. A régi, ódon hangulatú lovagi termeken vezeti Ur­ban fráter a kormányzót és kíséretét, amelynek élén vitéz Keresztes Lajos halad a villa­nyfáklyákkal megvilágított szobába, ahol méternél magasabb kőtömbön nyug­szik Ferenc József földi maradványa. Szomszédságában Erzsébet királyné és Ru­dolf trónörökös. Vitéz Horthy Miklós kor­mányzó egyedül lép a koporsó elé, leteszi gy­öyörű koszorúját és hosszú perceken át kegyelettel hódol az egykori uralkodó ko­porsója előtt. Innen arra a helyre megy, amely Károly király koporsója számára van­ fenntartva s itt itt percekig némán állva ad kifejezet gyászának. A régi tengerészbajtársak körében tett látogatásnak a Nemzeti Kaszinó épületében egészen családi és bajársias jellege volt, itt felengedtek a hivatalos formák, a ter­met belengte a közös múlt sok szép emléke s egyik pillanatról a másikra érezni, sőt látni lehetett, hogy ez nem hivatalos üd­vözlés, hanem bajtársi találkozó, ahol a régi baj­társak köszöntik a régi baj­társat. Bizony sok komor és edzett, számtalan vi­har látott férfi arcán gördült le ennél a ta­lálkozónál a meghatottság és az öröm könnye. Azután újra megelevenedett a császári Schönbronn. Egy este újra régi fényébe ragyogott, hogy felülmúlja a békeidők káp­rázatos pompáját is. Itt volt a díszvacsora, amelyet Miklas osztrák államfő adott vi­téz nagybányai Horthy Miklós Magyaror­szág Főméltósága kormányzójának és hit­ves­ének tiszteletére és itt hangzottak el azok a világos, határozott szavak mindkét részről a ké állam cselekvő békepolitikájá­ról és az igazságos békeszmény kitartó szolgálatáról. Ausztria és Magyarország — mondotta Miklós elnök — a jelen­ben is bajtársiasan együtt vannak és együtt haladnak előre közös céljaik felé. Közös és becsületes küzdelem ez a békéért,­­de Európa igazi békéjéért, amely végered­ményben csak igazságos lehet. Ezek a ki­jelentések nyomban megértő visszhangra talátak a kormányzó válaszában, amikor azt mondotta, hogy a két ország vállvetett küzdelme Középeurópa békéjének megóvá­sára irányul és a két államtól teljesen távol áll mindennemű ellenséges szándék harma­dik országgal szemben. Mi — mondotta a magyar államfő — a megoldást reálpolti­­kai alapon keressük s békés eszközökkel Középeurópa normális viszonyainak hely­reállítására törekszünk, hogy biztosítsuk népeinknek a helyet a napon. A katonai díszszemle a rossz időre való tekintettel, a kormányzó kívánságára ednn­­maradt és a két napos bécsi államfői láto­gatást hétfőn este magyar díszelőadás zárta be az Operában. Magyar díszelőadás volt ez, mert a Paraszt becsület főszere­peit Bécsben működő magyar művészek játszották. A két napos bécsi látogatás keretében történt Darányi Kálmán miniszterelnök hivatalos bemutatkozó látogatása az oszt­rák államférfiaknál, akikkel folytatott ta­nácskozásai Kánya Kálmán külügyminisz­ter részvételével, mint a kiadott jelentés mondja, biztosítják a két ország zavartalan további politikai együttműködését. de A bécsi látogatás osztrák megítélé­séről egyébként a következő beavatott körökből származó megállapítás ad ké­pet: A magyar-osztrák barátság — bár a két ország közötti viszony eddig is a lehető legszívélyesebb volt — még sohasem mutatkozott olyan szilárdnak és az egymás iránti megértés olyan erősnek, mint ezekben a napokban. Ez a mély baráti megértés a két államfő baráti pohárköszöntőjében is kifeje­­zésre jutott és megmutatkozott azokon a megbeszéléseken is, amelyeket a ma­gyar és az osztrák államférfiak vasár­nap és hétfőn folytattak és amelyeken megállapíthatták a két ország külpoli­tikájának teljes összhangját. A bécsi kormányzói látogatás napjaiban mind­azok, akik magyar részről bécsi körök­kel érintkezésbe jutottak, megállapít­hatták, hogy az igazságon alapuló bé­kés magyar követelések iránt jóval na­gyobb rokonszenv mutatkozott meg, mint eddig. A bécsi lapok legnagyobb része minden eddigit felülhaladó mó­don teljesen nyíltan foglal állást a Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalanságok jóvátétele és a meg­­egyezésen alapuló békés kibontakozás érdekében. A bécsi magyarok külön családi örö­müknek tekintették a kormányzói pár je­lenlétét és büszkébben mutogatták magyar­ságukat, mint máskor. És ha Becs­e ma­gyar napjairól beszélünk, nem szabad meg­feledkezni arról sem, akinek igen nagy­­része van ezeknek a szép napoknak a sike­rében. Nemcsak a külső sikerben, hanem abban is, hogy a két ország között a ben­sőséges viszony állandóan mélyül s abban is, hogy a bécsi lakosság igaz szeretettel vette körül a magyar állam fejét. Rudmy Lajos magyar követ érdeme ez, aki nagy sikerrel dolgozik e barátság kiépítésén és akinek sikerült is elérnie, hogy a magyar­osztrák barátság Bécsben ezekben a szép napokban ilyen méltó módon nyert látható kifejezést. Útban Bécs felé Bécs, november 30. Horthy Miklós kormányzó különvonata szombatról vasárnapra virradó éjszaka lépte át az osztrák határt. Rudnay Lajos bácsi magyar követ és Veress Lajos vezér­kari ezredes, katonai attasé, egészen Tar­­visioig elébeutazott a vonatnak és azon tették meg az utat visszafelé Bécsig. Éjfél után egynegyed egy órakor ért el a vonat Arnoldsteinre, az osztrák határállomásra. Itt szálltak be Orsini-Rosenberg gróf szer­tartásmester, Stumpf Henrik vezérőrnagy­, Adamovic Ferenc követség-­ tanácsos, a kormányzó mellé beosztott osztrák díszkísé­ret tagjai, továbbá Freidinger Róbert és Lennich Albin követségi titkár. Fél két órakor haladt át a vonat Vil­­lacsbon, fél három órakor ért el Klagen­furtba és hat óra után a muramenti Bruckba. A nagyobb állomásokat minde­­nenütt fellobogózták és a reggeli szürkü­letben magyar és osztrák zászlókat lenge­tett a szél. A kormányzó már a kora reg­geli órákban felkelt és fogadta a vonatba

Next