Budapesti Hírlap, 1937. augusztus (57. évfolyam, 173-197. szám)

1937-08-01 / 173. szám

ÁRM 16 FILLÉR Budapesti Hírlap LVII. évfolyam 173. szám 1937. Vasárnap, augusztus I. POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL« VIl­. KER., JÓZSEF­ KÖRUT 5. SZÁM, TELEFONSZÁM» 1—444—00. SZEGED ÜNNEPE Irta: PÁLFY JÓZSEF dr., , Szeged sz. kir. város polgármestere Ünneplő lelkesedéssel, a teremtő erő hívséges szolgálatával készülünk Szeged nagy ünnepére, a szegedi Szabadtéri Já­tékokra. Ma este ismét felharsan a fanfá­rok hívó szava és szelek szárnyára bízza palotákba, kunyhókba bekopogtató sze­retetteljes, hívó üzenetünket. A vállalt hatalmas arányú­­ kulturális munka reánk háruló felelősségének teljes átér­­zésével állunk most ország-világ tekin­tete elé és hitteljes bizalommal bocsát­juk az európai kultúrvilág tárgyilagos bírálata alá nagyarányú alkotó mun­kánkat Ma este újból kigyulladnak a Dóm-téri csillogó, ünnepi reflektorok. Halhatat­lan emlékű patrónusunk: Klebelsberg Kúnó gróf nagyszerű, megvalósult álma, a Dóm-tér megtelik külföldi és belföldi érdeklődők ezreivel, a Tisza-parti város minden áldozatra kész polgárságának tö­megeivel. A legkiválóbb magyar művé­szek beöltöznek színpadi jelmezeikbe, muzsikusok és énekesek dalos lélek­kel készülnek jelenésükre és Az ember tragédiájának magasztos gon­dolatával, az örökéletű emberi eszmé­nyek tántoríthatatlan szolgálatának mély áhítatával megint megindulnak az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. A szabadtéri játékok messze világító fáklyafénnyel hirdetik nem egy város, hanem egy ország erejét, tökéletes fel­­készültségét, jogát arra, hogy a legmél­tóbb helyre ültessék a világ nemzeteinek dús asztalánál. Szeged minden esztendő­ben gazdasági és kulturális demonstrá­cióval juttatja kifejezésre, hogy polgár­sága a legnehezebb időkben, a legszen­tebb célok szolgálatában, tökéletes fel­­készültséggel, nagyrahivatottsággal, a kulturális értékek páncélos fegyverzeté­ben teljesíti kötelességét. Ezt a hivatott­­ságot bizonyítják a Szegedi Szabadtéri Játékok és nem véletlen, hogy éppen Madách nagy emberi himnusza áll a já­téksorozat középpontjában, hirdetve azt, hogy a város és az ország polgársága törhetetlen erővel küzd és bízik a jobb magyar és szebb emberi jövendőben. De íratlan végrendeletet is hajtunk végre, amikor évről évre megrendezzük a szabadtéri játékokat, híven Klebels­berg Kúnó gróf teremtő, alkotó szelle­méhez. Szeged nagy barátja és pártfo­gója, Rerrich Béla örökbecsű tervei alap­ján építette be a szegedi Dóm-teret és az ő tervei alapján rendezzük évről évre a szabadtéri játékokat, mert erre a célra sehol az országban nincsen alkalmasabb, fenségesebb, szárnyatadóbb köryezet. Az idő és az események igazolták Klebels­berg Kúnó gróf elgondolását és 1931 óta az érdeklődők tízezrei ünneplő lelkese­déssel vesznek részt a szabadtéri játéko­kon. Büszkeséggel kell megemlékeznünk arról, hogy az évről évre rendezett elő­adások során Madách halhatatlan drá­mai költeményének, Az ember tragédiá­jának szabadtéri ünnepét húsz estén több mint 160.000 néző nézte és gyö­nyörködte végig. Ez a hatalmas szám bizonyítja a szegedi ünnepi előadások soha el nem képzelt nagyszerű, megra­gadó hatását és Szeged városának, az egyetemes magyar kultúrá­ért végzett megmozdulásának, művészi célkitűzéseit, emelkedett szellemét. Jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a Dóm-téri elő­adások olyan művészi élményt nyújtottak és nyújtanak, melynél különbet a szabad­téri játékok rendezésében kiforrott kül­föld sem tud adni. Ez nem a lokálpatriotizmus elfogult megállapítása, de annak a tárgyilagos bírálatnak az ismertetése, amely úgy az ország különböző részeiből Szegedre se­reglett idegenek, mint külföldi vendé­geink, nemkülönben hivatott magyar és külföldi kritikusok egyhangú örömteli megállapítása. A Szegedi Szabadtéri Játékoknál a belső értékek és a külső hatások harmo­nikus találkozásából emelkedik szellem­szárnyakon az a kincses érték, amely előtt bámulattal adózik immár egész Európa. Természetes ez a siker, mert a műsordarabok szerencsés megválogatása mellett döntő szerepet játszik a szabad­téri színpad, melynek egyik lenyűgöző díszlete az ornamentális hatásokban szinte páratlanul álló püspöki székesegy­ház, a szegedi Dóm száz méter magas tornyaival, Árpád-korabeli csonka tor­nyával, az egész Dóm-tér festői hatásá­val, lenyűgöző varázsával. A fenségesség csúcsáig emelkednek Az ember tragé­diája, Bizánc és a most először színre­­kerülő Fekete Mária mélyhatású jelene­tei, melyeket a csillagfényes éjszaka káprázatos ragyogásában magához ölel a templom, amikor kitárulnak a súlyos tölgyfaajtók, glóriás fénybe borulnak a szeretetet hirdető keresztek, szinte égi magasságban angyalok tömegére vetítő­­dik a világító fényesség és harangzúgás közben százak és százak ajkáról felzeng az Örök szépségeket hirdető költői imád­ság. A teremtő erő bölcsességének és a művészi szépségeknek ebbe a gyönyörű ölelkezésébe kapcsolódik Európa egyik legnagyobb orgonája; búgó hangjával ölelkezik és messzi magasságokba száll a hatalmas nézőtér közönségének va­rázslatba ejtett ünneplő lelke. Az ünnepi esték sorozata Madách: Az ember tragédiájának hagyománnyá vált előadásával kezdődik. Bekapcsoltuk újból Herczeg Ferenc klasszikus veretű tör­ténelmi színművét, a Bizáncot, színre­­kerül ismét a János vitéz dalos mese­játéka és betetőzi az idei műsort egy fiatal, tehetséges szegedi költő, Berczeli A. Károly Fekete Mária című szegedi misztériumjátékának bemutatása. Amikor a magánvállalkozás úttörő kezdeményezése után a város hatósága vette át a szabadtéri játékok rendezését, átérezte annak a felelősségnek súlyát, amely reáhárul. Átérezzük, hogy mit je­lent a magyar déli végeken, magyar szerzők nagysikerű alkotásaival az euró­pai kultúrközösség elé állni és hirdetni a magyar nemzet kulturális erejét, fel­­készültségét. Rejtett célunk nincs. A magyar szív, a szegedi szellem mélygyökerű nyíltsá­gával, őszinteségével és bátorságával hirdetjük, nincs más célunk, mint a ma­gyar nemzet egyetemes érdekeit szol­gálni és az örök emberi eszményeket ápolni. Ez a nyíltság bátorít minket arra, hogy higgyük: messzi külföldről épúgy, mint közvetlen közelről az idén mindenünnen megindulnak a vonatok, elhozzák hozzánk magyar testvéreinket és velük mindazokat, akik előtt szent az európai kultúra minden problémát meg­oldó nagy gondolata. Az egyre fokozódó érdeklődésből merítjük azt a hitet, hogy az idén Szeged az európai kultúra erő­forrásaként hatalmas nagy találkozó lesz, amelyen a világ minden nemzeté­nek küldöttei megjelennek, hogy össze­fogással, ünnepi hangulatban, el nem múló és nem hervadó ünneplő lelkesedés­sel szolgálják az örök emberi eszménye­ket. Szeged város hatósága és közönsége nevében bizalommal hívom Szegedre mindazokat, akik erejükkel és tehetsé­gükkel, szívükkel és lelkükkel, tudásuk­kal, rátermettségükkel, hatalmukkal és összeköttetéseikkel ezeket a szent célo­kat szolgálni akarják és megindult lélek­kel hajtják meg fejüket, amikor a sze­gedi Dóm­ téren szárnyra kél az építő gondolat himnusza. Szeged ünnepi nap­jain ez az építő gondolat — harangzú­gás, orgonabúgás, muzsika és ének ölel­kező hozsannájával tör utat csillagos magasságig és a kereszt fényessége, a krisztusi gondolat nagyszerűsége szórja szerteszét minden jószándékot, igaz tö­rekvést bearanyozó áldását. Miska megbizonyosodik Írta: PÉCZELY JÓZSEF Miskát bekívánta a törvény a városba... Úgy történt, hogy egy borongós nyári este Miska átugrotta özvegy Kardos János­­nénak a kerítését ... No, nem avégből! Nem. Miska nem olyan fán termett! Más volt az ösztökélője. Meg akart bizonyosodni a Mari irányában ... Mari ugyanis ott szolgált az özvegynél. Miska meg a szomszédba, gazdag Nagy Andrásnál. Ez a szomszédság aztán az idők folyamán összemelegítette őket. Már mint a Miskát, meg a Marit. Sőt abba is meg­egyeztek, hogy Szentmihálykor fölhagynak a szolgálattal e pap elé állnak. Kivesznek a faluba egy kis házat. Egy szoba, konyha ... A szobában ágy, asztal, két szék... Elég az kezdetnek! Miska majd napszámba jár. Mari meg a ház körül. Főz, mos. Ha úgy alkalom adó­dik, akkor másnak se. Hát! Rakták is félre a garasokat. Mari bú­torra, Miska meg a lakodalomra. Nono! A lakodalmat megkívánja a falu. Az nem ma­radhat el. Egy kis vendégség. Zaj, lárma. Ha mindjárt csak a rokonság is! Étel, ital, muzsika. Anélkül nem is lakodalom a lako­dalom. ők ugyan elengedték volna a cécót, de tudták, hogy az esetben héttig rajtuk koptatták volna nyelvüket az öregasszonyok. Hát az őszön ... De majd­ majd kútba esett a tervük. Ugyanis Mari gazdaaszonya azon a bo­rongós estén sokáig fönnmaradt. Égett a II lámpa, fogyott a petrol. De nem sajnáltam­ezegyszer. Nem, mert az egyik zápfoga kegyetlenül eskette. Pedig orvosolta ecettel, pálinkával, vasfű gyökerivel. Az odvas azon­ban nem szelídült. Egyszercsak tompa zuhanás ütődött az özvegy fülébe, mire a Bodri éktelen uga­tásba kezdett... Csak nem tolvaj ? ... Abban a pillanatban mintha elvágták volna a foga sajgását. Tolvaj az udvarban ? ... Benyúlt a sublót mögé. Ott tartotta a fegyverét. Egy hosszú piszkafát... Most aztán ki az ajtón! Ugyde, ha a tolvaj éppen az ajtónál ke­reskedik? S amint kidugja a fejét, csak puff! Fülelt. Bodri a kis konyha előtt acsarkodott. De most már nem olyan elszánt igyekezettel. Bizonyosan lekenyerezte a tolvaj. Cupákot dobott neki. Majd meg az vágódott a fe­jébe, hogy a Mari mért nem hallat magá­ról? Már mindegy. Lesz, ahogy lesz! Az ajtót kitaszította s egy irgalmatlan nagyot sivalkodott. Nagyot, mert a kiskonyha ab­lakánál egy embert látott: — Zsivány!... Haramia! ... Elhallatszott az talán még a szomszéd faluba is! Miskát, mintha puskából lőtték volna ki, el az ablak alól... Neki a kerítésnek... Ugy de az özvegy is erőre kapott a me­nekülő tolvaj láttára, ő se a kerítéshez, feje fölé emelt piszkafával... Neki közelebb is esett, így történt aztán, hogy Miska nem szabadult szárazon. Az öz­vegy odasujtott a vékonyára ... Csakhogy ezzel a Miska nem kötötte be. Az özvegy följelentette a csendőrségen. — A tyúkjaimat akarta megdézsmálni a detentor! A csendőrök azonban más nyomra iga­zodtak. A bíró is! Miska, mint akinek rendben van a szé­nája, keményedett nyakkal állt a bírói pul­pitus elé. A bíró egymás után pattogtatta a kér­déseket: — Hogy hívnak? Hány esztendős vagy? Hol születtél?... Miska nem kertelt. Megmondta a nevét áperte. — Kárász Miska. Az esztendei számát is: — Huszonkettő! Nyakeregve ropogtatta a szókat ő is. Lássa a bíró, hogy kivel van dolga. De az özvegy is foghasson belőle. Ha mást nem, hát azt, hogy ő nem fél. Se a bírótól, se a törvénytől. Mert amit ráfognak, abból egy szó sem igaz! De a Marinak is nyílhat a szeme, aki ott áll az ajtó mellett, az özvegy tőszomszédságában, ő is okulhat. Megtud­hatja a való szentigazságot. Azt, hogy ő nem olyan „tedd ki, hadd hűljék!” legény, akit csak úgy egykönnyen lehet fincoltatni! —­ Hol születtél? — ripakodott rá a bíró. Miska szeme nézte a törvény emberét s úgy dobta oda: — Békés megye, Békés! — Na, most azt mondd el — dőlt hátra a bíró a karosszékben —, hogy az eset hogy történt? Miskának erre a nem várt kérdésre pá­rologni kezdett a dacoskodása. A nyaka me- is revsége is engedett. Hm. Itt ki kell rakni mindent... Ezt nem gondolta. Abba volt belegyőződve, hogy mivel semmi se történt, a bíró nem fogja firtatni a körülményeket. De máris kezdi. Most hát mit mondjon. Mert voltaképpen nem történt semmi. Hacsak az nem, hogy az özvegy rá-* sújtott a piszkafával... Mondta is: — Éppenséggel a vékonyomat trafálta el ültelme a piszkafával! Még most is érzem a helyit, ha odatapintok... —’Nem arról van szó! — mérgesedett a bíró. — Azt rakd ki, hogy mért ugrottál át a kerítésen? ... Miska megnyújtotta a nyakát: — Azér­t tromfolta vissza —, mer mu­száj volt! A Bodri is fogott, de a szomszéd, asszony is a piszkafával... A bíró közbevágott: — Még mindig másról beszélsz! Azt kér­deztem, hogy mért ugrottál be ? ... Miska most már látta, hogy az esze ke­rekét hiába forgatja csáléra, azt a bíró csak visszaigazítja hajszra. Megadta hát magát. Eleinte ugyan akadozva bugyborékolt szá­ján a szó, de aztán, hogy járóssá lett az útja, rendesen csörgedezte: — Ott kezdődött, uram, hogy a faluban sok mindent kezdtek beszélni a népek... a Marit illetőleg... Fejével a lány felé vetett, ki szemlesütve szégyenkezett az ajtónál. —Ő az... Teccik tudni... Itt elakadt. Elvesztette a fonalat. De a bíró ott volt, aki azonnal megtalálta s át­adta : : — Na és mit beszéltek a népek?... Lapunk mai ssúma 20 oUMal

Next