Budapesti Hírlap, 1937. szeptember (57. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám

2 Az erdélyi magyar tudományos élet kulturnapjai Székelyudvarhelyen SZÉKELYUDVARHELY, aug. 31. Az erdélyi magyarság rendkívüli érdeklődése mellett tartja ez évi közgyűlését. Székelyudvarhelyen az Erdélyi Múzeum Egyesület. Az erdélyi magyarság e tudományos és legfőbbkulturális szervezete — amelynek keretében alakult annak idején a kolozsvári magyar tudományegyetem is — minden, évben más városban tartja közgyűlését. Az idei közgyűlést Orbán Balázsemlékművel kötötték össze. A közgyűlés tagjai kivonultak , a Székelyudvarhellyel szomszédos Szejke-fürdőre, ahol megkoszorúzták Orbán Balázs báró síremlékét. Jósika János báró magyarpárti képviselő, az egyesület elnöke nagyobb beszéddél nyitotta meg a közgyűlésit és hivatkozzott arra, hogy Erdély magyar családjai azért hordták össze a mérhetetlen értékű kincseket a múlt század közepén Mikó Imre gróf által alapított múzeumba, mert az erdélyi magyar kulturális fejlődést az abszolutizmus idejére biztosítani kívánták. Ha szükség volt az abszolutisztikus elnyomás idején erre az elhatározásra és erőfeszítésre, akkor sokkal fokozottabb szükség van most arra a munkásságra, amely azegyesületet és az egyesület tudományos és kultúrafejlesztő tevékenységét fenntartani kívánja. A megnyitó közgyűlés után a Mikó-serlegavató ünnepséget tartották meg. Kedden, a második napon, a szakosztályok értekezletei kezdődtek s ezeken szakemberek tartottak előadásokat. A csíki prefektus nem érti, miért ragaszkodnak a székelyek iskoláikhoz és vallásukhoz CSÍKSZEREDA, aug. 31. A székelyföldi kulturzónában a magyar egyházak iskoláiba csak azokat a növendékeket lehet felvenni, akiknek a behatásához a közigazgatási hatóság írásbeli engedélyt ad. A szülőknek igazolniok kell a községi jegyzők bizonyítványával, hogy gyermekük magyar származású és olyan vallású, amilyen felekezeti, iskolába kívánják beíratni. Ilyen igazolványok megszerzése a legnagyobb nehézségekbe ütközik, mert aközségi jegyzők egyszerűen nem adják ki az írást és így igyekeznek a gyermekeket román iskolákba kényszeríteni. Csik megye minden falujából nagyon sok panasz érkezett be a Magyar Párt megyei irodájához az igazolványok kiadásának megtagadása miatt. Ábrahám József dr., aki a Magyar Párt részéről tagja a megyei tanácsnak, felkereste a prefektust, hogy orvoslást kérjen a panaszokra. Bár a prefektus megígérte, hogy pontos adatok előterjesztése esetén orvosolja a sérelmeket, az előterjesztésre azt a meglepő kijelentést tette: nem érti, hogy miért ragaszkodnak a magyarok annyira iskoláikhoz, hiszen láthatják, hogy nyelvtudás nélkül nem lehet boldogulni s vallásuk is gátolja érvényesülésüket. Ábrahám dr. azt válaszolta, hogy a székelyek végletekig ragaszkodnak magyarságukhoz, vallásukhoz és kultúrájukhoz, felekezeti iskoláikban gyermekeik a román nyelvet is jobban megtanulják, mint az állami iskolákban, amelyeknek tanítói egy szót sem tudnak magyarul s így tanítványaikat semmire sem tudják megtanítani. Asszonynak lenni írta: ÁRKOSFALVY KELÉN. „Utolsó levelem ez hozzád, oly sok bolond levél után. Ha visszagondolok, nem tudom, miért írtam azokat s miért ülök most a papír előtt? Talán, mert oly sokat voltam egyedül, amikor csak magamnak mondhattam el mindent, s nem volt rajtam kívül emberi lény, hogy örömös, vagy szánó szemét nyugtassa rajtam és figyeljen szavaimra. Te voltál az első, aki megálltál mellettem ... meghallgattál. Emlékszel, milyen sokat beszéltem eleinte .Veled? Mennyi nézetet, véleményt szavaltam? Amikor először találkoztunk a Beethoven hangversenyen ... Sohasem felejtem, el. Mellettem ültél, összevont homlokkal figyelve, szinte komoran. Azt gondoltam magamban, hogy utálatos ember vagy, és önhitt, biztosan nem is szereted Beethovent, de úgy hallottad, hogy illik tisztelni és meghallgatni. Azután, amilyen egyszerű történet is ez a miénk — leejtettem sálamat. Te felveted s a zenéről beszélünk. Láttam, hogy szívből szereted, de mégsem bíztam egészen benned, nincs-e valami mesterkéltség a háttérben ... így váltunk el. Nem gondoltam rád soha. S egyszer szemben találkoztunk az utcán, egymásra néztünk, visszafordultunk. Honnan ismerjük egymást? Kezemet homlokomhoz emeltem, jellegzetes mozdulatommal . Te felkiáltottál. A hangverseny, így kezdődött minden ... Szerencsétlen vagyok, mert... nagyon sokat tűnődtem, nem lett volna-e jobb, ha akkor csak Te fordulsz, meg s én megyek tovább, amint akartam? Mi történt volna? Nem lét volna néhány derűs, gondtalan órám, de ... nem marna belém éles fogakkal a sok' remegve várakozás, nyugtalanság, tetszeni vágyás, visszaidézés emléke és ... . utolsó levél sem volna ... Igen... eleinte sokat beszéltem. Akkor még azt hittem,a barátod vagyok s büszke voltam arra, hogy mindent elmondasz nekem. Azután éreztem ... hogy talán nem a bizalom és nagyrabecsülés beszéltet, hanem a közöny. Nem zárnál így elibém furcsa és szennyes, sokszor undorító kalandokat, ha látnád, hogy nő vagyok. És egyszerre szerettem volna kevesebbőszinteséget, kevesebb elvont vitát. Inkább egy kicsi támadást, egy kicsi melegséget és... mit tudom én. Szerettem volna több, vagy talán kevesebb lenni, mint titkaid letéteményese. Ó nagyon sokszor mentem melletted keserű, tétova lázongások között, számon az örökös, neked szánt, baráti, beleegyező mosoly, míg kezem ökölbe szorult a hátam mögött, hallgatva, hogyan beszélsz szilájuk gyűlölettel vergődő semmibevevéssel első nagy szerelmedről. Minden ráemlékeztetett. A fák, a virágok, egy utcasarok, egy kávéház, egy kiskutya és ... a levegő, az ég és ... jaj .... önmagad! Testednek minden íze, vérednek sejtje tele volt az ő ölelésének, csókjainak, simogatásainak emlékével. Nem hervadó, hanem a múló napokkal mind erősebben tüzelő visszaéhezéssel, így mentünk egymás mellett. Te fogtad a karomat, — lassan ennyire összebarátkoztunk, — és én... mosolyogtam. Pedig legjobban szerettem volna felkiáltani és ott hagyni. Igazad volt, hogy elmentél örökre. Én szégyentelen nő vagyok, mert nem hagytalak ott, amikor vágytam erre. Csak azért nem, hogy ne maradjak egyedül, bár tudtam, hogy a magány fájdalma ködbevesző, elmosódott, a társaságé ellenben éles, kézzelfogható. Kardpenge, amin szegény fáradt lábammal inogva jártam. Minden elbúcsúzásunk után ezt mondtam magamnak: Most elvesztettem, nem jön többé. Mint drága ajándékot fogadtam, ha mégis eljöttél, örültem neked s nem lepleztem az örömömet. Ez volt a legnagyobb hiba. Meguntad az egyforma, becsületes nagy ragaszkodást. Megrettentél. Talán magad sem tudtad, hogy mikor, de ráeszméltél, hogy nő vagyok s ebben már unalom volt, megrettenés. Hátha belém szeret... így volt? Örülök, hogy az emberiség kitalálta ezt a módot, amely alkalmat nyújt a teljes őszinteségre. Ez a levél. Soha élő szóval el nem mondanám neked, amit most vérvörös arccal, de mégis leírok. Azt hiszem, néha eszedbe jutott, hogy jó volna megcsókolni, mert ujjaid szorosabbra fopódtak karom körül, közelebb húztál magadhoz s hallottam ideges lélekzésedet. Néha válladra húztad fejemet, arcodat halántékomhoz simítottad s éreztem, hogy nézel... várod, hogy felemeljem számat a tiedhez ... Olvasd csak nyugottam, kedvesem, nem baj, ha ismered is mindent, vagy ha asszonyt észjárással beszélek és kísérlem megfejteni az érzelmeidet a. így, tévedek. Legalább meglátod, hogyan láttam én a dolgokat és mik voltak az én elképzeléseim... De én nem akartam felemelni a számat, a sok egyedüllét réme a hátam mögött állt s fojtogatott. Vergődtem. Hogyan tarthatnálak meg? Úgy nem, ha megengedem a csókokat. De hátha ez a hidegség eltánt mellőlem s éppen ezért hagysz el ? Ó, mondd, látod-e milyen nehéz asszonynak lenni? Sejted-e, mit szenvedtem melletted, mosolyogva? Hányszor határoztam el, hogy ha jösz legközelebb, közönyös leszek és rideg, hogy elveszítsd nagy férfi-biztonságodat s ne nőjj még jobban a szívemhez. És szörnyű legyen, ha ki kell szakítanom onnan. Mert tudtam, hogy úgy lesz. Vannak emberek, akiknek ujjai közül kicsordul minden szép és jó, mint a víz cseppjei. Ilyen vagyok én. Kedvesem... bár egyetlen percre is éreztem volna magamat olyan biztonságban melletted, hogy ne lettek volna gondolataim. De voltak. Voltak. Isten mentsen meg Téged attól, hogy megérts engem. Ez csak úgy lehetne, ha átélnéd mindazt,amit én... Ereznyi nyomorúságos, apró bánatocskát, megszégyenítőt, makacsat, mint a vadrózsa tüskéje... Hallgass csak ide. Egyszer nem találkoztunk három napig s azt hittem „vége”. Akkor térdenállva imádkoztam, hogy térj vissza hozzám. Én. Aki öszszeszorított foggal, ima és fohászok nélkül álltam az életnek sok nehéz csapását, ami kicsi korom óta rám zúdult... Egy éjjel nem aludtam ezért, mert nem fogtál karon séta közben s tompa sajgás gyötört, mikor azt mondtad, hogy milyen nagyszerű erő és férfiasság van abban a fiatal férfiben, aki egyedül ballagott előttünk az utcán. Azért, mert nem kapaszkodik nőbe. A magányos farkas a legerősebb, mondtad és furcsán nevetve, röviden búcsúztál tőlem. Akartál-e sérteni, vagy ostobaság volt az egész, nem tudom. Lehet, hogy akkor már féltél magadtól. Magyarázatot nem kérhettem tőled, félreértettél volna. Nehéz asszonynak lenni... Most elmesélem neked, ami akkor belém fagyott. Hogy én ismertem azt a magányos farkast, a menyasszonyától jött boldogan s ma ... házasok már ... Hát így... Egyszer... felnéztem az égre, amikor fejem a vádiadon volt. Te azt hitted... és megcsókoltál. Egy ideig nem akartál magányos farkas lenni. Ekkor már nem vitatkoztunk. Azután elmentél s én nélkülöztelek. Ahogy nélkülözzük a kenyeret, a tiszta ruhát és talán a... békességet. Szép levelet írtál. Barátiakat, felfellobbanó szerelmes színű vágybókkal és én feleltem rá hűségesen, álhatatosan. Mert én az vagyok. Drágám. Hű és álhatatos. Szégyenlem bevallani... Mindegy... Tudtam, hogy elvesztettelek. Megérdemeltem. Mert nem volt bennem annyi aszszonyi gőg, hogy ellökjelek, félrevesselek. Mert... mert vártam, hogy visszajössz. . Asszonynak lenni, kétség. Miért ragaszkodtam hozzád? Miért hagytam, hogy Te menj el? Istenem. Ebben a támolygásban már nem szolgáltathatom ki magamat. Csak megértem hirtelen a nőket, akik a legbolondabb s méltatlanabb eszközöket használják fel, hogy mégegyszer beszélhessenek egy férfivel. Csak még ,egyszer. Ezt szerettem volna én is, tudva, hogy , nem lágyulsz meg... és remélve, hogy mégis ... Boldog vagyok, hogy volt annyi lelkierőm s nem tettem semmit. Ezt a levelet is két hónap után írom, egyszerű nyugalomban. Hidd el, egyetlen könnyem nem hullik, fogam sem csikordul ... Egyedül vagyok. Mint előtted. Nincsen szánó, örömös szemek. A Te szemed hazudott nekem ... Egyedül vagyok ... Nagy csend van, hajnalodik. Új nap jön. Egyedül vagyok s nem is várhatlak.. Csak egy vigaszom van. Hogy soha. Soha nem szerettelek. Soha. Nem kicsinyes bosszú ez s nem bolond megcáfolása az eddig írottaknak. Teljes igazság és megerősítés. Nem szerettelek. Nem vágytam rád és nem akartalak. Érted-e most már, milyen ... milyen csodálatos és gyönyörű asszonynak lenni ? Mondd. Isten veled, kedvesem. Már feljött a nap ... Isten veled ...” B.H 1937 SZEPTEMBER 1. SZERDA A tordaszentlászlói „lázadók“ közül tizet szabadlábra helyeztek KOLOZSVÁR, aug. 31. A kolozsmegyei Tordaszentlászló község tizenhat magyar gazdája lázadás és nemzetgyalázás vádjával ült az ügyészség fogházában az év májusa óta. Most a vizsgálóbíró végzése alapján tíz gazdát szabadlábra helyeztek, hat azonban továbbra is vizsgálati fogságban marad. A magyar lakosságú Tordaszentlászló községi legelőjének egy részét nemrégiben kisajátították a közeli román Járarákos község számára. Amikor májusban kataszteri mérnökök jelentek meg a legelőterületen, hogy elvégezzék a kihasító munkát, a községi megbízottakként megjelent tordaszentlászlói gazdák és a járarákosiak között éleshangú szóváltásra került a sor. A járarákosi románok erre feljelentették a magyar gazdákat, hogy „nemzetgyalázó kifejezéseket” használtak és „lázadó” magatartást „tanúsítottak”. A feljelentés alapján tartóztatta le a csendőrség a magyar gazdákat, akik súlyos órákat éltek át a csendőrségi fogdában, míg beszállították őket az ügyészségre, ahol mostanig fogva tartották őket. Négy hónapos fogság után tíz gazdának sikerült tisztáznia magát a vádak alól, a többiek azonban továbbra is fogságban maradnak. Semmi más bizonyíték nincsen ellenük, mint a feljelentők vallomásai. Japán repülők bombázták: Sanghajt és Kantont SANGHAJ, aug. 31. A japán repülőgépek az éjszaka folyamán újabb bombazáport zúdítottak Sanghaj északi részére. A bombák különösen az északi pályaudvarban tettek, igen nagy kárt. A kínai repülőgépek a Jangcepu negyedet bombázták. A bombák a negyed több épületét felgyújtották. Megerősítik a hírt, hogy japán bombavető repülőgépek támadást intéztek a délkínai főváros, Kanton repülőtere és az ottani katonai telepek ellen. A támadás előtt a japán állampolgárok, köztük a kantoni japán főkonzulátus tagjai is, elhagyták a várost. Kedden a japán csapatok átkeltek a Vangpu-folyón és megszálltak különféle harcászati szempontból fontos pontokat. Kora reggel támadással bevették Vuszungerődöt. Japán részről ezt a támadást a japán hadsereg nagyobb arányú hadműveletei bevezetésének tekintik. Kínai hírek szerint, Vuszun környékén az utóbbi napokban további 15.000 japán szállott partra. Viszont a kínaiak is több hadosztályt vontak össze Sanghaj előtt. A kínai haderők súlypontja Kiangvanban van. A kínaiak a lotieni frontról jelentenek harcászati sikereket. Orosz csapatszállítások a transszibériai vasútvonalon VARSÓ, aug. 31. Oroszországból érkező utasok elbeszélése szerint a transzszibériai vasútvonalon a nagyszabású hadikészülődések miatt lényegesen korlátozták a menetrendszerű forgalmat. A vasútvonalon egymást érik a katonavonatok és hadiányagszálítmányok, úgyhogy a menetrendszerűvonatoknaktöbb mint a felét beszüntették. A transzszibériai expressz is csak nagy késéssel közlekedik. Acsapatszállítások két irányban mozognak: egyrészt Oroszország középső tartományaiból — az Uralvidékről és a szamarai véderőkerületből — szállítanak csapattesteket a Távolkeletre az ott állomásozó csapatok leváltására, másrészt pedig a leváltott távolkeleti csapatokat Csita mongol határváros felé irányítják, ahonnan a csapatok a külsőmongóliai szovjetköztársaságba mennek. A mongóliai orosz mozgósítás egy héten belül befejeződik. Az utasok szerint orosz katonai körökben nyíltan beszélnek arról, hogy a külsőmongóliai szovjetköztársaság és a szomszédos tartományok hamarosan oroszjapán összeütközések színhelyei lesznek. Blücher tábornagy a távolkeleti orosz haderők főparancsnoka ezidőszerint Habarovszkban tartózkodik. A washingtoni kínai nagykövet Hull külügyminiszternél WASHINGTON, aug. 31. A washingtoni kínai nagykövet kihallgatásra jelentkezett a külügyminisztériumban, hogy Hull külügyminiszternek a nankingi kormány sajnálkozásét fejezze ki a President Hebover óceánjárót ért támadás miatt és ígéretet tegyen, hogy a jövőben nagyobb elővigyázattal fognak eljárni. 1009 kínai repülőgép PÁRIZS, aug. 81. A Párizs Soir értesülései szerint a kínai hadsereg ma mintegy 1000 repülőgép felett rendelkezik. John Jouett, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese Hang Csouban pilótaiskolát állított fel, amelynek mintájára nemrégiben Kantonban és Loyangban is pilótaiskolák létesültek. Kínaa közelmúltban nagyszámú EVegyét, napvarii és amerikai mintájú repülőgépeket vásárolt.