Budapesti Hírlap, 1938. május (58. évfolyam, 97-121. szám)
1938-05-01 / 97. szám
Budapesti Hírlap SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL POLITIKAI NAPILAP vm. kern József-körut 8. szám« Alm. •__AAA__n LVIII. évfolyam, 97. szám 1938. Vasárnap, május 1. Irta: Lázár Andor dvny. m. kir. igazségügyminiszter I. Sokat foglalkozunk most Szent István országlásával. Gyönyörködünk abban a csodálatos éleslátásban, amellyel első nagy kirágunk a meghódított földet magyar hazává, a törzsekre osztott népet nemzetté, a hazát és nemzetet állammá alakította át. Milyen bölcseséggel igyekezett a nagy államalkotás idejére békét teremteni, hogy így a magyar nemzeti és állami lét várát egy évezreddel dacoló erőddé kiépíthesse. Micsoda távolbalátó államférfiúi képesség vezette őt a keletrómai birodalom és a nyugati német császárság közé ékelt Magyarország sorsának intézésében, mikor, ha kellett, mindegyiknek barátja, ha kellett, mindegyiknek ellensége tudott lenni. Ellensége annak, aki veszélyeztette, barátja annak, aki istápolta Magyarország szabad, független és önálló létét. Ezer év viharai nem tudták megsemmisíteni nagy alkotásait. Mert, bár hatalmas, nagy egyéniség volt, egyéni vágyait a nemzet erőállapotához szabta s a nagyerejű uralkodó hódítási vágyait a nemzet belső megerősítésének bölcs gondolata legyőzte benne. A történelmet tanulmányozni igen célszerű azoknak, akik részt akarnak venni olyan munkában, amelyet a jövő történetírója fel fog jegyezni. A trianoni Magyarország magyarjainak különösen szükséges és hasznos, ha első királyunk alkotásait megismerik, módszereit vizsgálják s a történelemből feléjük áradó nagyság érzése az ő lelküket is betölti. Szüksége van erre nemzetünknek azért, hogy lássa, mik a belső akadályai annak, hogy újból naggyá legyen a magyar. Mert hátha elkövetkezik az az idő, amikor cselekedeteinek nagyobb súlya lesz s amikor nemcsak a trianoni kilencmilliós magyarság életét kell ennek a nemzetnek irányítani, vezetni. Irányítás és vezetés nem jelent szükségképpen politikai hatalmat, jelentheti az erkölcsi, jogi, kulturális erők hatalmát is, melyek a körülöttünk felépített mesterséges kínai falak ledőltével politikai hatalom nélkül is vezetést jelenthetnek, ha ezek az erkölcsi, jogi és kulturális erők csakugyan tisztultan élnek nemzetünkben. Szüksége van a magyarnak ma arra, hogy lássa múltjában a nagyságot. Lssa a nagyságot a célok kitűzésében, a megvalósításhoz szükséges előfeltételek megteremtésében, az önmérséklet nemességében, mely pillanatnyi csillogó előnyöket a ma dicsőségét, népszerűségét megvetve, a nemzet jövője számára dolgozik. Célszerű, ha látjuk, érezzük a nagyságot, mert akkor tudjuk összehasonlítás révén észrevenni a törpeséget is. Akkor tudjuk megállapítani, hogy mai céljaink, eszközeink, módszereink, ma vagy holnapkeresésünk a nagyság, vagy a törpeség képét viselik-e magukon. Akkor tudjuk megállapítani, vájjon ez a nemzet mai cselekvésében nemcsak kábítja, részegíti-e magát nagy nemzeti gondolatok jelszavas hangoztatásával, hanem megteszi-e mindazt, ami a nagy nemzeti feladatok megvalósításának előfeltétele. Tart-e ünnepi előkészületet, csendes napot, befelé tekintő, önbíráló, magábaszálló áhítatot, vagy pedig duhajkodva várja a feltámadás ünnepét. Előkészíti-e magát a megváltás gondolatának befogadására, s arra, hogy ez az ő megtisztulásának legyen az eredménye, avagy mástól várja, hogy az juttassa számára vágyainak teljesülését? Készíti-e arra ez a nemzet, hogy újra nagy legyen? Tudja-e a mai magyar, hogy miben áll az igazi nagyság? Tudja-e a mindennapi élet körülötte nyüzsgő kisszerű küzdelmei közepette, hogy vannak még az általa látottaknál nagyobb célok, nagyobb feladatok is, melyekért érdemes küzdeni, melyekért érdemes áldozatokat hozni, mert ezek a feladatok önmagunk lelkes áldozathozatala, saját kisszerű érdekeink feláldozása, indulataink, irigységünk legyőzése és saját cselekvésünk nélkül nem valósulhatnak meg. A magyar nemzetnek meg kell vizsgálnia önmagát, hogy megállapíthassa, képes-e ez a nemzet nagy cselekedetekre. Meg kell vizsgálnia, melyek azok a módok, amelyekkel a nemzetet a maga egészében egyirányú cselekvésre lehet vezetni, meg kell vizsgálnia, mik ennek az egyirányú elindulásnak az akadályai. És ha vannak ilyen akadályok, igyekeznie kell arra, hogy ezeket az akadályokat a kormányzat a maga intézkedéseivel, a nemzet pedig a maga meggyőződéses cselekvésével elhárítsa. A társadalom s a nemzet különböző rétegződésekből és tagozódásokból áll. Az egymáson fekvő rétegek és egymás mellett elhelyezkedő tagozatok erős szálakkal vannak összefűzve. Egyik réteg beágyazódik a másikba, egyik tagozat átnyúlik a másik testébe. Aki ezeket a rétegeket, tagozatokat el akarja választani egymástól, aki az összekötő szálakat el akarja vágni, — aki a rétegek és tagozatok kapcsolata helyett, amelyeket a társadalmi életben és a jogban osztályoknak, rendeknek, foglalkozásoknak nevezünk, osztályok és foglalkozások egymás elleni harcát hirdeti, az széttagolja a nemzetet. Az organizmus erős egysége helyébe, az egymás fölötti uralomra törő részeket helyezi. A széttagolt részeknek egymás ellen folytatott harcában azután kimerül és felemésztődik az egyes részeknek az ereje, és a nemzetnek, mint egésznek, a nemzet együttes nagy céljai megvalósítására már semmi ereje sem marad. A magyar nemzet a múltban nagy nemzeti tragédiák után is talpra tudott állani. Feléledt benne súlyos csapások után az önmagára utaltság hatalmas összefogó és önmagával megbékéltető ereje. Kezdett építeni a saját nagy tulajdonságaira, a türelemre és a nyugalomra. Tudatára jött annak, hogy türelmetlenség és nyugtalanság nem magyar tulajdonságok s a belső erők elmélyítését, a szétszakadás megakadályozását sokkal inkább biztosítja a türelem és nyugalom bölcs gyakorlása, mint a türelmetlenségnek bármily hatalmas, erőszakos fegyvere. De ez a türelmes és nyugalmat szerető nemzet, akkor, ha úgy érezte, hogy visszaélnek türelmével és békeszeretetével, tudott még idejekorán a társadalmi békét és egyensúlyt biztosító komoly, de mérsékelt intézkedéseket tenni s így megmentette az országot a forradalmi túlzásoktól s ezt szükségképpen követő reakciótól. A magyarság így tudta összetartani ezer éven át ezt a nemzetiségektől tarka és sokszor széthúzó államot a Kárpátok medencéjében. Szociálisbajokkal is küzdött eleget ez a nemzet, mely mindig igyekezett arra, hogy a szabadság helyes értelmezésével és bizonyos patriarcalizmussal képes legyen legyőzni ezeket a szociális bajokat. Régen rájött a magyarság arra, hogy szabadság nélkül nincs élet. De rájött arra is, hogy egyik egyén szabadságának korlátlansága a másik egyén szabadságlehetőségének a megsemmisülését jelenti. Éspedig jelenti a gyengék szabadságának a megsemmisülését az erőssel szemben. Ezért a szabadságot fegyelem és korlátok nélkül a szabadságkorszak kiváló vezetői, Kölcsey, Deák, Széchenyi és Kossuth sem tekintették szabadságnak a nemzet egésze szempontjából. A szabadsággondolatot ma is be kell állítanunk a nagy nemzeti erők sorába, mert nagy feladatokat csak ennek segítségével, nem pedig ezzel szembehelyezkedve, ezzel harcolva tudunk megvalósítani. A szociális bajok patriarkális kezelése,s a szabadsággondolat helyes értelmezése jellemezték azt a magyar középosztályt, mely száz évvel ezelőtt a nagyság gondolatától megihletve kezdett lemondani a közösség, az egész nemzet érdekével már nem egyező előjogairól. Az önérdek folytonos érvényesítésével szemben ez a lemondani tudás és a szociális bajok patriarhális kezelése olyan értékek, amelyeket nem tagadhatunk meg a jövőben sem, ha nagyot akarunk alkotni. Talán szerencse a szerencsétlenségben, hogy ma országunk vezetői és az egész nemzet előtt mindent felülmúló fontosságban kirajzolódik egy nagy feladat, melynek megvalósítására az államélet minden erejével törekednünk kell, s amelynek megvalósításához a nemzet minden erejére szükség van. Talán szerencse, hogy a gazdasági élet ezer szövevénye, a világpolitika szemkápráztatóan gyors változásai közben nekünk van egy állandó, vezető gondolatunk, amely irányt szab és eligazít bennünket minden nehéz kérdésünk intézésénél. Talán szerencse, hogy mindig, amikor arról van szó, tegyünk-e valamit, vagy ne tegyünk, avagy mit, hogyan oldjunk meg, van egy iránytű, amely mindig ugyanazon cél felé mutat, megtiltja nekünk, hogy ettől az iránytól eltérjünk. Talán szerencse, hogy azok az örökös küzdelmek, amelyeket az önálló, független, szabad nemzeti létért, századokon át folytattunk, parancsoló történelmi erővel megmutatják az utat, amelyen ez a nemzet járni akart és járni akar. Megmutatják azt az eszmevilágot, amelyben a magyar mindig élni akart, s amelyben nagyot is tudott alkotni, erőfeszítésre is volt képes, megmutatják azt az eszmevilágot, a szabadság, függetlenség, önállóság eszmevilágát, amely a magyarság számára nemzeti életének mindenkor ideálja és a nemzeti erők kifejtésének a legreálisabb kerete volt. Európa országai különböző utakat és módokat választanak nemzeti erőik megszervezésére. Különböző, sokszor egymással teljesen ellentétes elvek alapján szervezik meg az állami főhatalmat, a nemzet részvételét az országosban. Az egyes államok a nemzet gazdasági tevékenységének fokozását s eredményességének növelését más-más, sokszor egymással egészen ellentétes eszközökkel igyekeznek elérni. Az angol világbirodalom a politikai és gazdasági szabadság elve alapján polgárai nemzeti öntudattól áthatott tevékenységétől várja birodalma felvirágzását és meg van győződve arról, hogy az egyesek megelégedett életei ilyen rendszerben élnek s ilyen rendszerben fejtik ki legtökéletesebben képességeiket. Felfogása azonban nem érinthetetlen elv, s ha kell növeli, ha kell, csökkenti az államrend, egyensúly és igazságteremtő beavatkozását a gazdasági életben is. A német nagyhatalom a központi kormányzat irányító működését a társadalmi, politikai és gazdasági élet mindenfajta működésére kiterjeszti és megakadályozza a felfogásával ellenkező, vagy azzal nem egyező tartalmú, vagy kifejezésmódú egyéni tevékenységet. Tömegekkel dolgozik a politikában, melyeket vezet, irányít és felhasznál, s a nemzetet egyéni szabadságának korlátozásával a technikai kultúra hatalmas emelkedésével s a tömegek életszínvonalának javításával tudja kárpótolni. Országlási rendszerének sikere a német nép ismeretén nyugszik, amely szereti az elméleteket s így megnyeri tetszését az, hogy a kormányzat országlási rendszerét egy, a végső konzekvenciákig érvényesített elméletre alapítja. A tömegmegnyilvánulásokra pedig a német nép nagy átlagban kevéssé bírván individuális sajátosságokkal, de rendkívül alkalmas. Míg az olasz nép a fasció regeneráló rendszerében az egyéni munkának, képzeletnek és vállalkozásnak igen lényeges szerepet nyújt, addig az orosz kolosszus népének önálló akaratkifejtésre, elhatározásra és cselekvésre kevéssé képes egyedeit teljesen számszerűen, embert emberrel egyformának tekintve, s őket minden egyéniségtől megfosztva kezeli. A mai orosz kormányzat politikája nemcsak az ellenvélemény korlátozását, hanem az ellenvéleményűek megsemmisítését jelenti. Gazdasági életében a magántulajdon s a magánérdek teremtő ereje, a vállalkozás nemes küzdelme hiányzik s az orosz emberi erő jóformán olyan értékelésben részesül, mint gépeknél a lóerő. — És mégis, ez a rendszer fenn tudja magát tartani, mert gyökereiben a tirannizmushoz hozzászokott passzív természetű orosz nép atavisztikus tulajdonságaira támaszkodik. A magyarság most az országlási rendszerek ilyen ellentétes és tarka változatosságú káosza közepette, talán sorsának döntő óráit éli. Minden cselekedete döntés, miként óhajtja nemzete jövőjét megteremteni. Nemcsak törvényhozásában, de minden intézkedésében kifejezi, váljon erősebbnek, biztosabbnak, ideális voltában is reálisabbnak tartja-e nemzetének ősi magyar tulajdonságait, a szabadság, függetlenség, önállóság szeretetét, s ezekre a tulajdonságokra támaszkodva, ezeknek erőt megsokszorozó hatalmával akarja-e feladatait megvalósítani, — vagy pedig idegen nemzetektől kölcsönzött eszmékhez fordul, — s olyan gondolatokat választ ki a maga számára vezérlő gondolatokul, olyan intézmények létesíté- Lapunk mai száma 20 oldal