Budapesti Közlöny, 1869. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1869-09-16 / 211. szám

KÖNYVISMERTETÉS. * Csokonai életrajza, irta Szana Tamás. Ara 1 írt 20 kr. Debrecznn és Nyíregyháza 1869. II. Még mielőtt tovább mennék, egy helyreigazítást kell tennem, mely a csúfondáros­­dal szövegére vonatkozik. Fentebb említett gyűjteményben ez versszakokra oszlik, négy soros versszakra, a­mit az énekelhetőség inkább érvel, mint a tiz össze­irt sorost. Hogy a költemény, a tiz sorra véve föl, kiüsse a három stropkát : e két sor jön a Szana közlése szerint hatodik sor után, illetőleg a má­sodik versszak két utolsó sorául: Mert csak az az igaz az év, Mely állandó, e holtig hív ! Most, midőn könyvismertető a halasi ügyhöz ért, legelőbb is nézpontját írja körül röviden, mi­vel a tárgyat tekinti. Kettőt vártam ugyanis Csoko­nai életírójától, hogy ennek életében mutatkozó, Toldy által kegyetlenül ecsetelt körülményre nézve adjon­ felvilágositást. Két folt ez Csokonai életén, melyet sehogy sem tud megegyeztetni kép­­zelmével az, ki e kiváló költőnk szellemét tanul­mányozta, fölismerte. Az egyik a halasi ügy, a másik az ismert pénz­sikkasztás. Jámbor, ki az ajak minden beszédét a lélek va­lója hit kifejezésének hiszi, mondja. Ily jámbor­ságot nem tulajdoníthat nekem az, ki Csokonaival foglalkozott. Az ő minden egyes írásában mutatkozó igazság és szeretet tanainak oly sok szép virága közt senki csináltat, festettet nem mutathat. Azoknak színei az igazi isme, tudomány és szép lélekei, s illattal birnak, az őszinteség illatával, mely min­den jóizlésű­nek kedvességet nyújt. — Hogy csak agy példát hozzak föl, — miért nem találunk Csokonai e tagadhatatlanul őszinte lyrikus köl­teményeiben az önvád panaszaira? a kit pedig az élet bajai, csapásai ugyancsak saját én­jébe tekintésre utaltak. Szana Tamás Csokonait iskolai első, fentebb érintett pere után meredélyen tünteti föl, hova — mint írja — első pere után szivében elfojtott keserűség, dacz, idővel túlságosan kifejlett ön becsérzete, hízelgő baráti köre terelé. Ha első pe­rét úgy fogta föl, természetes következményéül tekintjük e nézetét is. Kapcsolatba hozza a pör eldőlését Csokonai magán­életével is, de akként, hogy a rajz, melyet itt tesz Szana, az elzárkózott, egészen világgyűlölő Csokonai magánéletének rajza — sehogy sem mondható sikerültnek, tel­jesnek. Általán hiányzik itt is, mint fentebb em­lítettük — a biztos kéz nyoma, mely mintegy az anyag fölött nem : rendelkezés, határozatlanság ki­folyása. — Csokonai lankadtságának, semmivel nem gondoló könnyelműségének következményéül fejti egy helyt e szomorú esetet, igy tehát az élet­irónak következetesen azt kellett volna az egé­szen keresztülvinni,"hogy Csokonait ez ügyben csekély mulasztás terheli; de másutt, midőn kimondja, hogy „Csokonait szánni igen, de menteni nem lehet“, s „vétségek“-et említ föl, a „melyek igazolják elöljáróinak eljárását,“ csu­dái” lehet, hogy az életbre határozott ítéletet nem mer kimondani, hanem csak ingatagul „szá­nalmát“ fejezi ki. Ez utóbbi nézpontnál fogva kereken ki kellett volna Szanának jelentenie, hogy Csokonai búcsúbeszéde egy vétkes henczegése, és hogy továbbá a fentebb említett pénzsikkasztás, melyről élet- s jellemrajzolói hivatását körvonalazó törvény (a minden körülmény latbavetése s igaz ítélete) parancsa ellenére hallgat az egész mun­kában. — Csokonai ifjú jellemének, mit oly kéte­sen rajzol, későbbi rendes, természetes kifolyása. De ezt nem engedte meg Szanának külföldi pél­dákból eltanult, s neki tetsző modora, hogy t. i. Csokonaiból egy eltévedt, majd megjavult jellemű egyént teremtsen ! És ha már ott elnézést követett el, hogy miért nem kísérlette meg Szana Gaál mentő adatait legalább fölemlíteni, ha ő nem menti is ?! — legfölebb azon okot lehet elfo­gadni. Első kérdés ez ügyben, ha tisztázni akarjuk, nem lehet más, melyre valóban megállapodott feleletet kell­­ adnunk . Mi volt indoka Csokonai Pestre menetelének ? A valamire való kunsági legátusok szokása-e, minélfogva mindnyája rendszerint megtekintette Buda­pestet hazafias érzületénél fogva is ; és ha elkéstek is egy-két héttel, bármily silány falsimo­­nium előmutatása mellett békében hagyattak? Vagy „a szabadság első arany napjai­ nak élde­­lése megrészegítvén Cs. jobb érzését ó hajtá Pest „változatos csábjai után?“ Bizonyára nem. Egyedül szorongatott helyzete, s abból kimenekülni akarása az egésznek rúgója. Képzeljük vissza helyzetét. Mint kisebbittetett meg, mint fosztatott meg poétái tanítóságától, mint zavartatott meg iskolai pályájában az is­kolai ítélet által; képzeljük vissza a Csokonai­ban lakozott, a szép, jó és igaz hatásában gyöke­rező, ezek világtörténeti nyilvánulásainak meg­ismeréséből ösztönét merítő nemes ambitiót, mely­nek oly hit kifejezését minden elfogulatlan meg­tekintheti búcsúbeszédében, — a­mit „szemtelen színész (histria) magáról való nagy álmodozásá“ nak tekintett s jegyzett föl a főiskolai jegyző­­­könyv. Nem következik-e e két körülményből a legtermészetesebben, hogy Csokonainak minden idejét, eszét arra kellett fölhasználnia, hogy ezen becsületrontó állapotából a becsültetés állás­pontjára jusson ki ? Ilyen nézpontból irtad. Gaál: „Ilyen könnyű állások között higgye el Schedel úr! valamint más akárkinek, úgy Csokonainak is leg­kevésbé forgott eszében, hogy Pestet Párisnak vagy Capuának képzelve, valami ezudai testiség után járt volna. Én egész meggyőződéssel merem állítani, hogy Csokonai Vitéz Mihály, a­ki édes­anyját oly tiszta gyermeki viselettel szerette, hogy annak írásban fenmaradt nyilatkozata sze­rint soha életében, özvegy életében legkevésbé is meg nem szomorította , a ki becsületi érzetére fe­lette érzékeny volt, sőt a közbecsü­ltetést és nép­szerűséget megszerezni még élete veszélyezte­tésével is igyekezett. Pestre sem Sardanapo­­lusnak sem Vitelliusnak kárhozatos tanyáját felkeresni nem ment. Hanem ment azért, hogy ott az ország két fővárosában a végett tekin­tene szét, hogy az ottani számtalan tudós és gazdag között magának útmutatót és pártfo­gót találhatna. Mert hiszen mire mutatnak azon Schedeltől is közölt adatok, hogy Csokonai Dugo­­nicscsal, Kármánnal, Schedius­sal személyes is­meretséget kötött, sőt ez utóbbiakkal, mint dol­gozótárs — az Urániában együtt dolgozott is; — mire mutatnak Batthyányi prímásnál udvarlása, a gr. Koháry, Széchenyi és egyebekhez irt, „fenn­lévő folyamodásai ?“ Följ­egy­zi Gaál, hogy Cs. ruhát készíttetett ma­gának, könyveket vásárolt, a városban levő ne­vezetességeket megtekintette; ezekkel több nap telt elt; viszont költség is kellett. Majd reményei meghiúsultával Halasra s innen Kecskemétnek kerülve Debreczenbe, haza ment; s rég látott anyjához szállott junius 8—10 ke körül. Kipihenve az ut fáradalmait, nehány nap múltával a colle­­giumban — mint magán­ember civil­­ ruhában "megjelent, ott élményeit elbeszélte; viszont azt is, hogy útjában az alumnusok pénzét elköltötte. Ez fülébe ment a tanárkarnak, megidéztette. Cso­konai a megjelenésre kitűzött nap előtt elbúcsú­zott, s a törvényszék előtt nem jelent meg, s ez a főiskolából kirekesztette. Ez a száraz tény, mit ha így, minden mellék­­körülményt mellőzve tekintünk. Csokonait való­ban csak szánni lehetne mint szép eszűi poétát, de mint erkölcstelen tolvajt. De lehet ám menteni. A dolgok gyorsan hajtott menetét vegyük elő­ször is figyelembe. Tehát június 8—10. körül Debreczenbe érkezik, s 20-án megidéztetik. Má­sodszor : várjon képes volt-e e rövid idő alatt pénzt szerezni? Nem. Meg akarta-e fizetni az ösz­­szeget? Meg, mert meg is fizette. Végső kérdé­sül marad fönn : miért nem jelent meg az idézte­­tés folytán az iskolai szék előtt ? hiszen az nem lett volna oly könyörtelen, hogy az igaz körül­ményeket ott Csokonai földerítvén, elnézésre ne számíthatott volna. Mi ezt állíthatjuk, ellenvet­­hetjü­k,­­ de Csokonai ezt nem találta így, az egyéni meggyőződés ellen, ha igazolt, nem be­szélhetünk ; esztelenség volna fölfogásunkat erő­szakolni, s épen Csokonaira, kinek nem nagy kedve, regényes hajlama volt, hogy Alesque Tes­­timonialibus elbocsátott, vagyis kicsapott diák legyen. Hogy mindenesetre kemény lesz az ítélet , Cso­konai remélte, illetőleg hitte, a­minek oka Szi­lágyi Gábor bosszúvágyában keresendő. Mert a tanár nem feledte el a sértést, a­mit Csokonai egy ártatlan cselekvénye ő előtte fokozott. Ha e csekélységet figyelembe vesszük, a sors követ­kezetes üldözését eltagadnunk nem lehet. Ez adat Gaál töredékes jegyzeteiből való; Szana nem közli. Csokonai első pere eldőlése után, magánosságában pennát fogott s a református énekes-könyvbeli XXXIX-ik zsoltár első versét magának kiirta, mint a mely kedély-állapotával, jövőben követendő eljárásával megegyezett. Az ének-vers ez : Magamban elvégetem és mondám, Hogy dolgom megtartóztatván, Hogy nyelvem oly igét ne ejtene, Mely énnékem bút szerzene. Én szájamra zabolát vetettem, Míg a hitlen áll előttem. Majt Tóth F­erencz lép Csokonai szobájába. Ez írását fölkapva, szokott vigyázatlansággal ágy­­paplanja alá hajítja, és a bejöttel beszélgetésbe ered. Később Cs. szokása szerint, édes anyjához a városba megy. Tóth F. élvén a jó alkalmatosság­gal, a papírt kiveszi, s elolvasván, Szilágyihoz vi­szi, ki a hitlen szót magára értve a tőle bocsánatot kér Csokonai iránt uj, keményebb haragra gyúlad, és kinek végre is sikerült Csokonait s öcscsét Jó­zsefet csakugyan az iskolából kirekeszteni. Ezen körülmény és sok más egyéb, mit mi nem ismerünk, megfejtheti előttünk Csokonai eljárását. Itt kapcsolatban egy kis helyreigazítás válik szükségessé. Voltakép erre a 30­1. foglalt e tétel szolgáltat okot : „De föllobbanása nem maradha­tott titokban és pattogó sorai hihetőleg a reá már hosszabb idő óta agyarkodó contrascriba Lengyel József által nyilvánosságra jutottak.“ Ezt sajtóhi­bának vélem. Lengyel nevét Tóth F­ ezel vélem fölcseréltetni, Tóth-tal, ki Szilágyinak segédje volt a bosszú művében (1.­34­­.), s kiről Gaál el­ismerve a későbbi professor, superintendens ér­demeit, s e hozzá való leereszkedését méltányolja, de mint Csokonai üldözőjéről kemény ítéletet tesz több helyt. Hogy Lengyel József az nem lehet, mu­tatja Toldy által említett, de nem közölt költemé­nye Csokonainak Lengyel senior nevenapjára, 3037

Next