Budapesti Közlöny, 1869. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1869-09-16 / 211. szám
KÖNYVISMERTETÉS. * Csokonai életrajza, irta Szana Tamás. Ara 1 írt 20 kr. Debrecznn és Nyíregyháza 1869. II. Még mielőtt tovább mennék, egy helyreigazítást kell tennem, mely a csúfondárosdal szövegére vonatkozik. Fentebb említett gyűjteményben ez versszakokra oszlik, négy soros versszakra, amit az énekelhetőség inkább érvel, mint a tiz összeirt sorost. Hogy a költemény, a tiz sorra véve föl, kiüsse a három stropkát : e két sor jön a Szana közlése szerint hatodik sor után, illetőleg a második versszak két utolsó sorául: Mert csak az az igaz az év, Mely állandó, e holtig hív ! Most, midőn könyvismertető a halasi ügyhöz ért, legelőbb is nézpontját írja körül röviden, mivel a tárgyat tekinti. Kettőt vártam ugyanis Csokonai életírójától, hogy ennek életében mutatkozó, Toldy által kegyetlenül ecsetelt körülményre nézve adjon felvilágositást. Két folt ez Csokonai életén, melyet sehogy sem tud megegyeztetni képzelmével az, ki e kiváló költőnk szellemét tanulmányozta, fölismerte. Az egyik a halasi ügy, a másik az ismert pénzsikkasztás. Jámbor, ki az ajak minden beszédét a lélek valója hit kifejezésének hiszi, mondja. Ily jámborságot nem tulajdoníthat nekem az, ki Csokonaival foglalkozott. Az ő minden egyes írásában mutatkozó igazság és szeretet tanainak oly sok szép virága közt senki csináltat, festettet nem mutathat. Azoknak színei az igazi isme, tudomány és szép lélekei, s illattal birnak, az őszinteség illatával, mely minden jóizlésűnek kedvességet nyújt. — Hogy csak agy példát hozzak föl, — miért nem találunk Csokonai e tagadhatatlanul őszinte lyrikus költeményeiben az önvád panaszaira? a kit pedig az élet bajai, csapásai ugyancsak saját énjébe tekintésre utaltak. Szana Tamás Csokonait iskolai első, fentebb érintett pere után meredélyen tünteti föl, hova — mint írja — első pere után szivében elfojtott keserűség, dacz, idővel túlságosan kifejlett ön becsérzete, hízelgő baráti köre terelé. Ha első perét úgy fogta föl, természetes következményéül tekintjük e nézetét is. Kapcsolatba hozza a pör eldőlését Csokonai magánéletével is, de akként, hogy a rajz, melyet itt tesz Szana, az elzárkózott, egészen világgyűlölő Csokonai magánéletének rajza — sehogy sem mondható sikerültnek, teljesnek. Általán hiányzik itt is, mint fentebb említettük — a biztos kéz nyoma, mely mintegy az anyag fölött nem : rendelkezés, határozatlanság kifolyása. — Csokonai lankadtságának, semmivel nem gondoló könnyelműségének következményéül fejti egy helyt e szomorú esetet, igy tehát az életirónak következetesen azt kellett volna az egészen keresztülvinni,"hogy Csokonait ez ügyben csekély mulasztás terheli; de másutt, midőn kimondja, hogy „Csokonait szánni igen, de menteni nem lehet“, s „vétségek“-et említ föl, a „melyek igazolják elöljáróinak eljárását,“ csudái” lehet, hogy az életbre határozott ítéletet nem mer kimondani, hanem csak ingatagul „szánalmát“ fejezi ki. Ez utóbbi nézpontnál fogva kereken ki kellett volna Szanának jelentenie, hogy Csokonai búcsúbeszéde egy vétkes henczegése, és hogy továbbá a fentebb említett pénzsikkasztás, melyről élet- s jellemrajzolói hivatását körvonalazó törvény (a minden körülmény latbavetése s igaz ítélete) parancsa ellenére hallgat az egész munkában. — Csokonai ifjú jellemének, mit oly kétesen rajzol, későbbi rendes, természetes kifolyása. De ezt nem engedte meg Szanának külföldi példákból eltanult, s neki tetsző modora, hogy t. i. Csokonaiból egy eltévedt, majd megjavult jellemű egyént teremtsen ! És ha már ott elnézést követett el, hogy miért nem kísérlette meg Szana Gaál mentő adatait legalább fölemlíteni, ha ő nem menti is ?! — legfölebb azon okot lehet elfogadni. Első kérdés ez ügyben, ha tisztázni akarjuk, nem lehet más, melyre valóban megállapodott feleletet kell adnunk . Mi volt indoka Csokonai Pestre menetelének ? A valamire való kunsági legátusok szokása-e, minélfogva mindnyája rendszerint megtekintette Budapestet hazafias érzületénél fogva is ; és ha elkéstek is egy-két héttel, bármily silány falsimonium előmutatása mellett békében hagyattak? Vagy „a szabadság első arany napjai nak éldelése megrészegítvén Cs. jobb érzését ó hajtá Pest „változatos csábjai után?“ Bizonyára nem. Egyedül szorongatott helyzete, s abból kimenekülni akarása az egésznek rúgója. Képzeljük vissza helyzetét. Mint kisebbittetett meg, mint fosztatott meg poétái tanítóságától, mint zavartatott meg iskolai pályájában az iskolai ítélet által; képzeljük vissza a Csokonaiban lakozott, a szép, jó és igaz hatásában gyökerező, ezek világtörténeti nyilvánulásainak megismeréséből ösztönét merítő nemes ambitiót, melynek oly hit kifejezését minden elfogulatlan megtekintheti búcsúbeszédében, — amit „szemtelen színész (histria) magáról való nagy álmodozásá“ nak tekintett s jegyzett föl a főiskolai jegyzőkönyv. Nem következik-e e két körülményből a legtermészetesebben, hogy Csokonainak minden idejét, eszét arra kellett fölhasználnia, hogy ezen becsületrontó állapotából a becsültetés álláspontjára jusson ki ? Ilyen nézpontból irtad. Gaál: „Ilyen könnyű állások között higgye el Schedel úr! valamint más akárkinek, úgy Csokonainak is legkevésbé forgott eszében, hogy Pestet Párisnak vagy Capuának képzelve, valami ezudai testiség után járt volna. Én egész meggyőződéssel merem állítani, hogy Csokonai Vitéz Mihály, aki édesanyját oly tiszta gyermeki viselettel szerette, hogy annak írásban fenmaradt nyilatkozata szerint soha életében, özvegy életében legkevésbé is meg nem szomorította , a ki becsületi érzetére felette érzékeny volt, sőt a közbecsültetést és népszerűséget megszerezni még élete veszélyeztetésével is igyekezett. Pestre sem Sardanapolusnak sem Vitelliusnak kárhozatos tanyáját felkeresni nem ment. Hanem ment azért, hogy ott az ország két fővárosában a végett tekintene szét, hogy az ottani számtalan tudós és gazdag között magának útmutatót és pártfogót találhatna. Mert hiszen mire mutatnak azon Schedeltől is közölt adatok, hogy Csokonai Dugonicscsal, Kármánnal, Schediussal személyes ismeretséget kötött, sőt ez utóbbiakkal, mint dolgozótárs — az Urániában együtt dolgozott is; — mire mutatnak Batthyányi prímásnál udvarlása, a gr. Koháry, Széchenyi és egyebekhez irt, „fennlévő folyamodásai ?“ Följegyzi Gaál, hogy Cs. ruhát készíttetett magának, könyveket vásárolt, a városban levő nevezetességeket megtekintette; ezekkel több nap telt elt; viszont költség is kellett. Majd reményei meghiúsultával Halasra s innen Kecskemétnek kerülve Debreczenbe, haza ment; s rég látott anyjához szállott junius 8—10 ke körül. Kipihenve az ut fáradalmait, nehány nap múltával a collegiumban — mint magánember civil ruhában "megjelent, ott élményeit elbeszélte; viszont azt is, hogy útjában az alumnusok pénzét elköltötte. Ez fülébe ment a tanárkarnak, megidéztette. Csokonai a megjelenésre kitűzött nap előtt elbúcsúzott, s a törvényszék előtt nem jelent meg, s ez a főiskolából kirekesztette. Ez a száraz tény, mit ha így, minden mellékkörülményt mellőzve tekintünk. Csokonait valóban csak szánni lehetne mint szép eszűi poétát, de mint erkölcstelen tolvajt. De lehet ám menteni. A dolgok gyorsan hajtott menetét vegyük először is figyelembe. Tehát június 8—10. körül Debreczenbe érkezik, s 20-án megidéztetik. Másodszor : várjon képes volt-e e rövid idő alatt pénzt szerezni? Nem. Meg akarta-e fizetni az öszszeget? Meg, mert meg is fizette. Végső kérdésül marad fönn : miért nem jelent meg az idéztetés folytán az iskolai szék előtt ? hiszen az nem lett volna oly könyörtelen, hogy az igaz körülményeket ott Csokonai földerítvén, elnézésre ne számíthatott volna. Mi ezt állíthatjuk, ellenvethetjük, de Csokonai ezt nem találta így, az egyéni meggyőződés ellen, ha igazolt, nem beszélhetünk ; esztelenség volna fölfogásunkat erőszakolni, s épen Csokonaira, kinek nem nagy kedve, regényes hajlama volt, hogy Alesque Testimonialibus elbocsátott, vagyis kicsapott diák legyen. Hogy mindenesetre kemény lesz az ítélet , Csokonai remélte, illetőleg hitte, aminek oka Szilágyi Gábor bosszúvágyában keresendő. Mert a tanár nem feledte el a sértést, amit Csokonai egy ártatlan cselekvénye ő előtte fokozott. Ha e csekélységet figyelembe vesszük, a sors következetes üldözését eltagadnunk nem lehet. Ez adat Gaál töredékes jegyzeteiből való; Szana nem közli. Csokonai első pere eldőlése után, magánosságában pennát fogott s a református énekes-könyvbeli XXXIX-ik zsoltár első versét magának kiirta, mint a mely kedély-állapotával, jövőben követendő eljárásával megegyezett. Az ének-vers ez : Magamban elvégetem és mondám, Hogy dolgom megtartóztatván, Hogy nyelvem oly igét ne ejtene, Mely énnékem bút szerzene. Én szájamra zabolát vetettem, Míg a hitlen áll előttem. Majt Tóth Ferencz lép Csokonai szobájába. Ez írását fölkapva, szokott vigyázatlansággal ágypaplanja alá hajítja, és a bejöttel beszélgetésbe ered. Később Cs. szokása szerint, édes anyjához a városba megy. Tóth F. élvén a jó alkalmatossággal, a papírt kiveszi, s elolvasván, Szilágyihoz viszi, ki a hitlen szót magára értve a tőle bocsánatot kér Csokonai iránt uj, keményebb haragra gyúlad, és kinek végre is sikerült Csokonait s öcscsét Józsefet csakugyan az iskolából kirekeszteni. Ezen körülmény és sok más egyéb, mit mi nem ismerünk, megfejtheti előttünk Csokonai eljárását. Itt kapcsolatban egy kis helyreigazítás válik szükségessé. Voltakép erre a 301. foglalt e tétel szolgáltat okot : „De föllobbanása nem maradhatott titokban és pattogó sorai hihetőleg a reá már hosszabb idő óta agyarkodó contrascriba Lengyel József által nyilvánosságra jutottak.“ Ezt sajtóhibának vélem. Lengyel nevét Tóth F ezel vélem fölcseréltetni, Tóth-tal, ki Szilágyinak segédje volt a bosszú művében (1.34.), s kiről Gaál elismerve a későbbi professor, superintendens érdemeit, s e hozzá való leereszkedését méltányolja, de mint Csokonai üldözőjéről kemény ítéletet tesz több helyt. Hogy Lengyel József az nem lehet, mutatja Toldy által említett, de nem közölt költeménye Csokonainak Lengyel senior nevenapjára, 3037