Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. június (7. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-10 / 132. szám értesítője

10816 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 777. A szombathelyi királyi tízek mint telekkönyvi hatóságnak 1873. évi martius hó 31-én 777. szám alatt kelt végzése folytán közhírré tétetik, miszerint Locs­­mándi József és neje Kuslits Te­rézia nagy-köcski lakosok felperesek javára 2773 frt tő­kekövetelés és járulékaik erejéig. Zszli János és neje Fejes Erzsébet ugyanottani lakosok alperesektől végrehajtási­­lag lefoglalt, jelesen a nagy-köcski 56. sz. tikvye­i nevezete alperesek közös tulajdonául felvett A II. alatti 38/b, 86/b, 122/b, 165/a, 198/a és 217/b helysz. a. fekvő­­ségekből álló 5­ is teleknek, s ne­talán­ erdő- és legelő-tartozmányá­­nak, a földekben lévő függő ter­méssel, és a 7271. sz. a. végrehaj­tási becslési jegyzőkönyv szerint az említett 38/b helyi sz. belső­ségen újból épült és telekkvileg bejegyezve nem levő házzal együtt az alábbi árverési feltételek mel­letti elárverezése elrendeltetett. Ennek foganatositására első ha­táridőül 1873. évi junius hó 5 ik napja és szükség esetén második határidőül 1873. évi július hó 25. napja mindenkor délelőtti 10 órára a nagy-köcski helységbe a köz­ségházához kitüzetett, azon hozzá­adással, hogy a fennkörülirt bir­tok az első árverésen csak becs­áron, vagy azon felül, a második árverésen azonban becsáron alul is eladatni fog. Árverési feltételek: 1. A fenkörülirt birtokok 1555 frt o. é. becsáron, úgy mindazon­által, hogy ezen becsárhoz a kér­déses kis­telek netaláni erdő­­s legelőtartozmányának az árverést megelőzőleg meghatározandó becs­ára, a­mennyiben az a hivatalt 7271. sz. a. végrehajtási becslési jegyzőkönyvben kitett 935 forint becsösszegben már benn nem fog­laltatnék, hozzászámítandó leend és az ilykép összesített becsárak összege fog kikiáltási árul szol­gálni, illetőleg árverés alá bocsát­tat­ni. 2. Bánatpénzül a becsárnak’/m-ed része az árverés megkezdése előtt az illető bírói kiküldött kezeibe leteendő. 3. Vevő a leütés napjától kezdve 6*­e-tolival kamatozó vételárnak első felerészét a leütés napjától számítandó 2 hó, második feleré­szét pedig ugyan a leütés napjá­tól számítandó 5 hó alatt a szom­bathelyi kir. tszéknél mint telek­könyvi hatóságnál, avagy neta­láni bírói utalványozás esetén az illetők kezeire lefizetni tartozik. A bánatpénz a vételár 2-ik rész­letébe fog betudatni. A vevőnek a fenkörülírt birtokok a leütés napján azonnal tényle­ges leírása­ és használatába átadatni fognak, de viszont tartozik azon időponttól kezdve a megvett bir­tokkal kapcsolatos mindennemű közterheket és veszélyeket viselni, a kincstári illetékeket is megfizetni és a 38/b helyrsz. belsőség n uj-­­ ból épült házat a tűzkár ellen saját költségére biztosítani. 5. A tulajdonjognak vevő javára leendő bekebelezése az árverési fel­tételek teljesítésével hivatalból fog eszközöltetni. 6. Ha vevő az árverési feltételek­nek eleget nem tenne, ezen esetben a bánatpénz elvesztésén felül a megvett birtokok bármelyik érdeklett fél kérel­mére is a vevő költségére és veszélyére újból elrendelendő, és csak egy határnap kitűzése mellett becsáron alul is megtartandó ár­verés útján eladatni fognak. Felszólittatnak tehát azon jel­zálogos hitelezők, kik nem e tszék székhelyén vagy ennek közelében laknak, hogy a vételár felosztása ,­­ alkalmával leendő képviseltetésük­­ végett e tszék székhelyén megbi­­­­zottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból­­ne­vezendő gondnok által fognak kép­viseltetni. Egyszersmind felhivatnak mind­azok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvé­nyesíthetni vélnek, hogy igényke­resetüket e hirdetménynek a hi­vatalos lapban közzétételének utolsó napjától számítandó 16 nap alatt, ha külön értesítést nem vet­tek is, e tvszék tkvi osztályánál nyújtsák be, mivel különben a vég­elajtás folyamát nem gátol­ván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. A szombathelyi kir. tvszéknek mint telekkvi hatóságnak 1873. évi mart. hó 31-én tartott üléséből. 10804 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 8007. Alólirt kiküldött végre­hajt­ó ezennel közhírré teszi, hogy a maros­vásárhelyi kir. törvény­szék által Berzenczei László ellen Kupferstich Antal mint Baruch Adolf váltóforgatmányosa részére 2000 forint követelés, végett elren­delt biztosítási végrehajtás foly­tán biróilag lefoglalt s 1926 frtra becsült ingóságok nyilvános árve­rés utján eladandók, minek M. Vásárhelytt leendő eszközlésére hat­áridőül 1878. junius hó 18-ik napjának délelőtti 10 órája tűze­tett ki, miről a venni szándékozók oly megjegyzéssel értesittetnek, hogy az érdekelt ingóságok ezen árverésen szükség esetében becs­áron alól is eladatnak. Kelt Maros-Vásárhelytt, 1873. junius 2-án. Szathmári Miklós, kik kir. végrehajtó. ~ 10817 3^5 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1236. A szombathelyi kir. tszék mint tkvi hatóságnak 1873. ápril 29. kelt 1236. sz. a. végzése foly­tán közhírré tétetik, miszerint Ger­ber Ignácz somogymegyei kinti lakos felperes javára 17­0 Irt tő­kekövetelés erejéig Gyalog János hosszufalvi lakos alperestől vég­­rehajtásilag lefoglalt, jelesen a hosszufalusi 88. sz. tikben neve­zett ifjú Gyalog János alperes tulajdonául felvett A. I. alatti 81. házsz.­­­, teleknek és netaláni erdő és legelő-tartozmányának a rajta fekvő lakházzal és mellék­­épületekkel és a földekben talál­ható őszi és tavaszi vetésekkel együtt az alábbi árverési feltéte­lek m­elett leendő elárverezése elrendeltetvén, ennek foganatosí­tására első határidőül 1873. jun. 24. és szükség esetén második ha­táridőül 1873. julius 24. minden­kor d. e. 10 órára a hosszufalusi helységbe a községházához kitü­­zetes azon hozzáadással, hogy az első árverésen a fennebbi bir­tok s tartozékai csak becsáron vagy azon felül, a második árve­résen azonban becsáron alul is f­eladatni fognak. Az árverési feltételek követke­zők:­­ A fennkörülírt 81. házszámú tej telek és netaláni erdő-és lege­­lő-tartozmánya a rajta fekvő lak­házzal és mellékép­ületekkel, vala­mint a földekben található őszi és tavaszi vetésekkel együtt 2196 frt o. é. becsáron fog kikiáltatni, úgy mindazonáltal, hogy a neta­láni erdő-s legelő-tartozmánynak az árverés- megelőzőleg megálla­pítandó becsára, a­mennyiben ez az említett Vs telekhez tartozó földeknek a végrehajtási ikv­­ben kitett 1446 frt becsértékében már benn nem foglaltatnék, mégis az árveréskor a földekben talál­ható tavaszi vetéseknek ugyanaz­­ árverést megelőzőleg megállapí­tandó becsára is a senkitett 219" frt becsárhoz hozzáadandók lesz­nek és az ilykép összesített becs­árak összege fog kikiáltási árul szolgálni. 2. Bánatpénzül a becsárnak "/,, része az árverés megkezdése előtt a bírói kiküldött kezeire leteendő. 3. A vevő a leütés napjától fogva 6% kamatokkal kamatozó vételárnak első %-át a leütés napjától számítandó 2 hó, máso­dik egy harmadát a leütés napjá­tól számítandó 4 hó, és harmadik egy harmadát ugyan a leütés napjától számítandó 6 hó alatt a szombathelyi kir. tszéknél mint tkvi hatóságnál avagy netaláni bírói utalványozás esetében az il­lető utalványosok kezeire lefizetni tartozik. A bánatpénz a vételár végső részletébe fog betudatni. 4. A vevő a fenkörülírt birtok­nak és tartozékainak a leütés nap­ján azonnal tényleges leírása­ és használatába lép, de viszont tar­tozik ezen időtől kezdve a meg­vett birtokkal kapcsolatos min­dennemű közterheket és veszélye­ket viselni, úgy a kincstári ille­téket megfizetni és a 81. sz. lak­házat és melléképületeket 400 frt becsérték erejéig a tűzkár ellen saját költségére a leütéstől számí­tandó 48 óra alatt biztosítani.­­ A tulajdonjognak vevő ja­vára leendő bekeblezése az árve­rési feltételek teljesítésével hiva­talból fog eszközöltetni. 6. Ha a vevő az árverési felté­teleknek k­eget nem tenne, ezen esetben a bánatpénz elvesztésén felül a megvett birtok és tartozé­kai, bármelyik érdeklett fél kérel­mire is a vevő költsége­ és ve­szélyére újból elrendelendő és csak egy árverési nap kitűzése mellett becsáron alul is megtartandó ár­verés útján eladatui fognak. Egyszersmind pedig azon jelzá­logos hitelezők, kik nem ezen te­lekkönyvi hatóság székhelyén, vagy közelében laknak, felszólittat­­nak, hogy a vételár felosztása al­kalmával leendő képviseltetésük vé­gett e hatóság székhelyén meg­bízottat rendeljenek s annak nevét és lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben a hivatalból ki­nevezett gondnok által fognak kép­viseltetni. Egyúttal mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni, vagy már igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igényke­resetüket e hirdetmény közzété­telének utolsó napjától számítan­dó 15 nap alatt, habár külön ér­tesítést nem vettek is, ezen telek­könyvi hatóságnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasittatni. A szombathelyi kir. tszék mint tkvi hatóságnak 1873. april 29. tartott üléséből. 10805 3—­3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 994. A marczali kir. jbir.ság mint telekkönyvi hatóságnak 1873. évi 994. sz. alatti árverést elren­delő végzése folytán, közhírré té­tetik, miszerint a niklai 35. sz. tekvben kikiáltási árul szolgáló 1200 ftra b csült A. I. alatti ’/• telek elárverezésére 1873. évi julius 1. napja mint első, el nem adhatás esetére pedig 1873. aug. 1. napja mint második határnap min­denkor d. e. 9 órára Nikla község házánál kitüzetik, oly hozzáadással, hogy a fent kijelölt ingatlanok a 2-i­k árverési határnapon a kiki­áltási áron alól is következő felté­telek mellett el fognak adatni : a) Az árverezni kívánók a bírói kiküldött kezére bánatpénz fejé­ben a kikiáltási ár 10% tartoznak letenni. b) A vételár 3 részletben és­­ pedig az első részlet a letett bánat­pénz beszámításával a leütés napjától számítandó 2 hó alatt, a második részlet a leütés napjá­tól számítandó 4 hó alatt, a har­madik részlet a leütős napjától számítandó 6 hó alatt, min­denkor a hátralékban maradt vé­telári részlet 6% kamatával együtt fizetendő. el A vevő az árverés jogerőre emelkedésével birtokba lép, tulaj­donjogát előj­egyeztetheti, de an­nak bekeblezése a vételár teljes lefizetése, illetőleg a feltételek teljes megtartása után fog hiva­talból elrendeltetni. d) Vevő a vétel napjától kezdve mindez, a birtokkal járó terheket, kincstári illetékeket és átírási költségeket viselni tartozik. e) Ezen árverési feltételeknek vevő általi meg nem tartása ese­tére a polg. törv. rendt. II. fej. 459. §-a értelmében a birtok ujabbi árverése a bánatpénz el­vesztése mellett, vevő veszélyére fog elrendeltetni. Miről különösen a nem e bíróság székhelyén vagy annak közelében lakó jelzálogos hitelezők oly figyel­meztetéssel értesittetnek, hogy a vételár felosztása alkalmávali kép­­viseltetésök végett helyben lakó megbízottát rendeljenek, s annak nevét és lakását az eladásig je­lentsék be, ellenkező esetben részükre kinevezendő gondnok által fognak képviseltetni. Kelt Marczaliban, 1873. május 24. napján. A kir. járásbíróság mint tikkvi hatóság. 10806 3—3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 482. A marczali kir. járásbí­róság mint telekkönyvi hatóságnak 1873. évi 482. sz. alatti árverést elrendelő végzése folytán köz­hírré tétetik, miszerint Gottvald János tapsonyi lakos felperessége alatt Geranes­z Mihály tapsonyi lakos ellen 50 frt és járulékai iránt folytatott végrehajtási ügyében végrehajtásilag lefoglalt, s a Tap­­sony községi 386. sz. tjkvben 72­­ frt 50 krra be­sült 4. 1482. hrsz a. szőlöbirtokból és tartozé­kaiból Gelencsér Mihály egy har­mad részbeli illetményének elár­verezésére 1873. évi julius hó 2. napja mint első, — elnem adh­atása esetére pedi 1873. évi aug. hó 2-ik napja mint második határnap mindenkor délelőtti 9 órára Tapsony község házánál kitüzetik,oly hozzá­adással, hogy a fent kijelölt ingat­lanok a második árverési határ­napon a kikiáltási áron alul is kö­vetkező feltételek mellett el fognak adatni: a. ) Az árverezni kívánók a biról kiküldött kezére bánatpénz fejében a kikiáltási ár 10%-ját tartoznak letenni. b. ) A vételár 3 egyenlő részlet­ben, és pedig az első részlet a letett bánatpénz beszámításával a leütés napjtól számítandó 2 hónap alatt , a második részlet a le­ütés napjától számítandó 4 hó­nap alatt,a harmadik részlet a leütés napjától számítandó 6 hó alatt, mindenkor a hátralékban maradt vételári részlet 6% kamatjával együtt fizetendő. c) A vevő az árverés jogerőre emelkedésével birtokba lép, tulaj­donjogát elöj egyeztetheti, de annak bekebnlezése a vételár teljes le­fizetése, illetőleg a feltételek tel­jes megtartása után fog hivatalból elrendeltetni. d) Vevő a vétel napjától kezdve minden, a birtokkal járó terheket, kincstári illetékeket és átírási költségeket viselni tartozik. e) Ezen árverési feltételeknek vevő általi meg nem tartása ese­tére a polgt törv. rendt. IH. fej. 469. §-a értelmében a birtok újabbi­­ árverése, a bánatpénz elveszti e mellett, vevő veszélyére fog el­­­­rendeltetni. Figyelmeztetnek tehát a nem­­ ezen bíróság székhelyén lakó jel- s zálogos hitelezők, hogy a vételár felosztása alkalmávali képviselte­­tések végett helyben lakó megbí­zottat rendeljenek, s anyak nevét és lakását e hivatalnál jelentsék be , ellenkező esetben képviselte­­tések végett gondnok fog kine­veztetni. Kelt Marczaliban, 1873-dik évi mart. hó 15. napján. A kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság. *1296 ~­­ 3­3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2236. A nagyméltóságu magyar királyi pénzügyminisztériumnak folyó évi május 15-én 23579. sz. a. kelt intézménye alapján a pécskai m­. kir. kínost. uradalom­hoz tartozó következő bértárgyak, u. m. I. Italmérési jog Mednyánszk­y­­házán, Megyesen, Pitvaroson és Battonyán, további 3 évre 1873. évi november 1-től kezdve. II. A pécskai magtárnak föld­szinti és 1 hő emeleti osztálya szintén 1873. november 1-től kezd­ve további 3 évre aláí­rt igazga­tóság helyiségében 1873. junius 19 én reggeli 9 órakor megtar­tandó nyilvános szóbeli árverés utján haszonbérbe adatni fognak. Ezen árveréshez­­­ bérleni szán­dékozók oly hozzáadással hivat­nak meg, hogy a szóbeli árverés megkezdéséig szabályszerűen ki­állított, 50 kros bélyegjegygyel és 10% bánatpénzzel ellátott írás­beli zárt ajánlatok is elfogadtat­nak, melyekben határozottan ki­­teendő, hogy az ajánlattevő a haszonkért feltételeket ismeri és azok alapján teszi ajánlatát, to­vábbá nemcsak számokkal kite­endő, hanem betűkkel is kiírandó a megajánlott évi bérösszeg. A részletes feltételek, melyek az alálírt igazgatóság irodai he­lyiségeiben megtekinthetők, kö­rülményessel­ meghatározzák azon tatarozásokat, melyeket a bérbe vett épületeken a bérlők teljesí­teni tartozóak. A­z árverési versenyben a múlt­ra nézve hátralékban lévő régi bérlők, továbbá csőd vagy gond­nokság, illetőleg gyámság alatt lévők, vagy a­kik nyereségvágy­ból eredő bűntettért elítéltettek, végre kik bérlői szakképességü­ket és kielégítő vagyoni állásu­kat kellőleg igazolni nem képe­sek, részt nem vehetnek. Minden versenyezni kívánó az árverés kezdete előtt 10% bánat­pénzt akár készpénzben, akár magyar vagy osztrák állampapí­rokban előre letenni tartozik. Utóajánlatok nem vétetnek te­kintetbe. Kelt Pécskán, 1873. máj. 11-én. Az aradi m. kir. jó­ságigazga­­tóság. 10865­­ 3 — 3 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 47550. A budapesti kir. keeske­­delmi- és váltótörvényszék részére ezennel közhírre tétetik, miszerint Balogh Sándor ügyvéd által kép­viselt Koch Anna felperesnek, Kál­­lay Béla pesti lakos alperes elleni 200 ft s járulékai iránti váltópe­­rében a f. évi 47550 sz. végzéssel»z árverés elrendeltetvén, annak al­peres stállo-utczai 20. sz. lakásán, leendő megtartására I. évi junius 26. napjának d. e. 9 órája tűzetett ki, mikor a biróilag lezá­logott,, 1277 ftra becsült különféle ingó tárgyak, jelesen házi bútorok a­ legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés, mellett el fognak adatni. Kelt Budapesten, 1878. évi máj­uó 31-én. Pregszler József, kiküldött végrehajtó A, A BUDA­PESTI KÖZLÖNY

Next