Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1874. április (8. évfolyam, 74-98. szám)
1874-04-22 / 91. szám értesítője
1766 « vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, miszerint igény kereseteiket jelen hirdetménynek a hivatalos lapban való utolsó megjelenésétől számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek volna is, ezen tvszék tkkvi osztályánál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, igénylők egyedül a vételár feleslegére fognak utasítatni. Végre felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem e törvényszék székhelyén, vagy ennek közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett e törvényszék székhelyén megbizottat rendeljenek, s azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, ellenkező esetben hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Komáromi kir. tkintszéknek 1873. december 23-án tartott üléséből, vagy elsőbbségi jogát érvényesítésnek, felszólítatnak, miszerint ezeket a hirdetménynek közzétételétől számítandó 15 nap alatt ezen törvényszéknél annál inkább nyújtsák be, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasitatni. Kelt az eperjesi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság 1874. március hó 28. tartott üléséből. 9844 3—2 ̇ ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 703. Az eperjesi kir. tszék mint tkkvi hatóság rózérói közhírré tétetik, mikép Dobrovolszky József és Máriát illető 1038 frt 84 krnyi tőke és járulékainak behajtása tekintetéből adós Fábry György mint Fábry János tizsitei lakos utáni örökös tulajdonát képező, Tizsite község 2. sz. a. tkjkvben "bevezetett és 7310 frt 22 krra becsült ingatlan birtoknak végrehajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén, annak a megállapított feltételes értelmébeni elővételére az 1874. évi május hó 19-én mint első és szükség esetében 1874. évi junius hó 23. napján mint második határidő mindenkor d. e. 10 órája a helyszínére Tizsite községbe kitüzetik. Ez alkalommal nem ezen hatóság székhelyén lakó jelzálogos hitelezők képviseltetésökről az 1868. évi 54. t. sz. 433. §-a értelmében leendő intézkedések megtételére felhivatnak,valamint mindazok, kik az eladandó ingatlan irányában tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogot érvényesíteni vélnek, felszólittatnak, miszerint ezeket a hirdetménynek közzétételétől számítandó 15 nap alatt ezen tszéknél annál inkább nyújtsák be, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Eperjesen, az 1874. évi márczius hó 28-án tartott kir. tszék, mint tkkvi hatóság üléséből. 392 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 500. A verseczi kir. tervszék mint telekkönyvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Kalina György pesti lakos részére 516 frt o, é. tőke követelése és járulékai behajtása végett, Gyorgyevits T. G. végrehajtást szenvedettől lefoglalt és a Versecz községe 3085. és 5501. sz. tjkvben felvett 5220. és (14310 —14311.) h. r. sz. alatti 740 frt és 607 írtra becsült szöllöknek végrehajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén árverési határidőül 1874. évi május havának 18-ik napján d.e. 10 órára a telekk. irodában kitüzetik, melynél az ingatlanságok a becsáron alól is a legtöbbet ígérőre le fognak ütettni. A többi feltételek a tikvi irodában betekinthetők. Egyben az ervszék székhelyén nem lakó jelzálogos hitelezők felszólítottnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük itt helyben lakó megbízottat rendeljenek és azok nevét az árverési jelentsék be, minthogy ellen esetben a hivatalból Buday Miklós ügyvéd személyében kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt ingatlan iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy keresetüket a prts. 466. értelmében ehelyütt bemutassák. Kir. tlkvi tervszék Verseczen 1874. évi ápr. hó 4-én. 9845 302 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1027. Az eperjesi kir. tervszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, mikép az eperjesi Takarék és Hitelegyletetet illető 150 frt tőkének és járulékainak behajtása tekintetéből adós "Varga János hagyatéka és iffjabb Varga András tulajdonát képező Tuhrinai község 27 sz. atikönyvben bevezetett és 577 frt becsült teleknek és járulékainak végrehajtás utjáni elárverezése elrendeltetvén, annak a megállapított feltételek értelmébeni elővételére az 1874. évi május hó 18. mint első és szükség esetében 1874. évi junius hó 22. napján mint második határidő mindenkor délelőtti 9 órája ezen telekkönyvi hatóság irodájában kitüzetik. Ez alkalommal nem ezen hatóság székhelyén lakó jelzálogos hitelezők képviseltetésökről az 1868. évi 54. t. sz. 466. §. értelmében leendő intézkedések megtételére felhivatnak, valamint mindazok kik az eladandó ingatlan irányában tulajdoni vagy más igényt,, 9852 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 2597. A szamosújvári kir. tör törvényszék mint telekk. hatóságnak 1873 évi augusztus hó 22 ik 2597 szám alatt kelt végzés folytán közhírré tétetik, miszerint ügyvéd Woith Miklós szamosújvári lakos felperes javára 200 frt tőkekövetelés s járulékai erejéig Wégh András, Wégh György és Wégh Sizsit Göczi lakos alperesek végrehajtás útján lefoglalt 304 frt 11 krra megbecsülte a göczi 14 tikvbe A + 1—22. rendszám alatti birtokának a megvizsgált és jóváhagyott árverezési feltételek mellett, melyek az árverezési határidő alatt aláíirt telekkönyvi hatóság irattárában, az árverezési időkben pedig törv. kiküldöttnél becslési jegyzőkönyvvel együtt megtekintték, s kívánatra másolatok is a adatnak, elrendeltetvén az árverezés foganatosítására első határidőül 1874. évi május hó 20. napja és szükség esetén második határidőül 1874. évi junius hó 20. napja mindenkor délelőtti 10 órakor a Göcz községében azon megjegyzéssel tűzetik ki, miszerint a fentebbi birtok az első árverezésen csak bocsáron vagy azon felül, a második árverezésen pedig bocsáron alul is elfog adatni. Egyúttal azon jelzálogos hitelezők, kik nem a telekkönyvi hatóság székhelyén vagy annak közelében laknak, felhivatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett a telekkönyvi hatóság székhelyén Szamosujvár városában lakó megbizottat rendeljenek s azok nevét és lakását az eladásig jelentse be, minthogy ellenkező esetben hivatalból kinevezett gondnok által fognak képviseltetni. Felhivatnak azért mindazok, kik a lefoglalt tárgyak iránt tulajdoni, avagy más igényt, avagy elsőbbségi jogot érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket ezen hirdetménynek a »Budapesti Közlönyben« történt harmadik beiktatásától számítandó 15 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig, az annak idejében elrendelendő s szokott módon közhírré teendő árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, a pelkttikai hatóságnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. A Sz.-ujvári kir. terv. mint telekk. hatóságnak 1873. évi augustus hó 22. napján tartott üléséből. 302 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 3799. A komáromi kir. trvszék telekkönyvi osztálya által közhirré tétetik, miszerint Holczer Jakab felperes 119 frt 64 kv tőke követelése és járulékai behajtása tekintetéből, az Ekk 154. sz. tikben I. és II. alatt felvett birtokból alperes (Igorba Dénes 540 írtra becsült fele rész illetményének végrehajtási elárverezése elrendeltetvén, első árverezési határnapul 1874. évi május hó 18-ik napjának, második árverési határnapul 1874. évi junius hó 18-ik napjának mindenkor reggeli 10 órája kitüzetett Ekel község házába. Venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy első határnapon az ingatlanság becsáron alul el nem adatik, hánypénzül a becsérték 10 százalékra teendő le s a vételár két részletben fizetendő. A többi feltételek a telekhivatalban vagy Kollár Lajos kir. végrehajtónál megtekinthetők. Egyszersmind felhivatnak mindazok, kik az áttérés alá bocsátandó birtokra nézve tulajdoni J 0035 3—2 ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. Budapest főváros tanácsának f. é. 18999. sz. alatt kelt rendeletével alálírott bizottság által, a fővárosi összes szolga személyzet számára 1. év folytán szükséglendő lábbelik szállítása iránt, körülbelül a következő mennyiségben : 192 pár új téli csizma, 192 pár új nyári csizma és 51 pár új bakancs A folyó évi ápril hs 27. délelőtti 10 órakor a gazdasági hivatal helyiségében (régi városház, földszint 1. sz. a.) írásbeli ajánlatok utján árlejtés fog tartatni. Vállalkozni kivánók ezennel felhivatnak, hogy 50 kros bélyeggel ellátott írásbeli ajánlatukhoz 5° i. o. é. bánatpénz mellékelvén, azt pecet 6 alatt, a fent kitett napon és határidőig Reinbath Béla főv. gazda urnái, annál bizonyosabban adják be, mivel később érkezett utó vagy pót ajánlatok, vagy amelyek a kellő bánatpénzzel ellátva nincsenek, figyelembe vétetni nem fognak. A vonatkozó árlejtési feltételek időközileg hivatalos órákban a fennti hivatalban betekinthetők. A beérkezendő ajánlatok közül a szabad választási jogot, megbízhatóság tekintetében, alelirott bizottság magának fenntartja. Budapest, 1874. ápril hó 19. Az árlejtés megtartására kiküldött bizottság. 9838 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1267. Az ipolysági kir. tszék részéről közzé tétetik, miszerint Rozonydzszky Ferencz csődtömegéhez tartozó és a báthi 555. sz. tikvben foglalt két ház és beltelek, egyik ház becsülve 6264 írtra, másik ház becsülve 4455 írtra végrehajtás alá vonatván, ugyanaz Báth mező városában a helyszínen folyó 1874. május 11-én d. e. 10 órakor tartandó nyilvános, és most már másod izbeni árverésen az ezen kir. tszéknél és kiküldött kir. tszéki végrehajtónál megtekinthető árverési feltételek mellett, most már becsáron alól is a legtöbbet ígérőnek el fog adatni. Kikiáltási ár a becsár, melynek 10%-ja lészen árveréskor a végrehajtó kezeihez bánatpénzül leteendő, a vételár 12 része az árveréstől számítandó 3 hónap a a második 1/2 része szintén az árveréstől számítandó 6 hónap múlva 6% kamatokkal ezen ki. tszéknél lesz lefizetendő. Kir. tszék Ipolyságon, 1874. april 15. 9856 3^2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 1903. A sátoralja-újhelyi kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhirré tétetik, hogy a magyar földhitelintézet felperesnek 742 fit 50 krtőke s járulékaiból álló követelésének kielégítése végett Bartóló Knezsek Farencz és Knezsek Prancziek a nagy-kösdi lakos alperesek tulajdonát képező, a n.-kövesdi 1. sz. tjkben A. I. 1—6. és 8—33. továbbá a kis-kövesdi 31. sz. tjkvben A. I. 3. az örösgerepsei 175. sz. tjkönyvben A. I. 1—13. úgy a kis-kövesdi 3. sz. tjkben A. 1. 1., végre a kiskövesdi 32. sz. tjkben A. 1. 1. és 2. sor sz. a. felvett összes ingatlan vagyonok 44000 frt becsértékben 1874. évi május hó 19-ik napján d. e. 9 órakor mint első, 1874. évi junius 19-dik napján délelőtt 9 órakor mint második árverési határidőben Nagy- Kövesd községe házánál a legtöbbet ígérőnek bírói árverés utján eladatni fog, miről a venni szándékozók azzal értesittetnek, hogy az árverés az első határidőben csak a fent kitett becsáron felül s másodikon becsáron alul is megtartatik, s hogy bánatpénzül a becsár 10°a a teendőre, s hogy a többi árverési feltételek a telekkönyvi irodában s a végrehajtással megbízott Tijfalussy Endre bírósági végrehajtónál megtekinthetők. Végül felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem e törvényszék székhelyén, vagy ennek közelében laknak, hogy a vételár felosztás alkalmával leendő képviseltetések végett e törvényszék székhelyén megbízottat rendeljenek s azok nevét s lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben hivatalból kinevezett gondnok sátoralja-ujhelyi lakos h, ügyvéd által fognak képviseltetni. Végre a pr. rs. 433. s 466. §-a képest felhivatnak mindazok, kik a lefoglalt s megbecsült javak iránt tulajdoni, vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni, hogy abbeli keresetüket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekkönyvi hatóságnál nyújtsák be, mivel ellenesetben azok az árverés foganatosítását nem gátolván, igénylők egyedül a vételár feleslegére fognak szorittatni. Kelt S.-A.-Ujhelyt 1874. évi mart. 30. 9842 302 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6798. A komáromi kir. törvényvényszék telekkönyi osztálya által közhírré tétetik, miszerint Molnár Károly felperes 700 frt tőke követelése és járulékai behajtása tekintetéből a komáromi 1169. sz. tjkvben Rozsa Sigmondr és Szigethi Juliánnára felvett 1393. számú 900 frtra becsült háznak, s a komáromi 610. sz. tjkönyvben özvegy Szigethi Józsefnére bejegyzett 500 frtra becsült 724. sz. háznak végrehajtási elárverezése elrendeltetvén, első árverési határnapul 1874. évi május hó 19. napjának, második árverési határnapul 1874. évi junius hó 19. napjának mindenkor reggeli 10 órája eszék telekhivatalába kitüzetett. Venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy első határnapon az ingatlanság becsáron alól el nem adatik, bánatpénzül a becsérték 10*/o-ja teendő le, s a vételár három részletben fizetendő, a többi feltételek a telekhivatalban vagy Kollár Lajos khr. végrehajtónál megtekinthetők. Végül félhivatnak mindazok, kik a föntebbi ingatlanra igényt támaszthatni vélnek, igénykereseteiket ezen hirdetménynek a hivatalos lapbani harmadszori közlésétől számítandó 15 nap alatt, habár külön értesítést nem vettek is, ezen telekkönyvi hatóságnál nyújtsák be, különben azok az árverés folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Egyszersmind felszólíttatnak azon jelzálogos hitelezők, kik nem ezen tvszék székhelyén vagy közelében laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával szükséges képviseltetések végett itt helyi megbizottat rendeljenek, és annak nevét s lakását az eladás napjáig jelentsék be, ellenkezőleg kirendelendő gondnok által fognak képviseltetni. Kelt a komáromi kir. tkvi törvényszéknek 1874. évi február bő 24. napján tartott üléséből. 1960 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 6870. A n.-kikindai kir. törvényszék telekkönyvi osztálya részéről közhírré tétetik hogy a 9966 3—2 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. 3589. Goldstein Moricznak PopitZ Judl olábbaksai lakos ellen 150 frt s járulékaiért folyó végrehajtási ügyében az árverés 1874. ápr. 23. és máj. 26. napjaira krasznamegyei Oláh- Baksa községházához délelőtti 9 órakori megkezdéssel kitüzetett, a mikor is alperesnek az oláh-baksai 191. tikvben felvett 164. sz. beltelken háza és tartozékai tizenegy darab szántó kaszáló és egy darab szülőfölddel 600 frt becsár kikiáltása 50 frt bánatpénz letétele és a vételárnak a bánatpénz betudásával felében a leütéstől egy, másik felében újabb egy hónap alatt leendő befizetése mellett, még pedig a második határnapon bacváron alól is a legtöbbet ígérőnek együtt és egyszerre biróilag el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok kik, a fentebbi birtokhoz tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, hogy ebbeli keresetüket ide — ezen hirdetmény hírlapi harmadik közléséről 15 nap és a különbeni törvényes következmények terhe alatt adják be. Kir. törvényszék mint telekk. hatóság Sz.-Somlyón márt. 7. 1874 torontálmegyei árvaszék 3030. 873. sz. a. megkeresése folytán zsombolyai 431. tjkv. szám alatt felvett 400 frtra felbecsült 448. össz. számú ház és belteleknek elárvereztetése elrendeltetett ennek a zsombolyai község kazánéi leendő megtartására határnapul 1874. évi május hó 18-ik napja esetleg 1874. évi junius hó 18-ik napjának reggeli 10 órája tűzetettki. Árverési feltételek következők : 1. A zsombolyi 431. sz. tsk. előforduló 448. össz. szám alatti ház egészen, két árverésen fog eladatni, úgy hogy az árverés csak a második árverésen leend végérvényes, de ekkor sem adathatni el a ház becsáron alól. 2. Kikiáltási ár 400 frt, melynek 10 százalékát minden árverelni szándékozó az árverés előtt bánatpénzkép tartozik letenni. 3. A legtöbbet igérő vevő köteles az egész vételárnak felét, melybe a bánatpénz betudatik, azonnal az árverés befejezte után. Másik felét a vételárnak köteles a vevő az árverés napjától számítandó egy év alatt 6 százalék kamattal együtt lefizetni. 4. Minden az árveréssel összekötött költségeket u. m. bélyeget, illetéket és a kiküldött árverési biztosnak dijait a vevő tartozik viselni. 6. A legtöbbet igérő azonnal az árverés után a házat tulajdonjoggal veszi át, azon naptól fogva a közterheket viseli, de ha a ház bérbe van adva a bérbeli összeg az árverés napjától a vevőt illeti, de a bérlő a bérleti idő lefolyásig a házban maradhat. 6. A telekkönyvi átiratás csak a vételár egészbeni lefizetése után fog csak eszközöltethetni. 7. Ha a legtöbbet ígér, a fennebbi feltételeknek meg nem felel a ház az ő veszélyére egy újabb árverésen fog eladatni. Egyszersmind felhivatnak azon jelzálogos hitelezők, kik a tikkvi hatóság székhelyétől távol laknak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett e törvényszék székhelyén megbízottat rendelvén, annak nevét az eladásig jelentsék be, különben a bíróságilag kinevezett ügygondnok által képviseltetni fognak. Végtére felszólíttatnak mindazok, kik a lefoglalt javak iránt tulajdoni vagy más igényt érvényesíthetni vélnek, igénykereseket az árverés kihirdetésének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt nyújtsák be, különben azok az árverés folyamát nem gátolván egyedül a vételár fölöslegére utasittatni fognak. Az árverés foganatosításával a zsombolyai kir. járásbíróság megbizatik. Kelt N.-Kikindán, 1873. szept. hó 13.