Budapesti Közlöny, 1903. június (37. évfolyam, 125-146. szám)

1903-06-03 / 125. szám

udvara s a kertben lévő korcsolya­pálya. Ezenfelül a növendékek mennél többször kirán­dulásokat tesznek nevelőikkel nemcsak szórako­zás, hanem okulás végett is. Megtekintik nyáron a vidék nevezetességeit és természeti szépségeit, télen pedig fölkeresik a főváros nevezetesebb közintézeteit, gyűjteményeit és kiállításait, min­dig szakszerű és oktató vezetés mellett. A megbetegedett növendékek számára 3 helyi­ségből álló betegosztály áll rendelkezésre. Ezen­felül külön betegosztály van a netalán ragályos betegségbe esők számára az intézet kertjében, egészen külön épületben. Az orvosi felügyeletet rendes intézeti orvosok gyakorolják, s állandó betegápolónő áll rendelkezésre. Az élelmezés áll : 2 reggeliből, 4 étel ebédből, uzsonnából és 2 étel vacsorából. A növendékek nevelőikkel együtt étkeznek. A növendékeket szüleik, rokonaik és ismerő­seik csak vasárnap és ünnepnap látogathatják meg, reggel 11-től 1-ig. A növendékek szüleik vagy rokonaik látogatására rendesen csak kará­­csonkor és húsvétkor bocsáttatnak haza. A nyári nagy szünidőt egészen otthon töltik. A növendékek előmeneteléről és magaviseleté­ről a szülők vagy gyámok havonkint értesíttet­­nek. Ha valamely növendéknél akár a tanulás­ban, akár a magaviseletben, akár állandó egész­ségi állapotában oly hibák mutatkoznának, melyek a nevelőintézet feladatát akadályoznák, a szülők vagy gyámok minden feltűnés nélkül egyszerűen felkéretnek gyermekeknek vagy gyámoltjuknak az intézetből való kivételére. A szülők vagy gyámok gyermeküket vagy gyámoltjukat bármikor is önként kivehetik az intézetből, de azon félévre kötelesek minden díjat megfizetni. Minden növendéknek magával kell hoznia 12 fehér inget, 6 háló­inget, 24 zsebkendőt, 12 alsó nadrágot, 18 pár harisnyát, 2 tornainget, 6 alsó lepedőt, 6 paplan­ lepedőt, 6 fehér párnahéjat, 6 törülközőt, 1 párnát (64 c­m. hosszú, 40 c­m. széles) 1 paplant, 1 gyapjú takarót, 2 nyári és 2 téli lábbelit, 1 pár tornaczipőt. Az intézet növendékei egyenruhát viselnek. Az egyenruhát mérsékelt áron az intézet ké­­szitteti. Budapesten, 1903. évi május havában. A vallás- és közoktatásügyi 3—3 m. kir. ministertől. Pályázat a m. kir. Fermez József-nevdő-intézetben meg­üresedő ingyenes helyekre. A budapesti II. ker. kir. egyet. kath. főgym­­nasium mellett fennálló Ferencz József-nevelő­intézetben az 1903/1904. tanévre a következő ingyenes helyek üresednek meg: I. A Mária Terézia ösztöndíj-alapból létesí­tett egész alapítványi hely. Ez alapitványi he­lyet a császári és apostoli királyi Felsége ado­mányozza, és arra csak oly katholikus vallásu tanulók pályázhatnak, kik jó előmenetelt és jó magaviseletet tanúsítanak és a gymnasium I—VI. osztályába belépni kívánnak. A folyamodványok a császári és apostoli királyi Felségéhez czim­­zendők és f. évi junius hó 30-ig a m. kir. Fe­rencz József-nevelőintézet kormányzójánál nyúj­tandók be. II. A Rökk Szilárd-alapból létesített félin­gyenes hely, melyet a m. kir. vallás- és közok­tatásügyi minister tölt be. Az e helyre kineve­zendő növendék évi 1800 korona helyett 900 koronát fizet 2 előleges félévi részletben ellátási dij fejében. A Rökk Szilárd-féle félingyenes helyre bár­mely vallású tanulók folyamodhatnak, a­kik a gymnasium I—VI. osztályba belépni kívánnak. Az utóbbi helyre pályázók folyamodványai a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerhez in­tézve, a Ferencz József-nevelő­intézet kormány­zójához f. évi június hó 30-ig nyújtandók be. Minden folyamodványhoz születési bizonyítvány, a lefolyt tanévről szóló iskolai bizonyítvány, a folyó tanév II. harmada végén nyert időszaki értesítő, továbbá egészségi és himlőoltási bizo­nyítvány csatolandó. Bármely helyre felveendő növendék gymna­­siumi tandíj fejében 72 koronát, felvételi díj fejében évi 10 koronát fizet. A zenéért, vívásért, lovaglásért, tán ezért a résztvevők külön mérsé­kelt díjat fizetnek. Tájékoztatóul az intézetnek a császári és apostoli királyi Felsége által legkegyelmesebben jóváhagyott alapszabályaiból a következők közöl­téinek : A budapesti II. ker. kir. kath. egyetemi fő­­gymnasium mellett felállított nevelő­­­intézet czélja: oly gymnasiumi tanulókat, kik nagyobb általános műveltségre törekesznek, gondos házi felügyelettel és tanítással minden tekintetben ki­váló nevelésben részesíteni. A nevelő-intézet növendékei gymnasiumi tanul­mányaikat a gymnasium többi tanulóival nyilvá­nosan tanulják. A nevelő-intézet külön feladata : hivatott nevelők szeretetteljes vezetésével, okta­tásával és példaadásával a növendékekbe tiszta és fenkölt gondolkodást, benső vallásos érzületet, erkölcsösséget és jellemességet, a haza és király iránt való odaadó hűséget oltani, továbbá a növen­dékeknél valódi önérzetet és művelt magavisele­tet fejleszteni s tisztaságukat külső káros be­hatásoktól megóvni. Ezenfelül magában a nevelő­­intézetben naponta külön gyakorlati tanításban részesülnek a növendékek a franczia vagy angol nyelvből. A szülők kívánsága szerint, amennyiben a gymnasiumi tanulmányok megengedik, tanulják a zenét, tánczot, vívást, korcsolyázást és a lovag­lást a nemzeti lovardában. A nevelő­intézet növendékei vallási gyakorla­taik teljesítésében hitoktatóik vezérlete alatt álla­nak. A kath. tanulók a gymnasium kápolnájában, a többi vallásúak felekezetük templomában jelen­nek meg isteni tiszteletre. A növendékek nevelésével a rendes iskolai tanításon kívül külön intézeti nevelők (prefektu­sok) foglalkoznak, a gymnasiumi tanulmányokban pedig correpetitorok állanak segítségekre. A nevelő­intézet növendékei kor szerint cso­portokra oszlanak, minden csoportnak van több hálóterme, egy tanuló­terme (minden növendék számára külön íróasztallal) és egy játszó­terme. V­an az intézetnek nagy díszterme, külön zene­terme, iparműhelye és fürdő­osztálya. Nyáron a szabad mozgásra rendelkezésre áll a nevelő-inté­zet nagy kertje, télen a nevelő-intézet üveggel fedett udvara s a kertben lévő korcsolya-pálya. Ezenfelül a növendékek mennél többször kirándulásokat tesz­nek nevelőikkel nemcsak szórakozás, hanem oku­lás végett is. Megtekintik nyáron a vidék neve­zetességeit és természeti szépségeit, télen pedig fölkeresik a főváros nevezetesebb közintézeteit, gyűjteményeit és kiállításait, mindig szakszerű és oktató vezetés mellett. A megbetegedett növendékek számára 3 he­lyiségből álló betegosztály áll rendelkezésre. Ezenfelül külön betegosztály van a netalán ragá­lyos betegségbe esők számára az intézet kertjé­ben, egészen külön épületben. Az orvosi felügye­letet rendes intézeti orvosok gyakorolják, s állandó betegápolónő áll rendelkezésre. Az élelmezés áll: 2 reggeliből, 4 étel ebéd­ből, uzsonnából és 2 étel vacsorából. A növen­dékek nevelőikkel együtt étkeznek. A növendékeket szüleik, rokonaik és ismerő­seik csak vasárnap és ünnepnap látogathatják meg, reggel 11-től 1-ig. A növendékek szüleik vagy rokonaik látogatására rendesen csak kará­­csonkor és húsvétkor bocsáttatnak haza. A nyári nagy szünidőt egészen otthon töltik. A növendékek előmeneteléről és magavisele­téről a szülők vagy gyámok havonkint értesít­­tetnek. Ha valamely növendéknél akár a tanu­lásban, akár a magaviseletben, akár állandó egészségi állapotában oly hibák mutatkoznának, melyek a nevelő­intézet feladatát akadályoznák, a szülők vagy gyámok minden feltűnés nélkül egyszerűen felkéretnek gyermekeknek vagy gyá­moltjuknak az intézetből való kivételére. A szülők vagy gyámok gyermekeket vagy gyámoltjukat bármikor is önként kivehetik az intézetből, de azon félévre kötelesek minden díjat megfizetni. Minden növendéknek magával kell hoznia 12 fehér inget, 6 háló­inget, 24 zsebkendőt, 12 alsó nadrágot, 18 pár harisnyát, 2 tornainget, 6 alsó lepedőt, 6 paplan­lepedőt, 6 fehér párnahéjat, 4­ 6 törülközőt, 1 párnát (64 cm. hosszú, 40 cm. széles), 1 paplant, 1 gyapjú­takarót, 2 nyári és 2 téli lábbelit, és 1 pár tornaczipőt. Az intézet növendékei egyenruhát viselnek. Az egyenruhát mérsékelt áron az intézet készítteti Budapesten, 1903. évi május havában. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. 3—3 ministertől. A »Hosszupályi olvasó népkör« alapszabályait a m. kir. belügyminister a f. évi 42.965. szám alatt láttamozta. A »Zsablyai magyar olvasókör« alapszabályait a m. kir. belügyminister a f. évi 47.696. szám alatt láttamozta. A »Bajmoki IV. sz. temetkezési egy­let« alapszabályait a m. kir. belügyminister a f. évi 47.698. szám alatt láttamozta. A »Budapesti katholikus nővédő egyesület« alapszabályait a m. kir. belügy­minister a folyó évi 48.324. szám alatt láttamozta. A »Mártonkai gazdák olvasókör­ei­­nek alapszabályait a m. kir. belügyminister a fi évi 48.371. szám alatt láttamozta. Az »Újpesti kerékpáros egyesület« alapszabályait a m. kir. belügyminister a fi évi 48.894. szám alatt láttamozta. A »Mehala-Jenácz-telepi magyar társaskör« alapszabályait a m. kir. belügy­minister a fi évi 50.866. szám alatt láttamozta. A »Kolozsvári sakkor« alapszabályait a m. kir. belügyminister a fi évi 51.931. szám alatt láttamozta. NEMHIVATALOS RÉSZ. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister Hetyei Sámuel m. püspöknek, azon alkalomból, hogy a siketnémák kaposvári intézete czéljaira, egyezer koronát adományozott, köszönetét nyil­vánította. _______ _jeg­yzék­e a »Jószív«-egyesület sorsjegyeinek, melyek a folyó évi május hó 15-én megtartott sorso­lásnál kihúzattak. (Folytatás.) 2 forinttal húzottak: Sorozat 1 Szám Sorozat Szám Sorozat Szám Sorozat 1 Szám II 43685 4370 15 4372 69 4373 24 4375 10 4375 65 4375 89 4376 14 43771 43846 4384 10 4384 69 4386 72 4386 92 4387 54 4389 53 4390100 43911 43912 43914 43915 43918 43919 4391 11 4391 15 4391 16 4391 17 4391 19 4391 20 4391 21 4391 24 4391 26 4391 28 4391 30 4391 31 4391 40 4391 44 4391 45 4391 46 4391 48 4391 49 4391 50 4391 51 4391 54 4391 58 4391 62 4391 65 4391 67 4391 71 4391 75 4391100 4392 59 4392 63 43958 4397 24 4398 31 4398 99 43996 4402 55 4402 98 4404 65 4404 66 4405 78 4408 91 4409 70 4412 21 4414 61 4417 28 4417 97 4418 46 4419 11 4420 48 4422 32 4423 46 4425 63 4426 38 4426 65 4428 88 4429 60 4430 20 4430 22 4431­ 4431 51 4431 5

Next