Budapesti Közlöny, 1906. július (40. évfolyam, 151-176. szám)

1906-07-01 / 151. szám

50.757/906. szám. Pályázati hirdetmény »Ferencz József« aranyösztöndijra. Az 1906/7. tanévtől kezdve a budapesti kir. József műegyetemen, egy­­ császári és apostoli királyi Felsége által alapított Ferencz József arany ösztöndíj kerül évi 300 arany forint 1 714 kor. 29 f. értékben kiosztásra. Az ezen ösztöndíj elnyeréséért folyamodóknak a császári és apostoli királyi Felségéhez intézendő kérvényeikhez a következő mellékletek csatolandók 1. keresztlevél vagy születési bizonylat; 2. a folyamodó szegénységét igazoló hiteles okmányok, amelyekben a szülők polgári állása valamint vagyoni, jövedelmi és családi viszo­nyaik igazolandók; árvaság esetében­­gyámható­sági bizonylat a folyamodó vagyoni állapotáról 3. érettségi bizonyítvány és amennyiben folyamodó már műegyetemi hallgató, a tanul­mányi előmenetelről szóló megfelelő bizonylatok meg­jegyeztetik, hogy hasonló körülmények közt azon pályázók fognak előnyben részesülni, akik főiskolai tanulmányaik kezdetén állanak. A kérvényben az is felemlítendő, hogy az illető élvez-e már ösztöndíjat, vagy bármely más segélyt valamely közpénztárból; azon esetben to­­vábbá, amidőn a folyamodó még főiskolai tan­pályája kezdetén áll, az is megjelölendő, miféle szak tanulmányozására óhajtja magát az illető szentelni.­ ­ 18. a városból kimenő járművek fogatok, és kihajtandó marhák; 19. azon lovak és teherhordó állatok, melyek kato­nai szolgálatra való besorozás, vagy az 1878. évi XX. t.-czikk értelmében osztályozás végett az állí­tási helyre és onnan visszaszállittatnak; továbbá a fegyveres erő élelmezése czéljából beszerzett marhák, melyekre nézve a hajtóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell felmu­­tatniok; 20. a vámtulajdonos által önként vámmentesek­nek elfogadott állatok és fuvarok, ideértve mind­azon vámmentességeket is, melyek magánjogi szerződéseken vagy egyezségeken alapulnak. Mindazon járműveknek, fogatoknak és álla­toknak, melyek a fentebbi 5., 6., 8., 9., 10., 11., 12., 15. és 19. pont­­alattiak szerint vámmen­tesek, megfelelő hivatalos igazolványnyal kell bírniok; 21. az állami adót szállító, sorshúzás, ujonsz­­állítás és ellenőrzési szemle czéljából utazó köz­ségi elöljárókat továbbító állatok, járművek; 22. a város határán belül, minden mező és szőlőgazdasági czélból közlekedő fogatok vagy hajtott állatok; ha azonban a határban levő termények, vagy borok, kereskedelmi czélból vásároltatnak meg és a sorompón behozatnak, az azokat beszállító fogatok, még ha városiak is, vámkötelesek ; 23. a legelőre, usztatásra, itatásra és vasa­lásra hajtott és városi lakosok tulajdonát képező állatok; 24. nem a városban lakó oly egyének gazda­sági fogatai, kik a város határában földeket bírnak, vagy bérelnek, azon földeken, vagy réte­ken való gazdálkodás alkalmával; 25. a lelkészek köteles napjainak ledolgozá­sára a filiálisokból bejövő igazolványnyal ellátott igás fogatok; 26. a város, mint erkölcsi testület részére mindenféle fát és egyéb anyagot szállító fogatok B) A vasúti vámnál: 1. a kir. uralkodóház minden tagjának és udvartartásaiknak szállítmányai; 2. a kir. udvarhoz, annak közvetlen kíséreté­hez tartozó szállítmányok; 3. az idegen hatalmasságok követeinek, képvi­selőinek szállítmányai; 4. a fegyveres erő szükségleteire, valamint hadi és honvédelmi czélokra szolgáló összes szál­litmánysok. Ha a szállítmányok katonai minő­sége, illetve vámmentes jellege külsőleg felismer­hető nem lenne, megfelelő hatósági bizonyít­vánnyal kell bírniok; 5. az állami javak általában: só, dohány stb.; 6. a m. kir. posta, távirda (távbeszélő) összes szállítmányai; 7. az állami vasutak, állami, törvényhatósági, vasúti állomáshoz vezető községi közlekedési, vagy községi (közdűlő) közutak és azokon lévő mű­tárgyak építésére és fentartására, továbbá az árvédelem biztosítására, nemkülönben az állami vagy középületek építésére, helyreállítására szük­séges anyagok, szállítmányok; 8. a templom, iskola és paplak építésére, helyre­állítására szükséges anyagok, szállítmányok; 9. közveszély (hófúvás, árvíz, tűz, stb.) eseté­ben az elöljáróság által az 1886. évi XXII. t.­­czikk 136. §-a alapján kirendelt közerő, tűz­vész, árvíz vagy háború idején a mentők, menekü­lők szállítmányai; 10. a vaspályának saját szükségleteire szolgáló szállítmányai; 11. emberi hullák; 12. átviteli szállítmányok; 13. azon lovak és teherhordó állatok, melyek kato­nai szolgálatra való besorozás, vagy az 1873 : XX. t.-czikk értelmében osztályozás végett az állítási helyre és onnan vissza, szállíttatnak; továbbá a fegyveres erő élelmezése czéljából beszerzett marhák, melyekre nézve a hajtóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell felmu­­tatniok; 14. a város részére a vasúton érkezett szállít­mányok ; 15. a vámtulajdonos által önként vámmente­seknek elfogadott szállítmányok, ideértve mind­azon vámmentességeket is, melyek magánjogi szerződéseken, vagy egyezségeken alapulnak. Mindazon szállítmányoknak, melyek a fentebbi pontok szerint vámmentesek, amennyiben azok­nak vámmentes jellege különben megállapítható nem volna, megfelelő hatósági igazolvánnyal kell birniok, melylyel a vámmentességi igény beiga­­zoltatik. IV. A vámdíjtételek minden kártérítés nélkül le­szállíthatok, ha a jövedelem az 1890. évi I. t.-czikk 85. §-a értelmében több, mint a mennyi szük­séges. V. Közérdekből, különösen hadászati szempon­tokból szükséges hasonló létesítmények állam­költségen való megépítését és forgalomba helye­zését engedélyes kártérítési igény nélkül tűrni tartozik. VI. Az engedélyes mindazt, a mit az 1890. évi I. t.-czikk és annak alapján a kereskedelemügyi minis­ter rendel, esetleg amennyiben az idézett törvény más büntetést nem határozna, rendbüntetésnek (mely azonban esetenként 200 kor.-nál nagyobb nem lehet) terhe alatt foganatosítani tartozik. VII. Jelen engedélyokirattal megállapított vámdíj­szabályzat a vámszedés helyén egy-egy hatóságilag hitelesített példányban láthatóan és olvasható alak­­ban kifüggesztendő (1890. I. t.-czikk 144. §-a) VIII. Az 1890. évi I. törvényczikknek a vámokra vonatkozó minden egyéb határozata a jelen vámra is kiterjed. Budapesten, 1906. évi június hó 21-én. A minister helyett: Szterényi s. k. államtitkár. A kereskedelemügyi m. kir. minister a m. kir. zálogházak közvetítési szolgálatának szabá­lyozásáról szóló folyó évi január hó 20-án 67.789/905. szám alatt kibocsátott rendelete életbeléptetésének határidejét 1906. évi július 1-ről 1907. évi január hó 1-re halasztotta el. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 48.721. sz. alatt kelt rendeletével megengedte, hogy az Esztergom vármegye területéhez tartozó Bajna községben a f. évi május hó 16. és 17 ére esett, de elmaradt országos állat és kirakodó vásár helyett f. évi július 4. és 5-én pót állat illetve kirakodó vásár tartassák. A magyar nyelven megirt kérvények leg­később 1906. évi július hó 15-éig nyújtandók b® legfelső magán- és családi alapok cs. és kir. ezérigazgatóságánál (Wien, Hofburg). Később beérkező, vagy nem kellően okmányolt kérvények nem vétetnek figyelembe. Budapesten, 1906. évi június hó 25-én. A vallás- és k­özogatásügyi 3—2 m. Mr. minister. Pályázati hirdetés. A kolozsvári m. kir. gazdasági tanintézet igaz­gatósága az 1906 — 1907. tanévben betöltendő 7 állami alapítványi ösztöndíjas (ingyenes) helyre ezennel pályázatot hirdet. Ezek a helyek a tanintézetbe belépő 1-ső éves allgatóknak vannak első­sorban fentartva és azo­kat az alapítvány értelmében kizárólag csak az erdélyrészi megyékben (a tulajdonképeni erdélyi megyékben és a volt »kapcsolt részekben«, azaz volt Kraszna-, Közép-Szolnok- és Zaránd me­­gyékben és Kővárvidékén) született, iskolai ta­nulmányaikat jó sikerrel végzett, vagyontalan if­jak nyerhetik el. Az ösztöndíj áll: teljes élelmi ellátásból és lakásból, a tanintézeti konviktusban fűtéssel és világítással, ágyneműekkel és ezek mosatásával és betegség esetén ingyenes gyógy­­kezelésből. A bélyegmentes folyamodványhoz melléklendő: 1. Iskolai bizonyítvány legalább 7 gymnasi­­umi, 7 reáliskolai osztály végzéséről, vagy a kereskedelmi iskola (akadémia) végbizonyítványa. A­kik több osztályt végeztek, vagy érettségi vizsgát tettek, előnyben részesülnek. 2. Keresztelő levél a születési hely, s betöltött 6 éves kor igazolására. 3. Szegénységi bizonyitvány (melyet a főszol­gabíró, illetőleg városban a rendőrkapitány láttamor.) 4. Orvosi bizonyitvány az egészséges, ép tes­talkat és a himlő ellen való védoltás igazolására. 5. Szülői vagy gyámi nyilatkozat arról, hogy a folyamodó részére a szükséges és az első fél­évben körülbelül 90 koronára menő összes dí­jakat lefizetik és a folyamodó egyéb szükségle­teiről (taneszközökről, ruházatról, szükség esetén tűzoltó zubbonyról) kellőleg gondoskodnak. A folyamodványban felsorolandók még: a fo­­yamodó illetőségi helye, szüleinek állása, tar­tózkodási helye, testvéreinek száma és kora, to­vábbá, hogy árva-e vagy nem. A folyamodványokat a földmivelésügyi m. kir. ministerhez czimezve f. év július hó 15-éig, a m. kir. gazdasági tanintézet igazgatóságához — Kolozsvár — kell benyújtani. A tanintézetbe felveendő hallgatók beiratko­zási ideje október 1­8-ig tart. A tanintézeti »Értesítőt« megküldi az igaz­gatóság. Kolozsvár, 1906. évi május hó 10-én. A m. Mr. gazdasági tanintézet igazgatósága. A bajmoki polgári cas­ino alapszabá­lyait a m. kir. belügyminister f. évi 54.001. szám alatt láttamozta. A gyömrői polgári olvasókör alap­szabályait a m. kir. belügyminister f. évi 58.251. szám alatt láttamozta. A kassai m. kir. posta- és távirdaigazgatóság közhírré teszi, hogy a Máramaros várme­gye területén fekvő Iza községben 1906. évi július hó 11-én postaügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, a meg­szállott tartományokba, vagy Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem haladó pénz- és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postataka­rékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postaügynökségnél bheqye és postatakarék­betét csak 1000 korona erejéig eszközölhető. A postaügynökség kézbesítési köre Iza közsé­gen kívül Keselymező községre terjed ki.

Next