Budapesti Közlöny, 1907. február (41. évfolyam, 27-49. szám)

1907-02-01 / 27. szám

A soproni m. kir. posta- és távirdaigazgatóság közhírré teszi, hogy a Fejérvármegyében levő Kujtorszentiván vasúti állomáson 1907. évi február 16-án III. osztályú postahivatal lép életbe, mely a teljes postai műszolgálaton kívül még mint postatakarékpénztári közvetítő hivatal is fog működni. Postai összeköttetését az ott átvonuló posta­vonatok utján nyeri. Ezzel kapcsolatban az abai postahivatal kéz­besítési kerületébe tartozó Belsőkajtor, Külső­ka­j­t­o­r és Felsőszentiván puszták valamint Bolon­elvár, Méhes­völgy és Sashalom tanyák 1907. évi február 16-tól kezdve a baj­torszentiváni postahivatal kézbesítési kerületébe osztatnak be. IVEMHIVATALOS KÉSZ. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister ifj. Berger Sámuel nagyváradi lakosnak, az ottani felső kereskedelmi iskola tanulói javára 2000 korona tőkével tett alapítványáért, köszö­­netét nyilvánította. 3813 szám. ..­­ Pályázati hirdetmény. A bécsi cs. és kir. konzuli akadémián üre­sedésben levő egy gróf Csáky Petronella­­féle alapítványi helyre az 1907/8. tanévtől kezdő­­dőleg ezennel pályázat hirdettetik. Ezen alapítványi hely elnyerésére jogosultak első­sorban gróf Cziráky Jánosnak, másodsorban gróf Andrássy Károly fiainak, gróf Andrássy Manónak, gróf Andrássy Gyulának és gróf Andrássy Aladárnak, harmadsorban gróf Serényi János fiainak, gróf Serényi Alajosnak, gróf­­Serényi Lászlónak, gróf Serényi Gábornak és gróf Serényi Jánosnak, végül negyedik sorban gróf Csáky Manónak, gróf Csáky Ágostonnak, gróf Csáky Rudolfnak, gróf Csáky Tivadarnak, gróf Csáky Kálmánnak, gróf Csáky Lászlónak, gróf Csáky Bélának, gróf Csáky Zsigmondnak, gróf Csáky Jánosnak és gróf Csáky Györgynek oly fiutódai, kik a bécsi cs. és kir. konzuli aka­démia szabályzatában körülirt felvételi feltételek­nek megfelelnek. A felsorolt négy család közül az előbb emlí­tett az utóbb említettet, a mennyiben pedig egy családból több pályázó jelentkeznék, a felsorolt törzsekhez közelebbi rokon a távolabbit, végül egyenlő rokonsági fok mellett az, kinek több test­vére van, azt, kinek atyja vagy gyámja kevesebb gyermekről tartozik gondoskodni, megelőzi. Oly esetben, midőn egy családból több, a fentebbiek figyelembe vételével egyenlően minősí­tett pályázó jelentkezik, az illető család fejének áll jogában a pályázók közül egyet kijelölni s azt kinevezés végett ajánlani, miért is ily eset­ben a beérkezett kérvények az illető családfővel a pályázati határidő letelte után közöltetni fognak.­­A pályázati kérvényekhez csatolandók: 1. A folyamodó rokonságát és rokonságának fokát igazoló okmányok. 2. Születési anyakönyvi kivonat. 3. Himlőoltási bizonyítvány. 4. Egészségi bizonyítvány. Ezen bizonyítvány valamely nyilvános egész­ségügyi szolgálatban álló orvos által állítandó ki és pedig arról, hogy folyamodó teljesen egészséges és hogy semmiféle testi fogyatkozása nincs. 5. A gimnázium VIII. osztályáról szóló, vala­mint az érettségi bizonyítvány, és 6. A franczia és német nyelvben való jártas­ságot igazoló bizonyítvány.­­§§ A pályázati kérvények legkésőbb 1907. évi junius hó 10-ig a vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerhez czimezve az al.dirt ministe­­riumhoz küldendők be. Budapesten, 1907. évi január hó 17-én. A vallás- és közoktatásügyi­­ 3—2. m. kir. minister. 3 Megadott szabadalmak. "Az alábbi czimű találmányra a megjelölt naptól szá­mítva a megnevezettnek szabadalom adatott, mely a szabadalmi lajstromban a megnevezett számot kapta.) 37360. lajstromszám, Hübner & Mayer clég Wienben. — Berendezés nyomáscsökkentő szele­peken a beállított alacsony nyomás föntartására. XXI/d. oszt. 1906 ápr. 25. 37361. lajstromszám. Küchenmeister Vilmos Károly kereskedő Schlachtenseeben és Thomann Pál mérnök Halleben. — Formasajtó. XVI/g. oszt. 1906 jan. 2. 37368. lajstromszám. Munkácsy Gyula lakatos­mester Budapesten. — Újítások takaréktűzhelye­ken. II/h. oszt. 1906 ápr. 14. Vízállás, 1907. január 31-én. Időjárás. A m. kir. meteorológiai központi intézet távira­ta jelenti»*, 1907. január hó 31-én reggel 7 órakor. Jegyzet: A levegőnyomás­ adatok tengerszinre és 45 szélesség­ fokra vannak redukálva. (Tátraf­üreden 1000 m. magasságra.) Viz-Változás az elmúlt állás 24 óra alatt Homér-Folyó Vizmércza reggel séklet. áradt apadt cm. otmr.0 Id­T» Schärding _. + 101 1640 Duna Passau + 154 24— 5 » Wien-------,---­- 86 260 » Pozsony ____ + 97 30— 3 » Komárom .. + 1924 — 4 » Budapest ____ + 1586 0 » Paks ________ + 350 77— 1 a Mohács______ + 336 220 » » Újvidék­­....... Tiszatorok ___ + 187_ 12 4-1 Zimony ____ + 3002 4-1­­ Báziás______ + 5244 4-3­­ Orsová ____ + 224 141 Morva Hohenau ____ + 1705 — Vág Zsolna ______ -(- 66 — 3 + 1165 _ 3 Nyitni Bába Érsekújvár ___— — Sárvár ........ 1 18— — — 1 a Győr------­+ 2306 — 1 Dráva Zákány _. _.___ - 684 — 1­­ Eszék ............. + 209 230 Mura Muraszerdahely + 382 — 3 Száva Zágráb ______— — — — — Sziszek______ + 140 23— 1­­ Mitrovicz» ___ + 290 18— 0 Kulpa Károlyváros + 110 32— 1 Dna Novi ................. + 85 15— Verbiss Banjaluka ___ + 41 10— Boazna Dobo.1 _____ + 15 10— Drin» Zvornik____ —-— — Ties» M.-sziget____ + 155 — 1 » Tekeháza ..........+ 52— — 4­3 » Tiszaújlak ___ + 142­0 » Vásárosnamény 4 1446 + 2 » Záhony ______ -1- 1384 8 0 Tokaj-------------4- 1880 » Szolnok _ _ _­+ 54 120 » Csongrád _____ + 92 21+ 1 »­­ Szeged ______ Titel ________ + 177_ 21_6 Számol Deés ________— — — — 1 Szatmár____ 4- 1608 4-4 Kr­aszna La­borosé Nagymajtény ... Munkács _____ + 56 4 34 24 4 4-2 2 Labordia Homonna ......... 4- 14— — —0 Ung Perecseny____ 4- 10— — — 1 Ondeva-Bártfa............. 4- 12— — — 2 Tandy Bodrog Hér ................­­ 502 — 2 Ladiecz ____ 4- 1855 — 1 Sajó Felsőzsolcza ... 4- 1541 — 1 Hernád Hernádnémeti 4- 724 — 0 Berettyó Sebes-Körös Berettyóújfalu — 30 Csucsa ----------4- 18— — 4-3­­ Nagyvárad ..... - 91 4-4 Fekete-Kőrös Belényes ......... 4- 38— — 4-2 Fehér-Kőrös Borosjenő­­.......0 — — 4-7 Kettős-Kőrös Békés....______ 4- 60— — 4-1 Hármas-Körös Gyom»______ 4- 722 — 1 Maros Gyulafehérvár — 62 — 7 — 52 4-4-4­­ Makó________ — 9 171 Téma* Kiskastély ___ 4- 84 4-4 Hága Temesvár____ - 338 — 1 » Nagybecskerek 4- 10— — 4-3 * fölött, — jegesviz, 4- nullnull alatt, ? kétséges. Ma reggel 7( Előző 24CSR) Állomás t© ra­lis feis hőmér­szés Iránya és erő 14 vSJ 3 . Esűrsfejp séklet O'?1 maxi-Ön­'.1J**0 a—10)■ * 6 O mamamam* Akna-Szlatina 49-5 -0-8E 4 3 i —1 Ungvár______ 47-7 0-6N 1 O — 0 —2 Késmárk . 49-0 -3-5N 1 * 2 -1 1 -4 Losoncz ____ 47-6 -1-6— * 53 -1 --6 R&seefürdő _ 49-7 -30E 2 * 8 2 -4 O-Gyalla____ Budapest___ 47-5 -2-6|NNW2 4 8 2 -3 46-8 -0-2N 1 * 591 —1 Herény______ 48-9 -0-6N 1 4 7 2 -8 Keszthely ___ 48-6 -0-4N 5 4 161 —1 Pécs__­ _ _. _. 46-8 —1*4N b 4 7 3 —2 Zágráb ______ 49-5 -0-6— * 8 3 -8 Fiume -----477 29N 3 4 577 2 Turkeve ____ 457 -1-0 ESE1 4 3 1 -3 Szeged___ 460 6-o SE1 4 ny fi -l Temesvár ___ 459 6-6E 1 4 4 -1 Nagy-Várad­.. Kolozsvár­....... 45-2 40 SE0 4 _ 4 -1 49-3 -1-0 NE2 3 — —5 Vajda-Hunyad 49-7 -4-2N 2 4 — -2 -6 Nagy-Szeben _. Botfalu____.... 486 2-4S 5 4 _ — — 53-3 -8 8E 3 2 _ -6 -15 Tátrafüred ___ 659-5 -5-8 SE1 & 12 -1 -0 Szatmár .........— — — Tarczal............ 0-9 sw1 4 1 -3 —3 Eger ------------­-0-2w 1 4 10 -1 -4 Rozsnyó___ Árvaváralja_.... — 1-8 -3 4 NW NW4 2 4 * 59 9 -2 -2 —5 —6 Selmeczbánya -Zb NW3 * 12 -3 -4 Malaczka_____ -1-8 NW1 4 n12 -3 Komárom____ —1-2 NE0 4 9 2 -3 Magyar-Óvár _­­-V8 NW2 4 3 1 -2 Sopron ............ 0-2 NW3 4 2 0 — 3 Tapolcza____ -0-9N 4 4 260 -2 Kaposvár_____ -2-0— * 114 -3 Csáktornya ___ -2-4 NW1 4 142 -3 Eszék................ -1-0 NW3 *-6 3 -1 Crkvenica ___ 4-0— 4 148 4 Debreczen ... _ 0-2 SE1 4 1 2 -3 Kecskemát___ -20— 4 3­­0 -3 Orosháza _. . _ -03 NE2 4 — 2 - 2 Arad .......­___ 2-8 SW3 4 — 3 2 Zsombolya___ 2-0 SE5 4 — 2 0 Versecz______ 2-9 SE4 3 — 4 1 Bavaniste _..... 0-5 SE3 3 — 3 - 1 Drenkovaj___— — — — — M.-Vásárhely — 40 NE1 4 — 0 — 0 Nagyenyed ...... -9-3 NNW1 2 —­­3 -8 Bécs ................ 50 2 —0-8 WNW34 — 4 -1 Berlin ............. 50-6­­1-8 NW2 # 9 — --­­ Biarrits -------68-5 2-2 ENE3 4 8 101 Nizza________ 49-8 2-8E 4­­ — 9 1 Páris_______ 60-9 0-5 NW4 3 1 5 0 Szfc-Pétervár . 56-8­­5-9S I­O 1 — — Konstantiné?. 53-3 2-5— 186 2 Firenze ...... 50-4 1-2E 0 4 n 100 Róma ___ 49-6 2-2E 3 8 122 Nápoly_____ 50-2 2-1 WSW 44 7 113 A szélirányok jelölése: N=észak,E=kelet, S—dél­i=nyugat. — Felhőzet: Q=egészen derült,­­több­nyire derült, 2=részben felhős, 3=többnyire borult, ¤=eső, Ojf=hó, ==köd, [0—zivatar. Hazánkban az utóbbi 24 óra alatt a havazás kiter­jedt az ország ész­aknyugati felére, ahol az Északi Felföld középső részein és a Dunántúl nagy részén a csapadék a 10, sőt 20 mfm-t meghaladta. A hó magassága helyen­­ként jelentékeny : Rajt­­­ez fürdőn 64 cm, Pécsett (hófúvás) 61 cm, Iglón 53 cm, Losonczon (hóvihar) 45 cm. A hő­mérséklet általában a fagypont körül ingadozik és maxi­muma Crkvenicán 8 C°, minimuma Botfalun —15 C° volt. Változékony idő várható, még sok helyütt — fő­leg délen, meg keleten — havazással, hősülyedéssel és megélénkülő szelekkel. Ideiglenes felelős szerkesztő: dr. LADIK GUSZTÁV. A budapesti árutőzsde hiv. árjegyzései 1907. január 31-én. Oahovanemsiek. — Mész Arit. A budapesti ári. és értéktőzsde szokásai szerint árak készpénzben 100 kilogrammonként. A minőségi súly hektoliterenként és kilogrammonként. Basa 73 75­­ 76 77 78 79 80 81 82­­ 14 7515 2014 9515 3515 1015 4515 2515 55 __ ______ 14 50 14 5514 40 14 8014 50 14 90,14 65 15 05 14 85 15 15 14 40 14 7014 60,14 8014 55 14 9014 85 151514 9015 25—­ — ... - —....... -— —s...________14 10 14 3514 25 14 8014 40­­14 7514 55 14 90-----------— ----- ------~~ —-----14 2014 5014 4014 7014 6014 9014 811515 bolgár ----------- ~-----­SO32SSLimpe. eests Boza _______ _ Árpa Bőrsi Minőség Eltörendő, uj__________ Középminőségű, nj_____ Takarmány aj, eltörendű­ . » aj, másodrendű Sertéseire tizzavidéki .. » felsömagyarores. • dúsán túli. „ _ Arfolyan K-tól K-ig 12 90 12 75 12 90 13 10 12 80 13 20 10­­ 10 50 Zafc____­­.ru­ttti 5« Minőség Elsőrendű, aj _______ Középminőségű aj .... Magyar, . . Magyar, uj . Szerb ........ Cinquantia . Fehér ____ Kápooztalapos»­­ ~ —. Superspc«» — TM ~ Artois st K-től K-ig 15­­9 90 15 40 10 20

Next