Budapesti Közlöny, 1913. április (47. évfolyam, 74-99. szám)

1913-04-01 / 74. szám

L­ ZEMHIVATALOS KÉSZ A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister özv. gróf Pál­ffy Pálné szül. Károlyi Geraldine grófnőnek azon alkalomból, hogy a kókai róm. kath. elemi leányiskola fenntartására régebben tett alapítványa készpénztőkéjét 60.000 koronával felemelte s az alapítványnak egy ingatlant is adományozott, köszönetét nyilvánította. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister a nagybányai róm. kath. és ref. egyháznak, amely egyházközségek az ottani állami elemi iskola szegénysorsú tanulóinak felruházására 420­­, illetőleg 227 korona 50 fillért adomá­nyozott, köszönetét nyilvánította. 35.853/1913. szám. Pályázat. A néhai gróf Csáky Antal Vinczéné szül. Csáky Petronella által teljesen árva nemes leányok neveltetésére az angol kisasszonyok budapesti nevelő intézetében alapított helyek egyikére pályázat hirdettetik. I. Ezen helyre elsősorban és a felsorolás sor­­ítfslmje Szerint jogosítottak a néh. gróf Cziráky János, néh. gróf Andrássy Károly, gróf Serényi János, továbbá a Csáky Emánuel, Ágoston, Rudolf, Tivadar, Kálmán, László, Béla, Zsig­­mond, János és György grófok fiainak fi- vagy leányutódaitól származó legalább hat éves, de tíz évnél nem idősebb leánygyermekek. II. Azon esetre, ha az említett alapítványi helyre nevezett családok tagjai közül senki sem jelentkeznék, úgy erre Bihar, Szepes, Pozsony, Zemplén, Békés és Sopron vármegyékben lakó s magyar nemesi családból származó, szintén tel­jesen árva, legalább hat éves, de tiz évnél nem idősebb leánygyermekek vannak jogosítva, még pedig azon sorrendben, amelyben az illető vár­megyék felsoroltattak. III. A fentnevezett grófi családokból származó leányok származásukat s a jogosított törzsekhez való rokonságuk fokát, az említett vármegyék lakosai közül folyamodók pedig magyar nemes­ségüket s ezen kívül az összes folyamodók élet­korukat, teljes árvaságukat, esetleges eddigi elő­menetelüket, valamint családi és vagyoni viszo­nyaikat is kimutatni és igazolni tartoznak. IV. A felveendő növendék az angol kisasszonyok budapesti nőnevelő intézetében az alapítvány költségén nyolcz éven át, de legfeljebb 16-ik életévének betöltéséig teljes ellátásban és nevel­tetésben fog részesíttetni. V. A folyamodványok a fentiekben felsorolt követelményeket igazoló okmányokkal felszerelve az alapítólevél értelmében eszközlendő döntésre jogosított m. kir. vallás- és közoktatásügyi minis­­teriumhoz folyó évi julius 31-ig nyújtandók be. Budapest, „1913. márczius 14-én. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister. Megadott szabadalmak. Az alább címzett találmányra a megjelölt naptól szaba­dalmi s a nevezettnek szabadalom adatott, mely a szaba­dalmi lajstromban az idézett számot kapta.) 58494. lajstromszám. Stern Sándor kereskedő Zalaszentgróton és Vasmegyei takarékpénztár részvénytársaság Szombathelyen. — Permetező készülék. X/a. oszt. 1911 julius 5-én. (Képv.: Krausz Leó.) 58495. lajstromszám. Moritz Silberstein & Kaiman Hirsch cég Projestben. — Szelep. XXI/d. oszt. 1912 ápr. 24. (Képv.: Bárkány.) 58496. lajstromszám. Schulzné szül. Szameilai Mária Thale a Harzhegységben. — Ülő- és fekvőbutor. VIII/c. oszt. 1911 dec. 21. (Képv.: dr- Áron.) 58497. lajstromszám. Tóbiás Károly főmérnök Budapesten. — Hangjelzőberendezés légfékes járművek számára. Pótszabadalom a 48670. sz. szabadalomhoz. Va/2. oszt. 1911 nov. 15-én. (Képv.: Adler.) 58498. lajstromszám. Tschiersky Ernst tiszt­viselő Breslauban. — Ülőbútor farugókkal. VIII/1. oszt. 1911 dec. 27. (Képv.: Meller.) 58499. lajstromszám. Trinkl Ferenc gyáros Budapesti Közlöny 1913. április 1 Braunschweigben. — Zárószerkezet számoló­gépekhez és effélékhez. VII/c. oszt. 1912 ápr. 25. Elsőbbsége 1911 május 24-ike. (Képv.: Kalmár.,) 58500. lajstromszám. Varley Frederick Henry mérnök Islingtonban. — Megszakitóberendezés drótnélküli jeladórendszerek elektromos kontak­tusai számára. Va/2- oszt. 1911 dec. 4. (Képv.: dr. Wirkmann és Bérczi.) 58501. lajstromszám. Antonin Vichr Prázska lisarna a továrna na jelezny nabytek spolecnost s. r. o. cég Prágában. — Profilvasakból álló rács vagy korlát. Pótszabadalom az 53173. sz. szabadalomhoz. VIII/d. oszt. 1912 febr. 19. Elsőbbsége 1911 jan. 31-ike. (Képv.: Weisz.) Vízállás, 1913. március 31-én. A budapesti árutőzsde hivatalos . Gabonaneműek Időjárás. A m. kir. meteorologiai központi intézet távirati jelentése 1913. március 31-én reggel 7 órakor. Hazánkban tegnap száraz és a délkeleti részeken — ahol erős szelek is voltak — hűvös idő uralkodott. A hőmérséklet az ország keleti felében tovább sülyedt; a maximum 22 C° volt Zágrábban, a minimum 0 0° Kolozsvárott és Marosvásárhelyen. Szélviszonyok a magasabb légrétegekben (március 31.).---------­Európa nyugati részein az idő enyhe, keleti részein pedig hűvös jellegű. Csapadék Nyugat-Európában majd­nem mindenütt esett, míg egyebütt az idő túlnyomóan derült, száraz maradt. Egyelőre lényeges változás nem várható, később nyugaton hőemelkedés és elvétve csapadék valószínű. (Sürgönyprognózis: Később nyugaton enyhébb, elvétve csapadék.) Felelős szerkesztő: BÁRSONY ISTVÁN. Folyó Vízmérce Víz­állás reggel Változás az elmúlt 24 óra alatt Hőmér­séklet áradt t­apadt cm. cm.c Im­ Schärding ...........+ 1226 4­7 Duna Passau ...............+ 286 15 4-8 » Wien...................+ 5 184-11» Pozsony...........+ 207 1 18» Komárom..........+ 3311 4-7 » Budapest...........+ 285— — 4-8 » Paks...................4-2242 4-9 » Mohács .........+ 399 11 » Újvidék...............+ 315 19­4-11» Tiszatorok ........+ 332 20 4-6 » Zimony...............+ 332—­­4-7 » Báziás.................+ 320 12 4-7 * Orsová...............+ 327— — 4-5 Morva Hohenau ...........+ 234 21 Vág Zsolna ...............+ 30 10 4-12* Szered ...............+ 1128 4-8 Ny­itas Érsekújvár........— — — — Rába Sárvár ...............+ 9 54-13— Győr....................+ 2861 4-7 Dráva Zákány ...............— 38 34-7 » Eszék...................+ 140 134-14 Mura Muraszerdahely+ 78 24-8 Száva Zágráb ...............+ 4 22— — Liszek.................+ 110 264-19» Mitrovicza ........+ 3782­4-18 Kulpa Károly város-----— — — — Anna Növi...................+ 100— — Verbáaz Banjaluka.........— — — — Boszna Doboj ............... 182 — Drina Zvornik..............+ 160 10— Tisza M.-Sziget ...........+ 108 84-11— Tekeháza ...........+ 147 T34-11* Tiszaújlak.........+ 136 324-13» Vásárosnamény+ 560 724-11 Záhony ...............+ 456 424-11 Tokaj...................+ 627 13 4-9­­ Szolnok...............4-564 81 4-8 p Csongrád............4-530 10 4-6 ¡ Szeged ...............4-5457 4-6 » Titel ...................4-380 16­4-7 Szamos Dés ...................4-82 224-5­­ Szatmárnémeti..4-204 584-8 Kraszna Nagymajtény ..4-285 154-6 Latorcza Munkács........... 4-56 84-12 Laborcz Romonna...........4-21 94-10 tng Perecsény...........— — — — Ondava Bártfa............... 4-40— — 14-10 Tapoly Hóz...................... 94 24-6 Bodrog Ladamócz .. ..4-478— — 4-13 Hernád Hidasnémeti . ..4-33 34-7 Sajó Felsőzsolcza-----+ 158 54-8 Berettyó Berettyóújfalu— — — — Sebes-Körös Csúcsa ...............4-68 24-10­ Nagyvárad ___ 4-36 124-13 Fekete-Körös Belényes ...........— — — — Fehér-Körös Boros J­enő...........— 2 — — 4-11 Kettős-Körös Békés...................4-2782 4-13 Hármas-Körös Gyoma ...............4-4148 4-6 Maros Gyulafehérvár ..4-11b 14 4-3­­ Arad ...............4-52­64-12­ Makó ...............4-205n — Temes Kiskastély ___4-106 44-8 Béga Temesvár........... 4-18— — 4-10— Nagy becskerek..4-114— --­­4-10 * jegesviz,4- null fölött, null alatt,? kétséges. Állomás Ma reggel 7h Előző 24 óra Levegő­nyomás mm. Hőmér­séklet , szél iránya és erő (9-10) felhőzet (1-4) Csapadék mm. Hőmérséklet .­ . . maxi-; mini­muma m­mm. Aknaszlatina .. 72'2 468 4 O 204 Tingvár............... 704 9'8 SIC1 4 _ 1Se­pésmárk............. 66 9 71s : 4 — 117 Losonca.............. 67E 5­23 _ 173 Rajeczfürdő .. 64'5 10­9E­­­1 _ 168 Ógyalla ............. 676 67 SE2 4 — 176 Budapest........... 684 63 SE2 2 — 137 Nagyfagyos .... (Vértesalja. ....— — — — — — — Herény............... 65­C 56— 2 — 295 Keszthely........... 661 87 SE2 0 — 297 Pécs..................... 67*5 8­ 3 NE2 2 — 197 Zágráb ............... 657 10-4E 1 3 — 22 10 Fiume............ 644 13-1— 1 — 217 Nyíregyháza . .. 700 80 SE1 4 — 18 Nagyvárad .... 68-8 76 SE1 1 — 1 4 Turkeve ............. 69'5 50 SSE1 4 — 183 Szeged ................. 68'8 54S 3 2 — 164 Teme­vár........... 693 5­5E 1 4 — 193 Koloz­vár........... 71-8 2­0— 2 — 169 Vajdahuny­ad ... 71'6 6'5 NE3 0 — 145 Nagy­zeben___ 714 21 SSE1 6 — 131 Botfalu............... 721 10E 2 o — 141 Tátrafüred ........ 680-6 7­98 2 4 — 136 Dobogókő......... 680 3 0-8 SSE6 3 — 121 Szatmár............. 86 NE3 2 — 186 Tarczal............... 70 sw1 4 — 177 Eger ................... 40 sw1 3 — 162 Rozsnyó............. 95 NE1 4 — 143 Árvaváralja___ 64E 2 4 — 164 Selmeczbánya .. 40 SE2 4 — 142 Malaczka............ 74 SW2 6 — 207 Komárom...........— _ — — — — Magyaróvár .... 67s 2 3 — 165 Sopron ............... 6­9s 1 1 — 1S6 Tapolcza............ 6­4 SE2 1 — 215 Kaposvár........... 86E 1 0 — 294 Csáktornya........ 6­4E 1 1 — 206 Crkvenica........... 13­6— o — 189 Eszék................... 7­2 SE1 1 — 206 Debreczen......... 97— 3 — 183 Kecskemét........ 51 NE2 2 — 192 Orosháza............ 5­4 SE2 n — 175 Arad................... 63S 0 o — 184 Zsombolya......... 56 SE2 2 — 174 Versecz............... 64 SE7 1 — 146 Homokb.............. 4­6 SE4 3 — 105 Orsová............... 48E 3 1 — 103 M.-Vásárhey. .. 3­2 NE3 1 — 170 Nagyenyed........ 4­ 5 NW1 2 — 172 Bécs.....................­ 631 67 SE2 2 — 196 Berlin.................. 57-5 110 SE2 2 — — — Biarritz............... 61-3 110 STW1 4 26 118 Nizza.................. 58-9 150 B 12 4 ny 198 Páris................... 58-0 10-8 ESE2 ® 12 129 Szentpétervár .. 710 -20— 4 — — — Konstantinápo­ly— — — — — — — Firenze............... 627 12-4 SES0n — 24 10 Róma.................. 627 10-4N 3 o — 21 10 Nápoly...............— i ~ -Wie Készáru. A budapesti áru- és értéktőzsde szokásai szerint árak készpénzben 100 kilogr.­kint. A minőségi súly hektoliterenkint és kilogrammonkint. Búza 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 tiszavidéki fejérmegyei pestvidéki.. bánsági.... bácskai.... szerb............ román .... bulgár .... 2195 2180 2190 2195 2195 22 15 22 05 22 10 22 15 22 15 22 05 21 90 21 95 22 05 22 05 22 35 22 25 22 30 22 35 22 35 22 15 22 05 22 10 22 15 22 15 23 55 22 35 22 50 22 55 22 55 22 55 22 40 22 50 22 80 22 60 22 75 22 70 22 50 22 60 22 95 22 70 22 80 22 80 22 70 22 75 23 22 80 22 90 Kozs. Árpa. Köles. Minőség Elsőrendű ............. Középminő­ségű­................ Takarmány, elsőrendű .. » másodrendű Serfőzésre, tiszavidéki .. » felsőmagyarorsz. » dunántúli............ Árfolyam K-től | K-ig 19— ! 1910 18 85 18 95 16 60 17 30 Zab .................... Minőség Árfolyam K-tól | K-ig Elsőrendű............................. Középminőségű................. Elsőrendű nj .................... 20 50 19 -21 60 20­ Magyar.................................. Román v. bolgár ............. 14 90 15 20 Cinquantin ......................... Fehér...................................... ! Ä Réparepce..... Káposztarepce.................... Repce .................................. 1 1 1 1 —

Next