Budapesti Közlöny, 1921. április (55. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-22 / 86. szám
delkezések alapján a vasúti üzletszabályzat 54.§. (2.) B- 1. pont első bekezdésének szövegét az ott felsorolt feltételesen szállítható tárgyak meghatározása tekintetében ideiglenes hatálylyal következőleg módosítom: az 54. §. (2.) B. 1. pont első bekezdésének szövege a következő: »1. az arany- és ezüstrudak, platina, pénz, pénzértéke érmek és papírok, okmányok, drágakövek, igazgyöngyök, nagyértékü csipkék és nagyértékű hímzések, ékszerek és más drágaságok, továbbá művészeti tárgyak, mint festmények, szobrok, fémből készült műtárgyak, régiségek.« Ez a rendelet 1921. évi május hó 1-én lép hatályba. Budapest, 1921. évi április hó 16-án. A miniszter helyett: Dezseöffy s. k., miniszteri tanácsos. A kereskedelemügyi, m. kir. miniszter folyó távi 64381/1921. KM. 20. szám alatt kiadottrendeletével a minisztérium 1916. évi 269/M. E. .szám alatt kibocsátott rendelete alapján megengedte, hogy a Színházi Világ kiadó vállalat ír.-t.A budapesti bej. cég az 1920. üzletévre vonatkozó évi rendes közgyűlését 1921. évi szeptember hó 30-ig elhalaszthassa. A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 6. száma büntető döntvénye. , »A proletárdiktatúra idején az úgynevezett tanácsköztársaság nevében, eljáró egyéneknek a tanácskormány, vagy szervei, vagy közegei által kiadott rendelkezésekre való utalással történt föllépése már magában véve kimerül-e a Btk. 350. §-ába ütköző zsarolás tényálladékához tartozó erőszak, vagy fenyegetés fogalmát, avagy pedig a zsarolás megállapításához még az is szükséges-e, hogy a terhelt egyén ezenfelül valamely külön erőszakok vagy fenyegetést alkalmazott legyen a végből, hogy a sértettet valaminek cselekvésére, eltűréssére, vagy elhagyására kényszerítse ?« (E határozat alapjául szolgált egyrészről a balassagyarmati kir. törvényszéknek B. 1092/1919. és az egri kir. törvényszéknek B. 702/1920. számú — másrészről a székesfehérvári kir. törvényszéknek B. 1232/1919. számú jogerős ítélete.) 2. Az egri kir. törvényszék B. 702/1920—5. számú jogerős ítéletében megállapított tényállás az, hogy a három vádlot közül kettő, mit az úgynevezett tanácsköztársaság vörösőrségének nyomozói, parancsra házkutatást tartotak a sértett házában, lefoglaltak jelentékeny értékű kávét, cukrot és zsírt, amelyet a harmadik vádlott vörösőrtársuk másnap kocsin elszállított. Fegyver nem volt náluk, erőszakosan vagy fenyegetően nem viselkedtek, csak a nekik kiadott parancsra hivatkoztak, amelynek a sértett nem mert ellenállani. A kir. törvényszék a vádlottakat a Btk. 350. §-ában körülírt zsarolás vétségének vádja alól a Bp. 326. §. 1. p. értelmében felmentette, mertilyen körülmények között a kir. törvényszék úgy találta, hogy a vádlottak cselekménye a vádbeli bűncselekmény tényálladéki elemeit nem meríti ki, — az nem bűncselekmény«. 3. A székesfehérvári kir. törvényszék B. 1232/1919—2. számú ítéletével a vádlottat a Btk. 350. §-ában meghatározott és a 353. 2. p. szerint minősülő négy zsarolás bűntettében bűnösnek mondta ki, mert a községi direktórium írásos parancsával megjelent sértetteknél, s azoktól 8 drb kerékpárt, mint luxustárgyat elrekvirált, s azokat a 17. számi vörösezred parancsnokságának átadta. Az ítélet jogi indokolása azt mondja, hogy a vádlotta proletárdiktatúrában rejtett erőszakkal kényszeritette a sértetteket a kerékpárok kiadására. A direktórium nyílt parancsával jelent meg a sértetteknél, a proletárdiktatúra borzalmai közepette pedig ily megjelenés önmagában alkalmas volt arra, hogy a sértetteket a kerékpárok átengedésére kényszerítse. Sőt a direktórium nyílt parancsának ily felhasználása a cselekményt a hatóság hivatali rendeletének ürügyével elkövetettnek minősíti. Az ezen ítéletekben a Btk. 350. §-ának bírói értelmezésére vonatkozó ellentétes jogi felfogás teszi szükségessé az elvi döntést. A Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségének jogi természetére, az általa védett jogi értékre, annak a büntető törvénykönyvek rendszerében való elhelyezésére, s más rokontermészetű bűncselekményekhez való viszonyára nézve az elmélet és a gyakorlat felfogása teljesen kiforrottnak még ma sem mondható. Annyit kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy ez a törvényrendelkezés mindennemű vagyoni jogot véd. Az ezekre irányuló és mindig személy ellen intézett támadás azon-I ban a megtámadottnak sok más javát (életét, testi épségét, becsületét, családi nyugalmát, jó hírnevét stb.) is veszélyeztetheti úgy, hogy a tettes az ezek ellen intézett támadással okozati eredményeképen akarja elérni a zsarolási célt: a vagyoni hasznot, amely alatt minden vagyoni előny értendő. A bűncselekmény elkövetési cselekménye a kényszerítés. Ez nem egyéb, mint a tettesnek a sértett akaratára erőszakkal — vagy fenyegetéssel történő ráhatása — amely ráhatás alkalmas arra, hogy a sértett ennek nyomása alatt oly magatartást tanúsítson, aminőt a tettes követel. E ráhatás lehet a sértett akaratelhatározási szabadságát teljesen kizáró, teljesen lenyűgöző is, ha a zsarolási célzat nem ingó dologra vonatkozik, mert ingó dolognak ily lenyűgöző kényszerítéssel való megszerzése a rablás bűntettét valósítja meg, de lehet — sőt legtöbb esetben — a ráhatással előidézett kényszer ennél enyhébb, amikor is a sértett szabad akaratválasztási képessége és lehetősége nincs kizárva. A kényszerítésnek, mint a zsarolás elkövetési cselekményének eszköze : az erőszak vagy fenyegetés. Ezek vannak hivatva a testi és lelki elentállást vagy kizárni, vagy legalább annyira lefokozni, hogy a sértett a tettes akarata előtt való meghajlást választani kénytelen. Ezen eszközök legfelsőbb foka a zsarolásnál — nem ingó vagyon esetében — a testet lenyűgöző erőszak, vagy a fenyegetésből folyó ellenállhatatlan lelki kényszer; a legalsóbb foka pedig az, amely még mindig alkalmas arra, hogy a sértett a saját akaratának érvényesítése helyett a tettes akaratát valósítja meg. A jelen esetben szükségessé vált elvi döntés célja a lehetőséghez képest és a bírói szabad értékelés érintése nélkül megjelölni azt a határt, amelyen belül az adottakhoz hű Határozat: A proletárdiktatúra idején az úgynevezett I . tanácsköztársaság nevében eljáró egyénekigynek a tanácskormány vagy szervei vagy közegei által kiadott rendelkezésekre való uta£ lással történt ;parancsoló, követelő fellépése — amennyiben e fellépés a Btk. 350. §-a által védett jogok sérelmével járna és az eljáróegyén szándéka a zsarolási célzatot is átfoglalja — a tettes külön erőszaka, fenyegetése nélkül is kimerítheti a Btk. 350. §-ába ütköző t. zsarolás tényálladékához tartozó erőszak, * /vagy fenyegetés fogalmát. « Indokolás : sonló esetekben a tettes fellépése, maagatartása még oly erőszakot, fenyegetést jelent, amely alkalmas arra, hogy általa — okozat? eredményeképen a cselekvésben, eltűrésben és elhagyásban megvalósuló és a jogtalas vagyoni haszon célzatát szolgáló — kényszerítés létrejöjjön. Erre nézve elsősorban meg kell állapítanám azt, mikép az elmélet, és a bírói gyakorlat lényegileg egyezik abban, hogy a zsarolás mindazokban az esetekben megállapítható, , amelyekben bárminő testi, vagy lelki erő-szak — tehát különösen a fenyegetésnek bármely formája — megnyilvánult, ha az sértettet oly kényszerhelyzetbe hozta, hogy valamit tett, tűrt, vagy valamiről lemondott! E részben a fenyegetést illetően a Btk. javaslatának miniszteri indokolása is kifejezetten kimondja, hogy „a rablásnál rögtön bekövetkezhető és súlyos veszélylyel való fenyegetést követel a törvény, ellenben a zsarolásra mindennemű, akár súlyos, akár nem súlyos veszélylyel, akár rögtöni, akár távoli hátránynyal való fenyegetés elégséges, feltéve, hogy a cél, mely miatt használtatott, a jogtalan vagyoni haszonszerzés, hogy maga a fenyegetés foglalatja jogtalan, vagyis, hogy az erőszakkal való fenyegetést képezett legyen avégre, hogy az a jogtalanul követelt teljesítésnek, eltűrésnek, vagy mulasztásnak elegendő indokául szolgált legyen“. Ebből nyilvánvaló, hogy a fenyegetés a zsarolásnál sokkal messzebbre terjed, mind a rablásnál. E felfogásnak megfelelt a gyakorlat is, amelynek elvi felfogását tükrözi az 1908. évi 4515. sz. határozat. Eszerint a fenyegetés minden baj, kellemetlenség, veszedelem kilátásba helyezése, vagy tényleges kilátása, ha az nem lehetetlenség és ha az aggodalomkeltésre alkalmas. Sőt a megfélemlítés tényleges bekövetkezése nem is szükséges, elég a fenyegetésnek arra való általános alkalmassága. Ilyenkor természetesen a befejezettség helyett a kísérlet formája kerül előtérbe. A fenyegetésnek egyik konkludens cselekményben mutatkozó formájáról, a fegyveres fellépésről pedig a bírói gyakorlatnak állandóan az a felfogása, hogy az alkalmas arra, mikop abban a fenyegetett már élete veszélyeztetését lássa. Alkalmazva az előrebocsátott és állandóinak mondható jogi felfogásokat a döntés alapjául szolgáló, lényegileg egyező tényállásokra, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a tények jogi értékelése azokban az esetekben helyes, amelyekben — a súlyosabb minősítéstől ezúttal eltekintve — a vádlottak bűnössége megállapíttatott. Nem vitás ugyanis, hogy a tettesek mindeegyike mint az úgynevezett tanácsköztársaság megbízottja, vagy közege jelent meg a sértetteknél. Nem kétséges, hogy a tettesek az úgynevezett tanácsköztársaság, vagy alsóbbrendű szerveinek parancsára vagy utasítására hivatkozva követeltek engedelmességet, teljesítést. Tény, hogy minden esetben a célzatot tekintve a sértettek vagyoni joga ellen intéztetett támadás, minden kétséget kizáróan az úgynevezett tanácsköztársaság jogtalan, vagyoni haszna, előnye kedvéért — és sikeres eredménnyel. Már most, ha az elvi döntést igénylő kérdés az, hogy a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás megállapításához elég-e a terheltnek — minden külön erőszaka, vagy fenyegetése nélkül — egyszerűen az úgynevezett tanácsköztársaság szervei, közegei által kiadott rendelkezésekre való utalással történt fellépése, vagyis, hogy e fellépés iimeríti-e a zsarolásnál előírt erőszak vagy fenyegetés törvényes fogalmát, az alapul és háttérül szolgáló körülmények ismerete mellett csak igenleges válasz adható. Mert szembeállítva az úgynevezett tanácsköztársaság rémuralmát a jogrend uralmával, megállapíthatjuk, hogy a jogrend idejében a magánfél a hatóság közegének, nevezetesen a rendőrnek, vagy más hatósági kiküldöttnek, ha jogát sértve látta, ellenállhat toll, a teljesítést megtagadhatta anélkül. Az elvi döntés alapjául a fentebbi jogerős kir. törvényszéki ítéletekkel elintézett következő esetek szolgálnak: 1 A balassagyarmati kir. törvényszék B. : 1092/1919—2. számú jogerős ítéletével azt atényállást fogadta el valónak, hogy a vádlott a proletárdiktatúrának egy gazdasági biztosával mint megbízott szakértő ki lett küldve Bélahalmára, hogy a sértett gazdaságában állapítsák meg a gazdaság husszükségletét, a fölösleget vegyék el és hozzák be. Ez meg is történt s ily móddal nagyobb mennyiségű füstölt husneműt szolgáltattak át közcélra. A kir. törvényszék a vádlottat a Bp. 326. 2 p. alapján a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségének vádja alól felmentette, mert is a vádlott tagadásával szemben nem merült föl adat arra nézve, hogy a vádlott és a gazdasági népbiztos a gazdaság alkalmazottjait erőszak- vagy fenyegetéssel kényszerítették volna annak tűrésére, hogy a hasneműeket elhozzák. A bitorolt hivatali hatalom pedig egymagában a Btk. 350. §-ában megkívánt erőszak vagy fenyegetés fogalmát fel nem meríti. Ezek szerint a vád alapjául szolgáló bűncselekmény nejies bizonyítva«, hogy baja történhetett volna. Sat*hake-/ Budapesti Közlöny 1921 április 21