Budapesti Közlöny, 1921. április (55. évfolyam, 69-93. szám)
1921-04-22 / 86. szám
Budapesti Közlöny Ha április 1. részel vagy anélkül is, — a jogrend jóvoltából ,törvényes elégtételt nyert Ellenben a proletárdiktatúra idején az általános megrémítés következtében a jogában megtámadott fél tudta, hogy — legkétségbevonhatatlanabb igazsága mellett is — ha fillenták, életét testi épségét, egészségét vagyonát személyes szabadságát esetleg még más javait is veszélyezteti, mert könnyen ;• főbelövik, összeverik, becsukják, elitélik, kirabolják ; tehát előre is így megfélemlítve, az úgynevezett tanácsköztársaság közegeinek ellentállam, de még ellentmondani sem igen mert Tűrte a balsorsot a jogtalanságot , amely oly veszély formájában félemlítette meg, hogy választási lehetősége nem igen volt. És ezekben a veszély köztapasztalat szerint nem is volt távoli, sőt néha rettegtetően közeli, a megtámadott sértett ritkán tudhatta, hogy ezzel vagy amazzal az eshetőségvel áll-e szemben, a legtöbbször tehát egyszerű felhívásra is engedett, mert mindig a legrosszabbtól tarthatott. A proletárdiktatúra követelő közege mögött mindig ott állott az életveszélynek rémítő, ellenállást nem tűrő nagy aggodalma, sötét gondja. Azután meg az úgynevezett tanácsköztársaság nevében megjelent terheltek az általános megrémítés hatását, hatalmuk forrását, szintén jól ismerték , a nekik való ellentállásnak, a kívánt teljesítés megtagadásának következményeit jól tudták. Aminthogy azzal is tisztában voltak, hogy akiknél ők teljesítést, engedelmességet követelve megjelennek, azok , bennük az úgynevezett tanácsköztársaság uralmának minden fenyegető veszélyét is látják maguknál megjelenni. A proletárdiktatúra e végrehajtó közegei tehát e tudatban cselekedtek. Ebből magyarázható meg, hogy a proletárdiktatúra közegei a hatalmi narancsosai, rendelkezéssel szemben még ellentmondást sem találtak, ami azonban nem a megfelelő erőszak, fenyegetés hiányára mutat, hanem ellenkezően arra, hogy az emberek a testi és lelki ellenállhatatlannak tekintett kényszer hatása alatt voltak és rettegtek attól, hogy a fenyegető veszély csapásait akár csak egy ártatlan kifogással is magukra és családjukra, kihívják. E lelki, testi tehetetlenséghez közel álló megfélemlítés az erőszak, fenyegetés oly fokát jelenti, amely az ily természetű legtöbb esetben a rablás bűntettét vagy a zsarolás bűntettének a Btk. 353. §. 1. pontjában minősített esetét állapítja meg , mert ezeknél a súlyos eseteknél a fenyegetés, az erőszak nagy foka a proletárdiktatúrás közegeket kísérő életvesztő romlást, pusztulást jelentő megfélemlítés alakjában, nemkülönben sok- sok ismert, hallott borzalmas tény formájában hatott teljesen leszerelőleg a sértettekre. Mindezeknél fogva az elvi jelentőségű kérdésre igenleges választ kellett adni, mégis olyan fentartásokkal, amelyek a bár hasonló, de jelentőség tekintetében mégsem azonos esetekben a bírói szabad felismerés és értékelés biztosítására alkalmasak. E részben szükségesnek mutatkozott a proletárdiktatúra parancsa vagy rendelkezése folytán eljáró terheltek megjelenésénél példaszerűen kiemelni, hogy a fellépésnek parancsolónak, követelőnek kell lennie, ami alatt a proletárdiktatúra kormányától, szerveitől, közegeitől kapott utasítás, rendelkezés szerint eljáró terkelteknek az engedelmességre, teljesítésre való komoly felhívását kell érteni, minden külön erőszak, vagy fenyegetés nélkül is. A megjelenése közelebbi jellemzése azért kell, mert volt eset rá, hogy a proletárdiktatúra egyik-másik jobbérzésű eszköze, közege maga is csak ellenállhatatlan kényszer alatt járt el a kapott utasítása értelmében, azonban úgy, hogy inkább segítségére volt a megzsarolásra kiszemelt egyéneknek, mint ártalmára azáltal, hogy a kibúvás, vagy a legkisebb károsodás lehetőségeire ő maga mutatott rá. Az ilyen, s ehhez hasonló terheltek a sértettekkel szemben nem a veszélyt, hanem a teljes, vagy legalább részben való menekülést képviselték, nem rettegtető zsarolók, hanem jóindulatú mentők voltak. Az ilyenek bűnösségének megállapítására tehát ■■agadtólJiérp|;me^QjiMavgdMSL8&- •bad módot nyújtani, s a bírói független értékelés elé korlátozó lehetőségeket állítani. Szükséges volt továbbá a fölvetett elvi kérdés szétfolyó hatását megrögzíteni azzal is, hogy a határozatban kifejezetten kiemeltetett, mikép a proletárdiktatúra szerveinek parancsa, rendelkezése folytán a sértetteknél paracsolva, követelve megjelent terheltek is csak akkor mondhatók ki a zsarolásban bűnösöknek, ha az erőszak, vagy fenyegetéssel való kényszerítés a szándék által is felölelt jogtalan vagyoni haszon célzatával, tehát a Btk. által védett vagyonjogok sérelmével járna , mert enélkül a bűncselekmény meg nem állapítható. A törvényes fogalommeghatározás leglényegesebb elemeinek e kiemelése azért szükséges, mert a proletárdiktatúra, sok szerve, közege alkalmatlankodott az embereknél parancsokkal, utasításokkal, amelyek által azonban a sértettek vagyonjogai fenyegetve nem voltak, s nem is sértettek meg. Az ily eseteknek a bűnösségből való kirekesztése tehát célszerű tájékoztatásnak látszik. Kelt Budapesten, a m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsának 1921. évi március hó 18. napján tartott ülésében. A m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsának 1921 évi március hó 18. napján hozott ezen 6. számú büntető döntvénye az 1921. évi mácius hó 30. napján tartott ülésén hitelesíttetett. Ráth Zsigmond s. k. a m. kir. Kúria másodelnöke, a büntető jogegységi tanács elnöke, Vargha Ferenc s. k., Deák Péter s. k., Polgár József s. k., Fitzensery Tibor s. k., Sélley Barnabás s. k., Geszti Andor s. k., Csizinszky Ágost s. k. Istvánffy Lajos s. k., Ribossy Kálmán s. k., Magyar István s. k., a jogegységi tanács tagjak Rolth Zsigmond, a m. kir. Kúria másodelnöke, a büntető jogegységi tanács elnöke. 2r. Ávedit Félix, a jogegységi tanács jegyzője. A dl Air. Kurta jogegységi tanácsának 7. száma büntető döntvénye. „Az úgynevezett tanácsköztársaság közegei által a proletár diktatúra idejében a tanácsköztársaság uralmi tényéből származtatott hatalmi körükben véghezvitt zsarolásokat, a Btk. 353. §-ának 2. pontja szerint kell-e minősíteni ?“ (E határozat alapjául szolgált egyrészről a sátoraljaújhelyi kir. törvényszéknek B. 245/ 1920., a budapesti kir. büntető törvényszéknek B. 3209/1920., a kecskeméti kir. törvényszéknek B. 2705/1919. és 2771/1919. sz. másrészről a budapesti kir. büntető törvényszéknek 8850/1919. és az egri kir. törvényszéknek B. 93/1920. számú ítélete.) Határosat: „ Az úgynevezett, tanácsköztársaság közegei [által a proletárdiktatúra idejében a tanácsihoztársaság uralmi tényéből származtatott Vb átállni körükben véghezvitt zsarolásokat aBtk. 353. §-ánnak 2. pontja szerint nem lehet m minősíteni. Indokok: Az elvi döntés alapjául a fent felsorolt jogerős kir. törvényszéki ítéletekkel elintézett következő esetek szolgálnak: 1. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék B. 245/1920. sz. jogerős ítéletével a vádlottak ellen a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségét megállapította azért, mert mint vörösőrök hatósági jogkört bitorolva éjfél után 2 órakor a sértett lakásán fegyveresen megjelentek, ott a tanácsköztársaság szervei és közegeinek jogtalan vagyoni haszna céljából, éjnek idején védtelen magánlakásban fegyveresen való megjelenésükben és ellentmondást nem tűrő maguktartásásban megnyilvánult erőszakkal a sértettet arra kényszerítették, mikép tűrje, hogy nála házkutatást tartsanak és az igy talált jelentékeny értékű ruhaneműt elvigyék, ami meg is történt A cselekmények a Btk. 353. §-ának 2. p. szerint való minősítését a kir. törvényszék azért mellőzte, „mert e minősítésre nincs biplasMit m&nt ,hogy a vádlottak a közhivatalnoki minőség színlelésével jelentek volna meg a sértettnél“. 2. A budapesti kir. büntető törvényszék B. 3209/1920. sz. jogerős ítéletével a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségében azért mondta ki bűnösnek a munkát, és katonatanács igazságügyi vezetője minőségben működött vádlottat, mert az egy nála megjelent hitelező számlájára a sértetteknek szóló és azonnali fizetést parancsoló felhívást írt rá s ebben és az akkor uralkodott általános megfélemlítésben oly fenyegetés rejlett, amely az egyik feltalált sértettet 350 korona azonnal való kifizetésére kényszerítette. A Btk. 353. § a szerinti bűntettet, a kir.ügészség vádjával szemben a kir. törvényszék nem állapította meg, „mert a vádlott gyikossággal stb. (353. §. t. p.) nem fenyegetőzött ; továbbá mert a vádlott a bűncselekményt, nem egy törvényszerű és jogszerű, közhivatalnoki minőség színlelésével, hanem egy nem törvényszerűen létesített hivatali állásnak bitorlásában követte el, amely körülmény a kir. törvényszék indokolása szerint nem a Btk. 353. §-ának 2. pontjában meg- * határozott minősítésre, hanem a 4039/1919. M. E. sz. rendelet 1. §. 1. pontjában megjelölt illetékességre nyújt alapot“. 3. A kecskeméti kir. törvényszék B. 2705. 1919—4. sz. jogerős ítéletével három vádlottat ítélt el a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségéért, mert az egyik mint a vörös hadsereg lóavató-bizottságának elnöke, a sértett ellen alkalmazott azzal a kényszerítő fenyegetéssel, hogy ha nem enged, karhatalmat alkalmaz ellene, a sértettől egy sorozásmentes lovat vett el katonai célra , mert a másik vádlott fegyveres vörösőr kíséretében arra kényszerítette a sértettet, hogy borfejtő gépét adja át neki, mivel az köztulajdon, tehát »muszáj ide adni«, s a sértett a fegyveres erőnek és a vádlott fenyegető magatartásának nem tudott ellentállani; végül mert a harmadik vádlott, mint a községi direktórium tagja, fegyveres vörösőr jelenlétében kijelentette a sértettnek, hogy a sértett lakása és bútora a tanácsköztársaság helyi szervezetének irodai és kórházi célra kell, tehát azt át kel adni. A sértett e kényszer alatt meghajolt. A Btk. 353. §-ának 2. p. szerinti minősítést a kir. törvényszék ezekben az esetekben azért ejtette el, mert »a főtárgyalás semmiféle adatot nem nyújtott a tekintetben, hogy a vádlottak a terhükre megállapított bűncselekmény elkövetésekor a közhivatalnoki minőséget színlelték volna«. 4. A kecskeméti kir. törvényszék B. 2771. 1919—6. számú jogerős ítéletével a forradalmi törvényszéknél vádbiztosi és bírói minőségben működött vádlottakat a Btk. 350. §-ában meghatározott, befejezett és megkísértett, sokszoros zsarolás vétségei miatt azért mondotta ki bűnösöknek, mert a sértettek egész tömegeit jelentékeny pénzbüntetésre elítélték és elítéltették s e pénzbüntetéseket a tanácsköztársaság jogtalan vagyoni haszna céljából azzal a fenyegetéssel igyekeztek a sértettektől behajtani, illetve sok sértetten be is hajtották, hogy aki nem fizet, azt becsukják. Ennek következtében sokan tényleg fizettek, sokan meg szabadságuktól megfosztottak. A Btk. 353. §-ának 2. p. szerint való minősítést ezekben az esetekben a kir. törvényszék ezzel az indokolással mellőzte : »A vádlottak terhére rótt zsarolási bűncselekményeknél a vádhatóság következetesen felvette a Btk. 353. §-ának 2. p. szerint a közhivatalnoki jelleg színlelését, mint bűntetté minősítő körülményt. Ezt a minősítést a kir. törvényszék mellőzte, mert a vádlottak, mint a forradalmi törvényszék tagjai (vádbiztosai) semmiféle közhivatalnoki jelleget nem színleltek, hanem mint a karhatalmat pillanatnyilag magához ragadott társadalmi réteg exponensei a törvény és jog ellenére megszerzett és nem »színlelt« hatalmat ténylegesen és saját nevükben gyakorolták. 5. A budapesti kir. büntető törvényszék B. 8850/1919—3. sz. jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki a munkás- és katonatanács tagjaként szerepelt vádlottat a Btk. 350. §-ában meghatározott és a 353. §. 2. p. szerint minősülő zsarolás bűntettében, mert mint a tauki cöatarsásás szerve, két fegyveres sörös is