Budapesti Közlöny, 1921. április (55. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-22 / 86. szám

Budapesti Közlöny Ha április 1. részel vagy anélkül is, — a jogren­d jóvoltából ,törvényes elégtételt nyert Ellenben a proletárdiktatúra idején az ál­talános megrémítés következtében a jogában­­ megtámadott fél tudta, hogy — legkétségbe­­vonhatatlanabb igazsága mellett is — ha fillenták, életét testi épségét, egészségét va­gyonát személyes szabadságát esetleg még­­ más javait­ is veszélyezteti, mert könnyen ;• főbelövik, összeverik, becsukják, elitélik, ki­rabolják ; tehát előre is így megfélemlítve, az úgynevezett tanácsköztársaság közegeinek ellentállam, de még ellentmondani sem igen mert Tűrte a balsorsot a jogtalanságot , amely oly veszély formájában félemlítette meg, hogy választási lehetősége nem igen volt. És ezekben a veszély köztapasztalat sze­rint nem is volt távoli, sőt néha rettegtetően­­ közeli, a megtámadott sértett ritkán tud­hatta, hogy ezzel vagy amazzal az eshetőség­­­­vel áll-e szemben, a legtöbbször tehát egy­szerű felhívásra is engedett, mert mindig a legrosszabb­tól tarthatott. A proletárdikta­túra követelő közege mögött mindig ott állott az életveszélynek rémítő, ellenállást nem tűrő nagy aggodalma, sötét gondja.­­ Azután meg az úgynevezett tanácsköztár­saság nevében megjelent terheltek az álta­­l­­ános megrémítés hatását, hatalmuk forrá­sát,­ szintén jól ismerték , a nekik való ellent­­állásnak, a kívánt teljesítés megtagadásának következményeit jól tudták. Aminthogy az­­­­zal is tisztában voltak, hogy akiknél ők tel­jesítést, engedelmességet követelve meg­jelennek, azok , bennük az úgynevezett ta­nácsköztársaság uralmának minden fenye­gető veszélyét is látják maguknál meg­jelenni. A proletárdiktatúra e végrehajtó közegei tehát e tudatban cselekedtek. Ebből magyarázható meg, hogy a proletár­­diktatúra közegei a hatalmi narancsosai, rendelkezéssel szemben még ellentmondást sem találtak, ami azonban nem a megfelelő erőszak, fenyegetés hiányára mutat, hanem ellenkezően arra, hogy az emberek a testi és­­ lelki ellenállhatatlannak tekintett kényszer hatása alatt voltak és rettegtek attól, hogy a fenyegető veszély csapásait akár csak egy ártatlan kifogással is magukra és család­­jukra, kihívják. E lelki, testi tehetetlenséghez közel álló megfélemlítés az erőszak, fenyegetés oly fo­kát jelenti, amely az ily természetű legtöbb esetben a rablás bűntettét vagy­ a zsarolás bűntettének a Btk. 353. §. 1. pontjában minő­sített esetét állapítja meg , mert ezeknél a súlyos eseteknél a fenyegetés, az erőszak nagy foka a proletárdiktatúrás közegeket kí­sérő életvesztő romlást, pusztulást jelentő megfélemlítés alakjában, nemkülönben sok­­- sok ismert, hallott borzalmas tény formájá­ban hatott teljesen leszerelőleg a sértettekre. Mindezeknél fogva az elvi jelentőségű kér­désre igenleges választ kellett adni,­­ mégis olyan fentartásokkal, amelyek a bár hasonló, de jelentőség tekintetében még­sem azonos esetekben a bírói szabad felismerés és érté­kelés biztosítására alkalmasak. E részben szükségesnek mutatkozott a proletárdiktatúra parancsa vagy rendelke­zése folytán eljáró terheltek megjelenésénél példaszerűen kiemelni, hogy a fellépésnek parancsolónak, követelőnek k­ell lennie, ami alatt a proletárdiktatúra kormányától, szer­veitől, közegeitől kapott utasítás, rendelkezés szerint eljáró terkelteknek az engedelmes­ségre, teljesítésre való komoly felhívását kell érteni, minden külön erőszak, vagy fenye­getés nélkül is. A­ megjelenés­e közelebbi jellemzése azért kell, mert volt eset rá, hogy a proletárdikta­túra egyik-másik jobbérzésű eszköze, közege maga is csak ellenállhatatlan kényszer alatt járt el a kapott utasítása értelmében, azon­ban úgy, hogy inkább segítségére volt a meg­­zsarolásra kiszemelt egyéneknek, mint ártal­mára azáltal, hogy a kibúvás, vagy a leg­kisebb károsodás lehetőségeire ő maga mu­tatott rá. Az ilyen, s ehhez hasonló terheltek a sértettekkel szemben nem a veszélyt, ha­nem a teljes, vagy legalább részben való me­nekülést képviselték, nem rettegtető zsaro­lók, hanem jóindulatú mentők voltak. Az ilyenek bűnösségének megállapítására tehát ■■agadtólJiérp|;me^QjiMavgdMSL8&- •­bad módot nyújtani, s a bírói független érté­kelés elé korlátozó lehetőségeket állítani. Szükséges volt továbbá a fölvetett elvi kérdés szétfolyó hatását megrögzíteni azzal is, hogy a határozatban kifejezetten kiemel­tetett, mikép a proletárdiktatúra szerveinek parancsa, rendelkezése folytán a sértettek­nél paracsolva, követelve megjelent terhel­tek is csak akkor mondhatók ki a zsarolás­ban bűnösöknek, ha az erőszak, vagy fenye­getéssel való kény­szerí­tés a szándék által is felölelt jogtalan vagyoni haszon célzatával, tehát a Btk. által védett vagyonjogok sérel­mével járna , mert enélkül a bűncselekmény meg nem állapítható. A törvényes fogalomm­eghatározás leglé­­­nyegesebb elemeinek e kiemelése azért szük­séges, mert a proletárdiktatúra, sok szerve, közege alkalmatlankodott az embereknél pa­rancsokkal, utasításokkal, amelyek által azonban a sértettek vagyonjogai fenyegetve nem voltak, s nem is sértettek meg. Az ily eseteknek a bűnösségből való kirekesztése tehát célszerű tájékoztatásnak látszik. Kelt Budapesten, a m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsának 1921. évi március hó 18. napján tartott ülésében. A m. kir. Kúria büntető jogegységi taná­csának 1921 évi március hó 18. napján ho­zott ezen 6. számú büntető döntvénye az 1921. évi mácius hó 30. napján tartott ülésén hitelesíttetett. Ráth Zsigmond s. k. a m­. kir. Kúria má­sodelnöke, a büntető jogegységi tanács el­nöke, Vargha Ferenc s. k., Deák Péter s. k., Polgár József s. k., Fitzensery Tibor s. k., Sélley Barnabás s. k., Geszti Andor s. k., Csizinszky Ágost s. k. Istvánffy Lajos s. k., Ribossy Kálmán s. k., Magyar István s. k., a jogegységi tanács tagjak Rolth Zsigmond, a m. kir. Kúria másodelnöke, a büntető jogegységi tanács elnöke. 2­r. Ávedit Félix, a jogegységi tanács jegyzője. A dl Air. Kurta jogegységi tanácsának 7. száma büntető döntvénye. „Az úgynevezett tanácsköztársaság köze­gei által a proletár diktatúra idejében a ta­ná­cs­k­öz­társ­aság uralmi tényéből származta­tott hatalmi körükben véghezvitt zsaroláso­kat, a Btk. 353. §-ának 2. pontja szerint kell-e minősíteni ?“ (E határozat alapjául szolgált egyrészről a sátoraljaújhelyi kir. törvényszéknek B. 245/ 1920., a budapesti kir. büntető törvényszéknek B. 3209/1920., a kecskeméti kir. törvényszék­nek B. 2705/1919. és 2771/1919. sz. másrészről a budapesti kir. büntető törvényszéknek 8850/1919. és az egri kir. törvényszéknek B. 93/1920. számú ítélete.)­ ­ Határosat: „ Az úgynevezett, tanácsköztársaság közegei [által a proletárdiktatúra idejében a tanács­ihoz­társaság uralmi tényéből származtatott Vb átállni körükben véghezvitt zsarolásokat a­­Btk. 353. §-ánnak 2. pontja szerint nem lehet m minősíteni. Indokok: Az elvi döntés alapjául a fent felsorolt jogerős kir. törvényszéki ítéletekkel elintézett következő esetek szolgálnak: 1. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék B. 245/1920. sz. jogerős ítéletével a vádlottak el­len a Btk. 350. §-ában meghatározott zsaro­lás vétségét megállapította azért, mert mint vörösőrök hatósági jogkört bitorolva éjfél után 2 órakor a sértett lakásán fegyveresen megjelentek, ott a tanácsköztársaság szervei és közegeinek jogtalan vagyoni haszna cél­jából, éjnek idején védtelen magánlakásban fegyveresen való megjelenésükben és ellent­mondást nem tűrő maguktartásásban meg­nyilvánult erőszakkal a sértettet arra kény­­szerítették, mikép tűrje, hogy nála házku­tatást tartsanak és az igy talált jelentékeny értékű ruhaneműt elvigyék, ami meg is történt A cselekmények a Btk. 353. §-ának 2. p. szerint való minősítését a kir. törvényszék azért mellőzte, „mert e minősítésre nincs bi­plasMit m&nt ,hogy a vádlottak a közhivatalnoki minőség színle­lésével jelentek volna meg a sértettnél“. 2. A budapesti kir. büntető törvényszék B. 3209/1920. sz. jogerős ítéletével a Btk. 350. §-ában meghatározott zsarolás vétségében azért mondta ki bűnösnek a munkát,­ és ka­tonatanács igazságügyi vezetője minőségben működött vádlottat, mert az egy nála meg­jelent hitelező számlájára a sértetteknek szóló és azonnali fizetést parancsoló felhí­vást írt rá s ebben és az akkor uralkodott ál­talános megfélemlítésben oly fenyegetés rej­lett, amely az egyik feltalált sértettet 350 korona azonnal való kifizetésére kényszerí­­tette. A Btk. 353. § a szerinti bűntettet, a kir.­­ü­gészség vádjával szemben a kir. törvény­szék nem állapította meg, „mert a vádlott gyikossággal stb. (353. §. t. p.) nem fenyege­tőzött ; továbbá mert a vádlott a bűncselek­ményt, nem egy törvényszerű és jogszerű, közhivatalnoki minőség színlelésével, hanem egy nem törvényszerűen létesített hivatali állásnak bitorlásában követte el, amely kö­rülmény a kir. törvényszék indokolása sze­rint nem a Btk. 353. §-ának 2. pont­jában meg- * határozott minősítésre, hanem a 4039/1919. M. E. sz. rendelet 1. §. 1. pontjában megjelölt illetékességre nyújt alapot“. 3. A kecskeméti kir. törvényszék B. 2705. 1919—4. sz. jogerős ítéletével három vádlottat ítélt el a Btk. 350. §-ában meghatározott zsa­rolás vétségéért, mert az egyik mint a vörös hadsereg lóavató-bizottságának elnöke, a sér­tett ellen alkalmazott azzal a kényszerítő fe­nyegetéssel, hogy ha nem enged, karhatal­mat alkalmaz ellene, a sértettől egy sorozás­mentes lovat vett el katonai célra , mert a másik vádlott fegyveres vörösőr kíséreté­ben arra kényszerí­tette a sértettet, hogy bor­fejtő gépét adja át neki, mivel az köztulaj­don, tehát »muszáj ide adni«, s a sértett a fegyveres erőnek és a vádlott fenyegető ma­gatartásának nem tudott ellentállani; végül mert a harmadik vádlott, mint a községi di­rektórium tagja, fegyveres vörösőr jelenlé­tében kijelentette a sértettnek, hogy a sér­tett lakása és bútora a tanácsköztársaság helyi szervezetének irodai és kórházi célra kell, tehát azt át kel adni. A sértett e kény­szer alatt meghajolt. A Btk. 353. §-ának 2. p. szerinti minősítést a kir. törvényszék ezekben az esetekben azért ejtette el, mert »a főtárgyalás semmiféle ada­tot nem nyújtott a tekintetben, hogy a vád­lottak a terhükre megállapított bűncselek­mény elkövetésekor a közhivatalnoki minő­séget színlelték volna«. 4. A kecskeméti kir. törvényszék B. 2771. 1919—6. számú jogerős ítéletével a forradalmi törvényszéknél vádbiztosi és bírói minőség­ben működött vádlottakat a Btk. 350. §-ában meghatározott, befejezett és megkísértett, sokszoros zsarolás vétségei miatt azért mon­dotta ki bűnösöknek, mert a sértettek egész tömegeit jelentékeny pénzbüntetésre elítél­ték és elítéltették s e pénzbüntetéseket a ta­nácsköztársaság jogtalan vagyoni haszna céljából azzal a fenyegetéssel igyekeztek a sértettektől behajtani, illetve­ sok sértetten be is hajtották, hogy aki nem fizet, azt be­csukják. Ennek következtében sokan tény­leg fizettek, sokan meg szabadságuktól meg­fosztottak. A Btk. 353. §-ának 2. p. szerint való minő­sítést ezekben az esetekben a kir. törvény­szék ezzel az indokolással mellőzte : »A vád­lottak terhére rótt zsarolási bűncselekmé­nyeknél a vádhatóság következetesen fel­vette a Btk. 353. §-ának 2. p. szerint a köz­­hivatalnoki jelleg színlelését, mint bűntetté minősítő körülményt. Ezt a minősítést a kir. törvényszék mellőzte, mert a vádlottak, mint a forradalmi törvényszék tagjai (vádbiztosai) semmiféle közhivatalnoki jelleget nem szín­leltek, hanem mint a karhatalmat pillanat­nyilag magához ragadott társadalmi réteg exponensei a törvény és jog ellenére meg­szerzett és nem »színlelt« hatalmat ténylege­sen és saját nevükben gyakorolták. 5. A budapesti kir. büntető törvényszék B. 8850/1919—3. sz. jogerős ítéletével bűnösnek mondta ki a munkás- és katonatanács tagja­ként szerepelt vádlottat a Btk. 350. §-ában meghatározott és a 353. §. 2. p. szerint minő­sülő zsarolás bűntettében, mert mint a ta­­uk­i cöat­ars­ásás szerve, két fegyveres sörös is

Next