Budapesti Közlöny, 1924. április (58. évfolyam, 76-86. szám)

1924-04-01 / 76. szám

HIVATALOS RÉSZ. A magyar királyi kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére Feledi József postafőigazgatónak saját kérelmére tör­ténő nyugalomba helyezése alkalmából a helyettes államtitkári címet adományozom. Kelt Budapesten, 1924. évi március hó 14. napján. Horthy s. k. Walkó Lajos s. k. A budapesti kir. Ítélőtábla elnöke dr. Kapos­vári Antal budapesti kir. törvényszéki joggya­kornokot eddig ideiglenesen viselt állásában meg­erősítette. Kolompár János hódmezővásárhelyi szüle­tésű, szentesi illetőségű és lakos, r. kath. val­lású, sertés- és marh­akereskedő családi nevének »Kovács« névre kért átváltoztatása az 1924. évi 26.345/IX. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. Kiskorú Schuller Márta Irén budapesti születésű, kispesti illetőségű, ugyanottani lakos, rom. kath. vallásu családi nevének atyja által már korábban felvett »Hantos« névre kért átváltoztatása az 1924. évi 29.005/IX. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. A m. kir. belügyminiszter Vas vármegyébe keblezett Bozsok kisközség nagyközséggé alakulá­sát 40.498/1924. B. M. szám alatt megengedte. A m. kir. belügyminiszter 44.864/1924. VIII. számú rendeletével a m. kir. igazságügyminisz­terrel egyetértőleg megengedte, hogy az Országos Izraelita Patronage Egyesület (Budapest VI. Ó­ utca 46.) a gondozása alatt álló hadiárvák és patronáltak segélyezéséhez szükséges anyagi esz­közök részbeni megszerzése céljából 1924. évi március hó 25. napjától számított két havi idő­tartamon át gyüjtőivekkel az egész ország terü­letén, de kizárólag izraelita kitsorsosainak köré­ben pénzbeli adományokat gyűjthessen. A m. kir. igazságiügyminiszternek 17.872. 1924. 1. M. számú rendelete a polgári peres eljárás tekintetében megállapított értékhatárokra vonatkozó adatgyűjtés módosítása tárgyában. A polgári peres eljárásban megállapított érték­határok újabb felemeléséről 2.350/1924. M. E. szám alatt kiadott (a Budapesti Közlönynek 1924. évi március hó 30. napján megjelent 75. számában kihirdetett) rendelet 4. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem: 1. §. A 42.100/1914. I. M. számú járásbiró­­sági ügyviteli szabályok (Jüsz.) 21. §-ában meg­állapított II. minta szerint készült főlajstrom 12—16. rovatainak fejezetébe az eddig feltün­tetett értékek helyett az alábbi értékeket kell beírni: fIZETT-e^WO'fÜLÁ'TŰO Budapest, 1924. 76. szám. Kedd, április 1.­­ RUMPE­ST­I KÖZLÖNY. H­­I­VATALOS LA­P. Szerkesztőség: Budapest, VII. kerület, Miksa­ ucca 8. szám. — Telefon : József 20—21. Id­eiglenes előfizetési árak az előfizetési díj utólagos kiegészítésének fenntartásával. Kiadóhivatal: Budapest, VII. kerület, Rákóczitát 54. szám. — Telefon: József 13—91, Országos Törvénytár és Hivatalos Értesítő nélkül. Hivatalos íü­­­tetések­ : az első 10 szóért 2SOO K., minden további 10 vagy kevesebb szóért JOOO K. Ezenfelül beküldendő az esetleges nyugtabélyeg és az esetleg megküldendő lappéldány és a Hivatalos Értesítő ára. Az iktatandó hirdetmények díja előlegesen küldendő be. Magánhirdetések: 1 hatodhasárcos sor (azaz annak térfogata) egyszer beiktatva 1400 K. Hatóságoknak havi ................... 12000 K Magánosoknak . ......................30000 « Egyes szám ára S old. terjedelemig 1500 « Egyes szám ára további 3 oldalan­ként ................................................. 1800 K A Hivatalos Értesítő ára ................1800 « Az »Országos Törvénytárára az előfizetés az egy­es füzeteknek, a magy. kir. belügyminisz­térium által megállapított ára alapján történik, utólagos elszámolás mellett. — Az elszámo­­landó előfizetési összeg 5000 korona, a főlajstrom 12. rovatába 500 000 koronáig, a 13. rovatba 500.000 koronán felül 1,000.000 koronáig, a 14. rovatba 1,000.000 koronán felül 5,000.000 koronáig, a 15. rovatba 5,000.000 koronán felül 25,000.000 koronáig és a 16. rovatba 25.000 000 koronán felül. 2. §. Az 1. §-ban felsorolt rovatok adatainak összegezésénél a hasonló tárgyban kibocsátott 62.766/1923. I. M. számú (Igazságügyi Közlöny XXXII. évf. 516. 1.) rendelet 1. §-ában meg­állapított értékek alapulvételével az 1924. évi március hó végéig bejegyzett adatokat a jelen rendelet értelmében ugyanazokba a rovatokba bejegyzett adatokhoz oly módon kell hozzáadni, mintha a rovatok fejezetének szövegében válto­zás nem történt volna. 3. §. A 62.766/1923. I. M. számú rendelet ha­tályát veszti. 4. §. Ez a rendelet az 1924. évi április hó 1. napján lép életbe. Budapest, 1924. évi március hó 31-én. Dr. Festhy Fái s. k., m. kir. igazságügyminiszter. A m. kir. kereskedelemügyi miniszternek­­a fegyvervizsgálati díjak megállapítása tárgyában kibocsátott 1924. évi 59.075. sz. rendelete. Az 1891. évi XXXIV. t.-c. 3. és 10. §-ai alapján a belügyminiszter úrral egyetértően a következőket rendelem: A kézi lőfegyverek próbáiért 1924. évi április hó 1-től kezdődően az 70.066/1923. számú rendeletemmel (megjelent a Budapesti Közlöny 1923. évi julius hó 25-iki 166. számában) közzé­tett alapdíjak 6000 (hatezer)-szerese fizetendő. Budapest, 1924. évi március hó 29-én. A miniszter helyett: Wimmersperg s. k., államtitkár. A m. kir. földmivelésügyi miniszternek 72.600/1924. F. I. számú rendelete az 1895: XLVI. t.-c. végrehajtása körül felmerülő szakszerű vizsgálatokért járó díjak április havi szorzószámainak megállapítása tárgyában. Az 1895: XLVI. t.-c. alapján működő vegy­­kisérleti (vegyvizsgáló) állomások részére 1920. évi február 17-én 90.240. E. M. szám alatt kiadott díjjegyzék díjtételeinek szorzószámát folyó évi április havára a 72.000/1924. E. M. számú rendelet 1. §-a alapján és az 51.565/1924. P. M. sz. rendelettel április havára megállapí­tott vagyonváltság búzaár alapulvételével 1600­ (egyezerhatszáz)-ban, a vetőmagvizsgáló állomá­sok részére 1918. évi julius 11-én 130.461. E. M. sz. alatt kiadott díjjegyzék díjtételeire vonatkozólag pedig ugyancsak a folyó év április havára 2300 (kettőezerháromszáz)-ban állapítom meg. Budapest, 1924 március 31-én. A miniszter helyett: Schandl s. k., államtitkár. Egyes szám ára 1500 korona. Hirdetmény. (Értékpapírforgalmi adónak készpénzbeli való lerovása. Az 1900. évi XI. t.-c. 27. §-a és az ennek a törvénycikknek végrehajtása iránt kiadott utasítás 33. §-a alapján 1. Abrakául Imre és Jenő V., Xádor­ utca 26. 2. Augenfeld és Társa V., Vilmos császár­­ut 36. 3. Biró István V., Géza-utca 7. 4. Polgár Jenő V., Bálvány-utca 12. 5. Özv. Bodor Mórné V., Berzenczey-utca 26. 6. Fuchs László V.,­­­Tádor-utca 26. 7. Gárdos Oszkár VI., Andrássy-út 27. 8. Girardi István V., Széchenyi-utca 10. 9. Keresztes Gábor IV., Kaas Ivor-utca 1. 10. Klein Ignác VI., Csengery-utca 76. 11. Königsfeld és Borok VIII­, Baross-utca 21. 12. Natonek Sándor V., Szabadság-tér 6. 13. Neugebauer B. V., Bank-utca 5. 14. B­óna Ernő V., Akadémia-utca 13. 15. Tuschák Lajos VI., Rózsa-utca 64. 16. Aleisz Simon V., Vadász-utca 26. 17. Erdős Henrik V., Perczel Mór­ utca 4. 18. Baubel, Szlavinek és társai bank- és pénzváltóüzlet V., Hold-utca 11. és 19. Katona és társa banküzlete részvénytár­saság V., Bálvány-utca 2. budapesti bejegyzett cégek engedélyt nyertek arra, hogy az 1924. év április hónapjának első napja után keletkezett értékpapír forgalmi ügyletektől az 1920. évi XXIV. t.­cikk 44. §-a és illetőleg az 1923. évi 42.000. számú pénzügyminiszteri rendelet értelmében járó értékpapírforgalmi adót a vonatkozó lajstrom kivonatainak beterjesztése mellett minden hónapról a következő hó 14-éig bezárólag a budapesti (IX. kerületi) m. kir. állampénztárnál készpénzben fizethessék le. Budapest, 1924 március 29-én. A m. kir. pénzügyminiszter rendeletéből: Dr. Cseke Béla s. k­, miniszteri tanácsos. Hirdetmény. A számolási értékül szolgáló takarékkorona értékviszonya a koronára szóló államjegyhez az 1.411/1924. M. E. sz. minisztériumi rendelet alapján működő bizottság által 1924. évi március hó 31. napján következőképen állapíttatott meg: 100 takarékkorona , 111 koronára szóló államjegy. Pályázati hirdetmény a vidéki állampénztáraknál betöltendő hivatal­­vezetői állásokra. A m. kir. pénzügyminisztérium pályázatot hirdet állampénztári hivatalvezetői állásokra az alábbi állomáshelyeken és pedig: Abaújszántó, Alsódabas, Csepreg, Czelldömölk, Fehérgyarmat, Hajdúböszörmény, Heves, Igal, Kalocsa, Salgó­tarján, Szarvas, Szentendre, Szentgotthárd, Szirák, Újpest, Vál és Vásárosnamény. Pályázati feltételek: 1. Ezekre az állásokra csakis a VII. vagy VIII. fizetési osztályú állást betöltő teljesen szakképzett, vezetésre alkalmas és tényleges szolgálatban álló állampénztári tisztviselők a szolgálati út betartásával pályázhatnak. 2. Kérvényében minden pályázó köteles kitün­tetni, hogy a kért állomáshelyen van-e lakása

Next