Budapesti Közlöny, 1927. augusztus (61. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-02 / 173. szám
1927 augusztus 2 Budapesti Közlöny Az utólagos beiratkozás írásos kérelemre f.ú október hó 6-áig bezárólag az illetékes kar skánjának, azon túl október hó 14-ig bezáróig pedig az egyetem Rectorának engedélye lapján eszközölhető mind a négy tudományáron. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszérium a tandíjat 1927. évi január hó 1-től keződőleg félévenként 1027-ben állapította meg azal, hogy a vagyontalanságot igazoló közsztviselők gyermekei, — amennyiben tanulmányaikat szabályszerűen végzik, — további ítézkedésig a tandíjnak a felét fizetik. Megfelelő szorgalmat és előmenetelt tanusutt szegénysorsú hallgatók részére az eddignnállott tandíjmentességi kedvezmények toábbra is hatályukban vannak. A tandíjmentességi kérvények az illetékes kar dékáni hivatalába nyújtandók be 1927. évi szepember hó 1-től 12-ig bezárólag valamennyi adománykaron. A karok tanártestülete általintézett tandíjmentességi kérvényekre hozott égzések 1927. évi szeptember hó 20-án vehetők át a kari dékáni hivatalokban s az átvett égzések alapján a tandíjmentességért folyalók szeptember 20-tól 22-ig iratkozhatnak be az egyetemi quaesturában. Azok, akik még nem voltak a m. kir. Erzsébetudományegyetem hallgatói, ezen egyetemre szándékolt beiratkozás esetén felvételükért fogamodni tartoznak, miután azokra nézve a beiratkozás csak felvételi engedély alapján lehetséges. A felvételi engedélyt kérő folyamodványok 1927. évi augusztus hó 1-től 31-ig azon kar dékáni hivatalában nyújtandók be (postán s beküldhetők), amely karra folyamodó beiratkozni kíván. Az egyetemre felvételt csak azok nyerhetnek, akik nemzethűség szempontjából és erkölcsi tekintetben kifogás alá nem esnek. Ezért a felvétel iránti kérvényekhez a következő eredeti okmányok csatolandók: 1. Születési anyakönyvi kivonat. 2. Középiskolai érettségi bizonyítvány. 3. Erkölcsi bizonyítvány folyamodának eddigi magatartásáról, különösen nemzethűség szempontjából. 4. Közhatósági bizonyítvány a szülők foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről és arról is, hogy mióta laknak jelenlegi lakóhelyükön, azelőtt hol laktak és mivel foglalkoztak. 5. Azon középiskola igazgatójának bizonyítványa a felvételért folyamodó magatartásáról és főiskolára való alkalmasságáról ,amelyben a jelentkező a középiskola VIII. osztályát végezte és érettségi vizsgát tett. A nemzeti hadsereg tiszti állományába tartozók a m. kir. honvédelmi minisztérium írásbeli engedélye, a legénységi állományba tartozók pedig az illetékes katonai parancsnokságnak idevonatkozó igazolványa alapján kérhetik felvételüket s azok csak 1. és 2. alatt jelzett okmányokat tartoznak bemutatni. Felvételi engedélyt nyert folyamodók mind a négy tudománykaron 1927. évi szeptember hó 16-tól 22-ig jelentkezhetnek beiktatásuk céljából a kari dékánnál és végezhetik el a beiratkozást az egyemi quaesturában. A szegénysorsú hallgatók részére az egyetemmel kapcsolatosan külön férfi és külön női internátus van felállítva s ezek mellett jól megszervezett menza működik. Pécs, 1927. évi július hó 4-én. A m. kir. Erzsébet tudományegyetem Rectord. A bentlakás díját a bennlakók tartoznak egész tanévre egy, de legfeljebb két részletben lefizetni. A havonkénti fizetést az Igazgató Tanács csak szegénysorsú hallgatóknak engedélyezheti. A kollégiumok igazgatósága kéri a szülőket, hogy a lakbéreket a tanév elején a kollégiumok felügyelősége címére postautalványon beküldeni szíveskedjenek. A felvételi kérvények a kollégiumok felügyelőségének címére nyújtandók be. (Erzsébet Kollégium, Pécs, Siklósi u. 1., Nagy Lajos Kollégium, Pécs, Irányi Dániel-tér.) A felvételi kérvények határideje 1927. évi augusztus 10. A kollégiumokkal kapcsolatban működő egyetemi menzán minden egyetemi hallgatónak joga van az étkezést igénybeveni. Bőséges és ízletes ebéd, vacsora napi 1 pengő. Akik menzasegélyért folyamodnak, azok kérvényeiket augusztus hó 10-éig Egyetemi szfeusz, Pécs, Rákóczi út 52. szám alá tartoznak benyújtani. A kérvényhez szegénységi bizonyítvány melléklendő. Az orvoskar nagy adományának kezelője évente 100 szegénysorsú és jó előmenetelő egyetemi férfi-orvostanhallgatót teljes ingyenes ellátásban részesít. A többi fakultások hallgatói és hallgatónői szintén részesülhetnek mensa-segélyben, szorgalom, jó előmenetel és szegénységi bizonyítvány alapján. Akik az egyetemnek jogi, bölcsészeti, orvosi vagy theológiai fakultására óhajtják magukat felvétetni, a felvételért augusztus hó 31-éig folyamodhatnak. A felvétel iránt való kérést ahhoz a karhoz kell intézni, amelyre az illető beiratkozni óhajt. A kérvényhez születési, érettségi, erkölcsi, helyhatósági és annak az iskola igazgatójának a bizonyítványa melléklendő, akinél az illető érettségi vizsgálatot tett. Szegénysorsú és jó előmenetelű hallgatók, vagyontalan köztisztviselők gyermekei és vagyontalan árvák és menekültek kérésükre jelentékeny tandíjkedvezményben részesülnek. Pécs, 1927 június hó 1-én. Dr. Pekár s. k., egyetemi ny. r. tanár, Igazgató Tanács Elnöke. 4. Kifogástalan előéletet (különös tekintettel a tanácsköztársaság alatti magatartásra) igazoló hatósági erkölcsi bizonyítvány. 5. írásbeli nyilatkozat arról, hogy a tanfolyam sikeres elvégzése után a földmivelésügyi minisztérium tejgazdasági ügyosztályának kívánságára egy évig a kijelölendő helyen tejgazdasági ellenőri szolgálatot vállal. A tanfolyamra jelentkezett hallgatók a felvételről vagy elutasításról kellő időben értesítést fognak kapni. A felvett hallgatók augusztus 28-án délelőtt a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia igazgatójánál, beiratás végett, jelentkezni kötelesek. Keszthely, 1927. évi julius hó 11-én. Sztankovics János s. k., gazdasági akadémiai igazgató. . Hirdetmény. A pécsi m. kir. Erzsébet Tudományegyetemmel kapcsolatban két állami kollégium működik. A Nagy Lajos kollégium férfihallgatók számára 150 ággyal, az Erzsébet Kollégium nőhallgatók számára 70 ággyal. A férfihallgatók lakás, fűtés, világításért évente 88 pengőt, a nőhallgatók lakás, fűtés, világítás, rezsó- és fürdőhasználatért a 3 ágyas szobákban évente 136 pengőt, a kétágyas szobákban 204 pengőt fizetnek. A kollégiumokban intenzív szellemi munkára tanulószobák és tágas kert állanak a bennlakók rendelkezésére. 321/1927. szám. Pályázati hirdetmény a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémián okleveles gazdák részére tartandó tejgazdasági ellenőri tanfolyamra való felvétel tárgyában. A m. kir. Földmivelésügyi Miniszter úr a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémián, a gazdasági társadalmi szervezeteknél létesített tejelést ellenőrző körzetek részére, a tejelés ellenőrzésének gyakorlati keresztülvitelére alkalmas ellenőrök kiképzése végett Tejgazdasági ellenőri tanfolyam megtartását rendelte el. Ezen tanfolyamra kizárólag csak nőtlen, gazdasági akadémiai oklevéllel bíró, összesen 20 okleveles gazda vehető fel. Az 1927. évi augusztus hó 29-től október hó 22-ig tartó tanfolyam ugyan ingyenes, de a résztvevők ellátásuk (lakás, élelmezés, stb.), valamint a papír-, nyomtatvány- és tankönyvszükségletük költségeit maguk viselik. Az akadémia igazgatósága a költségek mérsékléséről tőle telhetőleg gondoskodik. A felveendő hallgatóknak alkalmaztatását a vezetőség nem biztosítja, de a hallgatóknak kötelezettséget kell vállalniuk, hogy a tanfolyam sikeres elvégzése után a vizsgát tett hallgató a Miniszter úr által megjelölt helyen egy évig tejgazdasági ellenőri szolgálatot teljesít. A felvételért augusztus 10-ig kell a keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia igazgatóságához az 1 pengő 60 fill. bélyeggel ellátott és a Földmivelésügyi m. kir. Miniszter úrhoz címzett kérvényt benyújtani. A kérvényhez a következő okmányok csatolandók : 1. Születési bizonyítvány. 2. A gazdasági akadémiai oklevél és leckekönyv eredetiben vagy közjegyzőileg hitelesített másolata. 3. Erős, egészséges és ép testalkatot igazoló orvosi bizonyítvány. A kecskeméti ügyvédi kamara közhirré teszi, hogy dr. Szántó István ügyvédet Cegléd székhellyel az ügyvédek lajstromába bejegyezte. A pestvidéki ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy alakuló közgyűlésén a kamara elnökévé dr. Cserba Dezső újpesti ügyvéd, elnökhelyettesévé dr. Kálmán Miksa kispesti, — titkárrá dr. Barát Sándor újpesti*), — ügyésszé dr. Romanecz Arisztid gödöllői, — pénztárossá dr. Joó Jenő kispesti ügyvéd választatott. A pestvidéki ügyvédi kamara a m. kir. igazságügyminiszter 55140/1926. számú rendelete alapján 1927. évi január hó 1. napjával hatályba lépett megalakulása folytán közhírré teszi, hogy a területén működő és ezideig a budapesti ügyvédi kamaránál bejegyezve volt: dr. Klekner I. Mihály alagi; dr. Sterk Ödön albertfalvai; dr. Tivadar Dénes albertirsai; dr. Bentsik Géza, dr. Faludi Sándor, dr Glück Adolf, dr. Katona Henrik aszódi; dr. Balázs Dezső, dr. Donszky Árpád, dr. Slockel Emil, dr. Neszmirák Ferenc, dr. Szokolay Jenő budafoki; dr. Garai Aladár, dr. Pálfy Ferenc budakalászi; dr. Pillitz József budakeszi; dr. Koncz Lajos, dr. Kux Sándor csepeli; dr. Bezsilla István, ifj. dr. Bezsilla István, dr. Felszeghy Ernő, dr. Gerangay Zoltán, dr. Horváth Károly, dr. Hovhannesian Eghia, dr. Ignázy Ernő, dr. Mezei Manó, dr. Olajos Béla, dr. Olajos Géza, dr. Pál Ferenc, dr. Romanecz Arisztid, dr. Rosenfeld Sándor, dr. Sándor Tibor, dr. Vészeli József, dr. Zachár Kálmán, dr. Zankó Emil gödöllői, ifj. dr. Balogh Béla, dr. Böhm Jenő, dr. Elschéger Dezső Ferenc, dr. Farkas Mihály, ifj. dr. Győrffy Gyula, dr. Herczeg Ernő, dr. Joó Jenő, dr. Kálmán Miksa, dr. Kertész Arnold, dr. Nemes Károly, dr. Pichler Gyula, dr. Reiter Géza, dr. Rózsa Lajos, dr. Somló Mór, dr. Székely Fülöp, dr. Stern Manó kispesti, dr. Boros Mór mátyásföldi, dr. Adler Sándor, dr. Baltigh Árpád, dr. Borzsák Jenő, dr. Cseresznyés Sándor, dr. Guszmann Sándor, dr. Huppert Jakab, dr. Kégl János, dr. Kégl József, dr. Kralovánszky László, dr. Lőwy Sándor, dr. Rosinger Imre, dr. Szilágyi Ferenc, dr. Szöllősi Zoltán monori; dr. Garzó Gábor, dr. Hajdú Béla, dr. Halmos Pál, dr. Kovács Andor, dr. Piukovics Péter, dr. Tarr Gyula, dr. Török Ignác, dr. Zöld Aladár nagykátai; dr. Fazekas Alajos, dr. Polacsek Márk nagytétényi, dr. Bidder Simon, dr. Elek Károly, dr. Halász Gyula, dr. Nemes József, dr. Pártos Mihály, dr. Rákóczi Ferenc ócsai, dr. Balázs Adolf, dr. Bálint Kornél, dr. Dénes Dezső, dr. Friedmann Jakab, dr. Glück Mihály, dr. Imecs János, dr. Kardos Ernő, dr. Kemény Ignác, dr. Kunsfy József, dr. Mihaletzky Vilmos, dr. Parragy Vilmos, dr. Rácz Henrik, dr. Suda Dezső, dr. Szőgyi Dénes, dr. Tóth Béla, dr. Varga Samu, dr. Weisz Alfréd József pesterzsébeti, dr. Dudek Antal, dr. Erdély Gyula, dr. Gráf Ödön pestszentlőrinci. *) 1927. évi március hó 13-án lemondott. 3