Budapesti Napló, 1899. március (4. évfolyam, 60-89. szám)
1899-03-01 / 60. szám
Budapest, 1899. Negyedik évfolyam. 60. szám. Szerda, március 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körut 18.4 Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 14 frt, Vs évre 7 frt, V-i évre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 kr. Az új kormány és a disszidensek. Budapest, február 28. (v.) A békepolitikának diadala, amelyet Széll Kálmán miniszterelnök a többség mai pártértekezletén proklamált, visszaviszi a diszszidenseket a szabadelvű párt klubkötelékébe. Különállásuknak minden oka elenyészett, az új helyzet kényszerítő erővel vezeti őket vissza a régi pártállásba. Kimenniök a pártból, amelyhez hozzá volt forradva egész múltjuk , amelynek nevét annyi sikerrel koszorúzta meg az ő működésük, nehéz áldozat volt. Visszamenniök oda most, hogy az ő törekvéseikkel egyazon szellem jutott uralomra, komoly kötelesség. Azt az áldozatot és ezt a kötelességet elveiknek szigora szabta elébük. Akkor szakítaniok kellett azzal a politikával, amely a politikai vezetés kudarcait a törvénytelen állapotok felidézésével akarta tetézni. Ma a támogatására kell sietniök annak a politikának, mely kibontakozott a válságos zavarokból, létrehozza a békét és jogaiba viszszahelyezi az alkotmányos rendet. Kirajzásuk a szabadelvű pártból és visszacsatlakozásuk a többséghez csak más-más megnyilatkozása ugyanannak az elvi álláspontnak. Ezelőtt három hónappal nem akartak részesei lenni annak a politikának, amely szembeállította a többség önérzetét és hatalmi érdekét a parlament munkaképességéhez és az alkotmányos rend folytonosságához fűződő nagy nemzeti érdekekkel. Ma nem vonhatják meg támogatásukat attól a politikától, amely szorgos kézzel siet újra felépíteni mindazt, amit az előző kormányzat végzetes dacossága lerombolt. Elvi alapjukról a disszidensek nem tértek le egy pillanatra sem. Decemberben nem is ők hagyták el a többséget, hanem a többség őket. Most is nem ők csatlakoznak a szabadelvű párthoz, hanem a szabadelvű párt fogad el Széll Kálmán kezéből olyan politikát, amelynek elvi tartalma megegyez azzal az állásponttal, amely miatt még három hónappal ezelőtt le kellett mondaniuk a régi pártkötelék fenntartásáról. Ők ugyanazok maradtak, de változott a helyzet és az uralkodó politika. A Széll Kálmán politikája valóban ugyanabban az erkölcsi és politikai légkörben mozog, amely a disszidensek csoportját körüllebegi. Amit Szilágyi Dezső pozsonyi beszéde mint posztulátumot állított fel, az most kézzelfogható valóság gyanánt jelentkezik az új miniszterelnök kormányzati programmjában. A parlamenti bajokat a Bánffyféle politika elszigetelt jelenségnek tartotta, holott csak tünetek voltak, kórtünetei a parlamenten kívül fekvő nagy politikai nyavalyának. Az obstrukciónak ezt az összefüggését az általános politikai helyzettel hirdették a disszidensek; ugyanezt az összefüggést ismerte fel és méltatja az új kabinet. A választások szabadságának és tisztaságának biztosítása, független és pártatlan jogszolgáltatás a választási ügyekben, a nemzet politikai akaratának a hatósági befolyás alól való függetlenítése, az ellenzéki meggyőződések közigazgatási üldözésének megszüntetése , a disszidensek által követelt mindezek a reformok benne vannak az új kormány programmjában, s íme alighogy megjelentek a szemhatáron, legott helyreáll a béke s hozzáláthat a parlament fontos feladatainak akadálytalan elintézéséhez. Kiderült tehát az, hogy aki meg akarja szüntetni az obstrukciót, annak a közéletet kell orvosolnia. Kiderült, hogy az eltiprás politikája nem csupán kegyetlen volt, mert pusztított, hanem oktalan is, mert tetézte azt a földgolyó! Egy ember, akit a hatalomnak csúcspontjáról csak úgy lehetett ledönteni, hogy koalícióba lépett és egyidőben esküdött ellene össze minden rajta kívül álló tényező: Európa fejedelmei és Európa népei és a föllázadt szerencse és a megrémült Gondviselés ! Egy ember, aki önnön dicsőségének ragyogtatása céljából fölgyújtotta és lángba borította és szakadatlanul a háború orkánjainak martalékául dobta oda a világot és aki e sok munkája közben még arra is ráért, hogy kivételesen — nagylelkű is legyen. Könnyebb, némileg jogosultabb volna egy garázdálkodó földfeletti hatalomnak odadobni e lázadó szót: hatalmad és önzésed egyaránt rémületes, — semmint emlékében kicsinyíteni és a porait övező hódolattól megfosztani a nagy világhódítót. Miért könnyebb, miért jogosultabb ? Mert a földfeletti hatalom és az ember legalább egyenlőtlen fegyverekkel küzdenek, ellenben Napóleon közös és általános emberi vonásokkal született, és ő maga azzal az axiómával magyarázta meg a tömegeken való túlemelkedésnek titkát, hogy „nem a saját zsenije teszi az embert nagggyá, hanem a mások ostobasága.“ A dicsőségnek ez a bálványképe megdönthetetlenül és örök időkre fennáll. És nimbuszának védő szárnyai alatt fennállhat és megállhat minden, ami heroizmussal párosulva bűnné magasztosul. Mert mindig jogosultnak látjuk és jogosultnak véljük és jogosultnak érezzük azt a megmeghódolást, mely a vérontásnak glóriájával a humanitást megejti. A glória, akár kisebb, akár nagyobb sugárkévéket bocsát, egyszerűen körítőjévé válik az ember jobb érzéseinek. Az egoizmus karjaiba hajtja, illetőleg a hiúságnak illúziókba ringató puha vánkosain föláldozza a részvétet és süketté tesz a fájdalomnak hangjait és vakká tesz a szenvedésnek vonaglásai iránt. A glória megrészegíti a természetes jogérzetet és a dubajt, amelyet el akart hárítani. Kiderült, hogy az ellenzéki erőszakot az alkotmánytalan kormányzással csak fokozni lehet s hogy a többség forradalma az alkotmány ellen nem verheti le a kisebbségnek forradalmát a többség ellen. Kiderült, hogy a békés tranzakció megmenthet mindent, holott az ellenzéki terrornak a többségi terrorral való dulakodása kockára teszi az országnak legértékesebb javait. Szóval, kiderült a disszidensek álláspontjának igazsága és helyessége. A válságnak forrása csakugyan ott volt, ahova ők mutattak. A veszedelmek csakugyan akkorák voltak, aminöknek ők mondották. S az orvoslást csakugyan az az eljárás hozta, amelyet ők ajánlottak. Az új helyzet teljesen igazolja az ő maguk tartását és rácáfol mindazokra a gyanúsításokra, amelyekkel a rosszhiszeműségi csoportnak viselkedését illette. Az ország közvéleménye nem fogja elfeledni azt a nagy szolgálatot, amelyet a diszszidensek a maguk egyéni érdekeinek félretételével az alkotmány veszélyeztetett ügyének tettek. A nemzet hálás lesz nekik hajthatatlan elvszilárdságukért és azért a példás áldozatkészségért, amelyet az ország érdekében komoly viszonyok között tanúsítottak. Csak harmincegyen voltak és mégis meg tudták állítani a már-már elháríthatatlannak látszó fátumot. Diadalukat az igazságnak hatalma vívta ki. Mikor a porondra vonultak, nem azt nézték, hányan vannak, hanem azt, hová szólítja őket a lelkiismeret. Győzni csak túlerővel lehet, meggyőzni csak az igazsággal. A disszidensek meggyőzni akarták ellenfeleiket és barátaikat , tehát győztek is. Széll Kálmán érdemeiből mindez nem von le semmit. A békepolitikának sikere az ő sikere. A nehéz problémát bátor és biztos kézzel ragadta meg, akciójában nem ismert manttás gyönge hevüléseit abszorbeálja és elbitorolja és az emberi önzésnek sokkal hevülékenyebb kohójában preparálja azt a szenvedélyes lelkesülést, amelytől mindinkább még szomjasabbá válik, aki tőle egyszer megittasul. A glóriának behízelgő dallamától megsikerül a humanitás. Mert a sebesültek, árvák és özvegyek jajgatása — még ha közös zsolozsmává válna is — nem oly impozáns hangverseny, mint az ágyúdörgés, a csatakiáltás és a puskaropogás. De még a párbaj-pisztolyok durranása iránt is fogékonyabb az ember, mint a halálosan megsebesült dzsentelmén árváinak reszketve nyöszörgő siralma iránt. A glória vakká teszi a humanitást. Jobb érzéseinknek az a látóképessége, mely a jog és méltányosság vonásait fölismeri, szemefényét veszti el. Miért ? Mert a dicsőség élénkebben tündököl és gazdagabban szórja szemkápráztató sugarait, mint a szenvedő lélek fényes követe : a néma könny. De a glória némává is teszi a humanitást és a jobb érzések sugalmazó hangját elfojtja. Miért ? Mert a győzelmi riadók lármás hangjait az illúzió átszuggerálja akárkinek lelkébe és e tolakodó erőteljes hangok hatása alatt elveszíti visszhangot keltő erejét az idegen fájdalom. Az önzés az erősebb fél, a szeretet a gyöngébbik. Amazon épül föl a bűn, emezen az erény. A bűn beszédes, az erény hallgatag. A romboló orkán csodálatot provokál, a szélcsend unalmat. A hallgatag természet szépsége iránt gyérebb a fogékonyság, az üvöltő vad vihar, melyben az elemek egymással bőszülten csatáznak, sokkal több bámulóra lel. A harci dicsőség védőszárnyai alatt elismerésben sütkérezik minden, ami az egyes individuumban megnyilatkozó rendkívüli erőre vall. A heroizmus: erő, és semmi más! A rendkívüli TÁRCA. Az egységes morál. . — A Budapesti Napló eredeti tárcája.— Irta: Feszi Géza. II. Jogbitorló érzések. Van-e nagyobb gonosztevő, mint az, aki egy millió embert tudva és akarva legyilkoltatott ? És van-e fényben és dicsőségben és varázshatásban gazdagabb alakja az emberiség históriájának, mint Nagy Napóleon ? Egy ember, aki megrázta a világot, aki trófiákat döntött és trónokat emelt, aki megreformálta a geográfiát és úgy parancsolt a nemzetek uralkodóinak, mint kopóknak a vadász. Egy ember, aki uralkodott a békén és a harcokon, áld összekötő hidat teremtett a behatárolt egyéni erő és a határokat nem ismerő isteni Mindenhatóság között, hogy aztán mindaddig, míg a történelem múzsája él, ott álljon az ő szellemalakja e hídnak kellő közepén, e híd boltívének csúcspontján, páratlanul és egyes-egyedül. Egy ember, aki önerejéből véges hatalmú istenséggé avatta föl önmagát, aki akaratának rabszolgájává tudott tenni mindent, ami mozog, lüktet, él és eleven. Európa szuronyerdejét, a tömegek hangulatát, aki kormányozni tudta a lelkesedést, a szerencse szeszélyeit, a dicsőség ragyogását, a népek és fejedelmek akaratát. Egy ember, aki egyesegyedül tette jogosulttá ezt a büszke megkülönböztetést : én és a világ — és akinek zsenije ugy, tudta csoportosítani e két, egymással szembe helyezett végletet, hogy az „én“-- volt az uralkodó erő, a „világ” pedig az alkalmazkodó anyag. Az ő szobrának posztamentuma nem valami kis érctömeg vagy márványdarab, hanem ez az egész lapunk mai száma húsz aldal.