Budapesti Napló, 1899. július (4. évfolyam, 179-208. szám)
1899-07-01 / 179. szám
Szerkesztőség és a József-köm *' 18.iadóhivatal. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Budapest, 1899. Negyedik évfolyam. 179. szám. Szombat, julus 1. Egész évre 14 frt, Va évre 7 frt, Vt évre 3 fet egy hónapra 1 frt 20 kr. Egyes szám Budapesten 4 kr., vidéken 5 k gyarázat. Budapest, junius 30. (v.) Arszág déli határszélén, választóinak kéibb politikát beszélt tegnap Wlassics Gyula, a magyar kultúrának ez a nemes ambíciója és fáradhatatlan buzgalmú előharcosa- Megvédte az új kormányzati szellemet egy gyanú ellen, amelyet, bármennyire képtelen, mégsem volt fölösleges ilyen illetékes oldalról eloszlatni , ha hagyományos magyar szabadelvűségtől való elhajlás gyanúja ellen. A miniszter szembeállította a magyar történelmi liberalizmust a nemzetközi doktrinér szabadelvüséggel, s ez utóbbival ellentétben amazt mondta a magyar politika éltető elemének. Mi értjük Wlassics Gyulát s helyeseljük is kijelentését. De nem szeretnék, ha mások félreértenék s úgy helyeselnék szavait. Igenis, van kétféle szabadelvüség, s igenis e kettő közül az egyiket a magyar nemzet nem fogja bevenni soha. De tartunk tőle, hogy a doktrinérség és a magyar történelmi jelleg szerint való osztályozás nem fog eléggé világosnak bizonyulni. Mert épp a históriai magyar szabadelvűség, mely a jobbágyság ostromlásával kezdte meg történelmi hivatásának betöltését, éppen ez doktrínákból volt kénytelen kiindulni. A magyar politikában ennek a szabadelvűségnek nem voltak előzményei: a rendi alkotmány feudális szerkezetével szembeni mint doktrína lépett fel, mégpedig mint idegenből behozott, forradalmi természetű doktrína. Aki e század harmadik és negyedik évtizedében szabad földön szabad polgárokat, egyenlő teherviselést, képviseleti alapon nyugvó felelős kormányzatot követelt, a nemzeti renaissance egész dicső vezérkara mind elvont elméletekre építette vágyait és törekvéseit. Széchenyi is, Deák is, Kossuth is doktrinér volt bizonyos értelemben: a gyakorlati és történelmi fejlődés által veszendő sorsra jutott magyar nemzetet oly elméletekkel akarták regenerálni, amelyek a külföldön termettek s ott beváltak. A nemzetköziség látszatától nem riadtak vissza ezek a héroszok. Az emberiséget átalakító koreszmék mindig kozmopolitikus természetűek voltak, akár a haladást, akár a hanyatlást szolgálták. Az egyes nemzetek pedig akként kerültek mindig a nagy nemzetközi áramlatok uralma alá, hogy belekapcsolták a koreszmékbe a maguk külön érzéseit és érdekeit. A mi 1848-uak édes gyermeke volt 1789-nek. Ötvenkilenc év múlva jutott el csak a Szajna mellől a szabadság, testvériség és egyenlőség varázsigéje ide mihozzánk; de elvégre idejutott. Íme, a magyar szabadelvűség doktrinér volt, mielőtt történelmivé vált volna, s nemzetközi volt, mielőtt nemzetivé vált volna. Egyáltalában doktrinérnek és kozmopolitikusnak kell lennie minden koreszmének. Doktrinérnek, mivel eszme. S kozmopolitikusnak, mivel egy egész korszaknak uralkodó eszméje. Mindez pedig nem polémia Wlassics Gyula fejtegetései ellen, hanem magyarázat csupán Wlassics Gyula kijelentéseihez. Az a szembeállítása a történelmi szabadelvűségnek a doktrinér liberalizmussal tökéletesen jogosult, ha nem keveredik beléje a félreértés vagy a félremagyarázás. S ettől akarnók mi megóvni derék kultuszminiszterünk szavait: az önkéntelen félreértéstől s a szándékos félremagyarzástól. Wlassics nem akart, nem is akarhatott egyebet mondani, mint azt, hogy a magyar szabadelvűség szigorú kritikával élt mindig s és mostanában is az idegen talajból fakadt törekvésekkel szemben, még ha progresszív irányzatúak is. Jól megkülönbözteti a divatos áramlatokat a koreszméktől, s ha ez utóbbiakat átveszi is, de arra mindig vet ügyet, hogy átültethetők legyenek a magyar politika talajába, még ezek az új gyermekarcok s azokat látom, akikkel én nyargalásztam. Amott szalad Nagy Biri Jóska, neki volt a legszebb s legjobb fütyülője. A bátyja bojtár volt, az csinálta neki. Ni, hogy duzzad a két orcája, most is nótázik. — nótázik valahol kint a nagy pásti puszta körül, hol a kakukfa női, ott-ott az erdő szélén jár most is a nyáj után s hallgatja, hogy fütyül a rigó... a rigó, — hogy susog a lomb ... a lomb, — mit csucsog a patak ... a patak. A nyáj meg csendesen legelészve jár s a kolomp szava mélán hangzik el a völgy felé, ahol egy kis fészeknyi ház van ... Nagy Biri Jóska oda küldi minden nótáját, hogy hallja a kisfia is. Emitt meg Felső Göndör Pista jön döcögve, olyan nehézkesen járt. Nagy boztos feje van, de jó kemény ökle is. A volt a betyárosdiban mindig a biránk-------az is lett, amott fehérült a háza ide felém, a hivatalos tábla is ott csüng rajta. De azért megfogja az eke szarvát is, most is erős az ökle, a jó fekete föld csak úgy hasad, omlik a keze alatt s a hosszú mogyorópálcának is van tekintélye, ha kezébe veszi. Amott szalad Galábocsi Andris. — Te Andris, te, ne szaladj úgy, kitöröd a nyakad,— gyakorta kiáltotta az anyja. Hát úgy is lett. Kitört a nyaka, szénakaszáláskor múlt két esztendeje, a szekérről esett le. A liliomos garát mögött fekszik a szomorú kertben, egy fekete nagy kereszt van fölibe szúrva. Illatos kakukfüvel van benőve a sírja. Mért is lovadzott hát akkor olyan vígan Galábocsi Andris-----------mért? ... Mért?-------Óh, sokan ott pihennek már együtt Galábocsi Andrissal, sokan, és soha többé nem veti rájuk árnyékát ez a susogó lomba fűzfa. Elmentek, de vissza nem jönnek . .. Mért ?.. -------A szétszaladó gyereksereg között fut pedig ennek megmérgezése nélkül. A történelmi szabadelvűségnek Magyarországon is ez a legnagyobb erénye és a legszebb érdeme. Nem csatlakozott soha a divatos ideákhoz, de a haladó koreszméket lelkesen követte mindenkor. S gondoskodott egyben arról is, hogy mihelyt a szabadelvűség valamely doktrínája átlépte határainkat, itt azonn a nemzeti haladás tényezőjévé alakuljon a vb Már aztán hogy radikális haladást jelentett-e az eszme, avagy mérsékeltet, arra a történelmi liberalizmus nem igen vetett ügyet. Olykor bizony radikálisnak is kellett, haladásnak lennie, s lehet, hogy valamikor szükség lesz megint ilyesmire. De mért akadnánk fenn ezen a szón? Hiszen a radikalizmus a haladásnak csupán mértékét és tempóját jelzi, tehát csak kvantitatív különbség van közte és a szabadelvűség között. Sőt tovább megyünk: nem múlik soha a haladáson, hogy radikális-e vagy mérsékelt. Ez mindig annak az ellentállásnak az ereje és időtartama határozza meg, amelylyel találkozik. Az az egy dolog bizonyos, hogy a magyar történelmi liberalizmus a fele után soha nem állott meg. Mihelyt kitűzte célját, nel is indult legott s nem pihent mindaddig, amíg ki nem vívta a diadalt. Abban az egyházpolitikában is, amelynek éppen Wlassics Gyula az egyik lelkes és buzgó végrehajtója, a magyar államérdek megóvása volt a cél, nempedig a radikális megoldás. S itt is a Hom részéről kifejtett ellentállás ereje szorított törvényhozásunkat a küzdelemnek a leggyeresebb alakban való eldöntésére, így értette Wlassics azt az erélyes titakozást, amely a szabadelvű iránytól való elhajlás gyanúja ellen védelmezte meg az új kormányzati szellemet. Széll Kálmán a magyar szabadelvűség legnemesebb hagyományainak légkörében serdült fel. Emlékér js érzései ehhez a liberalizmushoz forrás ? T A _R _C A. Hangulatok. A Budapesti Napló eredeti tárcája! Irta: Nógrádi László. I. A vén fűzfa alatt. A falu közepén, ahol elfordul a poros út kifelé a mezőnek a halaványlila virágú liliomos garátok között, áll egy vén fűzfa. Hogy ismét ott jártam a palóc hazámban, aligonyást ismertem rá, úgy neki vastagodott. Valamikor régen, mikor még jó magam is vesszőparipán szaladozó gyerek voltam, csak olyan karcsú volt, hogy a lovat is hozdethetett kötni, most egy ember is alig ‘■г &VA koronája neki duzzadt, lombosodott, cs ágai csak olyan bánatosan csüggnek lefelé, mint régen. Akkor vesszőparipát metszettem róla, most csendesen megálltam árnyában s elgondolkozva hallgattam suttogó lombjai beszédét . . . A napsugár fényes tengerét szerteárasztja a falun, a két sorban álló házak ablakai békés csenddel,néznek a poros útra, hol gyereksereg tanyáz. Épit ez a sereg porból hegyet, kis kertet, házat, fúr kutat, ás kicsiny sirt s beletemet egy csöpp fadarabot. Fölibe leszúr egy zöld ágat, oda tesz egy kétágú tövist. Egyik kiabál: gingalló, a másik énekel, sírást színlel. Megvan a temetés. Kocsi jön. Szétrebbennek, egyik erre, másik arra szalad. A kocsi szétrontotta játszóhelyüket. Nem baj, találnak mást. Egy hosszú vessző, meg egy másik, kész a kocsi, ló. Gyi te, gyis vágtatnak végig a házsor között a finom, szálló porban, így volt ez régen is, álmodva nézem őket, régi időket álmodva. Elmosódnak előttem egy göndör hajú kis lány is. Rózsik, mondom s hosszasan nézek az ugráló csöpp lány felé. Szakasztott az, inkább fiú, mint lány. Egy ■ kis rontom-bontom, izgága, minden porpatvarban , a fő-fő rendező, első a játék elrontásban, első, ha veszély van, a megfutamodásban, egy kis guerillavezér. A szeme eleven, az arca tele karcolt hieroglif tábla, a ruhája mindig szét van tépve, a keze sáros, a haja tele porral. Míg beszélsz vele, mosolyog, ha kellő távolságra van tőled, rád ölti ■ a nyelvecskéjét, ezt a hamis jószágot, mely egész nap kerepel, énekel, kérdez, kiabál. ■ Az a Rózsika, szakasztott mása! S egybe elébem lebben gyermekkorom egyik üde képe, egy csöpp leányarc. Olyan kicsi, mint ez itt , előttem, olyan kócos hajú, mosolyog a szeme, kerepel a nyelve, poros az arca... ez az, ez az egészen. Fejem fölött megrezdül a fűzfalomb, lehull egy-egy sárgult levél, felkapja a szél s viszi, viszi be a porba a játszó gyerekek közé, megit kapja lelkemet az emlékezés s viszi, viszi el a mosolygó álmok derűs idejébe el, a gyermekkorba vissza, a porban játszó gyereksereg közé... Sárgult levél s az én lelkem szállnak, oda szállanak . . . Oh, hogy a lélek is olyan, mint a levél, zöld, mig a tavasz, a nyár szórja fényes sugarát, , megsárgul, ha dért hullajt rá az ősz, — oh, merthogy a lélek is más lesz, ha a mesék harmati csöppje után rászáll az élet nehéz köde? . . . Mesék világa, te kis emberek országa, a sárgult levelet gyakorta hozzád viszi a szél, hol zöld a lomb s egy virág se hervadt még; itt rá-rá hull egy tiszta harmatcsepp, illat szállja f meg és boldog a sárgult levél, mig tova neu- 3 sodorja a szél. . . Gondolkozom. Biri Jóska ott jár csendesen , legelő nyája után az erdőknek madár szavátra meg-megriadó rejtekén. Göndör Pistáé a féket Lapunk mai száma tizenhat oldal.