Budapesti Napló, 1900. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
1900-11-01 / 300. szám
Budapest, 1900. Ötödik évfolyam. 300. szám. Csütörtök, novembr. BUDAPESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körút 18. Főszerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő : Kiadja: BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), és évre 14 k., (7), x/4 évre 7 k., (3.60), egy hónapra 20. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. A vita magva: Budapest, október 31. (v.) Hogy a legjobb diplomácia az őszinteség, ezt ma ismét sikeresen , bizonyította be Széll Kálmán, az őszinteségnek ez a finomlelkű diplomatája. Hozzá kellett szólania ahhoz a törvényjavaslathoz, amely Ferenc Ferdinánd főherceg házasságában a legkényesebb kérdések egyikét vitte a parlament színe elé. Bizonyítani e kérdésnek kínosan kényes voltát nem kell. Ha csínján bánik vele a kormány, a közvélemény nyugtalankodik; ha az erős támadásokra ugyanakkora indulatú védekezéssel felel a kormány, könnyen kelthet fölfelé visszatetszést. Vagy benne hagyni néhány tövist a magyar nemzet lelkében, vagy pedig tüskét ütni azoknak a lelkébe, akiket ez a családi ügy személy szerint illet: ez elé a veszedelmes dilemma elé akarta az ellenzék heves akciója Széll Kálmánt állítani. A miniszterelnök ma szerencsésen megkerülte mind a két sziklazátonyt s biztos révbe vitte a reábizott ügyet. Beszédében az uralkodó vonás a férfias őszinteség volt. Minden aggodalomra megadta az egyenes választ; minden kétségre az okok és körülmények bátor feltárásával felelt. Biztos kézzel odanyúlt a kérdésnek legintimebb mozzanataihoz is, de szónoklatának és okfejtésének erejét ott, ahol kellett, a gyöngédségig elmenő delikateszszel enyhítette. Szavainak hatása meggyőző, megnyugtató és lelkesítő volt. S a diadal, amelyet aratott, mélyreható államférfiúi cselekedetszámba megy, amelynek áldásos nyoma marad a királyi ház és a magyar nemzet közt való viszony történetében. Politikai szempontból a legjelentősebb momentum az volt, hogy ez a beszéd egyszers mindenkorra véget vetett a dinasztia úgynevezett házi törvényéhez fűződő rémmeséknek. Hetek óta s még órákkal ezelőtt is viharosan zúgott az ellenzéki erdő, hogy a rejtelmesen őrzött családi statutum hét pecséttel lepecsételt titka tirannizálja a magyar törvényhozást. Indulatosan kérdezték, ki látta valaha azt a házi törvényt. A bécsi burgban hétfejű sárkányok vagy élestöltésű Uchatiuságyak strázsálják e titok pecsétjeit. A házi törvény tartalma rettenetes lehet, különben nem őriznék annyira és olyan csökönyösen az indiskréciótól. Hiába is kérné a miniszterelnök, hogy legyen szabad neki abba betekintenie. Kinevetnék vagy elcsapnák ezért a vakmerőségéért. Mert veszedelmes és borzalmas dolog a házi törvény; nem mutatják azt meg mindenkinek, Magyarország miniszterelnökének pedig a legkevésbé, így szólt a vád sajtóban és parlamentben. Ma aztán megtörtént az a nagy csuda, amit igazán nem várt senki sem. A miniszterelnök — mondanunk sem kell, hogy ő felsége engedelmével — bemutatta a magyar parlamentben a híres házi törvényt. Mosolyogva emelt föl asztaláról egy iratcsomót s azt mondta, hogy ime itt van az, amire ráfogták, hogy közönséges halandónak szeme elé sem eddig nem jutott, sem ezentúl nem fog jutni soha. És nyomban fel is olvasta Széll Kálmán a házi törvényből szórul-szóra mindazt, ami az uralkodóházhoz való tartozásra, továbbá a dinasztia tagjainak hay ö-'Hágkötésére vonatkozik. S megtudta országilag, hogy nincs abban a statútumban egyetlen árva betű sem, ami akár a trónöröklés rendjére, akár egyéb közjogi természetű dologra nézve az ország törvényeivel bármi csekély ellentétben is állana. Kiderült, hogy az úgynevezett házi törvény egyáltalában nem is jogforrás, hanem csupán gyűjteménye a dinasztiában a közös ügyes közjogi alap ellenében összegyűlt a magyar kebelben, imádatszerű rajongássá vált a vármegye iránt, s az alkotmány és a magyarság biztosítékának egyedül azt tekintették, hirdetve, hogy a vármegye a parlamentáris kormánynak nem szubordinálva, hanem koordinálva van: abban az időben Grünwald Béla már nemcsak tudta, hanem merte is nemzeti ideál gyanánt látni s dogmaként állítani fel az állameszmét; s ki merte mondani, hogy a magyar állameszme fölépítését a közigazgatás államosításán kell megkezdeni. Senki előtte Magyarországon nem proklamálta ezt. Mert báró Sennyey Pál is, aki 1872. őszén, a képviselőház tapsai közt bocsátotta szárnyra az „ázsiai állapotok“-ról mondott jelszót, nem fejtette ki ennek tartalmát s megmaradt az általánosság félhomályában. S Grünwald Béla már 1874-ben, tehát majdnem egy évvel a zempléni pontok előtt kiadta „Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség“ című könyvét, melyben megmutatta a magyar állam dekompozícióját, ha a nemzet az egyedüli fegyvert, melylyel szabadon rendelkezik, a közigazgatás államosítását nem ragadja kezébe. „Az állam valóban a személyi élet legmagasabb formája—írja Grumvald Béla.— Ez foglal össze nagy területeken elszórt milliókat közös öntudattá, közös, nagy célokban összetört egységgé, öntudatosan akaró, cselekvő személyiséggé. Az élet minden egyéb formája szűk és tökéletlen, mert az ember lényegének csupán egy vagy több momentumát, de nem az egészet foglalja magában ; az állam azonban emberi természetből eredő célok összessége s teljessége, az emberi nagy célok valósításának egyedüli eszköze. Az állam maga is és pedig a legmagasabb személyiség. Magasabb természete abban nyilvánul, hogy míg az egyes emberben az emberi természet egyes momentumai határozatlan s fejletlen alakban vannak meg, addig az államban önálló nagy organizmusok alakjában jelennek meg.“ „Ami pedig Magyarország lakosságának mint h agyományosan dívó vagyonjogi és családjogi gyakorlatnak. Még csak az sincs benne meghatározva, hogy mik a rangegyenlő házasság kellékei s a morganatikus házasságnak mi a jogi természete. A házi statútum mindössze arról rendelkezik, hogy a gyakorlatból ismertnek feltételezett morganatikus házasság megkötésének a család belső rendjében mik a feltételei. Nincs hát szó semmiféle titokról. Tudjuk immár, mi van a házitörvényben,és tudjuk azt is, mi nincs benne. Ami benne van, az sehol és semmiben nem ütközik közjogi törvényeinkbe. Titkos klauzulák, rejtett jogszabályok a magyar alkotmány kijátszására, a törvényes trónöröklési rend felforgatására sem a múltban nem voltak, sem most nincsenek benne. Mikor Széll Kálmán az igazságügyi bizottságban ugyanezt állította, az ellenzék válasza az volt, hogy ilyen puszta állításokra nem lehet hajtani, mindezekről az országgyűlésnek kellene közvetetlen meggyőződést szereznie, de erre a parlamentnek a kormány nem fog módot adhatni soha. Hát most itt a mód. Széll Kálmán kieszközölte a felséges úrtől a házi törvény házasságjogi részének közzétételét. Ma hallotta az egész parlament, holnap olvasni fogja az egész ország. Amit profán szemek elől feltétlenül elzárt titoknak mondtak, azt most köztudomásra hozta az őszinteség diplomatája. A parlament tapsai üdvözölték ezt a gyönyörű politikai cselekedetet. S az egész nemzet közvéleménye osztozkodni fog ebben a lelkes elismerésben. A házi törvény tehát nem foglal magában semmi törvénytelenséget, semmi elrejtendőt, semmit, ami bevallható nem volna. Azt igenis kimondja, hogy mi történik morganatikus házasság esetén. De ezt is csak abban a formában, hogy egyszerűen regisztrálva az ismertnek feltételezett s csaknem hen osztályát jellemzi, az, hogy mindent az államtól várnak, de az államnak nem akarják megadni a magáét.“ Ebben a könyvben Grünwald Béla tükröt tartott a magyar nemzet szeme elé, épp úgy mint egykor gróf Széchenyi István a „Hitel“ című könyvben. Megindította az eszmék forrongását és porrá törte azokat a hamis illúziókat, melyek a magyar közvéleményt a hipnózis erejével kergették az egyik logikai ellentmondásból a másikba. Az akkori zólyomi alispán alakját gyűlölet és csodálat vette körül. Csakhogy már akkor megtörtént vele, hogy azoknak a nagy igazságoknak, melyeket zászlajára irt, semmi sem ártott inkább, mint az, hogy egy évvel később a „közigazgatás államosítását“ a Sennyey vezérlete alatt alakult konzervatív párt vette fel programmjába. Grünwald Béla azzal mutatta meg, hogy nem a konzervatívok intenciója szerint törekszik az államosításra, hogy nem csatlakozott a konzervatívokhoz, hanem kiadta 1876-ban másik könyvét e cím alatt: Közigazgatásunk és a szabadság. Ennek a könyvnek éle a konzervatívok ellen irányult, s gyönyörű érveléssel bizonyította, hogy a magyar állameszme lelke csak a szabadelvűség lehet. De egyik könyve sem tett olyan nagy és általános hatást, mint az, melyet Felvidék címmel adott ki 1878-ban, s melyben kézzel foghatólag illusztrálta az összefüggést a vármegyei rendszer és a nemzetiségi aknamunka közt, nemkülönben a felekezeti autonómia veszélyeit a nemzetiségi politikában. Ebben az évben képviselővé választották s ő a szabadelvű párthoz csatlakozott. A szabadelvű pártban már nagy tábora volt. A legelőkelőbb szellemek vallották vele a szolidaritást. De Tisza Kálmán még mindig a megyei rendszerhez ragaszkodott. Elvesztvén népszerűségét a közjogi politika és ez általa kötött kiegyezési politika, valamint az okkupáció miatt, nem akarta fölvenni a harcot a megyei autonómistákkal is. S itt áll be Grünwald Bélára nézve az a diemma, melyben későbbi Tá . . A. Grünwald Béla sírjánál. — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: ifjabb Ábrányi Kornél. Páris legrégibb és legnagyobb temetőjében,a XIV. Lajos gyóntató papjáról elnevezett Pere ■Lachaiseben aluszsza örök álmát Grünwald Béla. Sírja a dombtetőn van; kelet felől nem meszszkre a Moliére és Lafontaine és tovább az Abélard és Besse sírjaitól; észak felől pedig az ez évben felállított hullaégető ház (crematorium) és a hamvvedrek őrzésére szánt magas falak közvetlen közelében. A vezető, aki a temetőben kalauzol, mind jól ismeri e sírt, és hamar rátalál. Azért-e, mivel nagyon sokan keresik fel és nagyon sokan látogatják? Nem. Hanem azért, mert az egész rengeteg temetőben, ahol minden síron francia a sírás, csak egyetlen egy sírkő akad, melyen nincsen egyetlen francia szó sem. Erről ismert minden Guide, s ezen kívül még csak annyit tud róla, hogy aki ott alszik, magyar képviselő volt és ingyilkos lett, s hogy a morgue-ból vitték oda. A vasrácsozattal elkerített sir felett, a vízszintesen lekvő fehér márványlapon, magyarul, nagy s széles betűkkel ez van felírva: Grünwald Béla, országgyűlési képviselő , 1891. május 2. A magyar állameszme törhetlen apostola. * * * Valóban az volt. Még abban az időben, mikor az állameszme gyűlölt volt és félelmetes, mert a régi Gesammtreich útját s eszközét látták benne; abban az időben, mikor minden ellenszenv, mely Lapunk mai száma huszonnégy oldal.