Budapesti Napló, 1904. június (9. évfolyam, 151-180. szám)
1904-06-01 / 151. szám
III. szám. Budapest, szerda BUDAPESTI NAPLÓ 1904. június 1.3 ?—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------——— jelentek a mozgalmasnak ígérkező, de valójában lapos, csöndes és inkább a nemzetiségi villongásoknak okai körül mozgó vitát meghallgatandók. Napirend előtt Schneider meginterpellálta a külügyminisztert, hogy vájjon csakugyan megszüntetik-e a new-yorki osztrák ház intézményét. Minden emberbarátot fájdalmasan érintett az a viszály, amely New-Yorkban az osztrákok és a magyarok közt kitört és amely most e jótékony intézmény felett konditja meg a lélekharangot. Közel 3000 kivándorolt osztrák ennek az intézménynek köszönheti, hogy állást kapott New-Yorkban. Sürgeti, hogy az Ausztriából Amerikába kivándorlók számára rendezzék be a trieszt-new-yorki útirányt. Következett a napirend: a költségvetési bizottság jelentése a hadügyi rendkívüli kiadásokról. Popowski előadó nem sok szót vesztegetett a költségvetés dicséretére. Utalt arra, hogy az új ágyuk hasonlíthatatlanul jobbak a régieknél s a költségek megítélésénél az a főszempont, hogy hadseregünk legalább tíz évig nem volna a kornak megfelelő, ha a költségek felosztása a 25 milliós évi részletek alapján történnék. Ha megadjuk a hadseregnek, amire okvetlenül szüksége van, akkor az a modern technika minden vívmányával fel lesz szerelve , akkor szövetségünk értékes lesz. Még az ellenzéknek is el kell ismernie azt a nagy haladást, amelyet a hadügyi kormány újabb időben a kiképzés terén felmutathat. Senki sem kívánhat többet annál, hogy a katonaság kiképzése és oktatása olyan nyelven történjék, amelyet a legénység megért. A hadügyminiszternek ez a nyilatkozata a delegációban is megelégedést keltett. Az általános vitában a költségek ellen jelentkeztek szólásra: Hisfmann, Stransky, Sustersk, Kramarx; mellette: Ebenhock, Doremba lovag, báró Parish, Rhomberg. Hoffmann szerint a rendkívüli költségeket a politikai előrelátás hiányának rovására kell írnunk. A külügyminiszter is azért pendített meg olyan erős hangokat, hogy legalább némi magyarázatát adja a váratlan nagy költségemelésnek. Nem viseltetik bizalommal a hadügyi kormány iránt, mert az minduntalan legyezgeti a magyarok érzékenységét, ahelyett, hogy az ausztriai németségre támaszkodnék, amely igen nagy áldozatokra kész, ha látja, hogy Ausztria az osztrák németeké. Ne csodálkozzék most a hadügyi kormány, ha a német néppárt visszautasítja a hadügyi követeléseket. Dr. Ebenhach azt vallja, hogy a monarkia nagyhatalmi állásának semmi köze a belpolitikai viszonyokhoz és a rendkívüli hadügyi követelések megszavazása a hazafias lelkiismeret kérdése. Statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy Olasz- és Németországban a lakosság megterhelése jóval nagyobb, mint minálunk, Francia- és Angolországban pedig csaknem háromszor akkora a polgárság adóterhe, mint Ausztriában. Számolt lelkiismeretével és megszavazza a rendkívüli költségeket. (Az urakháza tagjai zajosan éljeneznek.) Stransky az irigység érzetével látja ebben a tetszészajban, hogy micsoda boldogsággal fogadják az osztrák népek, hogy egy év alatt 400 millió koronát szavazhatnak meg az osztrák katonák számára. Azt hiszi azonban, hogy őt nem azért küldték ide választói, hogy az urakházának tetszését megnyerje s Ausztria népei nem osztoznak az előtte szóló lelkes páthoszában. A különböző kormányformákról szólva megjegyzi, hogy az bizonyos, hogy az abszolutizmus a legdrágább, amint ezt a 400 milliós javaslat is kétségtelenné teszi. Mert Ausztriában abszolutizmus van és pedig nem az obstrukció miatt, hisz obstrukció nélkül is az történik nálunk, amit az előkelő körök akarnak. A delegáció csak látszólag képviseli a törvényhozást, nagyban és egészben azonban csak az udvari körök akaratának végrehajtója. Mert mi egyebet jelent az a tény, hogy az urak házának kiküldöttei leszavazzák a népképviselet kiküldötteit? És ha teljes tisztelettel van is az urak házának egyes tagjai iránt, közülök a delegátusok úgy vannak kiválasztva, hogy az udvari körök akaratával szemben nemet mondani képtelenek. A szónok állást foglal a katonai követelések ellen és azt hangoztatja, hogy ő nem fogadja el érvül a hadvezetőségnek azt a kijelentését, hogy ez áldozatokra a hadsereg harcképessége szempontjából szükség van. Ezt állították akkor is, amikor az újoncjutalék felemelését követelték, s azután a magyarok ellentállásán mégis megtört az ujoncjutalék felemelése. Az egyedüli következménye az esetnek az volt, hogy az előbbi hadügyminiszter beadta lemondását, nehogy kényszerülve legyen a régi ujonckontingenssel beérni. Az eset valóban hasonlít annak a férjnek az esetéhez, aki a felesége hűtlenségéért úgy szerzett elégtételt, hogy a pamlagot eladta. (Derültség.) Ha a jelenlegi hadügyminiszter azt állítja, hogy most már huszonöt évig nem lesz szükség több kiadásra, ezt neki a szónok szívesen elhiszi, de ki biztosítja az országot arról, hogy egy következendő hadügyminiszter állja-e ezeket az ígéreteket. Az előterjesztéshez nem járul hozzá. , (Szünet után.) mány a költségvetésben felszabaduló 27 milliót már a jövő évben újabb követelésekre fogja felhasználni. Hazafias lelkismeretére hallgatva, nem szavazza meg a rendkívüli költségeket. Báró Parish a magas színvonalon álló vitára hivatkozik azokkal szemben, akik azt állítják, hogy a delegációban a nép érdekeivel nem törődnek. Elismeri, hogy hazafias szándék vezeti azokat is, akik nem szavazzák meg a rendkívüli kiadásokat, de ne vonják kétségbe azoknak a hazafiasságát sem, akik, mint ő is, megadják a hadügyi kormánynak, amire szüksége van. Rhomberg védekezik Stranskynak ama vádja ellen, hogy az urak házabeli delegátusok nem jogosultak itt döntő szerepre, sem azok, akik megszavazzák a költségeket, mert azok nem a nép képviselői, hanem a korona megbízottai. Szóvá teszi a párbajkérdést a hadseregben s kéri a hadügyi kormányt, hogy a katholikus hitélet és vallásos érzés ápolása céljából vessen gátat a párbajkényszernek s a magánbecsület védelmére gondoskodjék a törvények szigorúságáról. Elbeszéli azt az esetet, hogy a bécsi hadtestparancsnokság megtiltotta a bécsújhelyi tisztikarnak, hogy a pármai herceg kastélyában látogatást tegyenek, mert ott gróf Ledochovszki egykori vezérkari századossal kellene találkozniuk, akit megfosztottak rangjától, mert elítélőleg szólt a párbajról. Megnyugtató választ vár a hadügyminisztertől, a költségeket egyébként megszavazza. Kramarz úgy látja, hogy Rhomberg azért beszél olyan kicsinylőleg róla és társairól, mert az obstrukció pártjához tartoznak, de elfelejti, hogy volt idő, amikor ő is obstruált. Ne mondja senki, hogy aki a hadügyi követeléseket túlságosaknak tartja, az hazafiatlan, mert ezzel a nagyhatalmi állás erejét csökkenti. Az osztrák pénzügyminiszternél nyomosabban senki sem ellenezte ezeket a rendkívüli kiadásokat, de azért kinek jutna eszébe azzal vádolni az osztrák pénzügyminisztert, hogy a monarkia nagyhatalmi állását akarja megrendíteni. Mi erős hadsereget és fejlett haditengerészetet akarunk, de a népet nem engedjük túlterhelni, mert az mesebeszéd, hogy ezeket a rendkívüli követeléseket az adózó polgárság meg sem fogja érezni. Abban nem kételkedett, hogy az osztrák kormány nem fog lelkiismereti kérdést csinálni ebből a dologból és könnyű szerrel hajlandó a törvényen túltenni magát. Báró Gautsch alelnök, aki Jaworskitől időközben átvette az elnöklést, rászólt, hogy üyet ne mondjon a kormányról. Kramarz : Az osztrák kormány jó hírnevének ezzel nem árthatok ! (Derültség.) Elnök: Újból figyelmeztetem a szónokot, hogy ilyet nem szabad a kormányról mondani. Kramarz : Csudálatos, hogy nekem mindig az alelnök úrhoz van szerencsém az elnök úr helyett! (Nagy derültség.) Hosszasan beszél azután a refundálás tervéről, a valutareformról a cseh ipar fejlettségéről, az alkotmányról és különösen a 14. §-ról. Az alkotmány előjogokat biztosít a németeknek, de ez nem elég nekik, nem érik be azzal, hogy a kormány is az övék, a mások jogára is áhítoznak. Erre való a 14. §, amely az alkotmányt illuzóriussá teszi. Nyílt államcsíny és őszinte abszolutizmus kívánatosabb, mint a burkolt abszolutizmus a 14. §-szal. Olyan kormánynak, amely sohasem tartotta meg szavát, de folyton ígért, amely szószegésével elhidegítette magától azokat, akik sokáig küzdöttek önmagukkal, hogy a kormány jószándékában és őszinteségében hihessenek; ilyen kormánynak nem szavazza meg a kért költségeket. Ez a kormány nem rendezte a kkáoszt, sőt fokozta azt, hogy a zavarosban halászhasson parlament és alkotmány nélkül, a nép akarata ellenére, 14. §-szal és sajtójával. Szóvá teszi azokat az újságközleményeket, amelyek az udvari ebédek és fogadások alkalmával lefolyt percekről számoltak be s a cseh képviselőknek olyan érdekes nyilatkozatokat adtak alkukra. Azok a nyilatkozatok nem a cseh képviselőktől származtak, nem is voltak igazak, hanem a kormány sajtójának lelkén száradnak. A történelem előtt vállalják el a felelősséget a hadügyi költségek mértéktelen szaporításáért azok, akik nem riadnak vissza az alkotmány megsemmisítésétől és akik nem éreznek a néppel és a népért. (Élénk tetszés a csehek padjain.) Lovag Madeysky az urakházát védi meg az ellene felhozott vádak ellen; az urakháza ismeri történelmi hivatását s teljesíti feladatát. Bízzuk mindenkinek lelkiismeretére, hogy miképpen fogja fel kötelességeit s miképpen fog szavazni. , Elnök néhány helyreigazítás után bezárja az általános vitát. Pitreich közös hadügyminiszter azon kezdi, hogy nehéz szívvel határozta el magát ezekre a rendkívüli követelésekre, mert ő is ismeri a két állam pénzügyi helyzetét, de felelősségérzete és a viszonyok kényszerítették rá, hogy megtegyen mei villogtak. Bizalmasan odahajolt a vén cimborához: — Mondd csak, kérlek, hogy hívják azt a kedves kisasszonyt ? — Miért? •— Csak mondd. Érdekemben áll. . — Nagy Indiának. Macher örömében eldobta a fél virzsinaszivart s megölelte barátját. — Az Isten éltesse Nagy Lidit és kedves gyermekét. Barátom, Marák, azt hiszem, fényes üzletet fogunk csinálni. Keresni fogunk. Sok pénzt. — Pénzt? A direktor bambán nézett Macherre. Meg volt győződve, hogy ez az ember megbolondult. Hogy lehet azt pénzügyileg értékesíteni, ha egy szegény leánynak egy szegény hivatalnoktól gyermeke születik? Képtelenség. Macher kihívta a kioszkból Marákot s félóráig magyarázott neki. — Érted? Nekem egy gyerek kell s egy Lidi. . . . Semmi egyéb. Ez készpénz. Itt van a zsebembe’. Menjünk a leányhoz. Kár minden percért. •.. — Úgy van, — mondotta a direktor — menjünk. Felültek a villamosra, átszállójegyet váltottak. Macher fizette az útiköltséget. Félóra múlva a Mária utcában voltak. Marák bemutatta Nagy Lídiának Machert. — Gyerekkori pajtásom. Egy kis pénzt hozott Délután 3 órakor folytatták a rendkívüli költségek tárgyalását. •Dulemba elismeri és méltatja a nagyfontosságú szempontokat, amelyek a rendkívüli követelésekre indították a hadügyi vezetőséget. Készségesen meg is szavazza a hadiköltségeket, de egyben gondozó jóakaratába ajánlja a hadügyi kormánynak a galíciai ipar pártolását. Vannak nagy gyárak Krakóban és Sambodban, amelyek képesek ágyualkatrészeket és lőszereket szállítani. Sustersic a költségek ellen jelentkezett szólásra. Főképpen a belpolitikai viszonyokkal foglalkozott; panaszkodott, hogy a nemzetiségek jogait és szabadságát az egymásután következő kormányok minduntalan megnyirbálják s aztán előáll a közös hadügyminiszter rendkívüli követeléssel. Adják meg a nemzetiségek közszabadságait, akkor megszavazzuk a költségeket. Nagyon félő, hogy a közös hadügyi kar-Nagy Lidia eleinte hallani sem akart pénzről. , — Én szerettem azt az embert. Ha elhagyott, verje meg az Isten. — Helyes, — kapacitálta Macher — verje meg. Abba én nem avatkozom. De itt pénzről van szó, készpénzről. A mai világban a pénz minden. Higgye el, kisasszony. Nagy Lidia hosszabb rábeszélés után elhitte. Könnyekkel a szemében írta alá a lemondó okmányt. Meg se nézte, hogy mi van benne. — Legalább dadát fogadhatok — mondotta szomorúan. A pénzt alig olvasta meg, de aztán óvatosan elrejtette. Macher este nyolc órakor vitte az okmányt a tőzsdetanácsoshoz. — Tessék. Mondhatom, megizzadtam érte. A tőzsdetanácsos nem fukarkodott az elismeréssel. — Tudtam, hogy ügyes ember. Itt a provízió. Aztán ismét az okmányba tekintett. — Hm, — mondotta — hogy megszépült Lidinek az írása. Mikor Macher a lépcsőkön a pénzt a zsebében szorongatva lefelé haladt, újfent megismételte: — Ilyenek a mai üzletek.