Budapesti Orvosi Újság Mellékletei, 1907
Bőr- és bujakórtan - 1907-02-21 / 1. szám
1. szám. Bőr- és bujakórtan illetőleg, Oppenheim-nek a mult évben megjelent dolgozatára utalunk, mely ép oly kimerítően tartalmazza mindazt, amit erről a betegségről az utolsó időkig írtak, mint a milyen részletesen ismerteti Busch-nak fennebb említett munkája az atroph, idiopath.cutis progr.-t illető ismereteinket. Az atroph. macul. cutist azonban Busch nem vonja be vizsgálatai keretébe, csak annyit jegyez meg ezekről az esetekről, hogy általában nehezen dönthető el, mennyiben tartoznak az idiopathikus bőratrophiákhoz. Riller szerint az atr. cutis macul. egyáltalán nem sorolható az idiopath. bhoratrophiák közé; ezek az esetek a striae distensae és maculae atrophicehez számítandók, amelyek tudvalevőleg minden gyuladásos folyamat nélkül, tisztán mechanikus behatások alatt jönnek létre. Rille e felfogása ellen Galewsky és Oppenheim 8 állást foglaltak, s érveik kétségtelenül nekik adnak igazat, de a kérdés, vájjon az összes esetek, amelyeket a különböző vizsgálók az atrophia macusacutis elnevezés alá foglalnak, tényleg együvé tartoznak-e, ezzel még nincs megoldva. Heussi 23 * már 1901-ben összegyűjtötte mindazon eseteket, amelyek az atropho macusacutis kórképével némi nexusba hozhatók, s ezek alapos megrostálása után csupán a Thibierge, Jadassohn és saját két esetét illeszti szorosan e betegség keretébe. Galewsky, Michelli és Besnier egy-egy esetét ugyan szintén ide sorolja, de már csak fenntartással és nem teljes meggyőződéssel. Oppenheim a múlt esztendő folyamán megjelent munkájában, amelyben saját eseteinek közlését egy eléggé teljes irodalmi áttekintés előzi meg, constatálja, hogy az atroph, mac. cutis és synonymai alatt leírt esetek klinikai lefolyásukban sokszor egymástól nagyon eltérő képet mutatnak. Huszonegy esetről számol be Oppenheim , ha ezekhez hozzáveszszük az ő 2 saját esetét, továbbá Nicolas és Favre-nak egy ide tartozó észleletét, amely Oppenheim munkájának megjelenése után lett közölve, az összes esetek száma 24-re rúg. Ámde ez a 24 eset sem tartozik szorosan együvé. Oppenheim meg is kísérli ezeknek csoportosítását, de ez a beosztás nagyon mesterkéltnek látszik. Az egyik csoportba ugyanis azokat az eseteket sorolja, amelyeknél az atrophiás foltokat nem előzte meg valamely papulosus, vagy urticariás stadium, vagyis egy olyan állapot, amelynél oedema vagy infiltratio által a bőr feszülése nőtt volna, tágíttatott volna. Ezután azok az esetek következnek, amelyeknél a foltos atrophiát urticariás papulosus vagy hólyagcsás laesiók előzték meg. De minden atrophiás foltnak van valamilyen előstadiuma, amely, ha nem is papula vagy urticariás plaque, legalább egy piros folt, amelyben górcső alatt ép úgy kimutathatók a gyuladás elemei, mint a nagyobb infiltratioval és oedemával járó populosus stádiumban. Azok az eset Oppenheim: Zur Kenntniss d. Atroph. macul. cutis. Arch. f. Dermat. 1906. 81. k. 2 Rille: A német természetvizsg. és orvosok 77. vándorgyűlésén 1905-ben Meranban, a dermatol. szakosztályban Oppenheim esetéhez fűződött discussio alkalmával tett felszólalás. 3 Ugyanott. 1 Heuss: Beitrag zur Kenntniss der Atrophia maculosa cutis. Monatshft. f. prakt. Dermat. 1901. 32. k. 5 Nicolas et Favre: Erytheme cutanee en large placards extensifs avec atrophodermie à type maculeux. Annales de Dermat. et syph. 1906. júliusi füzetetek pedig, amelyek klinice is észlelhető pedemás, infiltrált stádiummal kezdődnek, úgy kiterjedésben, mint klinikai megjelenésükben egymástól annyira eltérők, hogy egy csoportba foglalásuk lehetetlen. Ezeknek legnagyobb része egyébként ép oly kevéssé számítható az atrophimacuscutishoz, mint az első csoportban felsorolt esetek egy része, s részben az atrophia idiopathica progr.-hoz tartoznak, részben még közelebbről meg nem határozott kórképek. Végső elemzésben Oppenheim is kirekeszti ezeket, úgy hogy szerinte a szorosan vett atroph, mac. cutishoz, — amelynek klinikai typusa egy kis piros foltból minden subjectív tünet nélkül fejlődő, fehér, kissé ránczosodó felszínű, felületes heghez hasonló laesio, — csak Heuss egyik esete, Galewsky, Fournier-Besnier, talán Török egy esete és egyik saját észlelete tartozik, míg az ő másik esetét, Jadassohn klassikus esetével és még néhány más esettel együtt az atrophimacusacutis egy olyan formájához sorolja, amelynél atrophiás foltok mellett kiterjedtebb sorvadásos bőrterületek is vannak jelen. Thibierger esetéről, amely még Jadassohné előtt íratott le, nagy valószínűséggel megállapítható, hogy nem az atrophemaculcutishoz, hanem a lupus erythematodes egy formájához tartozik. (Folytatása következik.) 3 A serumbetegségről. I. közlemény. Irta: Detre László dr., egyetemi magántanár, a Jenner-Pasteurintézet vezetője. A serumbetegségnek fogalmát 1903-ban állította fel Pirquet, értjük pedig ma az ő nyomán serumbetegség alatt azoknak a kóros tüneteknek összességét, amelyeket a szervezetbe bevitt idegen serum abban kivált. Már Pirquet előtt, a serumos gyógymód első éveiben is feltűnt egyes észlelőknek, hogy néhány nappal a vérsavó bevitele után, különös, néha lázzal, mirigygyuladással, egyéb kóros tünetekkel karöltve járó exanthema lép fel a bőrön egyes esetekben, azonban e tüneteket az észlelők figyelemre nem méltatták, és csakis serumexanthemáról szóltak. Amíg a fogalmak nem tisztázódtak, eleinte egyesek hajlandók voltak a serum antitoxinjának tudni be a serumok használata után fellépő kóros következményeket, annyival is inkább, mert épen a diphtheriaantitoxint tartalmazó diphtheriaellenes vérsavónak széles körben való használata és elterjedése esett össze ezeknek a tüneményeknek észlelésével; csak azóta, hogy a theoriás serologia egyrészt megtanított arra, hogy az antitoxin maga a teljesen iners anyagokhoz tartozik, melynek semmihez a világon affinitása nincs, csakis a megfelelő toxinhoz, másrészt, amióta, egyes észlelők normális, nem antitoxikus vérsavó bevitele után is láttak serumexanthemát, tudjuk azt, hogy miként Bókay és Heubner elsőknek hitték, az exanthema a serum antitoxintartalmával semmiféle kapcsolatban nincs, hanem tisztán a serummal, mint olyannal, hozható ! Thibierge: Atrophie erythemateuse en plaques á progression excentrique. Bulletin de la soc. franij. de Dermat. 1891. — Lupus erythemateux á forme d’atrophodermie en plaques. Annales de Dermat. et Syph. 1905. p. 913.