Budapesti Sakk-Szemle, 1890 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1890-01-01 / 1. szám
:2 BUDAPESTI SAKKSZEMLE 1. sz. a küzdtérről magunkat leszoríttatni ne engedjük, hogy a lehető legjobb, biztosított pozitiót foglaljuk el. De mily nehéz azt megszerezni, mily kemény feltételektől függ az. Megkezdjük a játékot, lesz pályánk kezdete. A szükséges elméleti ismereteket elsajátítottuk, s így felvehetjük a harcot. A játszma tehát kezdetét veszi. Eszmékkel s nagyszabású tervekkel lépünk ki az életbe, s megkezdjük a harcot egy előnyös állás kivívásáért. De ellenfelünk a sors is megteszi a maga húzásait, ellenlépéseket tesz, amelyek legszebb combinatioinkat meghiúsítják. A legnagyobb erőfeszítéssel folytatjuk a küzdelmet, új tervekkel, új combinatiokkal állunk elő, áldozatoktól sem riadunk vissza, de minden hasztalan ! A játék végéhez érünk. Már ekkor teljesen kiábrándultunk. Szomorúan tekintünk vissza lépéseinkre, átlapozzuk úgyszólván az egész életet, s azt látjuk, hogy sok hibát követtünk el, de azokat többé már jóvátennünk nem lehet. Már késő. A játszmát elvesztettük ! A sakkjáték legkiválóbb alakja, aki abban a vezérszerepet viszi, s aki a játéknak annyi érdeket kölcsönöz, a nő (die Dame). Ő a játék lelke, épúgy mint ahogy az életben szívünk királynője. Minő áldozatra nem vagyunk képesek, hogy őt magunknak megszerezzük. Sokszor a véletlen is kezünkre játszik, mikor a másik az övét en prise’ hagyja. Ez t. i. nem tudja őt kellőleg megbecsülni, mi pedigismerve az értékét foglyul ejtjük, s nagyon örvendünk birtokának. A nő egyedüli örömét abban találja, hogy bennünket magához láncolt, s mi boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy ő a mienk. Mily kellemes érzés tudnunk azt, hogy ő oldalunk mellett van. De mily szomorú, mily sivár és üres lesz előttünk a világ, ha őt elveszítjük, ha tőle erőszakkal megfosztatunk. Tovább vonszoljuk az életet mint a már már elvesztett sakkjátszmát, abban a reményben, hogy talán még ránk mosolyog egy kis napsugár de hiába! A játszma már elvesztette érdekét előttünk, s ha netán elég erővel bírunk is még, hogy remist érjünk el, mit ér, csak fél élet az, olyan, mint a nappal napsugár nélkül. Igaz, hogy új játszmát kezdhetünk, tehát új életet, de mit ér az, mikor az elsőt mégis elvesztettük. Öntudatosan, vagy öntudatlanul sakkot játszik tehát mindenki a nagy sakktáblán, amelynek neve világ. S mindennek a vége alatt Mint a sakkbábokat, úgy állít fel bennünket minden egyes eljátszott életjátszma után újból a nagy világmester, s mi hűségesen eljátszuk újból játékunkat, anélkül, fájdalom, hogy korábbi veszteségünkből okulhattunk volna.