Budapesti Sakkujság, 1934 (1. évfolyam, 1-18. szám)

1934 / 1. szám

BUDAPESTI SAKKÚJSÁG 3 4) HXd—Fe5 . . . Elemző megjegyzi, hogy „az elmélet szerint“ Hf6 a helyes folytatás. Kétségtelen, hogy itt évszázados tapasztalat szól e felfogás mellett, de szabadjon hivakoznom rá, hogy vannak évezredes tapasztalatok is, amiket megdöntött egy felfedezés — nem akarok a gyakran idézett példával, Napóleonnak az Alpokon való átkelésével, élni: a példa különben is léha volna ilyen komoly problémával kapcsolatban, mint amilyen a skót játszmának ez a kritikus negyedik lépése. Csak felhívom figyelmét a következő variánsra: 4) . . . —Fc5, 5) h7—h6, Fc5—b6, 6) h6—h­5, Fa5, 7) g6—g5 , mire az elsáncolás kellő pillanatban való alkalmazása után, világos döntő előnyhöz jut (b4—eh, d9—h8, Vh4—Bkf5 és a hatlépéses matt, mindkét fél részéről), nem beszélve egyéb kellemetlenségekről. Azonkívül elemző elfelejti, hogy a játsz­mát szerdán, 19-én játszottuk, és én 19-es villamossal jöttem a küzdőtérre! ! ! 6) . . . Hf6. — Hogy Fe3 jobb lett volna? — Nagy kérdés! 9) Ve2—Ve5! Az elemző felkiáltó jelet tett, de világos lépését gyengének találja. Holott nyilvánvaló, hogy sötét lépésének jelentősége éppen világos előreláthatóan szintén helyes védekezéséből domborodik ki, miután az elkerülhetetlen Kh előrevetett ár­nyéka már visszaveti körvonalait a kombináció mélységeibe. 10) . . . — Vh5 Hogy a huszárlépés jobb lett volna, tekintettel, hogy söté­tet rákényszerítette volna az amúgyis bekövetkezett f2—f4-ret! Honnan veszi ezt az elemző? A sakk játékos lélektannal dol­gozik és — bocsánat — Eisenberg úr lelkét talán mégis jobban ismeri a sötét bábok irányítója. És különben is — az f2—f4 végeredményben csakugyan bekövetkezett! Nevetséges! Sch­mach Haupttreffer und er will mich lernen! 12)­h3 . . . ' Döntő hiba? Nona! Próbált volna mást lépni! Ez olyan dolog kérem, mintha nálam volna a jolly joker és az ellenfél frisset ajánlana. Ha jó volt a sötét utolsó lépése, akkor a döntő hiba világos részéről már előbb történt meg a döntő hibával

Next