Budapesti Szemle. 1879. 19. kötet, 37-38. szám
38. szám - ADATOK PETŐFI ÉLETÉHEZ. (II.) – Orlay Somától
résztvevő, áldozni tudó jó barát volt, világos tiszta elméjével határtalan szorgalom párosult, melynek áldozatja is lett; a franczia és német nyelveket magán szorgalmából már akkor sajátjává tette, s ezek jobb íróit eredetiben olvasta. E mellett fiatalsága daczára az életet gyakorlati szempontból fogta föl, mindennek hasznos oldalát kereste, s Petőfi gyakran feddezte idealizmusáért. S mivel egy vidéki birtokos fia mellett nevelői állást foglalt el, ennek lelkiismeretes oktatása és saját képzésére fordított szorgalom mellett nem igen jutott ideje körünkben gyakran megjelenni, s így e körtál félig isolálva tartotta föl Petőfivel barátságát. Ezeken kívül rokonszenvezett még Demény Ferenczczel és Ács Károlyival. Mind a kettő költői észszel bíró ifjú volt. De Demény áradozó, dagályos nyelve nem tetszett neki, míg Ács sötét melancholiája, bár ez sem volt némi részben amannak hibájától ment, nagyon érdekelte. De e két ifjú a papi pályára készült, s már akkor e pályát jellemző ünnepélyes viseletet sajátítottak el, a mi őket a magunk féle szabadabb életű ifjaktól elkülönítette, s barátságok is hideg, korlátolt maradt. Valamennyi közül Jókai volt leggyakoribb vendégünk, majdnem annyit lakott nálunk, mint saját lakásán. Petőfi szeretett társai fölött fölényt gyakorolni s szóval és tettel fölöttünk is megkísértette azt elérni, amit Jókai vagy észre nem akart venni, vagy nem bánta, valószínűleg azért, mert barátja nagy tehetsége előtt szívesen meghajolt. Azonban ha néha kihozta sodrából, ez csupa kedélyességből elkezdett vele dulakodni, s mivel Jókai botját soha el nem hagyta, azzal olykor érzékenyen simította oldalba Petőfit, mit meg aztán ez nem vett komolyan, s ha beleavatkoztam, nekem is kijutott a komoly tréfából. Ha Petőfi valamely új művével meg volt elégedve, elszavalta azt előttünk, s így önképző körünkön kívül is gyakran élveztük egy-egy elmeszüleményét. Néha, ha időnk engedte, Jókaival ketten rajzolgattunk és festegettünk szűk szobánkban. A színek egymásra gyakorló vegyi hatására nagy súlyt fektettünk, ebben Jókai volt a mester, ő tudta, hogy milyen színeket szabad csak egymással keverni, hogy azok meg ne változzanak, s műveink örök időkre megtartsák frisseségöket. Rajzban pedig Petőfi ítélete volt a döntő. Tanárjai között Petőfi Tarczyval állt legbizalmasabb lábon, ki tanári kötelességein kívül is melegen ápolta az ifjak-