Budapesti Szemle. 1904. 119. kötet, 331-333. szám

333. szám - ÉRTESÍTŐ - Rugonfalvi Kiss István: Radvánszky György házassági pöre. – Acsády Ignácztól

lehet elhárítani. Katholikus házasulandók könnyen megkapták az illetékes egyházi hatóságoktól az ilyen dispensatiót, főként ha készek voltak érte bizonyos anyagi áldozatot hozni. A protestáns Radvánszky György is megkapta, csakhogy annyi boszantás, húzás-halasztás, futkosás és kérelmezés után, hogy mikor végre kezében volt az irás, jobbnak találta nem élni az engedélylyel. Egyszerűen lemondott a katholikus menyasszonyról. Minthogy azonban atyja, János, de maga is elérkezettnek látta az időt, hogy megházasodjék, újra leány után nézett s 1724 tavaszán másodszor eljegyezte magát. Az új menyasszony báró Révay Mihály leánya, Johanna volt. Ismét katholikus atya leányát választotta, mert Révay Mihály azon kor convertitái közé tarto­zott, kik hogy Bécs kegyét megnyerjék, fölvették Bécs hivatalos vallását is. De Révay Mihály még saját nejét és leányát sem vitte magával az új vallásba, hanem megengedte nekik, hogy lutheránusok maradjanak, s így szívesen adta a leányt lutherá­nus emberhez. Mindkét család méltán azt hitte, hogy közös igyekezettel és egy kis pénzáldozattal könnyen el fogják a háza­sulandók közötti akadályokat hárítani s a jegyesekből csakhamar törvényes házaspár lesz. Mert voltak akadályok is. Abban a korban az előkelő családok annyira összeházasodtak, hogy mind rokon­ságba jutottak egymással. Radvánszky György és menyasszonya szintén negyedízi rokonságban álltak s így megint dispensatiót kellett szerezniök, mire a vőlegény atyja, Radvánszky János vál­lalkozott, kinek az ilyenekben fia első eljegyzésekor tett tapasz­talatai alapján már megvolt a kellő gyakorlata. Spáczay Pál, nagyszombati vicariushoz fordult tehát s fölmentést kért tőle, mely kérelmét a menyasszony katholikus atyja, Révay Mihály levél­ben melegen támogatta. Ezzel egy új alak, Spáczay Pál vicarius lép föl a házassági drámában s a cselekvény fejlődését kitereli szabályos medréből. Spáczay Pál azon kor egyik jellemző papi alakja, szenvedé­lyes térítő hajlamokkal, fékezhetetlen indulattal a más vallásúak iránt, a ki ismeri a helyzetet s tudja, hogy számíthat az állam­hatalomra, s kit ez a tudat megrészegít úgy, hogy jogon, tör­vényen, emberi érzésen túlteszi magát. «Disznóknak, bitangok­nak­) tekinti és nevezi a más vallásúakat s a legridegebben uta­sítja vissza Radvánszky János kérelmét, báró Révay Mihály levelét még válaszra sem méltatja. Mindazonáltal Radvánszky nem hagyja abban a dolgot s ezzel megkezdődik a küzdelem a dispensatióért.

Next