Budapesti Szemle. 1938. 248. kötet, 722-724. szám
724. szám - IRODALOM - 4. Petőfi. (Illyés Gulya: Petőfi.) – Keményfy Jánostól
évesnek mondja. Nem lényeges, de jellemző elírás. A Ferenczi-életrajzzal kapcsolatos megállapítás azonban nem egészen igazságos. Illyés Gyula nemcsak életrajzíró e könyvben. Ha Horváth János példát adott rá, hogyan lehet egy mű keretében költői fejlődéstörténetet, életrajzot s esztétikai verselemzést szerves egésszé forrasztani ; ha a Franklin-Társulat 1921-i albumkiadása az olvasó érdeklődését azzal bilincseli le, hogy Petőfi egy-egy verse kíséretében tanulságos jegyzetek mutatnak rá a költő ihletforrásaira, a versek születési idejére, helyére, történetére, a kritikai irodalom jellemzőbb megállapításaira s így egybefonják a költészet és élet szálait . Illyés Gyula az életrajzba szövi be a versek keletkezése körülményeit s azok méltatásait, így az eddigiektől eltérő módszerrel jeleníti meg előttünk a költőt s el kell ismerni, hogy e megoldás amilyen természetes menetű, oly átlátszó és összpontosított képet nyújt a költőemberről. Igaz, részben erre is példát adott már Ferenczi Zoltán, nála azonban inkább a tényekre, idő-, helymegállapításokra, szóval a versek külső történetére, mint művészi hatásuk elemzésére esett a hangsúly. Illyés Gyula könyvének ez a természetes folyása s az érdeklődést mindvégig fokozó menetű előadás a főérdeme. E mellett finom észrevételei lépten-nyomon igazolják, hogy a rokonlelkű költő nemcsak belenéz, bele is lát nagy költőtársa művészetébe. A Nyugat egyik jeles bírálója megjegyzi, hogy eddig «Petőfi, a forradalmár, minduntalan kényelmetlenséget okozott azoknak, akik a költőről írtak» s «ezért találta Illyés Gyula szükségesnek módosítani azt a Petőfi-képet, mely az irodalom és az iskola hatása alatt a köztudatban élt. Ez nyilvánvaló tévedés. Elég, ha Horváth János művére utalunk, ez Petőfi forradalmi költészetével összehasonlíthatatlanul behatóbban s itt-ott (Akasszátok fel a királyokat) Illyésnél is elismerőbben szól. Tény azonban, amit az említett bíráló szintén kiemel, hogy «Olyés a Petőfiképbe belerajzolja önmagát s a saját emberi és költői ideálját alakítja ki belőle». Oly közel érzi magát érzésben, felfogásban, forradalmi lelkületben a nagy költőhöz, hogy rajongása el tudja hitetni: ha Petőfivel egy korban él, tűzön-vizen át követi eszményképét. Mint Petőfi a János vitéz kalandozásaiba a maga öröklött, nyugtalan vándorösztönét, úgy írja bele művébe Illyés a maga radikális világnézetét. De épp a «kongenialitás» viszi túlzásba : annyira azonosul Petőfi politikai felfogásával, hogy csaknem száz év távolából sem lát túl rajta. Az ily vérmérsékletű író bajosan győzhető meg olyasmiről, hogy pl. a nagy költő forradalmisága szertelen volt s ő nem azért nagy mint forradalmi költő is, mert politikája helyes volt, hanem.